Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 1. kötet /2

2012.12.27

A HITITA-HETITA ÍRÁSRENDSZER

A már említett hititák írásrendszere is hasonló változási fázisokon ment keresztül, de itt már a földrajzi közelségből származó sumér befolyások mellé a nagy Hetita Birodalom és Eg[y]iptom kapcsolatai folytán az utóbbi állam írástudása is erős befolyást hagyott hátra. HOMMEL a hitita-egyiptomi kapcsolatokat a K.e. 1350-es években tartja a legersősebbnek RAMSES fáraó idejéből. A hititák hieroglifái, amit az egyiptomiaktól átvettek, HOMMEL szemléltető anyagában is szerepelnek s bár SEBESTYÉN "durva másolatoknak" tartja őket, a lényeget, a gondolatrögzítést mégis ügyesen megoldják. HOMMEL korában még csak a K.e. 7. századból ismert és Karkemis szíriai község határában felfedezett töredék volt ismeretes. Nyelvi hovatartozását pedig csak 1915-ben sikerült meghatározni. A karkemisi hitita felirat figurái közt azonban szépszámmal találkozunk a KRAMER-féle táblázat képírásjegyeinek ábráival.

fa_er_1-057

A karkemisi hitita szöveg hieroglifáit a második világháború előtt sikerült csak eléggé megnyugtatóan fe[l]oldani a törökországi Hattusa környékén kiásott, un. ["]Tarkon-Demos"-féle kétnyelvű ezüstpecsét segíségével. Ez az ezüstpecsét két írásrendszerrel van körítve és mintegy igazolása M. VIROLLEAUD francia asszirológus tömör meghatározásának:

"Úgy tűnik, hogy az emberiség kulturája Kelet és Nyugat részéről a szíriai partokon adott volt találkozót egymásnak"

fa_er_1-058

Annak ellenére, hogy a pecsét kétnyelvű, az írásszakértők olvasatai a középen ábrázolt "király" személye körül eléggé eltérő és változatos. Szerintem TAYLOR olvasata áll legközelebb a helyes fe[l]oldáshoz:

"Én vagyok TARKAN-DEMUS, Mitani királya"

Ez egyben a hititák kiváló és az egyiptomiaktól annyira irigyelt vasipari, vagy ha akarjuk a törökös és magyaros "tarkány", azaz kovács fogalmával kapcsolja a királyi címet, ami tudvalevőleg "szakralis jelentőségű" volt és minden altáji eredetű nép legendáiban szerepel, sőt még a sassanidák, sőt azóperzsák történetében is előkelő szerepet játszott, hisz a nagy Perzsa Birodalom ősi zászlaja az "őskovács bőrkötényéből" készült. A "DEMUS" név pedig a magyar "kiszámoló gyerek játékok"-ból ismeretes, mint erről dr. PASS LÁSZLÓ írt tanulmányt.

Az írásvándorlás nagyban könnyíti a történelmi és nyelvészeti kutatások útjait is, mert Adriane-fonala a labirintus útvesztőiben némi biztonságot nyújt. S nagyobb "nyelvzavar" és történelmi zűr-zavar, mint az Észak Kaukázus vagy Dél Kaukázus vidéke, alig akad a történelmi földrajz terén. De lassacskán ezek a "gordiuszi csomók" is megoldódnak, ha mesterükre akadnak. Így állt a helyzet az 1915-ben először felbukkant "hurrita" népnév mögött rejtezkedő etnikum hovatartozandósága és nyelve minéműsége terén is. Első ízben egy Bogházkőy mellett talált táblácskáról olvasták nevüket és 1920-ban tömegével találtak róluk és tőlük feliratos emlékeket. Már HOMMELT is erősen gondolkoztatta és nyugtalanította az új írás nyelvezete, bár még eléggé kevés tanulmányozható szöveg állt rendelkezésére. Mégis, mintegy intuitív erővel, valamint LEHMANN és JENSEN asszirológusok párhuzamos kutatásaira támaszkodva, kidolgozott egy még feltételesmódban fogalmazott tételt, hogy a hurrita nyelv minden valószínűség szerint nyelvi rokonságot mutat az ural-altáji, valamint a Káspí-tenger délvidékén lakó törökös népek nyelvével és egyben erősen átitatódott az ősi sumér nyelvvel is. HOMMEL után W. F. ALBRIGHT a Kaukázus-vidéki népek egyik nagy csoportját nevezi "hurritáknak" és nyelvükről a következőket írja:

"The Hurrian language was a complex agglutinative tonge, resembling Sumerian or Tur-kish more closely in structure than either Semitic or Indo-European." (The Archaeology of Palestine... 184. old.)

Ekkora, szokatlan "engedmény" után már csak a "törökös" nép közelebbi névennevezése hiányzott, hogy a felszabadult és túlóvatos szakemberek vagy az "úttörők tévedéseit kiváró" nyelvészek hozzákezdjenek a hurrita nyelv alaposabb elemzéséhez. Ez sem váratott sokáig magára. Idézem dr. ZAKAR ANDRÁS ide vonatkozó rövid jelentését "A magyar őstörténetkutatás legújabb eredményei" cimmel:

I. M. Djakonov, leningrádi egyetemi tanár német nyelven is megjelent munkájában (Hurrisch und Urartäisch, 1971, München, Kitzinger) a kis-ázsiai hurri és urartui nyelv szerkezeti és szótári anyagát vizsgálta meg, bemutatva ezek alapelemeit. A történeti-földrajzi fejezetben vázolta a Kaukázus déli lejtőjén elterülő Su-bir (Szu-bar-tu) népnek és országnak helyzetét, ahol az időszámításunk kezdőpontja előtti IV. évezredtől fogva írással, kohóiparral, fémtechnikával csatornázással, városépítés-tudománnyal rendelkező lovas műveltség virágzott. Ez a terület a Sumér Felföld északi részeként volt ismeretes, és ezért nem meglepő, hogy az itt feltűnt két nyelv sok sumér nyelvi elemet tartalmazott. A magyar kutatóknak azért is volt jelentős ez a mű, mert ennek alapján még megalapozottabban értékelhető ethnikai láncszemként a sumér és a magyar között a su-bir (szabir) népi és nyelvi elem.

A "Su-bir" népnév "szabir" változata a "heftaliták" egyik törzseként már sok írott forrásban szerepel, akiknek hatalmas birodalma az Altáj-hegységtől Indiáig, Kínától a Káspi-tengerig terjedt már az ókori népek sorában. Írásrendszerük ábécéjéből, rovás-szerű jegyeikből kiváló és nemzetközi síkon is nagyraértékelt honfitársunk, HARMATTA JÁNOS szemléltető részleteket rekonstruált, ALTHEIM német írástudós pedig történelmileg időbe, földrajzilag pedig térbe helyezett, mint a legrégibb óperzsa birodalom néha ellenségeit, néha barátait képező nép írását.

Ennek a népnek is kétféle írársrendszere volt, sőt hármat is mondhatnánk, ha nyelvüket megfejteni segítő ékírást is hozzászámítjuk a képírásos és később vonalas írásrendi jártasságukhoz. Ebbe a sorozatba tartozik az alábbi kép, a hurrita királyok és nejének kétnyelvű körpecsétje is:

fa_er_1-060a

A kétszeres körirat szövege az "Ugaritica" szerint:

"SUBBIRU- LIU- MA, a hurrita nagy király és TAVAS ANA nagy királyné, Babilon királyájának lányáé ez a pecsét".

Jelen soraimban JACOM EDMOND straszburgi asszirológus egyetemi tanár nyomán röviden csak annyit mondhatok erről a "nagy királyi" párról, hogy palotájuk kerek kilecezer négyzetméternyi területet fedett be, őt hatalmas bejáratának mindegyikét 65 márvány tömbből összeállított oszlop díszítette mindkét oldalán, arany és elefántcsont szobraiknak se szeri, se száma s hogy vasiparukkal állandó rettegésben tartották Eg[y]iptom fáraóit.

Visszatérve írás történeti vonalvezetésünkhöz, ki kell emelnünk, hogy az ékírásos emlékek javarészt kultikus vagy udvari ceremóniákra vonatkozó szövegek. Ez azt mutatja, hogy az ősiség egyben előkelőséget is jelentett. Papjaik kimondottan csak az ékírást használták, mint az alábbi, ugyancsak az "Ugaritica" feliratos képe mutatja:

fa_er_1-060b

Ennek a főpapi "karkötő dísznek" a felirata sumér ékírással, de hurrita nyelven a következő:

"HARSÁN a papok mestere"

Sok olvasóm bizonyára lelkesedéssel, elleneseink viszont ajakbiggyesztéssel fogják ezeket a túl magyarosan hangzó neveket és talán feltételezik, hogy a felhozott példákkal úgy vagyok, mint a gyerek, aki a kalácsból csak a neki ízlő mazsola szemeket csipegeti ki. Nem oda Buda. Ezeket a példákat a maguk megfejtett szövegével egyetlen szakember rakta rendbe, oldotta fel és francia létére (no és más fajú is!) semmi esetre sem ismeri a "magyar-sumér" ijjencmesterség szájízét. De miért mondjunk az igazságnak ellent? Munkatársam, CSŐKE SÁNDOR kis "előleges" tanulmánya: "Megvan az uralaltáji nyelvek alapnyelve" címmel, most már az óhazai "valamitől tartózkodó" szakemberek félelmét eloszlatja I. M. DJAKONOV szovjet tudós tekintélyével is megtámogatva, hogy nem esnek a "tudománytalanság" rettegett vádja alá, ha a nyelvészetet immáron némi "ténytörténettel" is alátámasztva ebbe az un. "délies irányba" terelik.

De ismét egy vargabetű! Térjünk vissza a hurriták írásrendszerének vonalas jeleihez is. A "vonalas" írásrendszer helyett majdnem "rovásírásosat" is mondhatnánk az alábbi, D. DIRINGER :"The Alphabet" ( London, 1948) c. munkájában szereplő hurrita "kaparószerszám"-ra vésett jelek alapján.

fa_er_1-061

Ugyancsak hurrita, de már gömbölyített jegyeket közöl A. C. MOORHOUSE is a következő formákban:

fa_er_1-062

Ő és általában az angolszász írástörténészek, a már említett "elkötelezettségeik " nyomán természetesen csak az általánosító "észak kánaáni", vagy néha "északi-szemita" írásoknak tüntetik fel. ALTHEIM professzor azonban, aki már a byblosi "ostraca"-sorozat közül többet is megfejtett, már a törökös dialektusok valamelyikéhez kapcsolja őket, bár a "betűzése" és még kevésbbé a "fordítása " a szövegeknek nem egészen elfogadható. Mindenesetre a két "kaparószerszám" és irattöredék a hurrita korszakból származik és betűjegyeik már erősen a rovásírás vonalvezetését sejtetik.

Miután az írástörténet szinte a régészet függvénye, hiszen az egyre-másra felszínre kerülő ősi, néha megoldhatatlan szövegű felírások a tervszerű archeológiai kutatások eredményei, vagy a véletlen szerencse ajándéka. Írott források újabb lehetőségi aránya tehát sokkal kisebb, mint a régészeti leleteké, amikor talán sokszor nem is a tudomány hanem a föld mélyének nyersanyagkészletét feltáró, kibányászó termelési rend érdekei a mérvadók, de párhuzamosan a régészet is gazdagodik velük.

A nagy magyar írástörténészek, mint NAGY GÉZA, SEBESTYÉN GYULA, NÉMETH GYULA a maguk termékeny korában még nem rendelkeztek olyan bőséges anyaggal amelynek csoportosítása, elemzése és hasonlítgatása véglegesnek tekinthető eredmények megnyugtató hatását tudták volna elérni.

Így nem kutatásaik értékét vonjuk kétségbe, ha az újabb leletek ismeretének birtokában az ő általuk megfogalmazott tételeket ma már túlhaladottnak tekintjük. Mert ezt kell tennünk, ha pl. SEBESTYÉN véleményét a "sémi fajú föníciaiak" írásrendszeréről, mint a rovásírás elsődleges forrásáról elvetjük. Nagy úttörő írástörténészünk halála óta már pl. a palesztinai népi csoportok, a Bibliában oly sok ecsetben emlegetett sidoni, moabita, szamaritánus, arameus etnikumok sémi fajiságát komoly szakemberek megcáfolták. Elég ALBRIGHT "The Origin of the Alphabet and the Ugarit" c. munkájának adatait összevetni. SEBESTYÉN pedig még a mellékelt betűtáblázatában a "sidoni " és "föníciai " ábécét azonosnak tartja s mint sémi eredetűt tekinti: ez volt korának a liberalizmus alapgondolatát annyira terjesztő s tudatosan munkáló általános európai, de különösen német szemlélet. Ím a táblázat:

fa_er_1-063

Az ílyszerű táblázatok is nagyon alkalmasak arra, hogy a héber ábécének egykorúságára, tehát közel évezrednyi időbeli különbség eltüntetésére szoktassák a szemlélők figyelmét. Mert a héber "quadrata" betűtipus, amelyet SEBESTYÉN táblázata a sorszámok után feltűntet, valójában csak K.u. a 900-as években alakult ki a Tiberiás tó vidékén már tehát olyan korban - hogy szemléltető időbeli példát h[a]sználjak - amikor az ÁRPÁD-féle honfoglalás régen lezajlott! Ugyancsak a héber betűnevek állandó használata ilyen időbeli megtévesztésre alkalmas módszer. Már HOMMEL hadakozott ez ellen a kiirthatatlan szokás ellen, hogy a fonetikai megjelölésekre a "quadrata" héber betűit mint mintát használják pl. a görög "alfabéta" helyett, amely a hébernél jóval ősibbnek tekintendő. HOMMEL a sumér-akkád vonal-jegyekből és azok jelentésének első hangjából alkotott ugariti neveket használt, melyekből párat bemutatok:

fa_er_1-064

A palesztinai népcsoportok írásrendszerei, mint már említettük nem minden válogatás nélkül csatolható a sémi írásrendszerhez. Ennek a megkülönböztetésnek azokat az un. arámi írás elterjedésében látjuk. Ez a nép, amely a Bibliában is sűrűn szerepel és latinizált névformája "arameus" a K.e. 2. évezred végétől élt a Tigris és Eufrates vidékén és attól északabbra nagyobb tömbben. Önálló államot csak aránylag rövid ideig tudtak alkotni, mert egyszerre három nagy ókori hatalom ütközőpontjában, az eg[y]iptomi fáraókkal, hettita fejedelmekkel és az asszír nagykirályokkal kellett függetlenségi harcaikat folytatniok. Végül is Arámia az asszírok hatalma alá került és mikor az új uralkodó, hódító nép Júdeát is meghódította Palestina terein, hatalmas népcseréket hajtott végre. Így került egy vérileg és nyelvileg s következéskép írástörténetileg is egy egészen új vidék sémifajú lakóinak a helyére. Az asszírok szerteszét szórták a szabadságszeretetéről híres és vitéz népet elannyira, hogy mikor félszázaddal később a világhatalmat már a perzsák vették át kb. K.e. 550 táján, mindenütt az arámi kulturával és írásrendszerével találkoztak, Mezopotámiában csak úgy, mint a Földközi tenger keleti partjain, Kis Ázs[i]ában és az Arab-félszigeten is.

Ez az ókori "egész világra kiterjedő" és szétszórtságba kényszerített nép ősi hazájától, a Kaukázus délvidékétől a mai Perzsa-öbölig terjedő vidékről magával vitte kulturvívmányainak legjelentősebbjét, vonalas írásrendszerét is. Valószínűnek véli az írástörténészek számos kiválósága, hogy ezt a szétszórtsági és főleg a Földközi-tengeri partmenti csoportokbaverődő tartózkodást cserélték fel a főniciaik műveltségével, amely inkább anyagi kultura volt és a világkereskedelemnek termelt és nyújtott vásári árut. Különben jelen fejezetünkben az arámi írásra ne veszítsünk több időt, mert jelentőségére és a magyar rovással való kapcsolataira SUPKA GÉZA későbbiek során teljes egészében közölt tanulmánya valóban szakemberi válaszokat fog adni. Azt azonban, hogy az arámi írás K.e. 7.-4.-századi emlékeinél az Alma Ata-vidéki "Arany Kurgán" ótörök csészefelirata öregebb, újból és itt is felhívom a figyelmet. SUPKA ezt az új adatot nem ismerte, mint ahogy három évvel ezelőtt mi sem ismertük!

Á HURRI ÉS MOABITA ÍRÁSRENDSZEREK

Az ősi Palesztina területére kényszertelepítéssel elkerült Kaukázus-vidéki népek, akiknek a nyelvét a tudomány "asiani" néven összegezi és azt tartja róla hogy sem indo-európai, sem szemita nyelvcsoporthoz nem tartoznak, hanem, HOMMEL, ALBRIGHT, CERAM, SUPKA és DJAKONOV az ural-altáji nyelvközösségbe sorolják őket. Azokat a népeket, amelyeket az asszírok világhatalmi ábrándozásai a szélrózsa minden irányába széttelepítettek és a Holt-tenger vidékére kerültek ezek a tudósok egyben, mint láttuk hurri népként emlegetik. CERAM az egyes népcsoportokat, vagy talán nagyobb törzseket fel is sorolja. A görögök által leginkább ismert ilyen néptörzs a pelasg volt, amelynek a nevét etruszk és pelazg nyelvi kutatásai során a filiszteussal, tehát a zsidóság állandó ellenségével azonosít és ezt a népet tartja palesztinaiaknak is, akik a ma is közhasználatban lévő Palesztina földrajzi névadói voltak.

Az északról idetelepített népek állandó harcban álltak a később oda vándorolt, részint ugyancsak odakényszerített szemitákkal s ezek közül főleg a Júdea területén lakókkal. A CERAM által említett törzsek a hurriak sorából szépszámú írás-emlék maradt az utókorra, megőrizve Kaukázus-vidéki és Kis Ázsia-környéki jellegzetességét, amely elsőrendűen a rovásrendszerhez kapcsolódik, Nevezik ezt az írásrendszert, mint láttuk moabita, sidoni vagy" szamaritánus írásnak is. (SEBESTYÉN-féle táblázat). Ezek azonban földrajzi meghatározások. Ilyen írás-emlék a híres "moabita kőfelirat", amely a CERAM által említett törzsek egyikének a MESA királyának haditetteit örökíti meg. Francia kutatók fedezték fel a Holt-tenger mellékén és mikor 1888-ban igyekeztek a párizsi múzeumokat gazdagítani vele, el akarták szállítani. A ben[n]szülött arabok látva, hogy a francia tudósok mily nagy értéket tulajdonítanak a feliratos kőnek, meg akarván akadályozni az önkényes zsákmányolást, tüzet gyújtottak alatta s mikor erősen áthevült, hirtelen hidegvízzel öntötték le. A kő negyven darabra esett szét, de így is a Louvreba került, ahol sikerrel restaurálták és a szövegét is hamarosan kibetűzték.

Közlöm a Louvre kincsei közt szereplő "moabita kő" fényképét és betűinek vonalas átírását. A megfejtésből kiderül, hogy az emlékkő felírását a következő "bemutatkozás" kezdi:

fa_er_1-065

Azaz: MESA vagyok, KAMOS KALD fia és Moab királya". A sok vésett rovásjelből azt is kihámozták, hogy a felirat a K.e. 850-es évekből származik. MESA király neve a Bibliából is ismerős, természetesen a héberek "haditudósításai-hoz méltó változatokban. A Királyok Könyve (II:3.24,) szerint: "Felkeltek az izraeliták és megverték a moabitákat és azok megfutamodtak előttük, betörtek hozzájuk és megverték Moabot. És városaikat lerombolták és a jó szántóföldekre ki ki követ hányt és elboborították [elborították] azt kövekkel, és minden kútfőt behánytak és minden jó termőfát kivágtak..." Ezzel szemben a Krónika II. Könyve (20.24-25.) más változatban említi a hadi eseményt: "A Juda népe pedig méne Mispába a puszta felé, és amikor a sokaság felé fordulának, ímé, csak elesett holttestek valának a földön és senki sem menekült meg. Akkor elméne Jósafát és az ő népe, hogy azoknak jószágait elzsákmányolják, és találtak nálok temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztának róluk, oly sokat, hogy alig viheték el és harmadnapig kapdosták a zsákmányt mert felette sok vala..."

fa_er_1-066

fa_er_1-067

MESA király felirata azonban csak dicső haditettekről, bölcsen kormányzott népről beszél, amelynek ő nyugodt és gazdag életet biztosított, hogy még utódjaik áldva áldják emlékét és emlegessék a hírét. Lényegében BILGE kagán síremlékével azonos a 34 sorból álló vésett rovásírás szövege.

A hurri népek sorához tartozó törzsek valamelyike Szamaria területét foglalta el magának és testvértörzseivel állandó kulturális kapcsolatainak következményeként írásrendszere is majdnem azonos maradt. Emlékeik közül ALBRIGHT nyomán közlök három "ostrakát", cserép darabot. ABRIGHT ezeket a "szamaritánus" írás-emlékeket a K.e. 8. évszázadból eredezteti.

fa_er_1-068

A hurriak műveltségét, annak földrajzi nevével mitanni-nak is szokták nevezni és elterjedtsége jelentős lehetett, márcsak központi fekvése miatt is a három "tengersarok" között, ami térképészetileg azt akarja mondani, hogy a Földközi-Tenger északkeleti, a Fekete-tenger délkeleti és a Káspi-tó délnyugati végződései közt terült el és Z. MAYANI professzor mellékelt térképe szerint egyenlőoldalú háromszögként képzelhető el földrajzi kivetítésben.

fa_er_1-069

Így már nem csodálkozhatunk, hogy a párthus, méd és mannai birodalmak - néha a Perzsa Birodalom részeiként, néha önálló államokként - ezt az írásrendszert vitték tovább, természetesen állandóan fejlesztve azt. Elég itt csak a csodálatos építkezési emlékeken alkalmazott kőfaragójelekre hivatkozni, amelyek részletesen is mutatják, hogy a felsorolt népek egy és ugyanazon földrajzi térségben, mint a sumér kultura ősiségét megőrző hurriták örökségének letéteményesét az altáji eredetű, de délre vándorolt törökös népeket fogadták el. Bár elgondolásom az, hogy az írásrendszerek alapján a történelem hajdani nagyszerepű népeit osztályozva kellene fel sorolni, néha nem maradhatok adósa annak a kötelességnek sem, hogy egyazon betű és jegyrendszerek alapján az egymástól földrajzilag nagyon távoleső etnikumokat a kultura finom fátyolával némiképp összekapcsoljam. Így járok el jelen esetben, amikor a nagy német írástörténész A. ZAPPE: "Steinmetzzeichen, ihre geschichtliche Entwicklung und Bedeutung unter besonderer Berücksichtigung der Bauhütten des Mittelalters" c. tanulmányában szereplő kőfaragó-jegyeket közlöm. Ezek a mesterjegyek vegyesen és ismétlődve szerepelnek a K.e. kb. 2600 táján uralkodó SA-HU-RE fáraó, a 2200 uralkodó HUN-GU-NUM susai és larsai király palota kövein. Bár ezeknek a jeleknek értelmét vagy szimbolikus jelentőségét még csak nem is sejtjük, a kísértés oly nagy, hogy a sok százra rúgó mesterjegyeket tovább is csoportosítsuk, hiszen annak ellenére, hogy földrajzilag és kronológiailag sokszor nagyon is messze esnek egymástól okvetlen azonos kultúrának a tanúiként tekintendők!

fa_er_1-070

A húsz kőfaragójegy a már említetteken kívül szerepel a kassita uralkodóház építkezései során (III. dinasztia K.e. 1800-1171) Susa domborművein és szobor talpazatain, KUR-IGAL-SU király (1344-1320 ) tróntermének egyik falán, ON-TAS-HUBAN uralkodó és neje NAPIR-ASU királyné (uralkodtak 1250-1174-ig) és fiuk, (az utolsó tagja a kassit a dinasztiának) ON-TAS-KÁL palotakövein. Csábítóan magyaros nevű uralkodók nevei és olvasásuk nyomán az az érzésünk, hogy a közölt jelek egyikét-másikát talán az esztergomi királyi őspalota rovás jegyei közt is megtalálhatnánk, ha ANDRÁSSY KURTA JÁNOS közleményeit alapos vizsgálat tárgyává tennénk. S még csak annyit ezekről a "mesterjegyekről" és történelmi folytatásukról, hogy mind a húsz szerepel a pártus-perzsa kulturemlékeken is, mint Persepolis, Bisutun és Hatra királyi palotáinak kövein, ami azt jelenti, hogy a jelek "forgalomban maradtak" még a Pártus Birodalomnak K.u. a 2. évszázadban bekövetkezett bukásáig.

A húsz jegy nem látszik fantáziaszülte véletlenségnek. Mindenik jelent valamit. A 4. számú okvetlen a "tervező" jele volt, amelyet követett az 5. számu, a "fuadamentumot kiásó", majd a 6. számú a "hengereken kőtömböket görget" építő szakemberek jele. Ez természetesen csak feltevés. Viszont 11. számú, eléggé komplikált jegy a valóban komplikált trónterem-diszitő és művészi érzéki mester szimbolikus jeleként szerepelt.

ETRUSZK ÍRÁSEMLÉKEK MAGYARORSZÁGON

Már a Bevezető tanulmányban említést tettünk ama kísérletekről, amelyekkel magyar rovásírás jegyeinket az etruszkkal igyekeztek kapcsolatba hozni, sőt tovább menve még bizonyos nyelvi közösséget, rokonságot elfogadhatóvá tenni.

fa_er_1-071

A "Dipy lon-korsó2 K.e. 700-ból. Felirata:" Az nyeri el, aki a táncosok közül legkecsesebben járja". Olvasatirány: jobbról balra. - Kéki-Köpeczi kép.

Írástörténeti tanulmányunk keretébe nem fér bele az említett kérdésnek vitatatása. Összegezve csak annyit, hogy a két nyelv rokonságának annyi az ellenzője, mint pártolója és az ellenző csoport tárgyilagos érvekkel cáfolni nem tudott. Inkább gúnnyal, leintéssel. Mint már megszokott dolog a "hivatalos" nyelvészek részéről. Az elvető elemzések rendszerint lazábbak, érvelésük vérszegényebb, mint az etruszk-barátoké.... Minden esetre órási nagy kár, hogy a francia J. MARTHA professzor által képviselt "etruszk-turáni" vonal, vagy pontosabban az etruszk-magyar nyelvrokonság sajnálatos módon az un. finnugorizmus szakkönyveire épült és a BUDENZ-féle: "Magyar-ugor szótár" (1873-81) és a DONNER-féle .-"Vergleichendes Wörterbuch" bizony már önmagukban is messzejártak az igazi, ősmagyar nyelvészettől s mi sem természetesebb , hogy így a francia nyelvész állításai sem mentesek a hibáktól.

Minket azonban jelen tanulmányunk során csak a két nép írásának hasonlatossága, hangtani azonossága érdekel. Így is főleg azért tartom szükségesnek és fontosnak külön fejezetben foglalkozni vele, mert Magyarország területén is egyre-másra újabb és újabb etruszk feliratok kerülnek napvilágra. S ezt mutatja, hogy a Kárpát-medencében az ősi autokton, bennszülött népek sorában az etruszkokat is ott találjuk, emlékeikbe szinte belebotlunk...

fa_er_1-072

Maga az etruszk nép egyike a legtitokzatosabbaknak. Földközi tengeri kulturáját sok más ismert műveltséggel próbálták összehangolni, de soha egyhangú vélemény nem formálódott ki körülötte. Így van ez írásával is. Keresték és keresik eredetét a Balkán vidékein csak úgy, mint a kaukázusi népek tengerében. Legújabban egy bolgár írástörténeti kongresszuson kapcsolatbahozták a balkáni neolitikus jegyekkel is. Ahhoz ma már kétség nem fér, hogy az Égei-tengeri műveltség látszik legrégibb gyökerének, amely K.e. a 16. századtól kezdve virágzott és egyik kulturcentruma Milkéne volt. De ennek a kultúrának és írásrendszerének is messzebbrenyuló gyökerei voltak, vissza egészen a Földközi Tenger szíriai partjaiig és valószínűleg azonos az az arámi nyelv és írás nyújtotta lehetőségekkel. A görög mitológia és a történetírás atyja HERODOTOS (K.e. 484-425) azonban a föníciai kultura írásrendszerét emlegetik [emlegeti] az arámi helyett. Újabb kutatások ezt az utóbbit mint földrajzi megjelölést használják és így sok nehézség egyszeriben megoldódik. A főniciaiak szétszórtsága a Földközi-tengeri városállamok, Égei-tengeri kikötők stb. sorozata miatt különösen is nehezíti az etruszkok ősi hazájának megállapítását és ez számunkra az írásrendszer kötődésének nehézségét jelenti.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a kétféle görög, a dór és ión írások közti eltérések is segítenek a tisztázásban. Ezeknek a jelentőségét görög részről A. SIGALAS és magyar részről MORAVCSIK GYULA fejtettek ki írástörténeti alapon s arra az eredményre jutottak, hogy a kisázsiai iónok írása sokkal közelebb áll az arámihoz, mint a dór. A legrégibbnek tekintett görög feliratos emlék a K.e. 8. századból való Dipylon-kancsó épségben maradt betűsora. Ezt a kancsót Athén kettőskapuja melletti temetőben találták és felirata már csak azért is érdekelhet bennünket, mert sorvezetése jobbról balra halad. Az etruszkokkal való kapcsolat a görögök részéről írástörténetileg a K.e. 403. év utáni időkre teendő, mert ebben az évben döntöttek az athéni demokratikus polgárok a neves ARCHINOS rétor tanácsára, hogy a kisázsiai eredetű ión írásrendszert véglegesítik, mint hivatalos állami írást.

Ekkor az etruszkok már az egész mai Olaszország, a Balkán egy része és a Kárpát medence fontosabb kereskedelmi útvonalait, vásározóhelyeit hatalmuk alatt tartották. A görögökkel korábban kerültek kapcsolatba, mint a latinok, akik tulajdonképpen csak akkor említődnek először, mikor K.e. 750 táján Rómát megalapították még etruszk fennhatóság alatt. Az etruszk magas kultura és velejáró elpuhultság, tobzódás a gazdagság előnyeiben lehántotta erről a népről az ősi katonai erényeket és így a latin friss erő nyomult mindenütt előtérbe a maga spártai fegyelmével.

Az etruszk-görög-latin kulturák egybeolvadását és ezzel írásrendszerük végső kialakulását M. HAMMARSTÖRM tisztázta 1920-ban megjelent nagy tanulmányában: "Adalékok az etruszk, a latin és a görög írás történetéhez" címmel. Időbeli sorrendje az etruszkokat részesíti előnyben. Bizonyítékul a római Fórumon kiásott "Romulus fekete kövét" ( Lapis niger Romuli) hozza, amelynek etruszk szövegét mindmáig nem tudták véglegesen megoldani és csak sejtik, hogy átokformulát tartatmaz. Ugyancsak idézi a híres "praenestei fibulának" nevezett aranycsatot, melyen könnyen olvasható felirat szerepel és etruszk betűkkel jelzi készítője és megrendelője neveit.

Fejezetünk címében azonban a Magyarországon talált etruszk írásemlékekről esik szó. Ezek a rendszerint nagyon rövid, sokszor csak töredékesen reánkmaradt leletek jelentős számban találhatók az óhazai múzeumok régiségtáraiban és arra mutatnak, hogy az etruszkok a Kárpát-medencében is huzamosabb ideig, egészen a szarmata-korszakig sőt azon túl is, jelentős szerepet játszottak és talán az autokton, bennszülött népek közé sorolhatók, akik mindvégig helybenmaradtak és az egyre-másra érkező népvándorlási hullámokat magukba olvasztották megtartva egyrészt sajátos kulturájukat, másrészt felvéve az új jövevényekét is. Így lett sokszerű a bonyolult Kárpát-medencei írásrendszer, amely mint láttuk eredeti sumér jelek tömkelegével is rendelkezik.

A hatalmas anyagból szemelvényszerűen csak az 1875-ben felfedezett Hatvan-Gombospuszta-i katonai őrtorony úgy nevezett bélyegestégla gyűjteményét említem. A száz éve feltárt romrészlet próbaásatásait SOPRONI SÁNDOR és PATAY PÁL régészek fejezték be véglegesen 1968-ban. Ásatásuk eredményeként az alig 23 méter hosszú és 9 méternyi széles, két helyiségből álló és mindössze 20-30 főnyi őrszemélyzet lakóhelyének szánt erődítmény téglalfalából, illetve maradványaiból 22 bélyegestéglát vettek leltárba. Ezeket a betűzött téglákat jellemzi a vegyes írásrendszer és mint SOPRONI megállapította, a római irányítás alatt szarmaták által épített Csörszárok védelmi rendszerhez tartozó erődítmények sorozatába tartozik. Kora a K.u. 4. századra tehető. Így a szarmata-hun korszakokba nyúlik bele ennek az írásrendszernek a használata az Alföld peremén. Az [A] kétségtelenül etruszk írásjegyekkel vegyített téglafeliratok tehát nem jöttek nagyon messziről, csak a helybeli téglavetők, építőmesterek szokásos bekarcolásait láthatjuk bennük. Szép példa a kulturák egymásrahatásának!

fa_er_1-074

fa_er_1-075

fa_er_1-076

Hogy a pannon területen sok ilyen bélyegestégla szerepel, elég SZILÁGYI J. nagyszabású munkájára "Inscriptiones tegularum Pannonicarum"-ra utalnunk, (Budapest, 1933 ), ahol tömegesen fordulnak elő. S hogy szemelvényként SOPRONI beszámolóját, illetve a benne szereplő bélyegestáglákat [bélyegestéglákat] közlöm, szándékom rámutatni a kétségtelenül jelentős tényre, hogy egy aprócska kis "szarmata-kori" erődítmény falaiban egyszerre 22 ilyen felírásos emlék fordul elő s ez azt mutatja, hogy az írástudás ebben a korban és ennél az autokton, bennszülött lakosságnál elég gyakorinak látszik.

Végső következtetésem az lenne, hogy a többek által felvetett etruszk-magyar betűrendszerek közt már csak a közös bölcső és előfordulási helyek miatt is fel kell tételezni néminemű rokonságot. Így a tárgyi bizonyítékok halmaza láttán a "hivatalos" tudománynak legalább is kötelessége lenne ezzel a kérdéssel végérvényesen szembenézni és megoldást keresni, vagy ha nem, akkor nincs joga "tudománytalannak" bélyegezve elmellőzni!

Hogy a "késő-római" határsáncrendszer szarmata kapcsolatai okvetlenül számontartandók és ezzel az etruszk-szarmata-hun kulturkapcsolatok írástörténeti téren is jelentősek voltak, mutatja SOPRONI SÁNDOR alább közölt tanulmányrészlete:

A hatvani erőd földrajzilag a legkülső sánc vonalúban fekszik. Tőle nyugatra Galgamácsa és Verseg között sikerült tisztázni a legészakibb sáncvonulat egyik szakaszát. Versegtől keletre egyelőre még tisztázatlan a sánc nyomvonala, azonban a már ismert szakasz iránya a gombospusztai erőd felé mutat. Hatvantól keletre, Kál és Kompolt községek halárától ismerjük ennek a külső vonalnak a folytatását, Szihalom és Mezőkövesd felé. Feltevésünk szerint a hatvani erőd ehhez a külső védelmi vonalhoz tartozhatott (30).

A hatvani római katonai őrállomás az észak-déli irányban folyó Zagyva partján, a legfontosabb átkelőhelyen épült. Itt keresztezi a Dunától Miskolc felé vezető, s minden korban igen fontos közlekedési útvonal a másik útvonalat, mely észak felől a Zagyva völgyén az Alföld felé haladt. A hatvani katonai őrállomás rendeltetése egyrészt a Zagyva völgyének ellenőrzése, másrészt a Zagyván való átkelés biztosítása volt.

A Barbaricumban, a római limestől mintegy 60 km-re fekvő, egymagában álló erőd puszta léte is csak a szarmatákkal kötött egyezség alapján képzelhető el. Ennek az egyezségnek az alapján épülhetett fel az egész alföldi sáncren[d]szer, majd később a hatvani őrállomás is.

A hatvani erőd kapcsán felmerült a kérdés, vajon számolhatunk-e további, ilyen későrómai objektumokkal a szarmata területen. Terepbejárásaink során a sáncrendszer mellett eddig még nem találtunk a hatvanihoz hasonló római őrállomást, illetve erődöt. A legutóbbi hónapokban azonban a Felsőgödhöz tartozó Bócsa-Újtelepen, a Dunától néhány km-re keletre egy nagyméretű, mintegy 300x300 m alapterületű későrómai tábor maradványait sikerült felkutatnunk a Barbaricum területén. A bócsa-újtelepi tábor területén a felszínen talált nyolc darab római bélyegestégla valamennyije a IV. századból származik, közöttük az egyik tegula töredéken a Hatvanból is ismert Frigeridus dux neve olvasható (31). Ez az új római tábor földrajzilag ugyanazon a szélességi körön fekszik, mint a hatvani erőd és szintén a sáncok vonalában helyezkedik el: a Duna-Tisza közötti legdélibb sánctól - mely Dunakeszinél indul ki a Dunától - néhány km-re északra. Feltevésünk szerint a hatvani erőd és a felsőgödi tábor nagyjából egyidős, s ez utóbbi a sáncrendszer római ellátó állomása, utánpótló tábora lehetett a Barbaricum területén. A további kutatások dönthetik majd el, hogy Felsőgöd és Hatvan között, valamint Hatvantól keletre építettek-e a rómaiak további őrállomásokat.

(Dolgozatok Heves megye múltjából, Eger 1970, 17-29 old.)

A Gombospuszta-i pecsétes, bélyegestéglák mellett Magyarország területén, főleg a hajdani Pannóniában, ahol az etruszk népi elemek települései elsősorban feltételezhetők, szép számmal kerültek elő cserépedény fenekekre, a friss agyagba belekarcolt etruszk jegyek. Ezekről írt SZEPESSY GÉZA, a várpalotai múzeum szervezője egy kis összefoglaló írást: "Etruszkok és magyarok" címmel (Magyar Őskutatás, 1971, 129-133 ). Itt többek közt megemlíti a Tokod melletti Erzsébet-akna és az Esztergom melletti Hideglelőskereszt két ilyen leletét, amelyek valóban határozott vonalú rovásjellegű betűkkel ékeskednek. Ezek a "terra sigillata", azaz pecsétes cserepek egész különleges ábécé-vel rendelkeznek. SZEPESSY összeállította ezt az ábé -cét a Tokod vidéki leletek alapján, GABLER DÉNES: "Scratched inscriptions -on terra sigillata in Pannónia" tanulmánya alapján. (Acta Antiqua. Tom.-16, fasc. 1-4, 297-306)

fa_er_1-078

AZ ÉKÍRÁS ÉS A TÁVOL KELET BETÜRENDSZEREINEK KAPCSOLATAI

A ZSUFFA-térkép három nagy művelődési központja egyúttal földrajzi megjelölése is az írás három legnagyobb bölcsőjének. Szemléletes tájékoztatás és egyben írásrendi csoportosítás is. A legnagyobb ilyen központ a Belső-Ázsiai "ősturáni". Innét indult a szélrózsa minden irányába a legősibb kulturahordozó sumér ékírás. Keleti irányban a legszélső a kínai és a hozzátartozó japán és koreai írásrendszerek. Ezeknek az írásrendszereknek a jegyei, ma már tudományosan is bizonyíthatóan a sumér ékírással párhuzamosan fejlődtek. Itt is megtalálható az eredetileg "ideogramm", azaz fogalomjelhasználat. A híres osztrák orientalista ARTHUR UNGNAD "Sumerische un[d] Chinesische Schrift" c. tanulmánya (Wiener Zeitschrift für die Kundé des Morgenlandes Jahrg. 34, 76-86 old. ) hívta fel elsőnek erre a figyelmet 8 jel azonosításával, amelyeket az alábbiakban közlök:

fa_er_1-079

A nyolc eredeti levezetést ANGYAL DÁVID (1937) három más jel egyeztetésével bővítette ki, majd PRŐHLE VILMOS még újabbakkal gyarapította.

A SUMÉR ÉS KÍNAI írás KAPCSOLATAI PRŐHLE VILMOS SZERINT

PRŐHLE VILMOS, a budapest[i] Pázmány Péter Tudomány Egyetem filológiai tanára hatvan évvel ezelőtt, 1912 augusztusában írta az alábbi tanulmány szövegét. Szándéka volt tovább is folytatni "MI A TURÁNI." sorozatos közléseiben. A sors másként akarta: TOLNAI VILMOS durva bírálata a MTAkadémia szaklapjában elkedvetlenítette. Így a rövid első közleménye egyben utolsó is lett. Tudománytörténetünk nagy kárára....

Munkácsi Bernát egy igen takaros dolgozatában(1-) a sumér kérdést illetőleg többek között a következő megjegyzést teszi.:

"Csak miután a külföldön teljesen elvesztette hitelét, irányult a sumér-altáji rokonság eszméjére hazánkban is a figyelem; de az ez alapon létrejött irodalmi munkásság számbavehető eredménnyel a sumérra vonatkozó ismereteket nem gyarapította."

Sumér tanulmányaim eredményeiről szóló eme rövid beszámolómban a kérdés irodalmának kritikájába nem bocsátkozom, csak azt kívánom mindjárt megállapítani, hogy Munkácsinak igaza van. A sumér nyelv hovatartozásának a kérdése úgy a külföldön, mint nálunk is holt pontra jutott, amit elég ékesen bár, de kissé fölényes lemondással ismer el S. Langdon is, mikor "A Sumerian Grammar and Chrestomathy, című igen érdemes munkájának a bevezetésében(2-) a következőképen nyilatkozik:

["]A sumérnak a babilóniai és aszíriai műveltségre való döntő befolyása az utóbbi időkben oly nyilvánvalóvá lett, hogy a sumerologiát a babilóniai nyelv, sőt babilóniai vallás, törvényhozás, irodalom és művészet teljes megértése szempontjából nélkülözhetetlennek kell tekintenünk. Magamnak nincs elméletem ennek az érdekes népnek nyelvi hovatartozandóságát illetőleg. Tanulmányaim negatívus eredménye az a meggyőződés, hogy se a kaukázusi, se az árja, se a sémi nyelvcsoporthoz nincs rokonsági viszonyban."

Mindenesetre tiszteletreméltó ez az őszinteség s a tartózkodó önmérséklet, amelyet elárul; de Langdonnak azzal a mondatával, amellyel fentebbi megjegyzését kitoldja, már nem tudok egyetérteni. A kérdéses mondat eredetiben így szól:

"This side of the problem has not occupied my attention as the futility of such efforts is at once apparent," ami magyarul így hangzik: "A kérdésnek ez az oldala (t. i. a sumér nyelv hovatartozásának problémája) nem foglalta le figyelmemet, mivel az ilyen erőlködések jelentéktelensége az első pillanatra szembeötlő."

Készséggel elismerem, hogy a tudomány szempontjából "futility", hogy a sumér nyelv rokonságban van-e, vagy nincs a kaukázusi, árja, vagy sémi nyelvekkel, vagy bármely más nyelvcsoporttal; de az már tudományos szempontból sem mindegy, hogy vajjon találunk-e olyan, jelenleg behatóan tanulmányozható és részletesen megismerhető nyelvet, amely a sumérhoz legalább megközelítőleg olyan viszonyban van, mint a mai német irodalmi nyelv a codex argenteus gót nyelvéhez, vagy a héber az asszíriai nyelvhez; mert az ilyen nyelvnek ismeretével felszerelt sumérológus nem egyszer könnyedén és biztosan dolgozhatik ott is, ahol a Langdon-féle szkepszisz mellett a legjobb akarat s a legélesebb elme is csütörtököt mond.

Ami a magam dolgát illeti, mindjárt elöljáróban kijelentem, hogy a sumér kérdés eredetileg csak annyiban érdekelt, vajjon a Sumér nyelvnek a török-tatár nyelvekhez való rokonsága, mint tudományos elv, tényleg meghaladottnak tekinthető-e, vagy nem.

A fenti kérdést tárgyaló tanulmányokból nem tudtam magamnak tiszta képet alkotni s így nem maradt számomra más út és mód, mint a sumér nyelvvel való közvetlen megismerkedés.

Hogy a sumér nyelv nem tartozhatik közvetlenül a török-tatár nyelvek közé, azt rövidesen beláttam, s így, mint elsősorban turkológus, félretehettem volna az egész kérdést.

Azonban, ugyancsak az első pillanatra, feltűnt nekem két körülmény:

  1. a sumér ékírás rendszerének a khínai írással való egyelvűsége.
  2. a sumér nyelvnek evidens egytagúsága.

A dolog nem hagyott nyugodni s hozzáfogtam a sumér ideogrammoknak a khínai fogalomjelekkel való összevetéséhez.

Természetes, hogy tökéletes egyezést alig találtam; de hát az evolúciós elmélet sem azért vergődött uralkodó állásra a mai világnézetben, mint hogyha a hüllők és madarak csontváza között semmi külömbség nem volna.

További okoskodás helyett vessük egybe a következő írásjeleket:

fa_er_1-082a

Nem folytatom ezeket az összevetéseket, amelyekben a khínai jeleknek a sumér jelekkel való hasonlatossága a részletekben való külömbségek dacára is szembeötlő, hiszen ezt a sorozatot minden megerőltetés nélkül lehetne nyújtogatni, különösen ha az ember tőkét akarna kovácsolni abból a tényből, hogy a latin írás a-ja,

fa_er_1-082b

függélyes vonal, egy és ugyanazon ős jelnek egyenes leszármazottjai s hogy a tünemények eme világában, ahol élünk, sokszor áthidalhatatlan genetikai különbségek választják el egymástól a hasonló dolgokat, míg a látszólag erősen eltérők genetikailag a legszorosabban összetartozhatnak.(3-)

Mindenesetre jó ilyen kérdésekben óvatosnak lenni s a külsőségeken felizgatott képzeletet inkább felderítő, mint rendező szolgálatra használni, azonban úgy gondolom, hogy a fentidézett jelek figyelmes szemlélete mindenkit meggyőzhet arról, hogy az egymással szembeállított sumér és khínai ideogrammokban a vonások meglepő egyformasággal vannak elhelyezve s hogy a khínai írásjelekben, amelyeknek szántszándékkal választottam legmodernebb alakját, szembeötlő a vonások jó részének ékszerűsége.

Az sem hagyandó figyelmen kívül, hogy ezek a legmodernebb alakú khínai írásjelek rendszerint jobban hasonlítanak a sumér ideogrammok arkhaikus formáihoz, amelyeket az ék szerűen stilizált jelek elé helyeztem, mint az utóbbiakhoz, sőt arra is van eset, hogy az arkhaikus alak ismerete nélkül a khínai és ékírásos jel egy-

fa_er_1-082c

De éppen az ilyen jelek, amelyek érzékelhető tárgyakat jelölnek, akár csak a fentebb idézettek közül a "nyak", "tehén", "disznó", "szekér" jelentésű jelek, s mégis oly távol esnek már az illető tárgyaknak csak megközelítően eltaláltnak nevezhető képétől is: azt mutatják, hogy a sumér ékiratok legprimitívebb írásjelei már egy hosszú, talán sok évezredes fejlődésnek megdermedt, mohos határkövei.

Az írásjelek külső hasonlóságánál azonban sokkal ékesebben és hangosabban beszél magának a továbbfejlesztett írásnak belső rendszere, szóval azok az elvek, melyeken a továbbfejlesztés általában alapszik.

fa_er_1-083a

Azt tapasztaljuk tehát, hogy a cselekvéseknek ideografikus jelölését a sumér írás úgy foganatosítja, hogy a cselekvésekben legközvetlenebbül érdekelt testrésznek a jelét veszi alapul, s azt bizonyos pótló vonásokkal bővítve igyekszik az olvasóban az illető cselekvés fogalmát felkölteni s vele a megfelelő szót eltaláltatni. Hogy pedig ez nemcsak szórványos eset, arról mindenki meggyőződhetik, aki a sumér ékírásos jeleket elemeikre bontva összehasonlító vizsgálat tárgyává teszi. Itt alapelvről, rendszerről van szó, s a fenti néhány példa tetszés szerint volna szaporítható.

Ennek az elvnek köszönheti létét töméntelen sok khínai ideo-

fa_er_1-083b

egyéb, mint a "kéz" eredeti jelének rövidített írása.

Egy másik, éppen ilyen fontos módja az új jelek alkotásának úgy a sumér, mint a khinai írásban, két vagy több önálló jelnek oly módon való kapcsolása, hogy azokból egy harmadik fogalomra lehessen következtetni: íme néhány példa:

fa_er_1-084

Nyilvánvaló, hogy a sumér determinativumok meg a khínai osztályfők szerepe mind a két írásrendszerben azonos, az írásrendszer elvi alapjai szempontjából pedig döntő fontosságú.

A sumerológusok, s így Langdon is, beszélnek egyes esetekről, amikor a determinativum, mint önálló szó olvasandó. Ebben azonban korántsem szabad a rendszer áttörését látni, hanem csupán azt, hogy a sumér determinativumok ép[p]úgy, mint a khínai osztályfők eredetileg önálló használatú jelek, s mint ilyenek mind a két írásrendszerben használatosak is. Ahol tehát olvasandó valamely állítólagos determinativum, ott nem is determinativum abban az értelemben, hogy egy összetett ideogrammnak grafikai alkotórésze, hanem önálló szó, amely a következő ideogramm által jelölt szóval összetett szót alkot.

Az idegen írásjeleket nem akarom a végletekig szaporítani, s azért magyar példával illusztrálom a mondottakat.

Tegyük fel, hogy sumér-rendszerű fogalomírásunk volna és akkor a "hordó" szó jelölésére egy összetett írásjelet használnánk, amelynek egyik alkotó eleme a hordó anyagát jelölő "fa" jelentésű ideogramm volna, az egész szó pedig, tekintet nélkül arra, hogy írott jelében benne foglaltatik a "fa" jele, egyszerűen "hordó" olvasású lenne. Ebben az esetben a "hordó" szó ideogrammjában szereplő "fa" jel tényleg determinativumnak volna tekintendő. Ha azonban ugyanazzal az írásrendszerrel egymás mellé kerülne a "fa" és a "kupa" jele s ezt úgy olvasnók, illetve úgy kellene olvasnunk, hogy "fakupa", akkor már a "fa" szó jelét nem vehetnők a "kupa" tartozó determinativumnak, hanem egy összetett első alkotó részének.

A sumér írás sokkal szétfolyóbb, mint a khínai s ez magyarázza a tévedések lehetőségét.

A khínai írásban nagyon sok olyan jel van, amelynek egyik alkotó része valamely determinativum, vagy "osztályfő", amely arra a fogalom körre utal, amelybe az illető összetett jel által képviselt fogalom tartozik; másik része pedig olyan jel, amelynek az illető fogalomhoz semmi köze, de kiejtése olyan, mint az illető szóé, amelyet jelölni akarunk.

fa_er_1-085

nincsen semmi közünk, csak az a fő, hogy e jelnek kiejtése jang.

fa_er_1-086

"gin," s így a kiejtés jelölése végett szerepel a sumér gin = leány szó ékírásos jelében a "nő" jelentésű jellel kapcsolatban.

A példákat tovább nem szaporítom.

Ha a mondottakon kívül még figyelemre méltatjuk a khína írásjeleket alkotó vonások minőségét, bátran megállapíthatjuk a következő tényeket:

  1. A khínai írás mai alakjában is ékszerű vonásokat mutat.
  2. Az ékírás legprimitívebb jelei s a megfelelő khínai jelek között feltűnő hasonlatosságot tapasztalunk.
  3. Az összetett jelek szerkesztése mind a két írásban többféle, de azonos elvek szerint történik.

Mindezekből pedig önként következik zárótételül, hogy a sumér ékírás meg a khínai írás egy és ugyanazon tőnek két hajtása s e két hajtás alapjellege már a közös tőben adva volt.

Ami most már a sumér nyelvet illeti, fentebb említettem, hogy szavainak túlnyomóan egytagú volta szembeötlő.

Ez a körülmény szükségképen arra inti a kutatót, hogy ennek a rendkívül érdekes és művelődéstörténeti szempontból végtelenül fontos nyelvnek a rokonait elsősorban az úgynevezett "egytagú" nyelvek közt keresse.

Ez a szempont pedig, kapcsolatban az írásrendszerből levonható tanulságokkal, elsősorban a khínai nyelvre utalja az embert.

Hozzá is fogtam a sumér szavaknak khínai és sziámi szavakkal való összevetéséhez s rövidesen arra a tapasztalatra jutottam, hogy nem rossz úton járok.

Az egyezések, amelyeknek elbírálásában a lehető legóvatosabb és legválogatósabb igyekeztem lenni, szigorú rostálgatás mellett is oly számosaknak bizonyultak, hogy azoknak döntő fontosságot kell tulajdonítanom.

Az alábbiakban ezekből a sumér-khínai szóegyezésekből csak mutatványt közlök s meggyőző erejük, úgy hiszem, fel fog menteni az alól, hogy fejtegetéseimben hosszadalmas legyek.

Csak azt kívánom megjegyezni, hogy rövidség kedvéért a khínai szavakat csak egy nyelvjárásnak, a nankinginak figyelembevételével közlöm, amit a khínai nyelv ismerői természetesnek fognak találni, mert az élő khínai nyelvjárások között a nankingi hivatalos jelentőségben a mandzsú uralom alatt háttérbe szorult ugyan a pekingi mellett, nyelvészeti szempontból azonban meg van az a nagy fontossága, hogy kezdő mássalhangzói tekintetében régebbi nyelvállapotot tükröztet vissza, mint a pekingi nyelvjárás.

________________

[A lábjegyzetek a tanulmány végén jelennek meg. A szövegben az 1-es számú lábjegyzet összesen kétszer jelenik meg, míg a 2-es számú, egyszer. A többire nincs a szövegben utalás]

1-) [a szövegben "1", az eredeti lábjegyzetekben az első, "1"-es számú] Egyetemes Irodalomtörténet IV. Az ural-altaji népek. Bevezetés.

2-) [a szövegben "2", az eredeti lábjegyzetekben a második, "2"-es számú] A Sumerian Grammar and Chrestomathy etc. by Stephen Langdon. Paris, Librairie Paul Geuthner, 1911.

3-) [a szövegben "1", az eredeti lábjegyzetekben a harmadik, "1"-es számú] Így a német ei "tojás" szónak a herero-néger ei "tojás" szóhoz semmi köze, míg a latin ovum "tojás" szóval valószínűleg egy tőről fakadt.

4-) [a szövegben nincs rá utalás, az eredeti lábjegyzetekben a negyedik, "1"-es számú] Szándékosan használom itt és egyebütt is ezt a kifejezést, mert ennek az írásnak némelyek által hirdetett sémi karaktere egyszerűen mese, mint az a továbbiakból is ki fog tűnni.

5-) [a szövegben nincs rá utalás, az eredeti lábjegyzetekben az ötödik, "1"-es számú] Wien, 1808. Gedruckt mit Subvention der Kais. Akademie der Wissenschaften.

Földr, Közl. 1912. július-augusztus. VI. füzet

(Közölve a Magyar Őskutatás I. kötet 4-5. számban.)

A kínai ősírás ókori képírás és a ma használatban lévő jegyekből ZSUFFA maga is összeállított egy sorozatot ["]A kínai írás" címmel:

fa_er_1-088

Az ismertetett jelek mellett erősen szemléltető bizonyíték a rengeteg "jóscsont" felirat, amelyek zömmel a K.e. a 18. századból származnak. Erre vonatkozólag idézem KÉKI BÉLA "Az írás története" munkáját:

"...a mai Honan területén alakult ki a Sang-Jin birodalom. Fennállásának hat évszázada a kínai történelemnek az a legrégibb korszaka, amely már nemcsak a hagyományok, hanem az anyagi kultura és művészetek számtalan emléke alapján tanulmányozható. A régészeti ásatások nagy számban tártak fel bronzedényeket, szobrokat, sírköveket, fehér kaolinból formált korsókat és csészéket, s ezeknek a segítségével vázlatosan képet alkothatunk a Sang-Jin korszak kultúrájáról. Ismereteink azonban nagyon hiányosak volnának, ha a régészek nem találtak volna nagy mennyiségben jós csontokat is. A kínai papok jóslással is foglalkoztak. Ha az uralkodó, vagy az államvezetés magasrangú hivatalnokai kérdéseket intéztek a jóshelyekhez, a papok a kérdéseket csontokra karcolták, s olykor válaszukat is így adták meg. A marha- és szarvascsontok mellett többnyire a teknősök hátpajzsát használták erre a célra..."( 63, old.)

fa_er_1-089

A jóslócsontok nagyon sok jegye valóban első szempillantásra ékírásjelek benyomását kelti a szemlélőben és az említett íráskutatók megállapítása nemcsak az aránylag lecsökkentett alak- és hangtani 12-18 betűre vonatkoztatható, hanem általános betűvezetés, illetve vésés rendszerére is. Így a "turáni kulturcentrum" tétele, amely szerint a Közép Ázsiai belső teréből, az Altáj-hegység vidékéről indult ki a sumér és a kínai írásrendszer, valóban megerősítést nyerhet. Ezt a vándorlási irányt, Közép Ázsia szívéből, Túrán keleti pereméről ősi, kínai mondák is megerősítik. Nyelvrokonítási kísérletek a kínai és sumér nyelvek közt, belevonva az ural-altáji és magyar nyelveket is, VELICS ANTAL "A kínai nyelv szerepe az ural-altai, indo-európai és sémi nyelvekben" (Budapest, 1899 ) című tanulmánya óta állandóan szerepelnek. A már említett magyar tudósok közt mindegyik a sumérral és magyarral együtt rokonítja a kínait, de egész különleges figyelmet érdemel KÉKESSY IMRE jezsuita hittérítő "Kirándulás a kínai írásjelek birodalmában" című írása (Természettudományi Közlöny, 1937 ), aki közel két évtizedig élt kínaiak között és minden szabadidejét a kínai írás különlegességeinek vizsgálatára szentelte. ZSUFFA idézett könyvében szintén terjedelmesen foglalkozik a magyar-kínai hasonlítással s többek közt megemlíti HU-DZSIN-JA sanghai egyetemi tanár 1933-ban Budapesten tartott előadását rövid összefoglalásban:

"Amikor Szikiang kínai tartományban, (Altai-hegység és Dzsungaria vidékével határos) jártam, ahol hajdan yüeti- és hiungnu, hunn-no néven nevezett lovasnépek éltek és ahol a mai napig is törökös eredetű népek laknak, azt tapasztaltam, hogy a tartomány An-Tju nevű fővárosában és környékén sok család "MATTJARR" nevet használ. Minthogy a született kínai az "r"-hangot ropogósán kiejteni nem tudja, úgy vélem, hogy a "magyar" szó a kínai "MA" = ló, lovas, a "TJA" = nemzedék, nem és a török "ERI" vagy "ŐR" = fajtabeli jelentésű szavak összeolvasztásából, "MA-TJA-ŐRR" származik... "(41. old.)

A kínai írásjegyek közvetlen, tőszomszédi továbbfejlődése a japáni írásrendszer betűiben mutatkozik. Itt az un. katakana jeleknél még az ékírás maradványai jellegzetesen ékké finomult vonalak nyomán érződik. ZSUFFA katakána jelei ezt ékesen mutatják: főleg az "AIUEO" sorrendben:

fa_er_1-090

Mint látjuk a katakana írásjegyek már szótagokat jelölnek és a sumér táblákra "beékelt", egyik végük felé finomal [finoman?] vékonyuló jelekből állnak. Az ékírás merevségét és egyenesvonalúságát az un. IROHA sorrendű, ugyancsak szótagjelek már kanyarított, sőt cifrázott végződésű jelleget mutatnak és mint látni fogjuk a szanszkrit kőfeliratokhoz szerfelett hasonlítanak. Ez tehát az ősi sumér hatásra később rátelepülő budhista befolyás következménye:

fa_er_1-091

fa_er_1-092

Az eddig bemutatott kínai és japán írásrendszerek Belső-Ázsia területéről kerültek tehát keletre, az "ős-turáni művelődés" bölcsőjéből.

A "szanszkrit" vagy ahogy másként a tudósok nevezik "indus írás" a kínai "ősjegyek" vagy a sumér jelek kapcsolatai tehát a maguk technikai kivitelezésében okvetlenül közös forrásra vezethetők vissza. De a legjelentősebb az a körülhatárolható földrajzi tér, ahova ez az ősírásrendszer elhatolt. Magyar honfitársunk HEVESY VILMOS fedezte fel az "indus" és a Húsvét-szigeti rovások közti kétségtelen összefüggést, amely mellesleg az ő magyar-maori nyel[v]rokonsági tételét is nagyban erősíti. HEVESY tanulmánya:"Sur une écriture océanienne paraissant d'origine, neolithique" nemzetközi visszhangot keltett. A Közép Ázsiából a polinéziai szigetekig terjedő írásrendszerrel azonban részletesen csak a "Fórum" c. fejezetben foglalkozom.


II. Rész: Rokonnépeink ősei nyomán

A PÁRTUSOK ÍRÁS-EMLÉKEIBŐL

Mint már az arámi nyelv és írásrendszer elterjedéséről értekezve említettük, nagyon sok ókori nép vette át ezt a kulturahordozó betűsort Közel Keleten. Ezek közt szerepel a párthus nép is. Azt is tudjuk, hogy krónikás és népi hagyományok őstörténetünket kapcsolják ezzel a szkíta-eredetű néppel, bár ennek még csak feltételezési lehetőségét is fantázia világába utalja a "hivatalos tudomány". Tudtommal ezzel a rég letűnt, vagy bennünk továbbélő (?) néppel magyar részről önálló tanulmány formájában egyedül BIHARI J. doktori értekezése foglalkozik csupán. Ez is csak röviden, ókori történetírók szórvány megjegyzései alapján. Célkitűzése azonban nemes és merész:

"Tanulmányom célja a párthusoknak a többi turáni népekkel való kulturális kapcsolatait és rokonvonásait kimutassam, abban a reményben, hogy ezen úttörő munka után a jövő kutatás biztosabb alapon indulhat el..."

BIHARI kísérlete óta "turáni" eszmekörben valóban senki sem foglalkozott a pártusok és őstörténelmünk lehetséges vagy valódi kapcsolatainak felderítésére monografikus, azaz önálló tanulmány formájában. Történetük, amely önmagában is sok adattal szolgál népünk eredetére vonatkozólag, a szír ARRIÁNOS: "Partika"-jára épül. Ez a majdnem korabeli történész a még élő pártus öregektől szerzett értesülései alapján írja, hogy SESOSTRIS egyiptomi király idejében vándoroltak "mostani" országuk területére Szkítia földjéről. A "mostani " hazájuk pedig STRABO szerint azonos "Khoroszán" területével "amely vidék kicsi és terméketlen, lakói pedig az igen vitéz szkíta harcosok fiaitól lettek és sokat küzdenek mindmáig a környező népekkel, sőt a rómaiakkal is..."

A pártus történet igen gazdag eseményekben, DÁRIUS és NAGY SÁNDOR vagy CRASSUS, tehát Kelet legnagyobb hódítói az ókorban sorra megütköztek velük. Időnként Parthia önálló, de volt görög, óperzsa és Sassanida uralom alatt is. Ennek ellenére kulturájának ősiségét mindig megtartotta, ámbár a hűbériség keretében királyaik és előkelőik szívesen díszelegtek idegen tollakkal, átvéve a görög és római művészet és kultura külső mázát. Az egyszerű nép azonban mindig hű maradt ősei szokásához és talán ez mentett meg számunkra egy egészen sajátságos és egyedülálló kulturát. Írásrendszerük nyomai szépszámmal maradtak reánk és az arámi betűrendszerbe illeszthetők. Pártus Birodalom időbelisége K.e. 250-től K.u. 226-ig történelmileg igazolható és ez az időtávlat, mint már legnagyobb ellenségeinek nevéből is sejthető, széles skálájú műveltségi körökkel hozta népeit kapcsolatba. Ez természetesen érezhető írásrendszerükön is.

ARCSÁK, a róla elnevezett dinasztia alapítója (K.e. 250-248) még az aquemenidák stílusát, tehát az óperzsa műveltséget képviseli érmeivel, ahol trónuson ül isten-király szimbólumaival ARTAXER mintája szerint, de dédunokája MITRIDAT (K.e. 174-136) már görög stílusu érmeket veret, amelyeken az ősi arámi-jellegű "betűk szerény szerepre szorulnak a görög ábécé mellett.

fa_er_1-096a

Az ősi babilóniai és a római kultura közt élő párthus nép írásrendszere is kettős irányú: keleti és nyugati hatásokat mutat. Az éremtani gyűjtemények tanúsága mellett ezt bizonyítják a kőbevésett feliratok is. F. SARRE: "Die des alten Persiens" című munkája után közlök a persepolisi palotaromokról egy részt, a szerző betűzésével együtt. Egész sor ismerős rovásjegy szerepel a kétsoros szövegben. Sajnos, hangértéküket nem ismerjük, de merev vonású metszetük tisztán rovás jellegű.

fa_er_1-096b

Mikor ezt a szöveget írták, vésték, még a pártusok erős kapcsolatban álltak azokét uralomra segítő nomád avarsággal, amelyről már ARRIANOS, mint "veszedelmes népről" emlékszik meg. Így magyarázható az ősi ótörök hatás még az írás művészetében is, hisz az avarok is ezt a rovásjellegű betűrendszert örökölték.

Már későbbi pártus-korból maradt ránk a Naks Rustam-i felirat, ahol már pártus betűsor mellett a görög és a sassanida is látható. Ugyanez a jelenség figyelhető meg a FRYE által közölt két hosszú szövegű feliraton PAIKULIBAN, egy ott kiásott kőtömbön.

fa_er_1-097

fa_er_1-098

A HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEI

Az ókor népeinek történelmét teljesen megnyugtatóan talán soha sem sikerül megoldaniok a történészeknek. Elháríthatatlan akadályok tornyosulnak minden jószándékú és nagy felkészültségű tudós elé ezen a téren. Számba sem lehet venni ezeket az akadályokat, legfeljebb csak csoportosítani.

Ilyen akadály-csoport veszi körül a hun népek őstörténetét. Maga a hun névnek a kiejtése, leírása a különböző forrásokban olyan sokszerű, mint - példaként - a jelenben élő népek közül egy aránylag kisszámú, zárt etnikum, amelyet "Ungar"-"Vengerszki", "Hongrois", Ungheresi,", "Hungaro", "Hungarian" stb. néven neveznek a mai ismert nyelvek. S a legérdekesebb, hogy ez a "soknevű" nép önönmagát "Magyar"-nak nevezi. Az országot, ahol ez a zárt etnikum a Kárpát-medencében él, maga a bennszülött lakosság Magyarországnak nevezi. Ha pár ezer év múlva "forráskutatók" ezzel a sok "népnévvel" találkozni fognak, a felületesebbjei minden bizonnyal legalább négy vagy öt különféle népről fognak beszélni, írni, történelmet összeeszkábálni...

A másik akadály a magyarság vagy a hunság nyelvében oly harmonikusan csengőhangzó hangok betűállományának a kifejezése. Itt nem az alacsony és magas magánhangzók "hasonulási törvényére" gondolok, hanem pl. csak a magyar "CS", "NY" sőt a nyelvünkben is ritkán szereplő, kezdőbetűként használt "TY" hangokra. Ezeket a "kettősbetűket" a mai modern és velünk együtt latin betűket használó népek "TSCH" "Tjr formában írják és népünk nevét "MADJAR"- "MAGIJAR"- "MADZSAR" formában ejtik ki.

Csak ezt a két komoly akadály-csoportot emeltem ki a sok közül, példaként a hunok történetére vonatkozó kutatások közül. Nincs, nem lehet kétség tehát, hogy a sok torzítás és ferdítés mögül csak magyar tudósok lennének képesek teljes egészében kihámozni a valódi igazságot.

Ezért nem kell meglepődnünk, hogy HARMATTA professzor, aki bár iránológus és nemzetközileg elismert tekintély a maga szakmájában, a "KABUL" és "NAZAK" nevekből a "KABAR" és "NICKI" népneveket hámozta ki. "Apróságok " mondhatnák egyesek. Nem azok. Őstörténetünk jelentős mozaikjai! S egyben az embersiség [emberiség] közkincsét jelentő általános történetírás tévedéseinek helyreigazítása. S erre a hunok írás-története nagyon sok lehetőséget nyújt. A későbbiekben sok példát fogunk látni erre.

Az ókori Hun Birodalom Altáj-vidéki központjából egy sajátos kultura indult szerte-szét a szélrózsa irányai felé. Íráskulturájuk addig egységes, merev rovás jellegű, csak akkor kezd eltérő jelleget felvenni, amikor a nagy hun hódítók négy csoportja, akiket "indiai hunok"-nak nevez a legmodernebb kutatás, mint GÖBL és HARMATTA és társaik, elválik a Belső Ázsia hatalmas kulturközpontjából nyugatra induló testvérnépeitől. A keleti és nyugati hunok birodalmai területileg mérhetetlen távolságokra kerültek egymástól és mint az ő írásrendszereik taglálásánál látjuk, ez a távolság sok különbséget teremtett a betűk sorában is, de mindig maradt elég ahhoz, hogy az írástörténészek megállapítsák a közös bölcsőt hollétét. A mérhetetlen hun birodalmaknak kulturhatása érződik még olyan - ma megmagyarázhatatlan - adatoknak a sorozatán is mint pl. az egyiptomi Négeb-sivatag erődítményének a neve SHARUKHEN, amely a szintén Kis Ázsia területéről eddig elkerült hurri nép egyik törzse a "hiksosok" alapítása. Maga az erőd szerepel a Bibliában is. (Jozsue könyve 19, 6.) A hurri nép vitte aztán magával áttelepülésekor Khorezmiába, ahol a már többször idézett szovjet tudós, TOLSTOV kiásta a még 10. században is mozgalmas életű SHARUKAN nevű város romjait, amely égetett téglákkal volt kiépítve. S mint történelmi folytatás a Don és Dnyeper közén még a X.-XI. század fordulóján így nevez a történelem egy "kun" fejedelmet. Ezt az adatot, illetve adat sorozatot a párizsi egyetem professzora közli tudományos felkészültségével a "Les Hyksos et le monde de la Bibel [Bible]" (Paris, 1956) c. tanulmányában és még megtoldja azzal, hogy az egyiptomi feliratok is megemlékeznek SHA-RU-KA-NA uralkodó népéről.

Ezt a messzemenő példát szükségesnek tartottam megemlíteni, hogy a hurriták utódai kétségtelenül a hunos-törökös népek és nyomuk a K.e. évezredektől a K.u. történetírásban is meg van örökítve, a bibliás tekintéllyel és idegenajkú és egyben elfogulatlan francia tudós állításával kell tehát azoknak szembeállniok, akik a hun és magyar nép közt semmiféle, mégcsak "némi kulturális" kapcsolatot sem tartanak megengedhetőnek, vagy elfogadhatónak!

A KELETI HUNOK ÍRÁSRENDSZERE

A hunok írástudását az utolsó évtizedben egyre bőségesebb adatok igazolják. A keleten maradt és Indiába hatolt hunok birodalmai - ma már többesszámban beszélhet a tudományos világ ezekről az államalakulatokról - főként a pénzveréssel összefüggő jelek alapján választhatók szét időben is térben is. A numizmatika, azaz éremtan roppant nagy jelentőségét, amit már SUPKA is annyira hangsúlyozott magyar részről századeleji rováskutatásaiban, ma már még fontosabbnak látjuk. Külföldi kutatók, mint a német H. HUMBACH (Baktrische Sprachdenkmahler, I-II. Wiesbaden 1966-1967.) az osztrák R. GÖBL, bécsi egyetemi tanár (Dokumente zur Geschichte der iranischen Hunnen in Baktrien und Indien, I-IV. Wiesbaden, 1967) és a pakisztáni B. N. PURI, (India under the Kushnas, Bombay 1965) mellett a magyar HARMATTA történeti kutatásai hihetetlen gazdagsággal tárják fel a Belső-Ázsia és India hunjainak írott emlékeit, részint nyelvészeti, de főként történelmi vonatkozású ismereteink gyarapítására.

Tudománytörténeti szempontból azonban mindenesetre le kell szögeznünk, hogy ezek az új, ma szinte "forradalmi újdonságok" nem nélkülözik a magyar szabad tudósok által már közel száz évvel ezelőtt megszövegezett eredményeket. SZENTMIKLÓSI és ÓVÁRI PONGRÁCZ SÁNDOR (A magyarság keletkezése és őshazája, Budapest, 1914 - és Urgeschichte der Magyaren, - Gyergyószentmiklós, 1912,) vagy ZAJTI FERENC (Magyar évezredek) általános történelmi és írástudományi vonalon már sűrítve mindazt elmondották, amit a nyugati, modem kelet-kutatók most kezdenek "tudományosan megközelíteni. Írástörténetünk szempontjából pedig megdöbbentően intuitív erővel SUPKA GÉZA, a "Nagyszentmikiósi kincs revíziója" keretében a hivatalos finnugor álláspontot képviselő SEBESTYÉN GYULÁVAL való tudományos hadakozásában írta meg - oroszlán részben - amit most pl. R. GÖBL professzor kutatásai fognak össze a nyugateurópai napilapok népszerűsítő írásai. Rövid áttekinthetőség céljából csak a WIENER ZEITUNG, bécsi újság 1972 szept. 2. számából idézem professzor GÖBL összefoglalását. A "Die Hunnen ritten bis Indien" c. beszámoló HEDY GROUNG újságírónőtől származik. Elmondja benne, hogy a hunok a részletkutatások szerint"valószínűleg" az Altáj-hegység vidékéről áramlottak szét a világ minden tájára. Történetük eddig "nagyon zavaros, hiányos és sok részletében egymásnak ellentmondó". Ma azonban - hála professzor ROBERT GÖBL kutatásainak - egészen tisztán alakul ennek a rettegett népnek a múltja, amely nemcsak ATTILA vezetése alatt Európában volt oly félelmetes, hanem Indiában is, ahova négy nagy hullámban érkeztek. GÖBL éremtani vizsgálatai alapján - 300 nagy gyűjteményes kiadványt dolgozott fel! - megállapította, hogy mindegyik csoport külön-külön stílusú pénzeket veretett, ahol pl. az óperzsa királyok és sassanida uralkodók képei egyformán szerepelnek, de az érmek körfeliratai más és más korban változnak és a meghódított népek írásjegyeit alkalmazzák. I. és II. SAPOR királyok képei körül a feliratok már egészen jellegzetes "heftalita", azaz "fehér hun" betűjegyeket örökítettek meg azonkívül, hogy a ZARATHUSRA tűzoltáraival a központi figuraként már évezredes múltra visszatekintő kultuszmaradványai és jelképei is szerepelnek rajtuk.

ROBERT GÖBL és társai éremtani vizsgálatai alapján a már említett és időben egymástól elég távol álló Indiát elözönlő hun hullám négy szakasza a következő: 1.- Kidarita hunok hódítása. A K.e. 4. század első felében Gandharáig, a Kabul-folyó alsó folyása vidékéig hatoltak el. Itteni művészetük kitörölhetetlen hatásként még a nagyszentmiklósi kincseken is látható. Erre már SUPKA részletes tanulmányaiban hívta fel a figyelmet. 2.- Alchon hunok követik őket kb. 600 évvel később. A "chon" jelentése GÖBL professzor szerint azonos a hunnal és feltételesen az "al" összetételben vörös-hunoknak is nevezi őket. Ez a csoport a Ganges középső folyásáig hatolt el. Írásfejlődésük azonban még javarészt az első csoportéhoz kapcsolódik. 3.- Napki vagy Nezak hunok hulláma kb. 300 év múlva követi az Alchon-hunokat. Ezek is áttörnek a Hindukus-hágón, de már nem olyan erősek, hogy a Kaibar-hágó erődítményein erőt vehettek volna. Így egyszerre két csoportra oszolva két fővárost Kabult és a tőle 150 Km.-re fekvő Ghazni fővárosokat építik fel. És végül a 4.- csoport a hefthalita, vagy a tudósok nyelvén "fehér hunok" az 5. század második felében özönlenek az Altaj-hegység vidékéről délre és meghódítják a Sassanida Birodalom nagy részét. Áthatolva a mai Afganisztán területén lévő hágókon magát a sassanida királyt PEROZT is foglyul ejtik és csak 30 teverakomány ezüstdenár váltságdíj fejében engedik szabadon. Ezek az ezüstdenárok is az új uralkodók képeivel ékeskednek, de felírásuk részben a régi kusáni részben a már módosult hun betűk, rovásjelek rendszeréhez tartoznak.

A nagy "HIUNG"- néptömörüléséről, a hunok első nagy összefogásáról laza, de mégis hatékony állami keretben sokáig csak a MA-TAUN-LIN-féle un. kínai enciklopédiából tudott a történelem, mígnem SPECHT "Études sur l'Asie centrale" 1883-ban megjelent korszakalkotó kínai évkönyv-gyűjteményeinek fordítása meg nem jelent. Mint Baktria meghódító népét már K.e. 206 óta emlegetik, vagyis a HAN-dinasztia kora óta. Ezek az évkönyvek KUSÁN népről tesznek többször említést "KUEI-SUANG" formában, amelyben nem nehéz az ősi örmény krónikák "kusánjait" felfedezni. Nem részletezhetjük itt az első öt kusán-hun fejedelem történetét, népeik hódításait, csak az írásrendszerük nyomait kutatjuk. Sziklákra, kövekre írt betűrendszerükről csak egészen lényegtelen töredékek maradtak fenn, viszont az általuk vert arany és ezüst dénárok feliratai, miután rendszerint görögül is szerepelnek rajtuk a tisztségviselők nevei, címei, eléggé eligazítanak bennünket. Az kétségtelen, hogy egy egész rovás-rendszernyi, összefüggő szöveg vésetes, rovott, azaz egyenesvonalú és merev betűsort nehéz lenne ezekből a numizmatikai gyűjteményekből összehozni, de ha MUSZABAJEV az Arany Kurgáni feliratokat a K.e, 8 századra helyezi, akkor a kétségtelenül törökös nyelvű és a híres Altáj-hegység környékéről kiinduló írástudás jeleivel kell találkoznunk.

A KUSÁN-HUNOK fejedelmei közül két név szerepel legtöbbször a feltűnően nagy számban reánkmaradt arany és ezüst érméken. Ez a két fejedelem KANISKA és HUVISKA, akikről STEIN AURÉL a következőket írja éremtani vonatkozásban:

"Kaniska s a többi Kusán uralkodó réz érmei mai napig oly nagy számmal kaphatók a nyugati Panjáb, Kasmir, Kábul bazárjaiban, hogy mondhatnónk, miszerint tizennyolc évszázadon át megmaradtak a forgalomban. Kaniska s Huviska aranyérmei is meglepően nagyszámban jönnek napvilágra e vidékeken. "(A Fehér-hunok és rokontörzsek indiai szereplése. - MAGYAR TÖRTÉNELMI SZEMLE, 1970, 2. sz. 13 old.)

fa_er_1-102

Az érmeken szereplő nevek sokszor szimbólumokkal vannak összekapcsolva. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy nagy hazánkfia STEIN AURÉL nagyszerű éremtani tanulmányának "Zoroastrian Deitiesson Indo-Scythian coins"(Bombay 1888) darabjainak írásrendbeszedett arany-ezüst-réz veretein olyan ismerős neveket találunk a ragadványszerű szimbolikus jelekkel együtt, mint A TŰZ, a tűz megszemélyesítője, VATA, a szelek ereje, vihar-szellem, vagy a szent ökörfej, URSA képe, amely az avar és magyar heraldikában címerként ősi családok, városok "tamgája", díszjele, vagy a buzogánnyal, párducbőrös kacagányban ábrázolt RÁKÖLÖ, a görög mitológia HERAKLES alakjának hasonmása. STEIN AURÉL különben erre már külön is felhívta a figyelmet az egyik budapesti előadásában az Akadémia tagjai előtt. A görögök torzításáról írja:

"A GOLLAS név Kosmas Indikopleteusnél a MIHIRA GULA névalak utolsó részét őrzi meg, GULA mindenesetre nem indiai név. Megfejtését valószínűleg a török nyelvekben kell keresnünk.." (1888)

Ismeretes MORAVCSIK GYULA, nemrégiben elhunyt világhírű bizantológusunk tanulmányaiból, hogy a Krím-félszigeti "hunok" két ismert uralkodójuk a MUAGER és GOLLAS fejedelmi udvarát és népét azonosította a K.u. 52o.-as [K.u. 520.-as] években az ősmagyarsággal, amelynek első megnevezéseként a két fejedelmi testvér "MUAGERIS KIRÁLY "nevét jelölte meg. Csodálatos tehát már a bevezetőben jelzett GYÖRFFY és SZŰCS JENŐ által annyira makacsul állított vélemény, miszerint a hun-magyar rokonság csak a nyugati kódex-írók és a magyar nemesi osztály dicsvágyának "félrevezető" és csalóka képzeletvilágából született fantazmagória! GYÖRFFY és tanítványainak a véleménye semmi esetre sem ér annyit, mint a már említett MORAVCSIK bizantológus, vagy világhírű utazónk STEIN AURÉL véleménye. Ez utóbbi megemlíti még TORAMÁNA fejedelem nevét is, amely nevet a TORMÁS herceg, ÁRPÁD dédunokájáéval azonosít, valamint a bécsi orientalista KARABACEK által a Panjábi-Só hegység egyik kövén megörökített "JAULA"-tisztségnevet (GYULA!), amelyet BÜHLER (Epigraphia Indica II. 238. old.) STEIN szavait idézve:"... mint tiszta török szót ismert fel". Csodálatos, hogy az Akadémia előtt indiai beszámolónak a kérése mennyire süket fülekre talált a magyar "karámon belüli tudós világ latin, nyugati okmányokon, írásokon kérődző, de a finnugorizmus igézetében élő kis magyar történetszemlélet" elkötelezettjei előtt. STEIN ui. a következőket kérte már 1896-ban:

"Magam, sajnálatomra teljesen járatlan lévén a nyelvészet ez ágában (t.i. a törökben: szerk, megjegyzés), csak azt kívánhatom, hogy egyik-másik, a régibb török nyelvekkel foglalkozó hazai tudósaink közül vizsgálat alá venné az indiai okmányokból ismeretes többi fehér hun nevet is... " (1897).

Ez a kívánság, kérés a tudományos körök tapsviharán túl pusztábakiáltó szó maradt. Voltak "saját szakállukra" dolgozó, lelkes, de az Akadémia által soha el nem ismert, sőt nevetség tárgyává tett magánosok, mint ZAJTI és BARÁTHOSI BALOG vagy TAKÁCS ZOLTÁN és mások, akiknek a munkáját "tudománytalannak" minősítette az elfogultság... De ne panaszkodjunk, hanem állapítsuk meg, van-e, volt-e legalább is a tárgyitörténelem tagadhatatlan adattárában, jelen esetben az írás-történelemben olyan valami közös hun-magyar rovásjel, vagy betű, amely önmagáért beszél...? Van...! De mielőtt ezt a határozottan bizonyító tárgyi adatot bemutatnám, némi csoportosítást kell kiformálnom a hun-írástudás emlékeiről. Eltekintve a "hunok nyugati Bidodalmának [Birodalmának] "bizánci és kínai források írásos adatai mellett, most csak a Keleten maradt hunok írástörténetét vesszük a vizsgáló munkatervei közé.

A. A KUSÁN-KIDAR HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEIBŐL

Az éremtani tudomány szakemberei szerint a Kusán Királyság 232-400 közt virágzott. Leggazdagabb gyűjtemény-közlés ebből a korból még mindig A. CUNNINGHAM 1895-ben megjelent lajstroma. (Later Indo-Scythians, London 1895), amelynek példányai csak nehezen és töredékesen olvashatók. Számunkra legfontosabb ebből a gyűjteményből az a csonka darab, amelynek feliratából a "KAPAN..." tisztségnevet olvasta ki a szaktudomány A. CUNNINGHAM gyűjteményéből. (VI. tábla 3.) Nem kétséges a pénzdarab névtöredékének és az avaroknál is viselt és a keleti források szerint állandóan "KAPGAN"-nak címzett, majd a koraközépkorban magyar történelmünkben olyan tragikus sorsot ért KOPPÁNY uralkodói nevek között.

Egy ugyanezen korszakhoz, tehát a kidarita hunok K.u. IV. századi királyságához csatolandó és aránylag jó állapotban lévő egyetlen darab a Kusán Királyság jelvényeivel és szimbolikájával. Felírásos képét majdnem minden numizmatikai kutatónak a tanulmánya közli A. CUNNINGHAM kiadványa mellett. Igen jelentős szerepe van a hunok történetének időrendi tisztázásában. Az un. "késői kusán királyság" eme aranyérmét kb. 385 táján verték és Tepe Maranja mellett találtak. Meg kell jegyeznünk, hogy a mai Afganisztán környékén lévő harminc hun kiskirályságnak helynév elemzése kimutatta, hogy ez [a] hatalmas föld darab sokáig a kidarita hun etnikum települési helyei közt elsőrangú szerepet játszott.

fa_er_1-105a

R. CURIEL francia régész és numizmatikus szerint a felirat betűi "merev vésetű préselő-verőminta után készültek, bár egyes jelek gömbölyded formájúak, ami görög hatásra mutat." (Trésors monétaires d'Afganistan" Paris, 1953.)

Az érem betűi a francia írástörténész szerinti sorrendben a következők:

fa_er_1-105b

A csupa mássalhangzós szöveg: V R T R G, amelyet óbaktriai nyelven oldottak fel, amely át volt itatva a hunnal. A szövegmegondása: "VEROTOROG", azaz a győzelmes had-isten, magyarul "VASERŐS", akit sasszárnydísszel szoktak ábrázolni. A tőrök nyelvű fe[l]oldás a "TOROG" - török, amely eredetileg erőset, hatalmasat jelent.

A további felirat részlet a király neve mellé még a korabeli szokásos tisztségneve is közli: "HAPATALA SAHO OIONO" olvasatban óperzsa nyelven. Történészek, nyelvészek egész sora ebből a felírásból "Hephtal a Hionok királya" értelmet javasolta, ami annyit jelentene, hogy a "heftalita-hunok" a nagy népnek a vezető és királyi családot is adó rétegéhez tartoztak. Ez az adat a hunok történetében sok zavaros és érthetetlen körülményt tisztázott és GÖBL professzor szerint azt jelenti, hogy a kidariták hun eredetűek és ezzel történelmük a K.e. időkbe visszavezethető a mai Afganisztán területén is.

A hunok az V. században K.u. már összeütközésbe kerültek a Sassanidákkal. Történetírásunk ebből a korból eléggé tisztázta a két nép egymáshoz való viszonyát. Hódítók és leigázottak együttélése, majd újraéledt harcai során egymástól sok kulturhatást vettek át. Így a pénzverés felirataiban is. Az afganisztáni lelet tehát nagyon jelentős.

Még tömörebb és egyben teljesen különálló, rovásjellegű betűsorral találkozunk a Zarathusra-féle vallás szimbólumaival együtt a hun-pártus eredetükre oly büszke Sassanida-dinasztia legnagyobbjainak érmein. Az alábbiakban bővebben lesz szó, hogy ezek a Sassanida-érmek összefüggésben álltak az első hun, Indiába betörő "kidaiták" rovásírás használatával. Ez annyit jelent, hogy a pénzverő, vagy az egész finom öntőminták negatívumjait rovásírásos rendszerrel, tükörképpel készítették elő. A sokszor alig-alig 10 grammnyi, tehát ugyancsak aprócska denárok-solidusok természetesen nem lettek mindig egyformák. Peremük sokszor megcsúszott, a figurák megszélesedtek. A rovásjelleg azonban mindig kiolvasható marad.

A jelzett érmek közül szépen látszanak ezek az említett tulajdonságok I. SABÍR (K.u. 241-272) érmein. Ez a Sassanida, nagy államférfinak bizonyuló harcias egyéniség, aki a hunok legősibb nagy törzsétől a hurrita eredetű szabitoktól származtatta magát, akiknek népnevéből saját személyi nevét is használta. (A "Sapor" nevet a rómaiak, különösen VALERIAN császár urvari [udvari] történészei adták neki, míg az ó-perzsa írók SAPUR-nak nevezik.) Diadalmas háborúi közül röviden csak VALERIANUS romai császár felett aratott győzelmét említem, akit Edessa mellett személyesen foglyul ejtett és ugyanekkor birtokába vette Örményországot, Mezopotámiát és megalapította Kende-Sabir városát óperzsiában (Gunde-Shapur) és Persepolis környékén nagyszerű építkezéseivel, a Karun-folyó medrét tíz méterrel magasabbra emeltette, hogy öntözőmüvekkel lássa el Susiana száraz vidékeit.

fa_er_1-106

Az alább közölt I. SABÍR-féle érem két oldalán látható jelek együttese kétségtelenül kapcsolódik a hun-pártus rovásjelekhez és egyben használja a tűzimádó Zarathus-féle szimbólumokat is. Ez utóbbiak bizonyos változáson mentek át idővel és mint az említett R. GÖBL professzor egyik nagyszerű munkája "Die Münzpraegung der Kushan von Vima Kadphishies bis Bahram IV." (Baden, 1957) megemlíti, a Kabul-völgyben talált éremről, rovás jeles mintapréssel készült egyik

fa_er_1-107b

kapcsolatban van. Ugyanezt a véleményt vallja D. W. "Numismatic evidence for the date of Kaniska", (Journal Afganistan, 1972, 70 stb. old.) I. SABÍR király érmének felirata - az ekkoriban már annyira megszokott görög betűrendszer mellett - tehát a maga feliratával folyamatosan viszi tovább az ősi pártus-hun rovásírásos jegyek használatát.

fa_er_1-107a

A folyamatosság látszik I. SABÍR fiának és az uralkodásban második utódjának, a fiatal és vadászszenvedélyéről híres I. BARÁM, aki a "vaddisznó" díszjelzőt viselte amit később a "fehérhun pecsétek" sorában látni fogunk.

B. AZ "ALKÁN"-HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEIBŐL

Mint már GÖBL professzor tanulmányaiból idéztük, a hunok második hulláma, amely elhagyta az Altáj-hegység vidékén lévő ősi földet és hódító útjára indult India felé, az "Alchon-hunok"csoportja volt. Felfrisítette az idők folyamán elszíntelenedő kidarita-kusán hunok hatását az ősi kulturával.

Az éremtani tanúságok erről a néphullámról is bőséges anyagot hagytak hátra, főleg éremfeliratokban. HUMBACH közli egyik ilyen éremnek a feliratát görögös szöve-

fa_er_1-108

LA olvasatban. Ez utóbbi az írott forrásokból is ismert II. KINGILA hun király neve. Írástanilag bizonyos, hogy a hunok ebben az időben még mindig használták saját betűrendszerüket és még jelentősebb a király nevének elemzése, amely kétségtelenül bizonyítja, hogy a hun uralkodók neveinek végződéseit, mint "-ILU", "-ILO" és "-ILA" nem gót nyelvből kell eredeztetnie a magyar és európai "hivatalos" őstörténészeknek. Ilyen és ehhez hasonló következtetéseket egyébként már HARMATTA professzor is szép számban sorol fel a késő baktriai íráskutatással összefüggő tanulmánya adalékaiban. (1969).

C. A "NAPKI"-"NEZÁK" HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEI

GÖBL bécsi professzor éremtant kutatásai során a közel háromszáz legnagyobb hivatalosan ellenőrzött és kiértékelt numizmatikai gyűjteményekből megállapította, hogy az "alkán" hunokat India felé kb. háromszáz évvel később az un. "napki " vagy "nezák" hunok hulláma követte. A persepolisi feliratban ui. fel vannak sorolva az egyes "heftalita", azaz fehér-hunok és országaik, amelyek sokszor egyúttal a népnevet is jelzik. Az íráskutatóknak és nyelvészeknek sok fejtörést okozott. Történelmiföldrajz szempontjából is keresték a megoldást s rájöttek a szovjet tudósok közül többen, valamint a citált GÖBL professzor is, hogy ez a csoport ugyan át tudott törni még a Hindu Kus hágó veszedelmes útján, de már nem volt annyi erejük, hogy elődjeik példáját követve a híres Kaibar-hágói erődítményeket el tudták volna foglalni és így két részre oszolva két kis királyságot alkottak Kabul és a tőle 150 Km.-re lévő Ghazni fővárosaikat, amelyek egyben törzsnevüket is őrzik, alapították meg.

HARMATTA JÁNOS professzor érdeme, hogy a persepolisi és egyéb felírások egybevetésével meglátta őstörténetünk egy fontos adatát: a "Kabul"-név a későbbi keleti népek és az azokat követő görög források elferdítették, illetve rosszul írták ezt a város-és népnevet. Ezt a fontos következtetést szószerint idézem HARMATTA tanulmányából:

"I arrived at the conclusion that the spelling "K' WLY" has notting [nothing] to do with KABUL but it is to be interpreted as KAVAR, the name of a well-known town in the neighbourhood of Siraz. Thus it becam[e] clear at once why travelling to the royal court SELOG (or rather SARUg), judge of KAVAR crossed Persepolis." 1969, 429 old.) A SARUg-névben az utolsó "G" betűt kis "g"-vel írtam, mert az eredetiben görög gamma szerepel, amelynek a kiejtése magyarban nem fedi egészen a jelzett hangot, hanem "d", esetleg "gy"-nel [-nek] felel meg. Ennek a hangjelölésnek további következményeire a későbbiekben mutatok rá.

A KAVAR város- és törzsnév őstörténetünkben mint "KABAR" szerepel, amely a Kazár Birodalom legkeletibb ágaként tartozott a jelzett államalakulathoz és mint tudjuk a BIBORBANSZÜLETETT KONSTANTINOS-féle jelentésből, a magyarokkal együtt kivált a zsidó valláshoz pártoló kazár kagánátus keretéből. Jelentőségét mutatja, hogy a kabarok nyugati szerepléséről előbb van hír - 862-ben - a nyugati "kalandozó hadjáratok" során a latin krónikákban és évkönyvekben.

Ugyanehhez a persepolisi népfelsoroláshoz tartozik a már említett Ghazni-törzs is, amely valószínűleg elírása a KASZI-KESZI törzsnek, amely a mai Karintia területén erősen befészkelte magát még az avar uralom megdöntése előtti időkben, talán 680 táján érkezett a Kárpát-medencébe és még nyugatabbra a "protobulgároknak" tartott csoporttal együtt és fejedelmi házának a TXL " TAXILA"- TASSILO bajor hercegi család alapitóinak örököseként még a késői avarok térítésével foglalkozó, Dunántuli "Tassziló kehely" is az ő általuk megbízott papok tulajdona volt. Egy kissé sokatmondónak tűnik ez a következtetés sorozat. De ha tudjuk, hogy NAGY KÁROLY anyja avar volt és hogy ezzel a TASSILO-hercegi családdal unokatestvéri rokonsági fokon vérségi kapcsolatai tagadhatatlanok, akkor már a vázolt következtetések egy részére választ is adtunk a kétkedőknek. S továbbmenve HARMATTA tanulmányrészleteinek idézésével, szót kell ejtenem a "NAPKI" és "NEZAK"-hunok nevének elemzéséről. GÖBL és HUMBACH ugyanis tanulmányaikban a persepolisi hunokra vonatkozó heftalita feliratot ezekre a nevekre olvasták át a titokzatos betűket. HARMATTA velük szemben angol nyelvű tanulmányában az eddig hagyományos" olvasat: "n-p-k-y M LK" helyett a következő olvasatot ajánlja a saját angol szavaival "...The evidence of my reading "nycky MLK" is clearly..."

fa_er_1-109

fa_er_1-110

Ez az olvasat az előbb említett Kabar és Kassi-keszi nevek és SARUg bírói tisztet viselő megbízott neve mellett a Sopronmegyei NICK község nevét hozza emlékezetünket felfri[s]sítően, nem messze a TASSILO bajor herceg avar hittérítőinek egyik templomhelyétől, ahol a híres, feliratos "Tassilo-kelyhet" találták,.. A NICKI "MLK" pedig régi rövidítése az arab "király"-nak. S az már csakugyan "feltevés", hogy a NECKAR vidékén, a mai München táján élt NYÉK törzs szálláshelyeivel és a Dunántúl Nyék hely és családneveivel ezen hun törzs jelenléte oldhatná meg a nehézségeket...

A "FEHÉR-HUNOK" VAGY HEFTAUTÁK ÍRÁS-EMLÉKEI

GÖBL professzor éremtani kutatásai és a peshvari múzeum fehér-hun felírásos kövei alapján az Altáj-hegység vidékéről az 5. században lezúduló villámgyors lovasnép, amely a Sassanida Birodalom jórészét is meghódítja egy időre és ennek művészetével átivódik az ősi hun kultura is. Itt már az írástörténet nagyon komplikálttá válik. Az ősi rovásírásos jegyek már cikornyásodnak, bár a pecsétjeiken még mindig a merev, eredetileg vésett jelleg látható.

A "heftalita-pecséttan" nagyon sok meglepetést hozott már eddig is a tudósok elé. Hun jellegét megtartva, az India felé és az ősi Perzsia szétesett részei felé ez a "nomád "-nak tartott nép megtartja, annyira, hogy több apróbb királyság büszkén hivatkozik hun ere[de]tére még akkor is, amikor ennek tárgyi bizonyítéka nincsen. Maguk a Sassanida Dinasztia tagjai, mint már az előbbi hun csoportok tárgyalásánál láttuk, szívesen viseltek hun neveket, mint a nagy I. SABÍR király, aki a Hun Birodalom egyik leghatalmasabb és legrégibb multú törzsére a "szabírokra" vezette vissza ősei eredetét és rajtuk keresztül a vidék hajdani őslakóinak, a Huriaknak hagyományait is tiszteletben tartotta. Ugyanez a helyzet II. SABÍRRAL is. A királyi udvar feudális urai ugyancsak igyekeztek a régi hagyományt az uralkodóház érmeihez hasonlító pecsétjeikkel utánozni. Érmek, pecsétek sorozata szerepel a sziklafelírásos emlékek között.

fa_er_1-111

Ennek a kornak a hun betűit az éremtöredékek és felírások alapján HARMATTA professzor "Egy új középiráni nyelv felfedezése" c. tanulmányában táblázatba foglalta össze a késő-baktriai nyelv és írásrendszer segítségével, főleg a Tocsi-völgy sziklafeliratainak jeleiből. A betűzést a baktriai párhuzamszövegek, kétnyelvű s főként az öntözőcsatornák építésére vonatkozó emlékiratok tették lehetővé. Hogy betűzése pontos és megbízható, erősen alátámasztják az ugyanott talált szanszkrit, sőt arab felírások, amelyek majdnem ugyanazt a szöveget nyújtják a változó idők folyama alatt ott uralkodó népek írásrendszereivel.

Ezek a feliratok szerepelnek R. GÖBL, H. HUMBACH és R. CURIEL idézett műveiben és részben R. N. FRYE "The Heritage of Persia" c. művében. (Cleveland-New York, 1963) bár ez utóbbi inkább éremtani és pecséttani adatokkal bővelkedik.

A fehér hunok, heftaliták már SZENT JEREMOS [JEROMOS] szerint (meghalt 430) "saját írásaikból és nyelvükön olvasták a szentiratokat" s bár sokszor elítélőleg szól róluk, mint "észak farkasai"-ról, elismeri írástudásukat. Már nem számíthatók az általános tudományos felfogás szerint sem nomád, hanem megtelepült népnek. Így aztán főként indiai kapcsolataik során a pecsétjeik, királyaik rendelkezései, egyéni végrendeletek stb. pecsétjei is reánk maradtak. Ezeknek a pecséteknek írástörténeti jelentősége mellett igen fontos szerepük van a későbbi törzsi címerek ősi eredetére vonatkozólag. Az általános tudomány "totem állat"-nak nevezi ezeket az ősi és valóban legnagyobbrészt állat-figurás törzsi jelvényeket. Okvetlen kapcsolataik vannak az egyes törzsek eredetlegendáival és a 12 ciklusos, a törökös népek "állat-éveivel", amelyeket MIKOLA finn turkológus a bolgár király-lista évszámai nyomán oldott meg. Az összes Altáji eredetű népeknél megtalálhatók. Közlöm FRYE professzor után az egyik ilyen szép "totem-állatos" pecsét képét a "vaddisznó" törzs feliratos szövegével, ahol a rovásjelek merevsége még jellegzetesen túlélte az egyéb írás-emlékek elcikornyásodását. Vaddisznó, mint a bátorság jelképe dísznévként is szerepel sassanida címekben csak úgy, mint a besenyő TONUZOBA névben, akit történelmünkből ismerünk..

fa_er_1-112

fa_er_1-113

Kurzivírásuk bizonyára nem volt a keleti hunoknak. A környező népek, amelyeket meghódítottak vagy amelyek hatalma alá kerültek, ilyszerű szöveget szintén nem tudnak felmutatni, Kőrevésett felírásukat HARMATTA professzor nyomán a baktriaiak írásrendszerével kapcsolatos összehasonlítótábláján mutatom be.

A KHOREZMI ÍRÁS

Ez az ókori állam, amelyet az orientalisták a saját anyanyelvük szabályai szerint nagyon eltérő változatokban emlegetnek, (Xvarizm, Khwarizm, Choresmia, Horezm, Hvajrizm stb.) asszír ékírásos adatok tanúsága szerint eredetileg több népfajú törzsből formálódott és időben megelőzte a Méd és Baktria Birodalmak megalakulását. Valódi neve minden bizonnyal a korabeli óperzsa UVARAZMIJ lehetett, amely az AVAROK archaizáló neve. Pontos kiterjedését vitatják, azonban annyi bizonyos, hogy hatalmas birodalom volt s többek közt délen a Mervi oázis és a Tejen-folyó völgye is hatalmuk alatt állt, míg nyugaton a Kis Ázsia apróbb birodalmait, város központú államait is uralmuk alatt tartották, mint Lurisztán és Urartu országokat a mai Van-tó környékéig, tehát a Kaukázus déli részéig. Állandó harcban állt az Asszír Birodalommal, amelynek peremvidékén szakadatlan függetlenségi harcok folytak. Talán nem is azért, hogy önállóságukat megvédjék, harcoltak a khorezmiek, hanem az asszírok állandó néptelepítései ellen védekeztek.

Más vélemények szerint azonban az Óperzsa Birodalomból vált volna ki függetlenségi harcok hosszú során, bár W. TARN: "The Greeks in Baktria and India" (1951) műve szerint soha sem tartozott a jelzett ókori Perzsa Birodalomhoz.

A földrajzi kiterjedés és állami önállóság felsorolt adatait időrendbe és történelmi keretbe illesztve, még a következőket kell elmondanunk. A khorezmi állam népei sorában legjelentősebb volt a már említett hurrita nép, amelynek két írásrendszeréről D. DIRINGER (1948) és A. C. MOORHOUSE (1960) tanulmányaiból korábban képeket is közöltünk. Történelmükkel és nyelvükkel - amelyet az ural-altájihoz csatol, a szintén ismertetett I. M. DJAKONOV szovjet tudós foglalkozott. Az eredetileg az Amu-darja alsó folyásának vidékén erős khorezmi uralkodók minden igyekezete az volt, hogy nyugatra terjeszkedjenek és ez véglegesen sikerült is nekik, amikor Tarkánjaik vezetésével K.e. 822-ben végleg megsemmisítették SAMSI-ADAD asszír uralkodó seregeit és elfoglalták tőle az Urmia-tó, azaz a mai Örményország területére eső vidéket. Így ez a sem az indo-európai, sem a szemita fajhoz és nyelvhez nem tartózó nép beleékelődött a nagy asszír kulturterületbe és magával vitte az óperzsa nyelvben eddig ismeretlen "Nap fiai" fogalmat, fellázítva ezzel az eddigi, majdnem kizárólagos "tűztisztelet" kultuszát. Még erősebb lett a Khorezmi Birodalom, amikor K.e. 721-ben az asszírok Palesztina nem-szemita törzseit a szomszédos Médek Birodalmának északi részén telepítette le kényszervándorlással. Ezek közül a törzsek közül CERAM: "Narow Pass - Black Mountain" tanulmányából ismerjük az egészen magyarosan hangzó és Urmia-tó vidékén még ma is ismert, településtörténetileg adatolható ARAD, MESE, PETES, KESKES, IRUN, KISVADNA, KEREB, EKERET KADES és REKE neveket. Az áttelepített törzsek összefoglaló neve "HURU" volt, amit az asszír ékírások őriztek meg, mint Palesztina nevét, ahonnét a jelzett törzseket 721 év folyamán az "Uj Hurru" állam területére, Média területéről azonban az új telepesek hamarosan kénytelenek voltak északra menekülni, Urartu baráti népeihez, amikor a még az asszírok hatalma alatt álló Média függetlenségi harcai megkezdődtek és amíg DEJOK 708-ban K.e. megalapította a független Méd Birodalmat.

A hurrita-khorezmi államszervezet, törzsek tömörülése védekezés volt a szemita és irán-índo-európai népek nagy tengerében. Így egy állandó északi irányú vándorlási folyamat figyelhető meg náluk. Egyes törzsek, amelyekből később alakult ki Baktria, Sogdia stb. maradtak még régi helyükön, de a khorezmíek székhelye mindig északabbra vonul, ahol végül is megállapodnak kb. K.e. 261-ben, amikor Baktria is kikiálltja [kikiáltja] függetlenségét.

A khorezmi írásrendszer ábécéjéből több jegyet ismerünk, hála a szovjet-orosz régészeti feltárásoknak, főleg S. P. TOLSTOV munkássága nyomán előkerült írás-emlékek sorozatának. Ezek közt legjelentősebb a Toprak-Kala mellett feltárt őskhorezmi királyi palotából előkerült írások sorozata. ALTHEIM szerint a mai Kara-Kalpak Köztársaság területén fekvő, az Amu-darja folyótól nem messze fekvő Csaba-völgyben feltárt palota romokban kb. 80 khorezmi szöveg lett ismertté. Egy részük fára rótt, másrészük bőr és pergamentre vannak írva. Az 1948-ban talált írásos emlékek zömmel a K.e. 3. századból valók. Ez a földrajzi térbehelyezés nagyon fontos. Nemcsak faji, nyelvi, hanem immáron írástörténeti rokonságot is jelez az ótörőknek nevezett népek felé, amelyekhez tulajdonképpen magát a khorezmieket is sorolnunk kell. Hasonlóképpen jelentős a csupán egyetlen, öt betűből álló szöveg is, amelyet ugyancsak TOLSTOV tárt fel 1951 folyamán az ősi Khorezmia területén a Koy-Krylgan-Kala palotaromok közt. Az alsó rétegekben egy sorozat élelemtartó cserépedény került felszínre s az egyiken kereszt-jel mellett az alábbiakban közölt felirat szerepel csupa mássalhangzói betűsorból.

fa_er_1-115

A felirat jellegzetesen a már kiégetett felületre van alkalmazva valami hegyes és éles szerszámmal. Vonalvezetését az alábbiakban adjuk HARMATTA nyomán. (1964). Ugyancsak az ő szakszerű megfejtését tartjuk leglogikusabbnak és főleg a mai magyar nyelvben még "nyelvjárási szó"-ként használt "hombár" szavunk legkorábbi írásos előfordulásának tekintjük. S ez nem is valami csekélység. Az un. faszén Carbon 14 nevű analízis szerint a cserép csöbör a K.e. 141. évet adta eredményül. Nyelvészetileg jelen sorainkban részletekre nem térek ki, csak annyit említhetek meg, hogy a MAGYAR ŐSKUTATÁS legközelebbi számában határozottan megcáfoljuk "A magyar nyelv története" c. kiadvány (BÁRCZI-BENKŐ-BERRÁR, 1967) ama megállapítását, hogy ez a szó "hombár" szerb-horvát közvetítéssel került a magyar nyelvbe.

De íme HARMATTA professzor betűfejtése:

fa_er_1-116

HARMATTA professzor betűről betűre elemzi a rövidke feliratot, kiegészítve, illetőleg kijavítva TOLSTOV tévedését a betűk mivoltának megállapításával. Jelentősek a magyar írás-történész és iránologus megállapításai, mert az ősi nevén "UVARIZMIJ"-nek, tehát az avarság nevének archaizált formája mögött rejtőzködő Xwarizm, Khorezmia stb. nevekkel illetett ország népe igen korai és fejlett írástudással rendelkezett és erősen a hurriták hatása alatt élt, beleértve az utóbbi népcsoport egyikének, a magyar őstörténelemmel összeforrt szabírságnak a jelenlétét is. Fontosnak tartom, hogy HARMATTA betűzése eme körülmény miatt teljes szöveggel olvasóim rendelkezésére álljon. Íme a be tűzésre vonatkozó részlet:

"Az 1. jel alakja pontosan egyezik mind az arameus ostrokonok és i.e. 300 körüli papiruszok, mind pedig a későbbi xvarizmi írás "heth" betűjével. A pártus "H" alakja ettől eltérő, inkább a párthus "H" hasonlít hozzá, azonban ez sem egyezik vele. E jelnek az arameus és a későbbi "H" xvarizmi betűvel való egyezése kétségtelenné teszi a "H" olvasatát."

HARMATTA professzor eme betű-magyarázatához érdemes megjegyeznünk, hogy a "H" rovásbetű a CSALLÁNY-féle jeltáblázatban, amelyet a későbbiekben "Rovásábécék a Kárpát-medencében" címmel közlök, a huszonkét jeloszlopban szinte elő sem fordul, leszámítva a bizonytalan székely rovásjelet. Ez arra enged következtetni, hogy az ősi magyar nyelvben a szókezdő és hehezetes hang alig-alig szerepelt és ezt a sajátságos jelenséget az európai nyelvek szinte egyöntetűen átvették és vagy egyáltalán nem is jelezték például a magyar népnév kezdőbetűjeként, vagy ha igen, akkor nem ejtették ki. (Ungri, Ungarn. Ungaria, (H)ongrie, ugorszki stb.) De tovább folytatva HARMATTA betűfejtését:

"A 2. jel alakja igen feltűnő. Nem egyezik az arameus ABC egyetlen betűjének alakjával sem, de távol áll a párthus "P"- től is, s a későbbi xvarizmis [xvarizmi] "P" pedig egyáltalán nem vezethető le belőle. Ellenben pontosan egyezik a későbbi xvarizmi "M" betűvel..."

HARMATTA ebből azt a következtetést vonja le, hogy a xvarizmi írás már nagyon korán, az arameus hatás előtt, tehát a K.e. IV.-III. században önállóan fejlődött ki. Feltehetően a hurrita hatással való kapcsolat terelhette más irányba az irásfejlődést. A "moabita" írásnak nevezett vonalvezetés kötetlen betűi ugyanis közelebb állanak a késői korezmi jegyekhez.

Tovább idézve HARMATTA befűzését:

"A 3. betű alakja pontosan egyezik az arameus ostrokonok "B"-jével s a későbbi xvarezmi írásban is megtaláljuk még a "B"-nek azt a kissé szögletes változatát az általánosan használt gömbölyűén ívelő mellett."

Ez az idézet részlet a 3. számú betűről, mutatja, hogy HARMATTA is megkülönböztet szögletes és gömbölyded változatokat a xvarezmi írásrendszerben. Így a régi vésett, "rovott" jelrendszer helyét lassacskán a kurzív írás felé hajló gömbölyű és ívelt betűsor veszi át. Ezért a merevített vonalú, vésővel vagy más véső-vágó eszközzel képzett betűk természetszerűleg közelebb állnak a rovásíráshoz.

fa_er_1-117

HARMATTA professzor egyébként a TOLSTOV-féle betűsort "H-M-B-R-K" mássalhangzókkal állapította meg, amelyet a mai magyar nyelvben "tájszó"-ként "hombár "azaz gabonatároló, "raktár" értelemben oldja fel. Így ez a szó nem tekinthető az általánosan "szláv átvételű kölcsönszónak", hanem az ősi Korezmből hozták magukkal kabar törzseink. HARMATTA ugyancsak mellékeli fejtegetéseihez az arameus-Koy-Krylgani és Tok Kalai azonos hangok táblázatát, amelyet az ő nyomán ismertetek én is meg Olvasóimmal.

fa_er_1-118a

Mint a táblázat mutatja a kurzív, összekötött folyóírás nem nagyon alkalmas teljesen megnyugtató azonosításokra. Ebbe az írásmódba az író már beleviszi saját egyéniségét a grafológia mindenkori szabályai szerint.

Sokkal jobban érvényesülnek a korezmi rovásjelek a Perm-vidék és Kubán környék régészeti leletein, az un. korezmi ezüstedények feliratain, ahol az ötvösök a betűket vagy apró pontok egymásbaolvasztásával, vagy vésőjük finom és éles hegyével örökítették meg. Ezekből a szépszámmal reánkmaradt ezüst edényekből SMIRNOV közölt egy kilenc darabból álló sorozatról készült felírásgyűjteményt a Leningrádban lévő Ermitázs Múzeum kincseiből. Az alábbiakban bemutatom SMIRNOV gyűjteményes kiadásából a 19. számú tábla ezüst ivócsészéjét és a rajta található peremfeliratot.

fa_er_1-118b

Az ezüstcsésze rovásjeleit részben poncolt apró pontokból, részben vésett vonalakból álló betűit a magyar rovásírás ligaturái kőzt már megtaláljuk. Szöveg értelmezést nem sikerült szereznem róluk, de formai azonosságuk kétségtelen a hasonló jegyek alapján. A székely-magyar ligaturák jegyeit NÉMETH és CSALLÁNY tanulmányai nyomán veszem:

fa_er_1-119a

amelyről LÁSZLÓ GYULA az un. STEPHANUS REX dénárokon szereplő kézzel utánavésett jelről ír "A népvándorláskor művészete Magyarországon" című monumentális tanulmányában a következőket írja:

"A textil mintás díszek pontos párhuzamát a magyar királyok első pénzeinek, a Stephanus-rex pénzeknek a középpontjában találjuk meg. De ugyanezeken a pénzeken találjuk meg a nagyszentmiklósí kincs rovásjegyeinek egyikét is, amely sehol máshol nem ismeretes: az alul-felül meghosszabbított szárú "P" jelet!" (I. m. 125).

Ez a "P" jel azonban a mellékelt leningrádi ezüs[t]ivópohár peremén ott található, tehát LÁSZLÓ professzor állítása csak a székely és magyar rovásírásos jegyekre vonatkozik, mert a Kárpát-medencei betűtáblázaton CSALLÁNY nyomán valóban nem található.

fa_er_1-119b

Ennek a rovásjegynek tehát okvetlen kapcsolata van a korezmi származású kabarok és egyéb "kísérő népek" művészetéhez. A kvarezmi-khorezmi felírásokkal egyébként maga a nagy szovjet régész és írástörténész S. P. TOLSTOV is foglalkozott éppen a Perm és Káma vidékén talált ezüstedényekkel kapcsolatban, amelyeknek kvarezmi eredetét a feliratok bizonyítják. Kilenc ilyen felírásos ötvösművet tartanak számon és mint műhelytitkot még a készítési éveiket is ismerjük. A legrégibb K.u. 653-ból, a legfiatalabb 705-ben készült, tehát abban a korban, amikor a honfoglaló magyarság utolsó hulláma, a Kazár Birodalom keretében élő szabír-magyar etnikum a korezmiekkel állandó kapcsolatban, kultúrközösségben, azonos politikai tömörülésben élt. E tekintetben krónikáinkban már CSABA hun királyfitól kezdve az ÁRPÁD-fiak házasságáig sűrű utalássorozattal találkozunk. Annak ellenére, hogy a krónikáink hitelét és főleg történelmi forrásjellegét a hazai, elavult tudomány, főleg GYÖRFFY GYÖRGY mereven elutasítja, ő maga is kénytelen volt már 1969-ben a következő kényszernyilatkozatot tenni:"Meg kellene a khorezmiek hatását vizsgálni... akikkel tényleg volt kapcsolat..." (Történelmi Szemle, Budapest, 1969 .1. 21. szám)

Az "alul-felül meghosszabbított "P" betű" tehát közös örökség a magyar-khorezmi népi kulturából és LÁSZLÓ GYULA kutatásai során azt a kérdést is felveti ezekkel a "STEPHANUS REX" finomezüst obulusokkal kapcsolatban, hogy vajon milyen korból lehet őket származtatni: "Kérdés, hogy a Stephanus Rex felirat Stephanus GÉZA fejedelmünkre (970-997) vagy Stephanus-ISTVÁN királyra (997-1038) vonatkozik-e?"

A leningrádi ezüstcsésze korezmi feliratának ez a különleges "alul-felül meghosszabbított szárú "P" jegye" természetesen nem a xvarezmi-korezmi írásrendszer egyedüli és kizárólagos betűje. Bár rovásjellegű betűnk erre vonatkozólag valóban nincsen, már szóvátettük az un. "heftalita töredékek"-ben szereplő kurzív írás jellegű azonos betűformát, amely a jelzett kézzel vésett jelhez szerfelett hasonlít. Sőt "kettőzése" is akad ugyanebben a fehér-hun ábécében, ahol a "P" betűnek mindkét oldalán, a meghúzott és hosszabbított függőleges száron ott szerepel egy-egy kis köröcske. S ez a "heftalita "P" betű" viszont a kora baktriai rovásjegyek sorában szerepel. Nincs afelől kétség, hogy az említett jegyek az arámi írásrendszerből, mint közös forrásból vezethetők le és az ótörök kapcsolatok, amelyek MUSABAJEV által feldolgozott Arany-Kurgán-i felírás szerint a K.e. 7. századig vezethetők vissza.

A már említett TOLSTOV és SMIRNOV-féle adatok mellett a khorezmi írással erősen foglalkozott a szovjet tudósok közül a szerencsés kezű régész A. V. GUDKOVA is, aki finom asszonyi megérzéssel jutott a Top-Kala-i hamvvederhez és a rajta szereplő felirathoz. ("Tok-kala" Thaskend, 1964) A felirat dátuma kissé bizonytalan. Szakemberek vitájából azonban kialakult a K.u. 658. év, mint legkorábbi és 753, mint legkésőbbi időhatár. GUDKOVA régésznő gyűjteménye nagyon sok vitára adott okot gazdagon közölt, aprólékos írás-emlékeivel. Itt csak egyet említek meg a már szereplő halotti hamvveder felirata mellett: egy pénzdarab felirata. Ez is azért jelentős, mert tudósok vitái közben két a magyar őstörténettel szorosan kapcsolódó nevet hallunk emlegetni. Sajnálatos, hogy a magyar mássalhangzók - és ez minden bizonnyal áll a törökös népek betűire is - az angolszász vagy francia és orosz tudományos irodalomban sokszor csak körülírással, pótbetűkkel, hangkombinációkkal megközelíthetők. Ez a bizonyos "hangzavar" nagy akadály a tudományos tisztánlátás terén, bár néha, mint a jelen sorokban szereplő két népnév a "kangar" és "szabír" talán éppen azért szerepelnek TOLSTOV, LIVSHITZ, GUDKOVA és főleg W. B. HENNIG ("The Choresmian Documents" Asia Major 11.2., London, 1985) vitairataiban, mert mindegyik a maga anyanyelve szerint betűzi ki a rejtélyes írásokat és a magyar füleknek szinte csengő hangon leírt nevek kiejtése, létezése, mikéntje felől oldalakon át vitatkoznak, hogy melyikük közelítette meg a valóságot.

A jelzett éremfelirat és egy kétnyelvű - a kísérő nyelv sogdi - felirattöredék alapján merült fel a két sző "XNGRY" avagy "XNAKRY" betűzéssel az egyik, míg titkos szóként a második "SYRY " vagy "SBYR" jelekből összerakva. A tudósok legnagyobb problémája a "prima facie X" (első szóként szereplő X jel). TOLSTOV közelíti meg, bár nem teljesen, a "XANGIR" népnevet, amelyet a magyar őstörténelem rokonnépünkről, a besenyőkről ismer, akiket tudvalevőleg BÍBORBAN SZÜLETETT KONSTANTINOS szerint "KANGAR"-oknak neveztek. S valóban az "X" betű sem a magyarban, sem az ótörökben nem szerepel, mindig idegenként bujt meg a rovás és más írásrendszereink között és mindig "K" hangnak jelezték vagy ejtették őseink. De íme az idézett "kangar" kvárezmi betűzése:

fa_er_1-121

ahol a HENNING-féle megoldás alapján a besenyő- "xangar" és a "S-W-R" = szabir-népnevek korezmi írással vannak rögzítve. A betűk hasonlítása a magyar rovásjegyekkel már az Olvasók vagy íráskutatók gondja kell legyen. Történelmi hátterét ennek és sok más korezmi felírásnak a végső megoldása mindenestre még várat magára, hiszen a legtöbb ilyen írásemlék az oroszországi múzeumokban van és csak keveseknek hozzáférhető. Mindenestre ma már az eddig közölt emlékek, főleg az ezüst és más fémtárgyakra rótt felírások egészen elfogadható ábécét nyújtanak, annak ellenére, hogy a rovások vonalai "árnyékolva" vannak, azaz párhuzamos vésetek cifrázzák a betűit. Ilyen a következő oldalon közölt és 658-ból származó korezmi felírásos ezüsttál, ahol az ügyeskezü ötvös a merev, egyenese vonalakat már eléggé gömbölyítette.

Írástörténetileg tehát szintén alátámasztható a magyar krónikák ama adata, hogy a magyarság és korezmi nép közt szoros, vérségi kapcsolat állott fenn. Ez az írástudományi kapcsolat a rovásjegyek technikájában is megmutatkozik. Az elavult hazai történelmi felfogás a hun-korezmi-magyar kapcsolatok tagadása terén, mint már említettük, szintén kénytelen engedményeket tenni az ősi hagyomány és a krónikák bizonysága javára, amely engedményt GYÖRFFY "meg kellene vizsgálni" szavakkal fejez ki azzal a megtoldással, hogy a két nép közt "tényleg volt kapcsolat"...

fa_er_1-122