Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 1. kötet /6

2013.01.14

De folytatnunk kell a cerebrális csoport betűinek összevetését.

32.2. 2,3. Theth. Grafikailag a két-két betűtípus nyilvánvalóan azonos: a) kör, felette vonal (az ót.-ben tapasztalt előszeretetnél fogva ez a vonal ott szögletben törik) és b) kör, belőle kiálló kallantyúval (az ót.-ben egy negyedfordulattal fölfelé). Hangtani tekintetben már az elébb rámutattunk, hogy "a zöngétlen ṭh nyelvhang a th foghang helyét tölti be" a hindúban.(150) Az ót.-ben külön jelzés van t1 és t2 számára;(151) ha mégis egy harmadik (s látni fogjuk: még egy negyedik) t-betűjegyet használ ezeken felül, akkor annak létezését írástörténetileg csakis egy hangtanilag gazdagabban kifejlett nyelv írásjegyeinek átvételéből s - eleinte talán még megértett, de utóbb - teljesen zavart használatából magyarázhatjuk. Lehetséges, hogy valamikor az ót.-ök érezték az aspirált és aspirálatlan dentális között való különbséget; ez a különérzés azonban nyílván elmosódott bennök; bár az a körülmény, hogy a szóbanforgó két jegy az lénisszeiben nem, csupán az orkhoni és az ongin-csoportban fordul elő, bizonyos lokális hagyományra vagy pedig tényleg átérzett hangkülönbségre enged következtetnünk.

34. 2 Daleth. (br. ḍa - ót. z). A betűtípus azonosságához kétség nem férhet, bár az ót. az r1 jelétől való megkülönböztetés végett gerinczvonalat alkalmaz ennél a z jegyénéL Hangtanilag 1. a följebb, 34,3-nál elmondottakat.(152)

fa_er_1-331

Thomsen-féle feltevés megerősítését szolgálja ennek a másodlagos s a szóbanforgó korú br.-ban ritkán használt betűjegynek újabb összevetése az ót.-kel. Radloff -oi értelmezésével szemben, Thomsen is elfogadja frikciós mivoltát, de nasalis elemet állapít meg benne s így kifejezési értéke közel áll a kakuminális -hez, a mely főként szóvégi hangzóképen a sandhis feliratokban magánhangzó előtt helyett szerepel.

d) foghangok:

30, 31. Taw. Palaeografiailag: a 30. sornál megállapítható közös

fa_er_1-332

tívebb alkalmazását Açoka dzsogadai felirataiból adjuk. Itt a betűnek szárral való ellátása nyílván a br.-nak abból a törekvéséből magyarázható, hogy lehetőleg minden betűjét egyenlő magasságra emelje s illetőleg egy (képzeleti, majd utóbb tényleg megrajzolt) vonalra felfüggessze.(153) Ugyancsak dzsogadai feliratról való az előbbi típusnak az a változata, hogy az ékbe középütt lehúzza a betű merőleges szárát Nm. ennek a változatnak a folytatása, az ót.-ben immár több ízben megállapított kettőzés beállításával.(154) Az ót. iénisszei változata részben visszatér az első br. jegy alaptípusához, a mennyiben csupán egyszerű ékvonalat ad, de azt a már nm.-nál is mutatkozó elv szerint kettőzi. Az orchoni ót. változat az utóbbinak a körformájú orchoni t-vel való kontaminálásából ered s egyúttal megjelenik benne a br.-ra és a nm.-ra jellegzetes merőleges összekötő szár is. A 31. sor ta-ja a legtisztább azonosságot adja az ót. jeggyel. Hangértékére nézve valamennyi jegy (tehát ót. t1 és t2 is) egyforma. Radloff szerint:(155) "Es scheint mir unwahrscheinlich, dass diese beiden Buchstaben verschieden ausgesprochen wurden, denn in allen jetzt gesprochenen Türksprachen wird das T ganz gleich ausgesprochen, ob es bei palatalen oder gutturalen Vokalen steht".

32. 1. Theth. Az ót. palaeografiának legnehezebb és máig sem megoldott problémája e jegy. Donner nd, nt és d1 értéket tulajdonít neki; Thomsen nd mellett foglal állást, de bizonyos esetekben engedményeket tesz. Radloff szerint hol nd, hol ṅ, hol š az értéke, a mihez Donner(156) hozzáfűzi: "Il faut avouer que les inscriptions de l'Iénissei présentent des difficultés infiniment plus grandes que celles de l'Orkhon, qui sont plus claires et plus intelligibles, et que certaines caractères changent souvent d'aspect". Radloff maga igen találóan így ír:(157) "Wir können über den Grund dieser Zeichen keinerlei Vermutung aussprechen, ehe eine genaue Untersuchung über die Herkunft der alttürkischen Schriftzeichen festgestellt hat, ob diese Zeichen schon als fertige Schriftzeichen aus einem fremden Alphabete {"was wahrscheinlicher ist" fűzi utóbb hozzá} entlehnt sind, oder ob sie bei den Türken selbst gebildet wurden". A betűjegy eredtetésénél egyébként Donner is megemlíti a br. típust, a nélkül azonban, hogy szemébe nézne a lehetőségnek, hogy az befolyással lehetett volna az ót.-re. E körülmény indokát valószínűleg abban kell keresnünk, hogy a kutatók szeme előtt a hindú írásnak mindig csak a dēvanāgari-formája lebegett s a brähmï-írás monumentális és lapidáris formáit egyszerűen figyelmen kívül hagyták.

fa_er_1-333a

nyilvánvalónak kell tartanunk, hogy a szóbanforgó jeggyel eredetileg más hangot jelöltek, a mely nyilván közelebb állott a br. th-hoz. Erre vall a jegynek olyan esetben való használata is, a mikor veláris vokálist kísérő foghangot jelent (d1), a melyet tulajdonképen hehezés nélkül bajos is kiejteni a figyelmetlen beszédben (pl. ordu).(158)

5, 7. Daleth. Az 5. sz. da-nak megfelelő br. jegy végig követhető nm.-on és az ót-ön, az utóbbiban azzal a különbséggel, hogy a szokásos kettőzést(159) és oldalfordulást találjuk. A 7. sz. da-jegy már csupán nm.-on mutatható ki. Megfejtésem szerint ez volna az egyetlen eset, a mikor egyazon betűből két típus szerepel a nm. kincs feliratai között, a melyek közül az egyik hiányzik az ót.-ben. Sajátságos volt mármost, hogy ezt a jegyet dr. Mészáros is, magam is egymástól függetlenül, egyformán értékeltük s hogy ez az értékelés ennél a primernek épen nem mondható betűjegynél oly pontosan összevágott a br.-val. Ha mármost a betűjegynek a nm. kincsen való előfordulását figyelemmel kísérjük, azt találjuk, hogy a 7. sz. da jegy csupán azoknál a feliratoknál fordul elő, a melyek a tulajdonosra vonatkoznak, az 5. számú pedig kizárólag azoknál, a melyeket én az ötvös feljegyzéseinek véltem és vélek s a melyeknek közös jellemvonása, hogy az előbbieknél sokkal elnagyoltabbak, rendetlenebbek, tényleg csupán futólag felkarczolt technikai megjegyzések benyomását teszik. Ez az epigrafiailag nyert megismerés azt a konzekvencziát vonja maga után, hogy a felírásokban két réteget ismerjek fel, a melyek vagy nem egyidejűek, vagy nem egyazon iskolából kikerült egyén írását adják. Vagyis: az ötvös jegyei vagy elébb vagy utóbb kerültek rá a tulajdonosra vonatkozó jegyeknél, vagy pedig a tulajdonos íródeákja (a ki előkarczolta a gazdájára vonatkozó felírásokat) más vidéki iskolában tanult betűt vetni. Ez a megismerés továbbá azzal a következéssel is jár, hogy felvessük azt a lehetőséget,(160) vájjon az ú. n. ötvösjegyek nem csupán egy későbbi olyan alkalommal kerültek-e a kincsre, a mikor annak tárgyait sorra megvizsgálták s az idők folyamán előállott hiányokat és javítni valókat technikailag megállapították (tény az, hogy mind e felírások a kincs egyes darabjain tényleg igazolható törésekre, hibákra vonatkoznak, a melyek az illető tárgyakon ma is bemutathatok. Lejebb még nyílik alkalom, hogy e kérdésre újólag is kitérjek). E felfogás mellett szólna az a tény is, hogy a tulajdonosra vonatkozó felírásokban a d jegye a brähmïhoz, a javító felírásokban lévő d-jegyek pedig az ót.-höz állanak közelebb.

Hangtanilag megjegyzem, hogy az ót. hangértékben ugyan - a könynyebb összevetés kedveért - átvettem Donner jelzését (d1), de viszont tény az, hogy e betűjegy az ót.-ben ép úgy állhat veláris, mint palatális magánhangzók mellett. A példákat 1. Radloff, id. m. 17. o.

12. Daleth. Formailag az itt adtam betűhasonítás a br. és az ót. között teljes azonosságot mutat, csupán a nm.-ban jelentkezik ismét a gondosabb kivitelű íráscsoportban olyan változat, a mely bizonyos formajátékra, ékítőtörekvésre mutat. Mészáros értelmezését (nd) két okból nem fogadhatnám el: az egyik, hogy formailag mégis csak távol áll az egyetlen iénisszei csoportban kimutatható nd-jegy a mi jegyünktől. A mi jegyünk gerinczvonala (a gondosabban írott esetekben) - a mint ezt Mészáros

fa_er_1-334

hiányzik belőle, a mely pedig az összes nd jegyeknél (kivéve a legutolsó, problematikus ongin-jegyet) mindenütt megvan; a másik az, hogy Mészáros szerint is, magam szerint is a kincs - ót. felirati részében - az iénisszei feliratoknál sokkal régibb időre enged következtetnünk. Már pedig bizonyos az, a mint a turfani kézirati leletek mutatták, hogy az elsődleges írásforma a kettős-mássalhangzókra nézve l+t, n+č, n+t és n+d volt,(161) s hogy az egy írásjeggyel kifejezett kettős mássalhangzók csupán későbbi, íráspraktikai rövidítések, a mint ezt különben minden palaeografiai törvény is így hozza magával. Ha mármost állana dr. Mészáros hangértékelése, akkor nm. a saját korát századokkal átugorva olyan kombinált betűtípusokat (hangzó-összeállításokat) nyújtana, a melyek csak jóval utóbbi feliratokban igazolhatók. Én inkább vagyok hajlandó elhinni, hogy az a betűrovó, a ki a 13. sz. k jegynél ugyanazon a helyen a legkülönbözőbb játékot engedte meg magának (Mészárosnál: 2., 3., 4., 5a, 6a sz. felírat, a mire Mészáros dr. is megjegyzi: "Kétségtelen azonban, hogy ugyanazonos jellel van dolgunk" - de a változatnak indokolását nem adja), itt is megengedte magának, hogy a d mintájára a merőleges gerinczvonalat középütt megszakítsa. Olyan eljárás ez egyébként, a mely a középkori palaeografiában mindennapos.

fa_er_1-335a

ly.(163) Ha mármost tény az, hogy diphthongus-értékén felül szemivokális értéke is volt a jegynek, a hogyan dr. Sebestyén mondja - s nincs okunk e megállapításán kételkednünk -, akkor a br. dentalis jeggyel való egyenlítése hangtanilag is kifogástalanul megáll. Ugyanis épen a szóbanforgó br. írás korában, tehát a Krisztust megelőző I-II. század idején kialakult késői Samhitā-kban úgy az l félmagánhangzó, mint a vokális , a melyek leginkább megközelítik az ly hangértékét, sok esetben az intervokális hang helyét töltik be (pl. áṣālhā = áṣādhā = Rigv. áṣālhā, stb.(164)). Továbbá az ú. n. régibb inyhang: j az esetek sorában (de mindig ā után) kakuminális foghangot () helyettesít, a melynek hangértéke az idegen fül számára - a hogyan az ót. állott a br.-val szemben - aligha volt az aspirált foghangtól (dh) megkülönböztethető.(165) Hogy magában az ót-ben a szemivokális miképen viszonylik a megfelelő diphthongushoz, az a kérdés meghaladja e sorok keretét s igazolását - az adott esetben - dr. Sebestyén nagy nyelvtörténeti tájékozottságától kell várnunk.

Álláspontunk igazolására szolgálhat azonban az a körülmény is, hogy a keletiráni soghdi, valamint még némely más keletiráni nyelvjárás is elvből

fa_er_1-336a(166)

ként a prakrit nyelveknek is szokása.(167)

21. Nun. A br. formánál idegenszerűnek tetszik a betű talpánál lévő vízszintes vonás; ennek azonban tevékeny szerepe nincsen, csupán egybe függ a br.-nak azzal a feljebb adott jellegével, hogy betűtípusait vezér-

fa_er_1-336b

jegyétől való megkülönböztetés okáért ívre hajtották. Az átmenetet nm. jelzi, a mely a br.-ból átvett baloldali hastát még megőrizte. Hangtanilag nincs megjegyezni valónk.

Archeológiai Értesítő 37 (1917)

____________________

[A lábjegyzetek sorszáma nem az eredeti lapszerinti sorszám. Az eredeti szövegben utalás a 26. és a 27. lábjegyzetre kétszer jelenik meg 7-es számként]

1) V. ö. Sebestyén Gyula, Ethnographia, 1915. 218. s k., főként 227-229. 1.

2) [szövegkép "1"] Amelyek természetesen a kincsen magán azonosak.

3) [szövegkép "2"] Az utóbbi közelebb áll úgy a foinikeiához, mint a Mesa-felirathoz; v. ö. Berger Ph. Histoire de l'Écriture dans l'Antiquité, 185., 202. o.

4) Különben maga a Sebestyén dr. által tekintélyképen idézett Donner (egyszerűen "Donner" - minden könyvczím nélkül!) is ezen a véleményen van: "Et chaque fois que l'écriture change ainsi de direction, la position des lettres est aussi retourné" (Sur l'origine de l'Alphabet Turc, Helsingf. 1896, Kny. 68. o). Ez azonban nincsen "tulajdon anyanyelvünkön" írva s így vele "nehéz mit elkezdeni". (Ethnogr. 1915, 229. o.)

5) Mind e megfejtési munkálatoknak épen az a szerencsés körülmény szolgál előnyére, hogy a török dialektusok modern és ót. formái között minimális különbségek vannak: v. ö. Thomsen kijelentését: "conservatisme phénoménal de cette famille de langues" (Inscr. de l'Orkhon, Hgfs. 1896, 10. o.)

6) Hasonló eredményre jut Thomsen is - Inscr. de l'Orkhon, 45. o. - a mikor Donnernek az ótörök írás kisázsiai eredetéről szóló elméletét czáfolja: "Outre que l'intervalle chronologique considérable - environ mille ans - qui sépare les inscriptions turques des inscriptions d'Asie Mineure, dont il s'agit, doit éveiller de forts doutes sur la réctitude de l'assertion, la différence complète qui se révèle entre les significations respectives de tous les signes de forme analogue, s'oppose le plus carrément possible à ce qu'on cherche par la susdite voie la filiation de l'ancien alphabet turc." Ha dr Sebestyén Gyulának e helyütt nem egészen könnyen érthető szavait ("A magyar rovásírás hiteles emlékei", Budapest, 1915, 154. o. jól értelmezzük, akkor ő újra feléleszti, ezt a rég letárgyalt elméletet. Szabadjon tehát figyelmét felhívnunk, hogy ezt a kérdést már nem az orosz Radloff, sem a finn Donner, hanem a dán Thomsen kiadványaiból ismerheti meg. - S ha e sorok írója Radloff, Donner, Barthold, Thomsen és Sebestyén után mégis vállalkozik a kérdésnek egy új szempontból való megfejtésére, erre csupán Thomsen szavai bátorítják, a ki áttekintve az addigi eredtetési elméleteket, eredményüket kénytelen a következő mondatban megállapítani: "On doit bien sûrement espérer et compter que l'avenir amènera de nouvelles trouvailles qui éclaireront mieux toutes ces questions" (Inscr. de l'Orkhon, 53. o.)

7) Sajnos épen Donner műve volt az, a mely akaratlanul is ez irányban gátló hatással volt rám mindaddig, a míg művelődéstörténeti tanulságok is nem támogattak a magam útján- Ő is ismerte Thomsennek iránytadó kijelentését: "Serait-ce directement à l'alphabet araméen même ou indirectement, par l'intermédiaire de l'un des alphabets iraniens qui en dérivent! (Inscr de l'Orkhon déchiffrés, Helsingf. 1894, 49. o ); s ha arsakida és szasszanida származtatásai még sem voltak rám meggyőzők, nem kellett-e ennek az eredménytelenségnek elbátortalanítólag hatnia?! Mi több, a brähmït magát röviden így intézi el: "L'écriture bráhrna ou sud-indienne et l'écriture pehlevi du temps des Arsacides et des Sassanides ne sont pas non plus des modèles qui sautent aux yeux". Vagyis neki fogalma se volt róla, hogy létezik egy északi brähmï, a melynek a törökséghez való viszonyát lejebb bőven lesz alkalmam taglalni s a mely bizony tényleg "szembe tűnik". (Donner, id. m. 21. o) Részben az ő befolyásának is (id. m. 6. o.) kell tulajdonítanom, ha az egyes betűtípusok visszavezetésénél az eredeti kéziratomban volt "középgörög" helyett "bizánczit" tettem. Hogy mennyire hibáztam ezzel, azt a lejebb következő fejtegetések is igazolni fogják.

Érdekes, hogy dr. Sebestyén Gyula is követte - jegyzetei szerint - az én gondolatmenetemet. Nagy művében (150. o.) így szól: "Ugyaninnen jutott el az aramaeus írás Indiába is, hol a sanskrit írást előbb jobbról-balra irányzott sorvezetéssel brähmï írássá, majd balról-jobbra irányuló devanagiri [sic!] írássá alakította". Az e passzushoz tartozó jegyzetben Bühler hindu palaeographiáját is idézi, de - sajnos - csak az I. táblát; ha tovább lapozott volna, ugyanazokra az eredményekre kellett volna jönnie, mint a melyet az alábbiakban e sorok írója mutat fel. Vagy talán az idézet csupán a freiburgi Kirchenlexikonra vonatkozik? E helyütt kell röviden abbeli kétségeimet megemlítenem, vájjon helyt álló-e dr. Sebestyénnek sz a megállapítása: "Az írás mesterségnek már nagy múltja van, midőn a közhasználatban levő betűsor epigráfiai alkalmazása elkövetkezik". (Ethnogr. 1915. 219. o.) Ellentmondanak ennek az általános epigráfiai tapasztalatok, az ótörök írás dolgában pedig különösebben Barthold (Die histor. Bed. d. at. Inschr., 13. o.).

8) A görög írás még a präkrit szöveg visszaadására is szolgált Északnyugatindiában Nahapana és Castana idejében (Kr.u. 120-150. k), míg Agathokles és Pantaleon ksathrapák érmein "a brāhmánok szent írását" ("Götterschrift") találjuk. Lassen, Zur Geschichte der griechischen und indoskythisen Könige, Bonn, 1838, 169 o. - A "túrán" érmeken előforduló feliratok kérdése különben a középázsiai epigráfiának egyik legkomplikáltabb része. "En résumé - mondja Drouin (Les monnaies Touraniennes = Rev Num. 1891 225. o) - les monnaies frappées par les peuples d'origine touranienne qui ont occupé le Tourkestan, l'Iran oriental, les vallées du Kaboul et de l'Indus, nous font connaître (en dehors du devacâgari) environ neuf alphabets différents, employés concomitamment, du IIIe au VIIe siècle de notre ère, et empruntés (sauf I'irano-scythique) aux populations iraniennes ou indiennes au milieu des quelles ces Touraniens ont vécu." Nem mulaszthatom el annak a megemlítését, hogy dr. Sebestyén Gyula, a ki magát nyílván epigraphusnak tartja (Ethnogr. 1915. 218. k. o.), legújabb nagy epigráfiai munkájában, a melyben 18 negyedrétű oldalon keresztül az ótörök írás genetikájával foglalkozik, ez egész nagy epigráfiai csoportról egy sornyi megemlékezést sem tart szükségesnek így aztán persze igen könnyen létrejönnek az "epigráfiai csodák".

9) Smith, History of Fine Arts in India, 358. o.

10) A görög behatásra nézve I. Thomsen, Inscriptions de l'Orkhon, 50. k. o.; Gutschmid, Geschichte Irans, Tbgen, 1888, 167. o. - Más megítélés alá tartozik természetesen a Boutaoul-Bojla görögbetűs felírás, a mely valószínűleg a madarai görög-török feliratok csoportjához számítandó s a melyeket ugyan Sebestyén dr. (Ethnogr. 1915. 220. o.) görög ötvös kísérletezésének vél. A madarai sírfeliratok bizonnyal nem görög ötvös művei. A görög nyelvnek Középázsiában való fennmaradására nézve v. ö. Donner, id. m. 31. o.

11) Thomsen, Ein Blatt in türkischer "Runem-schrift aus Turfan, Sitz. Ber. Preuss. Akad., Phil.-Hist. Cl., 296 kk.

12) Report on Central-Asian antiquities, J. A. S. B. LXX, Calcutta, 1902. 13. o.

13) V. o. Stein, Anc. Khotan, 91. o.

14) Si-yu-ki. Buddhist records of the Western world ; translated from the Chinese of Hiuen-Tsiang. by Sam. BeaL London, 1884. H. 307. A Julien-féle 1857-iki franczia kiadás kevesbé ajánlható.

15) V. ö. dr. Sebestyén Gyula, A magyar rovásírás hiteles emlékei (Bpest, 2915, 154. o.) ezen mondatát: "mi már eleve is valószínűbbnek tartottuk azt, hogy az ótörökség nem keletről hozta nyugatra, hanem nyugatról vitte keletre írástudományát". Persze, hogy végeredményében - a brähmï útján - az ótörök írás is visszavezethető valamelyik sémi betűsorra, azt tagadnunk nem kell; a bizonyságokat rá I. Bühler, Ind. Pal. 18. o.

16) id. m. 160. o.

17) Bühler, Indische Paläographie, Strassburg, 1896, 9. o.

18) Rapson, E. J., Catalogue of the Coins of the Andhra Dynasty, stb. London, 1908, CIV. o.: "The northern origin of the Western Ksatrapas is most clearly proved by the use in their earlier coinlegends of the Kharosthi alphabet. The Indian home of this alphabet lay in eastern Afghanistan and in the north of the Panjab; and, although its use was extended from this centre as far as Bhawalpur in the S. W., Mathurä in the S., and Kangra in the S. E., in which regions it often appears side by side with the Brähmï alphabet, it is not usually found so far south as the dominions of the Western Ksatrapas-Kathiawar, Gujarat, and Malwa. In these districts Brähmï was the regular alphabet from the time of Açoka onwards".

19) Stübe, R. Die Reiche der Indogermanen in Asien, stb. Berlin, 1910, 376. o

20) Hammer-Purgstall, Geschichte der Mongolen, 203. o.

21) Castrén, Alex., Ethnologische Vorlesungen, stb., St. Petersburg, 1857, 65- o.

22) [szövegkép "3"] Stübe, id. h. 438. o.; szanszkr "šramana" (Marquart, Ērānšahr, 90. o.) Turk területen is ez a szanszkrit-forma maradt sokáig érvényben; v. ö. Stein, Ancient Khotan, 68. o.

23) Rev. Arch. 1912, 174 o.

24) V. ö. ezzel Sebestyén Gyula, A magyar honfoglalás mondái, I. 307. k.

25) Marquart, Ērānšahr, stb. 148. o.

26) U. o

27) [Az eredeti lábjegyzetekben nem jelenik meg]

28) A türk fajú népeknél a "fehér" és "fekete" megkülönböztetésére nézve érdekes elméletet vet fel Kutschera, A., Die Chazaren, Bécs, 1910, III. o.

29) Schultz, Arved, Die Pamirtadschik, Giessen, 1914, II. o.

30) [szövegkép "1"] Hozzávetőleg említendő, hogy Balch neve is török eredetű Vámbéry (Noten stb 7- o.) szerint. V. ö. Kern, Der Buddhismus, II. 445: a balchi "híres nota vihâra-ról (új kolostorról).

31) Stein, M. A., Zur Geschichte der Çāhi's von Kabul. Festgruss für Roth, 1893, 200. o.

32) V. ö. Severtzof, Les anciens itinéraires à travers le Pamir (Bull, de la Société de Géographie, 1890, 126. o.). Kitűnő rövid bevezetést nyújt a kérdés ismeretébe: Scherman, L., Zur zentralasiatisch-indischen Archäologie. (Beil. z. Alig Ztg., 1903, 89. és 90 sz.)

33) A felosztás Cunningham szerint, Num. chron. 18S8, 222. o. Arch. Értesítő. 1917.

34) A fenntiekhez v. ö. Arch. Ért. 1915. 3-5. sz. "A magyarországi hún-uralom néhány érememléke.

35) Franke, Beiträge aus chinesischen Quellen, stb. 79. o.

36) Teljességgel nem áll módomban az eredeti forrásoknak utána nézni s így kénytelen vagyok Frankénak (id. h. 91. o.) - egyébként számos összehangzó locussal támogatott és meg nem czáfolt - tekintélyét igénybe venni. V. ö. továbbá: Gutschmid, A. v., Geschichte Irans und seiner Nachbarländer von Alexander dem Gr. bis z. Untergang der Arsaciden, Tübingen, 1888, 164 sk II.

37) Az idézett hely legkorábbi változata a San kuo chi történelmi műnek (Kr.u. 297 előtt) 429-ben elkészült magyarázataiban fordul elő. Franke, id. m 90 o. Már ebből is tetemes ellentét érezhető ki a kínai és a középázsiai népek művelődése között. Azok részére pedig, a kik a turk-fajú népeknek Kína által való befolyásoltságát szeretnék mindenáron kimutatni, szolgáljanak figyelmeztetésül Vámbéry megállapításai: "Die Alttürken verrathen von chine-sicher Bildung keine Spur" (Noten stb 9. o.), sőt ezzel szemben "Der Kultureinfluss der Chinesen, die der Verweichlichung und Unredlichkeit geziehen werden, wird in den at. Inschriften verpönt und absichtlich vermieden" (u. o 12. o.)

38) Stein, M. A., Ancient Kbotan, 56. o

39) U. o. 164, k. o , főként 368 o.

40) Zur Geschichte der griechischen und indoskytbischen Könige, stb. Bonn, 1838, 280. o.

41) A yüe-chik turk-volta iránt ma már nem lehet kétség. Az Enc. Brit. zárókötete (XXVIII. 944. o.), a mely a népre vonatkozó eddigi kutatásokat tekinti át, így fejezi ki ezt az ítéletet: "The Yue-chi type is Turkish rather than Mongol or Ugro-Finnic". Középázsiában való szerepüket a következő velős szavakkal írja körül: "Kanishka and other monarchs were realous but probably by no means exclusive Buddhists, and the conquest of Khotan and Kashgar must have facilitated the spread of Buddhist ideas to China. It is also probable that the Yue-chi not only acted as intermediaries for the introduction of Greek and Persian ideas into India, and of Indian ideas into China, but left behind them an important element in the population of N India". Ez egyúttal a legjobb válasz azok számára is, a kik az ótörökség középázsiai szerepét mindenáron úgy kívánják beállítani, mintha Kínától vették volna kultúrájukat a török fajú népek A tény épen fordítva áll.

A yüe-chi-k Sogdiánát 170-ben és Baktriát 130-ban Kr.e. foglalják el s aztán több-mint ötszáz évig (Kr.u. 400-ig) "ont régné sur l'Asie centrale" (Donner, id. m. 70. o; u. i. lásd a kirgizek soghdiánai szereplését).

42) Stein, i. h.

43) U. o. 56. o.

44) U. o. 48., 67., 68, 544. o.

45) Chavannes, kny. a T'oung Pao-ból, II. sor., VI. köt. (1905) 341. o.

46) Chavannes, Voyage de Song Yun dans l'Udyāna et le Gandhāra. Kny. Bull, de l'École Française d'Extrême Orient, 1903, 62. o.

47) Chavannes, Documents sur les Tou-Kieu (Turcs) occidenteaux. Szt. Pétervár, 1903, 163. oldal.

48) Granö, Uber die geogr. Verbreitung und die Formen der Altertümer in der Nordwestmongolei. Kny. Journ. Soc. Finno-Ougrienne, 191z. 49 k. o.; v. ö. továbbá Jigs-med nam-mk'a, Geschichte des Buddhismus in der Mongolei. Aus dem Tibetischen übers, v. Georg Huth, I. Strassburg, 1893, 222. k. o.; valamint Vámbéry Noten stb. 41. o.; végül: Supka, Buddhistische Spuren in der Völkerwanderungskunst, Monatsh. f. Kunstw. X/1917. 217-237.

49) Oroszországban lelt ezüst tálakon a fejedelem - Buddha tartásában - melle elé emel ilyen csészét. L. pl. Smirnow, Argenterie orientale XXXV. tábla 64.

50) Chavannes, Voyage de Song Yun után Stein, id. h. 92 k. o.

51) Lásd: Motívum vándorlás a korábbi középkorban, Kny. c folyóirat 1914. évfolyamából, 19. o.

52) Marquart, Osteurop und ostasiat. Streifzüge, 88. o.

53) Jāqüt és Abü Dulaf szerint; Marquart, id. m., 85 és 88. o.

54) Vámbéry, Noten zu d. altt. Inschriften stb. Helsingf. 1898. 22., 40. o.

55) Stein, A. M., Ancient Khotan, 369. o.

56) Müller, F. W. K., Uigurica II, Abh. d. P. A. W., Berlin, 1911. 14. o.

57) Hirth, Fr., Sinologische Beiträge I. Die Ahnentafel Attilas, Szt Pétervár, 1900, 251. o. a Kny .-ban.

58) A sztpétervári cs. akadémia által Turfānba küldött expediczióról szóló jelentés, I. f. 1899. 74., 78. o.

59) Müller, F. W K., Uigurica II., 7. o. Itt jegyezzük meg, hogy Lévy-Chavannes Gandhara területén ongintípusú ót. felírásokat találtak.

60) Klu Blum stb. (Mém. de la Soc. Finno-Ougrienne IX köt.) 76. o.

61) Buddhistische Kunst in Indien (Hdb. kgl Mus. Berl., 1900) 160. o.

62) I. I. Schmidt, Forschungen z. Grammatik der mongolischen Sprache, 189. o.

63) Thomsen-Festschrift, 200. o.

64) Lassen, id. m. 262. o.

65) [szövegkép "6"] Marquait, Ērānšahr, 88. o.

66) [szövegkép "7"] Thomsen-Festschrift, 155. o.

67) Lassen id. h 258., 280. o. Ilyes átmenetet tételez nyílván Thomsen is föl, a mikor (Inscr. de l'Orkhon, 52. o.) így ír: "Dès l'abord l'alphabet n'ait pas pris naissance chez les Turcs proprement dits (Tou-kioue), mais chez une autre tribu turque".

68) Stein, id. m. 232. o.

69) U. o. 368. o.

70) Müller, Uigurica, II., J. III M. 185. és a köv. darabok.

71) Müller, Uigurica, II 26. o. j.

72) Stein, Ancient Khotan. 90., 92. o. Thomsen ez idézet felhasználásánál Julien egy sajnálatos tévedésének esett áldozatul: a kínai po-lo-men-t ugyanis (Inscr. de l'Orkhon, 46. o.) barbárnak fordítja, holott az nyilvánvalóan a brahman átírása.

73) Grünwedel, Buddhistische Kunst in Indien, II. kiadás, Berlin, 1900, 77. o.; Gutsctsmid, Gesch. Irans, 167. o.

74) Bühler, Ind. Palaeogr. 32. o.

75) Ilyen feltevésből indult ki már Lassen is (Ind. Altertumskunde, IV. 795.o.), a mikor úgy véli, hogy "a buddhista hittérítő barátok Khotānba, Kašgārba és a környező középázsiai országokba kivittek betűsorokat, de azok ott utóbb elkallódtak". Hasonló remény felhangzott már mindjárt az ótörök feliratok felfedezése idején is. Drouin még 1891-ben így ír róluk: "Le déchiffrement de ces inscriptions est donc très prochain, et nous saurons si cette écriture runiforme est venue de l'Inde à l'époque d'Asoka, ou si elle n'a pas été plutôt apportée d'Europe par le nord de la Sibérie". (Les monnaies Touraniennes, Remarques sur les monnaies frappées dans les prémiers siècles de notre ère par les princes Touraniens. Rev. Num. 1891. 215-225.). Sajátságos, hogy a tudományos előítéletektől meg nem zavart ez a józan feltevés utóbb mennyire elhomályosult a kutatók keze között. - Az iráni területre, mint származó helyre már Thomsen is utalt. (Inscr. de l'Orkhon, 46. o.)

76) Török nevek és czímek bőven akadnak Wu-k'ung útján, a mely Kipin és Gartdhara területén keresztül vezetett (Franke, Beiträge, 60. o.); s roppant jellemző Chavannes észrevétele, a ki Peshawarban, a középkori Gandhara fővárosában az orkhoniakhoz hasonló feliratokat talált (v. ö. Lévi et Chavannes. L'itinéraire d'Ou-K'ong, 42 kk. o.).

77) Ethnographie, 1915, 229. o.

78) Indische Paläographie. Strassburg, 1896, 19. o.

79) Stein, Ancient Khotan, 158, 160. o.

80) Indian Coins, Strassburg, 1898, 3. o. és u. a., Catalogue of the Coins of the Andhra Dynasty stb, London, 1898, cc. o.

81) Lassen, Z. Gesch. d. gr. u. indoskyth. Könige, Bonn. 1838, 90. o.

82) Összeállításukat 1. Bühler, Siebzehn Tafeln zur Indischen Palaeographie, Strassburg, I896. II. és III. tábla s a hozzájuk tartozó megfejtési táblák.

82) Taylor, The alphabet, (London, 1883) I 250., II. 219. és II. 314. kk. o.

84) "Zunächst hat es sich jetzt herausgestellt, dass die Brähmï auch in der ältesten Zeit selbst im Nordwesten von Indien allgemein gebraucht wurde und dass sie von jeher in der That die eigentliche nationale Schrift aller Inder war". (Bühler, Ind. Pal. 9. o.)

85) Enc. Brit. I. 731.

86) Indische Palaeographie, 8. o.

87) Bühler, Ind. Pal. 10. o., 12. j.; Rapson, Indian Coins. Strassburg, 1898, 28. k. o.

88) L. e folyóirat 1915, 3-6 füzetét. Továbbá: Drouin. Les Hans Ephthalites dans leurs rapports avec les rois perses sassanides, Muséon, 1895 Nem ismerem.

89) Enc. Brit. XIV. 625.

90) Nyilván Sebestyénnek is ez a véleménye: A magyar rovásírás hiteles emlékei. 150. o.

91) Ind. Pal. 30. o.

92) Bühler, id. h. 8. o.

93) Bühler, id. m. 1. o.

94) U. o. 11. o.

95) U. o. 7. o.

96) Lassen, Zur Gesch. d. gr. und indoskyth. Könige, 175. o.

97) Grundriss d. indo-arischen Philologie, I. 12: Finck, Zigeunersprachen.

98) "Der jüngere Maurya-Typus gehört sowohl dem Nordosten (Bihär), als dem Nordwesten an" Bühler, Ind. Pal., 40. o.

99) [szövegkép "1"] Arch. Ért. 1915, 53. sk. 1.

Arch. Értesítő. 1917.

100) Az arab számjegyek a következőkben a betűtáblázat megfelelő számjegyére utalnak. Rövidítések: ót. = ótörök, br. = brâhmï, nm. = nagyszentmiklósi kincs jegyei; av. = avesta, ved. = véda.

101) Vedic grammar, Strassburg, 1910, 6. k. o.

102) Az a, o, u egymásközti változatainak eseteire nézve v. ö. még: Pischel, Grammatik der Prakrit-Sprachen, Strassburg, 1900, 88, 98, 100, 102, 116. o.

103) Andreas, Zwei soghdische Exkurse zu V. Thomsens: Ein Blatt in türkischer Runenschrift. SB. Pr. Ak. W., Phil.-hist. Cl. 1910, 307. o.

104) [szövegkép "1"] Macdonell, id. h. 5. o.

105) Hasonló hangérték eltolódásra magában a br.-ban is van példánk; 1 erre Bühler (id. m, 16. o.) megjegyzését: "Die Bezeichnung der Vocale in den Inschriften von Bhȧṭṭiprolu differiert von der gewöhnlichen dadurch, dass mittleres a durch das Zeichen der Br. für ā, und ā durch einen Horizontalstrich und einen von diesem herabhängenden Verticalstrich aus-

fa_er_1-320c

Zweifel sekundär, und erfunden, um die Bildung von Ligaturen zu vermeiden." Megjegyzendő, hogy a mai uigur-özbég nyelvjárásban az a hang aránylag ritkán fordul elő; viszont a nyugati Turkesztán nyelvjárásaiban ellenkezőleg igen gyakori. Raquette, A contribution to the existing

fa_er_1-320d

török nyelvjárásokra jellegzetes (u. o. XI. o.).

106) Macdonell, id. h. 6. o.

107) Thomsen, SB. Pr. Ak. W , phil. hist. cl. 1910, 300. o.

108) fa_er_1-320e

mégis találunk a dekkāni és a singhalesi írásokban e hangokra jegyet, azt csak onnan magyarázhatjuk, hogy ott a régi Deva-nâgarî (az istenek városának írása) alapján állapították meg a jegyet. V. ö Lassen, Ind. Altertumskunde, IV 798. o.

109) Die at. Inschriften der Mongolei, N. F. Sztpétervár, 1897, 5. o.

110) A keleti Turkesztán nyelvjárásaiban pl. teljesen labilis az a > a változat. "A vowel which is pronounced with the a-sound in Kashgar can in Yarkand take the sound of ä" Raquette, A contribution to the existing Knowledge of the Eastern-Turkestan Dialect, stb. Helsingf 1909 I. o. - A csuvašra nézve Radloff (Phon. 89. o.) ezt a sajátságot valamely idegen nyelv behatásának tudja be,

111) Sebestyén Gyula. id. m. 147. o.

112) A mint dr. Mészáros igen helyesen megállapította: "A rovásjegyek összehasonlításánál ugyanis mindig az az irányadó elv, hogy maguk az alkotó elemek identikusak legyenek". Ethnogr. 1915. 5. o.

113)
fa_er_1-321c

fejlődő br.-val szemben az ót. monumentális feliratokban megnyilatkozik, okát abban a körülményben találhatja, amelyet Thomsen - Bredsdorff és Wimmer után - megállapít: "L'ancienne écriture {turque} n'était calculée que pour l'entaille sur bois ou pierre" (L'Inscr. de l'Orkhon, 45., 46. és 53. o. ) A betűjegy megfordítása - amint erre Karabacek tanár figyelmeztet - rendkívül jellemző a hindu-török átmenetre nézve. Ő ezt már a Rajner-papvrus kiállításhoz írott nagy katalógusában megállapította a számjegyekre nézve, amelyeket a törökök ilyen tengely körül fordított alakban vettek át a hinduktól s úgy közvetítettek át az arabokhoz.

114) Hangtanilag v. ö. az u < o, o < u változásra: Pischel, id. ra. 100. és 102. o.

115) A magánhangzó ugratásra, s annak okaira v. ö. általában: Bühler, id m. 18. o. A br és ót. magánhangzók fonetikai azonosításában felmerülő nehézségeket fokozza a kel. törökség nyelvében megállapítható magánhangzók roppant nagy számú változata, amelyek között a határok gyakorta elmosódnak. Raquette szerint (id. m. 3. o.) csupán az uigur-özbég nyelvjárásban 15 rövid (7 kemény, 7 lágy, 1 neutrális) és 7 hosszú magánhangzó szerepel, s rajtuk

fa_er_1-322

Vámbérynak a megjegyzése: "... eine Sprache, deren Schriftzeichen so unzuverlässig sind, wie dies bei den alttürkischen Monumenten der Fall ist, wo zwei oder drei Vocale durch ein und dasselbe Zeichen repräsentiert sicd und wo schliesslich oft gar kein Zeichen für des entsprechenden Vocal vorhanden ist". (Noten z d. at. Inschr. 24. o.) S ezt mondja Radloff (1895) és Thomsen (1896) után! - Az u > o a csuvasban csupán dialektikus eltérés. (Radl. Phon. 89. o.)

116) L. e részben e cikk II. szakaszában (fennt 3. old.) felhozottakat s azonkívül épen a háromszárú k jegyre: Vámbéry, Noten, stb 67. o.

117) Jellegzetes s az ót feliratok megfejtésénél szüntelen szem előtt tartandó Radloff ítélete: "Die Verfasser dieser Inschriften stehen auf einer sehr niedrigen Bildungsstufe, so dass nicht nur die Orthographie überall eine schwankende ist, und offenbare Versehen-und Schreibfehler in Menge aufstossen, sondern auch der Stil ganz vernachlässigt ist, und manche Inschriften in der Wortstellung grosse Unregelmässigkeiten bieten und oft sogar aus unzusammenhängenden Wörtern bestehen" (At. Inschr. 1895, 300. o.)

118) [szövegkép "3"] Id. h. 20. o.

119) Id. h. 46. o.

120) Radloff, id. m. 16. o. "Genaueres über die Stärke dir affricativen Aussprache anzugeben, sind wir natürlich nicht im Stande". Raquette szerint az uig.-őzb. nyelvjárásban

fa_er_1-323b

zu den altt Inschr stb Heilsingf. 1899. 91. o. joggal kifogásolt V. ö még Radl. Phon. 213 o. s főként 182 o.

121) id. m. 24. o.

122) id. m., 157. o. 8. sor.

123) Ethnographia, 1915, 228. o.

124) id. h. 16. o. "tönender Explosivlaut, der mit palatalen Vokalen steht".

125) id. m. 61. o.

126) [szövegkép "5"] Ind. Pal. 12. old., IV. oszlop 18.

127) Id. h. 31. o.

128) Donner szerint: ri = vélaire soufflé. Id. m. 58. o.

129) id. m. 54. o.

130) id. m. 52. o.

131) [szövegkép "5"] Thomsen, Ein Blatt stb. S. B. Pr, Ak. W . Phil, hist Cl. 1910, 298. o.

132) [szövegkép "6"] Andreas, zwei soghdische Exkurse, u. o. 311. o. "Der Übergang der intervokalischen (postvokalischen) stimmlosen Spirans in die stimmhafte kann bei der Herübernahme ins Türkische erfolgt sein."

133) Thomsen, id. m. 299. o.

134) Pischel, id. m 217. o. Donner szerint (id. h. 53. o.) a jegy maga "formation postérieure".

135) palatalis orrhang, v. ö. Macdonell, id. m. 37. o.

136) id. m. 9. o.

137) id. m. II. o., v. ö. Thomsen, Inscr. de l'Orkhon. 46. o.

138) Id. m. 25. o. - Thomsen (Inscr de l'Orkhon, 189. o.) természetesen szintén kitér erre a sajátosságra. "Ces faits nous conduisent avec nécesssité à une conclusion analogue à celle où l'on est arrivé pour les langues indo-européennes, par exemple, à l'égard du système primitif des voyelles ou des consonnes vélaires et palatales, avoir que, dans les sons vocaliques des langues turques, nous n'avons pas une differentiation postérieure et plus ou moins fortuite des sons primitifs soufflés, mais que, à côté de q, k, t, s, qui peuvent figurer dans toutes les positions, et différement de ceux-ci, les langues turques ont eu, dès l'état primitif (ou du moins, d'un commun accord, antérieurement à toute phase abordable à la science), toutefois pas au commencement des mots, une série de sons vocaliques, j, g, d, z, et en

fa_er_1-327

mots... Mais ici même il y a beaucoup de phénomènes qu'on ne saurait expliquer qu'en supposant l'existence primitive des sons vocaliques à côté des sons soufflés et indépendamment du système actuel". - Miután az ót. feliratok kiejtési értékét természetesen nem ismerjük, teljes joggal szerepeltetheti az érdemes kutató e primitív állapotra vonatkozó fonologiai föltevését. Szerény nézetünk szerint azonban az ilyen differenciált hangtani sajátosság nem annyira primitív, mint inkább tökéletesen - irodalmilag - kifejlesztett fonologiai eredmény, s a tisztán grafikai befolyásoltságot nem lehet magunktól utasítanunk. Ide vág Schmidt József megfigyelése is (Ny. K. 36. k 450 o.) "A magánhangzó-harmónia lényegében előreható hasonulás. Az idg.-ban ugyan a hátraható hangzóhasonulás a túlnyomó, de az előreható hasonulás is előfordul, s természetesen mindakettő másodlagos fejlemény. A föntebbiek alapján az lehet a finnugorban is. Az persze nem igen valószínű, hogy az egyes nyelveiben függetlenül fejlődőit ki. Nem lehetne-e török hatásra gondolni, a mely finn-ugor területre jutva lassankint elgyöngült?" Kitűnő nyelvészünk tehát itt implicite a hangrendi illeszkedésnek legalább egy csoportjára nézve elfogadja az indo-európai nyelvcsoport behatásit a törökre. Magánlevélben ugyanő szíves volt azt a felfogását velem közölni, hogy a hindu-török paloa-grafiai kapcsolatot a priori valószínűnek tartja s minden bizonynyal megoldhatónak hiszi. - Az itt mondottakkal szemben v. ö. Radloff, Phonetik der nördl. Türksprachen, Leipz. 1882, 156. §, a hol legalább a K-hangokra nézve - Böhtlingk feltételezésével szemben - tagadja az írástudók által való import lehetőségét; viszont az uigurokra nézve (109. o.) kénytelen a szirus írásnak ilyen hatását elismerni. A mongol és mandsu írás pedig - miként általában az ót. is - egyenesen a mássalhangzók e két sorát használja fel az utánuk következő magánhangzók megjelölésére (Vokalfixierung).

139) Macdonell, id. m. 6. o., 33. o. "The cerebrals were a specifically Indian product, being unknown in the Indo-Iranian period"

140) "As a rule, they have arisen immediately after or an r sound from dentals" (U. o.)

fa_er_1-328c

311. o.) Egyébként a t és hangoknak az ótörökben való szüntelen felcserélésére v. ö. Donner, id. m. 62., 63. o.: "l'écriture chancelante, qui éxiste au moins dans les inscriptions de l'Iénissei, parait annoncer en certains cas une confusion dans la prononciation, ou bien une indécision dans l'idée de la juste valeur de ce son." - A prakrit-ban való hangcserére nézve I. Pischel, id. m. 156. o. 218 §. - V. ö. Radl. Phon. 325. §.

141) Rapson, Ind. Coins, Strassburg, 1898. 12. o.

142) Rapson, Cat. of the Ind. Coins, London, 1908, LX o.

143) A -däman képző maga is szanszkrit formája egy perzsa szónak. Rapson, id. m. CV. o.

144) Kaniṣka közvetlen utódja, Huwiṣka (Kr.u. 111-142) érmein már br. -t használ; v. ö. Smith, Journ. of the Bengal Asiatic Society, 1897, 3. o.

145) V. ö. Bühler, id. m. 41. o. "Kaniṣka, der der Herrschaft der älteren Ṡaka im östlichen und südlichen Panjab ein Ende macht."

146) "Die später datierten {Kuṣana-Inschriften} weisen oft die älteren Formen der nördlichen Kṣatrapa-Inschriften auf" (Bühler, Ind. Pal. 41. o.). Az ót. betűsornak az eddig felvett időpontnál korábban való keletkezésére utal Thomsen: "On aurait sans doute l'impression que notre alphabet doit être un peu plus ancien qu'on ne le croirait" es "La conclusion serait que l'origine de cet alphabet aurait pu devancer un peu l'époque indiquée" (Inscr. de l'Orkhon, 52. o.).

147) Pischel, id. m. 5. o.

148) V. ö Bühler táblái közül: III.-111-v. 16-18

149) "Bei der Anwendung der die Zischlaute wiedergebenden Zeichen sehen wir ein grosses Schwankens" (Radloff, At. J. N. F., 18. o.); "Les sibilants nous montrent en général une inconstance quant à la valeur du son" (Donner, id. m. 48. o.)

150) Macdonell, id. m. 33. o.

151) Jellemző, hogy Radl. Phon. 112. o. szerint "die Gleichheit der Aussprache der türkischen Consonanten gab dem Ohre keinen genügenden Anknüpfungspunkt", úgy hogy a török nyelv maga aligha kívánt meg ilyen messzimenő grammatikális differenciálást.

152) Mindenesetre említést érdemel az a párhuzamos jelenség, hogy a délnyugat-iráni

fa_er_1-331b

utóbbi lassan kiszorította; v. ö. Andreas, id. h. 308. o.

155) At. I., N. F., i6. o.

Arch. Értesítő. 1927.

156) Id. m. 49. o.

157) Id. m. 22. o.

158) 333b

159) Kettőzés nélkül is több ízben előfordul. Pl. čonda (Vámbéry, Notes, 63. o.)

160) A mire Strzygowski és Varjú is figyelmeztettek.

161) Thomsen, id. h. 299. o. Sőt még az iénisszeiben is (XXVIII. 11-12) külön-külön bétűval írja a két hangot, v. ö. Donner, id. m. 62. o.

162) [szövegkép "2"] Az esetekre nézve 1. Radloff, id. m. 4. o.

163) Sebestyén, id. m , 157. o., 23. sz.

164) Macdonell, id. m. 5. o. 5. j, 33. o., 45. o., 53. o.

165)fa_er_1-335b

Meringer, Idg. Sprachwiss. Leipz. 1903, 82. o.

166) [szövegkép "1"] Andreas, id. h. 307, 308. o.

167) da < ḷa,. v. ö. Pischel, id. m. 171. o. 244. § és 242. §. dḥa < ḷha. E lamdacizmus-szerű jelenségre már Bühler is utal, a mikor grafikailag egybekapcsolja a ḷa és ḍa jegyet, pl. īḷe, īḍe helyett (Ind. Pal. 18. o.)

TÖRÖK NYELVŰ MEGFEJTÉSEK MÉSZÁROS GYULA NYOMÁN

MÉSZÁROS GYULA, nemzetközileg is elismert turkológusunk is foglalkozott a nagyszentmiklósi feliratok megoldásával, SUPKA GÉZÁVAL együtt éles ellentétben állott a "hivat[a]losan" megbízott SEBESTYÉN GYULÁVAL. Vitáik sok meddő részlete mellett sok másodlagosnak vélt, de elsőrangúan fontos adat bukkant fel. MÉSZÁROS az orkhon-jenyisszein rovásfeliratokkal vetette egybe a nagyszentmiklósi kincseket s erről táblázatot is készített, amelyet az alábbiakban közlök.

fa_er_1-337

Összehasonlításunk eredményeképpen a nagyszentmiklósi kincs következő rovásjegyei mutatnak teljes azonosságot az ó-török rovásjegyekkel: a (e), b, č, j,

fa_er_1-338a

rovásjegyek összehasonlításánál ugyanis mindig az az irányadó elv, hogy maguk as alkotó elemek identikusak legyenek. Ezen alkotó elemeknek, megfelelő vonalaknak elhelyezése a jobbról balra haladó irány betartásának törvényei szerint változhatik a nélkül, hogy magának a rovásjegynek az értéke megváltoznék. Ez hozzátartozik a rovás technikájához s tulajdonképpen ez a forrása az ó-török rovásban is (mint minden egyéb rovásban) a nagyszámú változatok keletkezésének.(1:) A jegyek tükörképes változatainak keletkezése is tulajdonképpen ezen az elven

fa_er_1-338b(2:)

fa_er_1-339

ÜJ- (= mondani) - üj- (tob. R) = singen, recitiren | ujg (R): ögü- = sagen | ujg (Vámb.: Ujg. Spr. 198): üge- = sagen, reden. | A fenti alak a parancsoló mód 1. sz. 2. személye, mely a török dialektusokban maga a változatlan igető. Pl: ujg (Vámb.: Ujg. Spr. 38.): bar = gehe du (inf. bar-mak); ótör. (R: AI. Neue Folge 90-91.) "Verbalstamm ohne jede Endung" | ÜJ = mondj.

A fentebbi, mesterien trébelt rovás alatt egy mindenesetre eredetibb alá-rovás látszik (1 a. b.), melyet valami hegyes szerszámmal, bicskával róttak előzetesen az edényre. Ezen eredeti alárovás azonban nem teljes, nem írja ki az egész feliratot, de a mennyi meg van belőle, az minden tekintetben egyezik a trébelt felirattal. (Vö. a fentebbivel.)

fa_er_1-340

UK- (- érteni, tudni) - uk- (ujg. R) = vernehmen, verstehen, einsehen | uk- (alt. tel. leb. šor. sag. kojb. kač. kkir. kir. tar. OT. ujg. R) = hören | Parancsoló mód 1. sz. 2. személy: UK = érts, tudj.

Ü(j) (= mérték) - öj (tel. R) = das Maass. Határozatlan tárgy s ennélfogva a török nyelvek törvényei szerint acc. helyett nom.-ban van. Vö. 2., 3., 4.,

fa_er_1-341

a S (= kevés, kevéssé) - as (ujg. R) = wenig. | az (kir. tar. čag. OT. azerb. krm. osm. kar. kom.) = klein, unbedeutend, gering, wenig.

fa_er_1-342

fa_er_1-343

____________________

1:) Dr. Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás. Budapest, 1809, 276.

2:) [szövegkép "2"] Egyugyanazon rovásnak öt ízben előforduló változataiban a ja rovásjegynek háromágú (3. 7.) és ötágú (6a) alakja is előkerül. Kétségtelen azonban, hogy ugyanazonos jellel van dolgunk, mert a többi rovásjegy mind az öt változatban (2. 3. 4. 5a. 6a.) egyezik egymással.

PATAKY LÁSZLÓ KÉT MEGFEJTÉSE A NAGYSZENTMIKLÓSI ARANYEDÉNYEK FELIRATAIBÓL

"1960. december elsején este - emlékezem Pataky László nekem mondott szavaira - magyar rovásbetűk fejlődését tanulmányoztam. Kezembe vettem eközben a nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratait. Alighogy rápillantottam az egyik sorra, megdöbbenve fedeztem fel, hogy ezt az ótöröknek mondott rovást a székely rovás betűi és szabályai szerint jól tudom olvasni. Magyarul. Sietve nézegettem a többi rovássort is, és megdöbbenésem még tovább fokozódott, mikor megvilágosodott, hogy az arany-edényekre magyar rovással, magyarul - úgy véltem: besenyők(?) - írtak, A besenyőket ugyanis mindenki törököknek mondta.

A besenyő és székely rovás között mutatkozott némi kis eltérés, de ez olyan csekély volt, hogy az olvasást nem zavarta. A besenyők például egyszerűsítették az L betűt, és mivel úgy olyan lett, mint az S: az S betűt kilencven fokkal elfordították. A besenyő K-nak három zászlaja van, a székelyekének kettő. Ezek, mint mondottam, lényegtelen különbségek.

Mégis hitetlenkedtem. Még hónapokig vizsgálgattam minden vonáskát, míg megírtam a megfejtésről szóló tanulmányomat. Benyújtottam a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának. Egy hónap múlva - 1961. április 28-án - a Magyar Rádió jelentette, hogy a nagyszentmiklósi kincs titokzatos rovásait, melyek másfél évszázadon át minden megfejtési kísérletnek ellenálltak, egy magyar mérnök megfejtette.

Másnap az újságok is közölték. A hír szétrepült a világban. A már-már teljesen elfelejtett kincs új életre támadt. Akkor a Magyar Nemzeti Múzeumban múlt századbeli másolatának hat darabját találtuk csak meg az alagsorban, egy dobozban. Ma mind a huszonhármat állandó kiállításon lehet látni. Az eredetiek Bécsben vannak.

Míg a feliratok megfejtéséről szóló tanulmányomat írtam, puszta kíváncsiságból nagyítóval megnézegettem a 9-es és 10-es számú aranytálak "rontott görög"-nek mondott feliratait is. "Olyan egyén és olyan időszakban, olyan helyen írhatta e feliratokat - mondja Hampel, a kiváló régész, 1884-ben közzétett dolgozatában -, midőn ingadozott a görög írás jellege, vagy amidőn még nem tanulta meg az illető egyén a görög alfabétum művelt vidéken közhasználatban levő formáit." E szemléletnek megfelelően: mindenki görögül próbálta betűzni a különös szép írást. Másfél évszázad alatt négy-öt görög megfejtést is bemutattak. A legutolsót Fehér Géza mutatta be 1950-ben. Az ő görög nyelvű megfejtése magyarul így hangzott: VÍZ ÁLTAL NYUGOSZTALD MEG SZENT JÉZUS ISTVÁNT PÁL FIÁT. Fehér Géza úgy vélte, hogy ezt a két tálat Gyula erdélyi fejedelem készíttette, mikor 950 táján Bizáncban megkeresztelkedett. Ott a keresztségben István nevet kapott.

De vajon miért írták a görög szöveget ilyen különös betűkkel? Erre a kérdésre senki sem felelt.

Nagyítóval nézegettem a feliratot, és feltűnt, hogy a díszes nagybetűk közé apró rovásbetűket vertek. Bizonyára utólagosan - gondoltam. A következő pillanatokban erről már meg is bizonyosodtam, mert a rovást olvasni tudtam. Ez a felfedezés a görög megfejtéseket felborította,, mert valamennyibe beleolvasták a magyar rovást is, görögül. Megállapítottam akkor azt is, hogy a díszes nagybetűk is rovás jellegűek.

Egy idő múlva újra kezembe vettem a feliratot. A rovásjelekből kiindulva, percek alatt elolvastam a rovást. Magyarul.

fa_er_1-346b

Szembeötlő volt a különös írásban, hogy egy N alakú betűre oldalt egy kis vonáskát húztak. Ilyen kis vonáskával a magyar rovásban az I hangot jelölték. Ha itt is I - gondoltam -, és az N valóban N: akkor a kettő együtt Ni=Ny. Amint ez átvillant rajtam, abban a pillanatban megelevenedett a feliratban egy szó: ANYA! Izgalmas percek következtek. Gyorsan átfutottam a kört, hátha akad még benne valami fogódzó? És az ismeretlen sötétségből máris kibontakozott négy szó:

fa_er_1-346a

A továbbiakban így okoskodtam: Ha Ni=Ny, akkor Gi=Gy és Li=Ly. Úgy látszott azonban, hogy van a feliratban nagy alakú I is, sőt van Ii=Y is. Ez utóbbi bizonyára a hosszú I - gondoltam. Feltűnő volt az is, hogy egy Y bele van írva egy D betűbe. Ez nem lepett meg, mert a régiek szívesen vonták egybe a betűket.

Ezekkel a meggondolásokkal a megfejtés így alakult:

ISTEN YDGYA YDUÁT MIG ANYÁMUT YLONA-GYILYÓ

Az YDGYA szót nem értettem. De más nem lehet, mint ÁLDJA-ÁDGYA igénk i-ző változata - gondoltam. A felirat kezdő, kampós kereszt alakú jelét pedig rovásmonogramnak láttam, és egyszerűen - elolvastam. Kampós felső része ugyanis a rovásban: S - eS vagy iS. A hullámos tetejű T pedig TeN. Együtt ISTEN! Olyan ez a monogram, mint a görög betűkből szerkesztett

P
X

Krisztus jelkép, de ennél sokkal régibb. Hiszen az ötezer éves sumir cserepeken már megtalálták az ISTEN nevet. Más irányú kutatásaimból tudom, hogy ez a Napisten neve volt.

Vessük most egybe a felirat díszes betűit a latin betűkkel:

fa_er_1-346c

Világosan látható, hogy a megfejtés jó, mivel a feliratnak minden vonáskájára megvan a magyarázat, és ez nem erőltetett. Betoldásokra és kihagyásokra pedig nem volt szükség. Kétségtelen, hogy a két tálat erősen i-ző nyelvjárású magyar köszöntővel díszítették. A szöveg értelmes, és a felirat hibátlan. Az apró rovás nem tartozik bele az üdvözletbe.

A későbbiek során kiderült az is, hogy a teljesen ismeretlen GYILYÓ nevet is helyesen olvastam. Sejtelmem sem volt azonban, hogy ki lehetett Ylona-Gyilyó. Csupán annyi látszott bizonyosnak, hogy a két tálat jóval Árpád honfoglalása előtt készítették, mert díszítése teljesen avar jellegű. És az is majdhogy bizonyosnak látszott, hogy a tálak oldalába vert rovásjelzés a X. századból való.

Egy teljes esztendeig kutattam Ylona után. És lassan mind jobban megerősödött bennem, hogy a tálakat a magyar regék híres Tündér Ilonája adta, küldte. Valamelyik régi fejedelmi családban ereklyeként őrizhették.

A megfejtés híre barátaim körében hamar elterjedt, és egy év múlva, 1965 decemberében egyik folyóiratunk szerkesztői révén többen megismerték. De csak 1968 augusztusában közölte a Békés megyei Népújság.

Ez a két aranytál csaknem ezerötszáz éves. A köszöntőn kívül még kétféle rovás is van rajtuk. Ügy értem ezt, hogy két kéz írta. Az egyik - véleményem szerint a X. században - csupán négy betűt karcolt az egyikre: PSGZ. A másik - bizonyára ennek a négy betűnek megfelelően - beleverte mindkettőbe:

PeCseNY EeG KeN EeZ
(Pecsenyég kenéz)

Nos, vajon mit lehet mindebből következtetni? Elmondom, de előbb bemutatom a feliratokat rovással. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a rovás gyorsítása érdekében mássalhangzók előtt az e betűt nem írták ki. Ha oda kívánkozott, oda kellett olvasni. Ha mégis kiírták, Ee keletkezett, és ezt É-nek olvasták. Ez a magyaros szabályosság a besenyő rovásban is szépen jelentkezik.

fa_er_1-347

Az eredeti rovás szerint jobbról balra olvasva kapjuk a szöveget. Ezért fordított az ábrák alatti sor.

A két aranytálon kívül még három edénybe verték a Pecsenyég-Kenéz jelzést. Összesen tehát ötbe. Ha a többi aranyedény rovásait is megnézzük, és a rájuk írt nevek szerint csoportosítjuk az aranyedényeket, öt csoportot alakíthatunk. Egy-egy edénycsoport súlya nagyjából azonos. Látszik, hogy a jelzések valamilyen osztozkodás emlékei. Egy edénycsoportot a besenyők pecsenyég törzsszövetségének, illetve a szövetség kenézének szántak. Az, aki elosztotta, bizonyára valamelyik fejedelem, az egyik tálra rövidítve írta rá a jelzést: PSGZ ami feltehetőleg Pesenyég Genéz. Mikor aztán - próbálgatások után - az elosztás már jónak látszott, ezt a jelzést beleverték mind az öt edénybe. De háromba olyan ötvös verte, aki i-ző nyelvjárású volt, és "kinéz"-t írt.

Csupán mellékesen jegyzem meg, hogy az egyik osztási csoportból egy szép korsó feltehetően hiányzik. A párja megvan. Mikor veszett el, nem tudjuk. Lehet, hogy a kincs felfedezőjének kezén, de ezt nem tudjuk bizonyítani.

A pecsenyégek kenéze a kezébe került két aranytálra, Ylona táljaira csatot tétetett. Bizonyára a táborban tartózkodott, mert a csatok nem szépek, nem illenek a művésziesen kidolgozott aranytálakra. Valószínű, hogy szíjjal a nyeregkápára akasztva hordozta az aranyedényeket.

A két besenyő törzsszövetséget közben feltehetően egyesítették. Az új birodalom vezető fejedelme a pecsenyégek kenéze lett PBSENYÖJ ILKENÉZ címmel. Ezt abból valószínűsíthetjük, hogy az új nagyfejedelem új címét beleverette a két aranytálba, a díszes nagybetűk közé, rovással. Az így "bevert rovásbetűk igen kicsik, de mégis elég jól olvashatók:

JIRKÓ K PESENYÜ ILK.

Ügy vélem, hogy a nagyfejedelem neve Jergen volt, de barátai egymás között Jirkónak nevezték, és az aranyműves ezt a nevet verte az aranyedényekbe.

Nos, akik a feliratot görögül próbálták megfejteni, Jirkó rovással írt címét és nevét is beleolvasták a görög szövegbe - görögül. Mikor én nagyítóval nézegettem a feliratot, ezt az apró rovást könnyedén elolvastam magyarul. Ez elmondta, hogy a görög megfejtések körül valami baj van. Ezért néztem meg tüzetesebben a díszes nagybetűket is. Ekkor fedeztem fel, hogy azok is rovás jellegűek. Most már tudjuk, hogy a díszes betűkkel írt köszöntő magyar megfejtéséhez ez a felismerés vezetett.

Mindabból, amit eddig elmondtam, bizonyára eléggé kiviláglott, hogy az aranytálakon fennmaradt ősi rovás magyar írás."


XI. Rész: Felhasznált irodalom és források

ÍRÁSTÖRTÉNETI BIBLIOGRÁFIA

(Különös tekintettel a magyar rovásírás és vele rokon rendszerek irodalmára)

(MEGJEGYZÉS: Az alábbi könyvészet mellett még számos apróbb munkát is felhasználtunk, amelyek mindenütt jelezve vannak. Azonkívül hivatkozásul jelezzük CSALLÁNY DEZSŐ: "A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történelmi háttere" c. munkájához csatolt bőséges irodalmat is.)

ALBRIGHT, W. F,: The Archeology of Palestine, - London 1949

ALFÖLDI, A.: Études sur le trésor de Nagyszentmiklós - Cahiers Archéologiques, 1954. -123 - 149

ALTHEIM, Fr.: "Türkstudien" - La Nouvelle Clio - Bruxelles, - 1952

ALTHEIM, Fr.: Hunnische Runen - Halle (Saale), 1948

ALTHEIM, Fr., - JUNKER, H., STIEHL, R. " Inschriften aus Gruzien - Mélanges H. G. pag. 1 - 25

ALTHEIM, Fr., - STIEHL, R.: Die aramaische Fassung der Asoka - Bilinguis von Kandakar - Acta Antiqua, 1959, 107 - 126 old.

ANDRÁSSY K..J.: Az ótörok nyelvkérdés és az orkhoni feliratok - Magyar Őskutatás 1 (1971) 355 - 373 old.

ANDRÁSSY K..J.: A 10. század előtti rovásfeliratok szkíta nyelve - Magyar Őskutatás 1 (19170) 61 - 68 old.

ANDRÁSSY K.J.: Rovások, rovás ábécék - Kézirat 19171

ANDRÁSSY K..J.: Rovás és ideogrammatikus Írásjelek olvasási rendszere. Kézirat

ANDRÁSSY K,J.: A esik szentmiklósi és konstantinápolyi rovásfelirat új megfejtése, 1

ANGYAL, D.: L' écriture sumérienne et l'écriture chinoise - Emlékkönyv Dr. Mahler Ede 80. születésnapjára - Budapest 1937

APPELGERN, H. - KIVALO.J.: Alt-altaische Kunstdenkmaelei, Briefe u. Bildmaterial v, J. R, Aspelins Reisen - Helsigfors 1931

ARNE, I.: La steppe turcomane et ses antiquités - Geografiska Annaler - 1935

ARNTZ, H.: Handbuch der Runenkunde - 2,Afl. - Halle-Saale - 1944

ARNTZ, H.: Neue Runenschriften - Germania Jhrg. 29

ARTAMANOV, M.I.: A novocserkaszki múzeum kulacsain és a majacki gorodisesekövein lévő feliratok - Szovjet Régészet 10 (1955) 120 - 123 old.

ÁBRAHÁM, F. ; Magyar mongolkutató Leningrádban - Magyar Őskutatás - 1973 - 2. szám

BABINGER, A.: Eine neuentdeckte ungarische Kerbinschrift aus Konstantinopel vom Jahre 1515, - Ungarische Rundschau 3 (1914) 41 - 52 old.

BABINGER, A.: Ein schrifgeschichtliches Raetsel - Keleti Szemle 14 (1913) 4 - 19 old.

BÁRÁTOSI BALOGH, B.: Hun utódok, elpusztult hunos véreink - Budapest - 1931

BARNEA, I.: Les monuments rupestres de Besarabi en Dobroudja - Cahiers Archiologi-ques - 1963

BAZIN, L.: L'inscription d'Uyug - Tarliq (Jénisszéi) - Acta Orientalia-22 (1955)

BÉL, M,: De vetere literatura hunno-scythica exertitatio - Lipcse - 1718

BENKŐ, E.: Rovásírás az Aranyos mentén - Magyar Óskutatás 1 (1971)

BENKŐ, K.: Csik, Gyergyó és Kászon székek leírások - Kolozsvár - 1853

BOD, P.: Magyar Athenas - Kolozsvár - 1766

BORK, F.: Zur protoelamitischen Schrift - Orientalische Literatur Zeitung Bd. 8.

BORONEANT, V.: Hölenmalerai am Eisernen Tor - Tribuna Rumanei 3 (1974) nr. 38

BROCKELMANN, C.: Zu den türkischen Inschriften aus dem Jenissei-Gebiet - Uralaltarische Jahrbücher 24 (1952) - 137-142 old.

BROWN, C.I.: The Coins of India - The Heritage of India Series, London 1922

CORNIDES D.: De vetere litteratura Hunnica - Pest 1780. Kézirat M. N. Múzeum: ms Quart. Lat. 1878

CSALLÁNY D.: Székely-magyar rovásjelek Bonyháról. Arch. Ért. 1967 - 198-199 old

CSALLÁNY D.: A székely-magyar rovásírás történetéhez. Arch. Ért. 93 (1966) 36-45

CSALLÁNY D.: A székely-magyar rovásírás emlékei - Nyíregyháza 1963

CSALLÁNY D.: Radocsányi (Moldva) kőbalta - Nyíregyházi Múzeum Értesítője 3 évf.

CSALLÁNY D.: A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történelmi háttere. - Nyíregyházi Múzeum Évkönyve 10 (1968)- 31-84

CSALLÁNY D.: Rovásírásos gyűrűk Magyarországon. - Arch. Ért. (1955) 79-85

CSALLÁNY D.: A magyar és az avar rovásírás. - Nyíregyházi Múzeum Evk. 11 (1968)

CSALLÁNY D,: A nagyszentmiklósi rovásfeliratok és a battonyai Árpád-kori rovásírásos gyürü kapcsolatai. - Nyíregyházi Múzeum Évk. 11 (1968)

CSALLÁNY D,: A magyar rovásírás betűi. - Magyar Őskutatás - 1971, 2. szám

DANZEL, A.: Die Anfaenge d. Schrift - Leipzig 1929

DEBRECZENYI M.: Az ősmagyar írás néhány hazai s oroszországi emléke - Bp, 1914.

DEME A.: Lehel kürtje. - Magyar Őskutatás 1 (1971)

DESY F.: a magyar ősírás - Auróra, 1902, aug.

DIACONU, P. - PETRE, N.: Quelques observations sur complexe archéologique deMurfatlar (Basarabi) - Dacia (N. S.) 13 (1969)

DIETRICH, Fr.: Runenschriften eines gothischen Stammes auf den Wiener Goldgafaessen des Banater Fundes - "Germania" 11 Jhrg. S. 177-208

DOBLHOFER, E.: Zeichen und Wunder. -Deutscher Taschenburch Verlag - 1964 és új magyar kiadása: Jelek és csodák -Budapest-1972

DONNER, O.: Sur l'origine de l'alphabet turc du Nord de l'Asie. - Journal de la Société Finno-Ougrienne 5 (1896)

DONNER, O. -RASANEN, M.: Zwei türkische Runeninschriften - Helsingfors-1931

DROUNIN, M.: Les monnaies Touranniennes - Revue Numismatique - 1891, 225 old.

ECKHARDT, S.: Az új rovásírásemlékhez - KCsA. II. Ergzband, 378 old.

ENDERLIN, K. Gy„ - FORRAI, S. "Témoignages sur la pérennité des runes hongrois" Előadás a 29. Nemzetközi Orientalista Konferencián Paris 1973.(Communication présentée par.... en 29. C. I. O - Paris 1973)

ERDÉLYI F. I,: Türk rovásírásos felirat Környéről - Antik Tanulmányok 69 Évf. 2 sz.

ERDÉLYI F. I.: Új magyarországi rovásfelirat. - Arch. Értesítő 1961

ERDÉLYI F. I.: A jánosházi avarkori temető. - Régészeti Füzetek 2 (3958)

ERDÉLYI F.I. -PATAKY L.: A nagyszentmiklósi "Attila-kincs" leletkörülményei. "Magyar Történelmi Szemle - New York 1 (1969)

ERNYEI J.: A rovásírás kritikája. - Századok 51 (1917), 408

FÁBIÁN J.: Visk és Alsószemeréd - Magyar Sión 2 (1864)

FALKEN STEIN, A.: Zu dem aus Tartaria - "Germania" Jhrg. 43 (1965)

FEHÉR G.: A nagyszentmiklósi kincs-rejtély megfejtésének útja - Arch. Ért. 1950

FERENCZY S.: Az énlaki rovásírásos felirat. - Kolozsvár 1936

FERENCZY S.: Rovásírásunk "r" jegye. - Kolozsvár, 1939 Erdélyi Múzeum

FISCHER, A. K.: A velencei "Pili Acratani" rovásjegyei - Népnevelők Lapja, 1892, 9. sz.

FISCHER, A. K.: Die Hunnen im schweizerischen Eifischtahle und ihre Nachkommen bis auf die heutige Zeit. - Zürich, 1896

FISCHER, A. K.: A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei. - Budapest 1889

FLEET, F.: Corpus Inscritionum Indicarum - Vol. 111. Inscriptions of the Early Gupta Kings and their successors - 1888

FORRAI S.: A székely rovásírásos naptár rövidítési rendszere és a gyorsírás. - Gyors- és Gépírók Lapja 24 (1974) január

FÖLDES-PAP: Vom Felsbild zum Alphabet. - Stuttgart, 1966

FRIEDRICH, J.: Entzifferung verschollener Schriften und Sprachen. - Stuttgart, 1966

GADD, C, J. - LEGRAIN, L.: Royal Inscriptions (Ur excavations text I.) London, 1928

GEORGIJEV, G.: Natpis vrhu kroglija pecost et Karanovo. - Archeologija 1 (1969)

GEORGIEVSZKU, M. A.: Pismenije znaki i natpisi iz Vinci - Sbornik-jugoslavija I—III. 1940, Beograd

GERGELY K.: Az ősmagyar írás emléke Nagybányán. - Nagybánya és Vidéke Évf. 21. (1895) nov 17

GHIRSHMAN, G.: Fouilles de Sialk près de Kashan 1933-1937. - Paris, 1938

GYÖRFFY, Gy.: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról - Budapest, 1958

HÁJOS I.: Monumentum Literarum Hunno-Scythicum. - Erdélyi Múzeum kézirattára

HALEVY, J.: Mélanges d'épigraphie et d'archéologie sémitiques. -Paris, 1874

HARMATTA J.: A legrégibb Xvarizmi felirat. - Acta Antiqua Hung. - 1966

HARMATTA J.: Bizánc és a Sassanidák kapcsolatainak történetéhez.- Antik Tanulmányok, - 1966

HARMATTA J,: Late Bactrian inscriptions. - Acta Antiqua Academiae Sc. Hung, 1969

HARMATTA J.: The Bactrian Wall-Iscriptions at Kara Tepe. Acta Antiqua Ac. Sc. H.

HENNING, W. B.: The Choresmian Documents. - Asia Major 11 (1965) London

HEREPH, J.: A bolonyai rovásírásos naptár megtérő sorvezetésének (bustrophedonjának) képlete. - Ethnogaphia - Budapest 46 (1935) 60-65

HERMAN, O.: Az ősszám és ősbetű irodalmunkban. - Arch. Értesítő 1903, 250 cid.

HERZFELD, E.: Antpersische Inschriften. - Archeologische Mitteilungen aus Iran. I. Ergänzungsband. - Berlin 1938

HEVES, F.: A Margit-szigeti felirat megfejtése. - Magyar Őskutatás, 1972. 2. szám

HICKES, G.: Antique litteraturae septentrionalis libri duo. - Oxoníae 1703

HÓDOLY L.: A székely vagy régi magyar írás eredete. - Pozsony, év nélkül

HOMMEL, Fr.: Grundriss der Geographie und Geschichte des Alten Orients. - Berlin

HOMMEL, Fr.: História de Babilónia y Assiria. - Barcelona, 1929

HOOKE, S. H.: The early History of Writing. - Antiquity 9 (1937) 261-277

HORVÁTH J.: A magyar irodalmi műveltség kezdetei, Budapest 1938

HORVÁTH M.: Ezeréves nyelvi rejtély a megfejtés útján. - Hétfői Hírek 1971, VI. 21

HOUGHTON, W.: On the hieroglyphie or picture origin of the characters of the Assyrian syllabary. - Transactions of Soc. bibl. and Arch. - London, 1879. Vol. V. 454

HUART.C. - DELAPORTE, L.: El Iran antiquo y la coviliviacipn irania. Mexico, 1957

HUNTER, G. R,: The Script of Harrappa and Mohenjodaro, London 1934

INGSTAD, I. H.: Vikingek az Újvilágban. - Budapest, 1972

JAKUBOVICH, E.: A székelyderzsi rovásírásos tégla. - Magyar Nyelv 1932

JAKUBOVICH, E.: A székely rovásírás legrégibb ábécéi. - Magyar Nyelv, 1935

JAKUBOVICH, E.: A bögözi székely rovásbetűs felirat, - Magyar Nyelv, 1931

JÄNICHEN, H.: Neue Inschriften aus alamanischen Graebern des 7. Jahrhunderts. - Fundbericht aus Schwaben N.F. 18 (1967) 233-239

JENSEN, H.: Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart. - Stuttgart 1951

JERNEY J.: Közlemények a hun-scitha betűkkel írott Turócz-vármegyei régiségről. - Tudománytár 8 (1840)

JERNEY J.: A nagyszentmiklósi kincsről. - Hajdan és Jelen 1847

JUHÁSZ F.: XVIII, századi babonák és ördöngösségek. Ethnographia, 1938

KALMÁR A.: Az énlaki rovásírás,. Magyarország, 1916- 329, szám

KASSAI WALTER A.: Adatok a Margit-sziget művészettörténetéhez. - Magyar Történelmi Szemle 2 (1971) 67-88

KÉKI B. - KÖPECZI BOCZ I.: Az írás története. Budapest, év nélkül

KÉMENES A.: Székely rovásírás és a tulajdonjegyek. - Budapest, 1914

KÉMENES A.: Tászoktetői leletekről (Csik vármegye, Ditró határa) Arch. Ért. 1914

KÖRÖSI CSOMA TÁRSASÁG: Rovásíráskutató csoport Los Angelesben. Magyar Őskutatás, 1972, 3. szám

KRAMER, S. N.: History begins at Sumer. - Garden City-New York, 1959

KUN B.: Egy XVIII. századi rovásírásos ábécé. - Magyar Nyelv, 33 (1937) 251

KUZNECOV, V. A.: Nadpiszi Kumarisnkogo gorodiscsa, - Szovjetszkaja Arch. 1963.

LABAT, R.: Manuel d'épigrahie akkadienne. - Paris, 1948

LÁSZLÓ GY.: A népvándorláskor művészete. - Budapest, év nélkül

LÁSZLÓ GY.: A honfoglaló magyar nép élete, Budapest 1944

LÁSZLÓ GY.: Az "Attila-kincs" és a Szent László legenda. - Népszava, 1973 szept. 8

LÁSZLÓ GY.: Jegyzetek a nagyszentmiklósi kincsről. - Folia Archeologica. Evf. 1957

LÁZÁR, gróf M.: A gróf Lázár-család. - Kolozsvár, 1858

LELKES, G.: Magyarok az ékírás felderítésénél. Magyar Őskutatás 1971. 1. szám

LELKES, G.: Magyarok a mayák nyomában. - Magyar Őskutatás (kézirat részlet) 1970

LENORMANT, F.: Histoire ancienne de 1' Orient. Kilencedik kiadás, Paris 1888

LIGETI, L.: Az ismeretlen Belső-Ázsia. Budapest "a könyvnyomtatás 500. évében"

LIGETI, L.: A kazár írás és a magyar rovásírás. - Magyar Nyelv 23 (1927)

LIGETI, L.: Újabb magyar rovásírásos "emlékek". - Magyar Nyelv, 21 (1925) 218-19

LIGETI, L.: A magyar rovásírás egy ismeretlen betűje. - Magyar Nyelv. 21 (1925) 50

MAGYAR A.: Magyar rovásírás. - Warren, Ohio- 1961

MAHIEU de J.: "Le grand voyage du dieu-soleil" - Paris, 1971 és német kiadása: "Des Sonnengottes Todeskampf" Tübingen, 1973.

MAKKAY.J.: The Tartaria Tablets. - Orientális, Roma, 37 (1968)

MAKKAY.J,: The late Neolithic Tordos group of signs. - Alba Regia - Székesfehérvár, Annales Musei Stephani Regis 10 (1969)

MARQUART, J.: Chronologie der alttürkischen Inschriften. - Leipzig, 1898

MARQUART, J.: Historische Glossen zu den alttürkischen Inschriften. - Wiener Zeitsch. für die Kunde des Morgenlandes 12 (1898) 157-200

MASON, W. A.: A History of the Art of Writing. - New York, 1920

MAVRODINOV, N,: Remarques sur les inscriptions du trésor de Nagyszentmiklós. - Bulletin de la Soc. Hist. Bulgare, 1939

MAVRODINOV, N.: La trésor protobulgare de Nagyszentmiklós. - Byzantinoslayica, 1948

MELICH J.: Néhány megjegyzés a székely íráshoz. - Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925

MÉSZÁROS GY.: Rovásírásos kun nyelvemlékek. - Népünk és Nyelvünk, 1936.

MÉSZÁROS GY.: Magyarországi kun nyelvemlékek. - Budapest 1914

MÉSZÁROS GY.: A nagyszentmiklósi kincs egyik áltörök felirata. - Népünk és Nyelvünk. - 1938. 1-18 old.

MÉSZÁROS GY.: A Nagy-Szent-Miklósi kincs rovásos feliratainak megfejtése. Budapest, - Ethnographia 26 (1915) 1-25 old.

MÉSZÁROS GY.: Jazyg nyelvemlék Magyarországon. - Népünk és Nyelvünk. 1938

MLADENOV, St.: Zur Erlaerung der sogenannten Buela-Inschrift des Goldschatzes von Nagy-Szent-Miklós-, Ungarische Jahrbücher. 1927.- 331-337

MODI J. J.: Mi volt a hunok vallása?- Magyar Őskutatás 1971. 6. szám

MOLDOVÁN, G.: A latin, Cyrill, dák és székely Írásjegyek kérdése a románoknál. Budapesti Szemle, 1887, 52. füzet

MOLNÁR G.: - HEGYI M.: Négy hágó szikla-vadonában. - Budapest, 1970

MOORHOUSE, A. C.: The triumph of the Alphabet - A History of Writing. New York. -1960

MORFOVA, Z. R.: Natpis pri Sitovo. - Plovdir 2 (1950) Sofija

MÖTELFIND, H.: Der Schatzfund von Nagy-Szent-Mikiós, Komitat Torontál, Ungarn. Ungarische Jahrbücher 5 (1925), 364-391

MUNKÁCSI B.: Problem der Szekler Runenschrift. - Keleti Szemle Évf. 15

MUSNAI L,: Székely rovásírásos emlékek. - Magyar Nyelv, 32 (1936) 229-233

NAGY, G.: Butául Zoapan - Buila Zoapan Archeológiai Értesítő Évf. 1908

NAGYFALUSSY L.: A Kecskemét városi múzeum egy rejtélyes felirata. - Kalocsai Kollegium Értesitője 52. szám, 1936

NAGYFALUSSY L.: Ógörögbetűs feliratok az alföldi sírleletekben. - Kalocsai S. J. - Szent István Gimnázium Értesítője 1940-41

NEGYESY L.: Coniectura a konstantinápolyi rovásírásos emlékekhez. - Ethnographia 26 (1915) 159-160

NEMES Ö.: A székely írás. - Magyarország és a Nagyvilág., 19 (1882) 48. szám

NÉMETH GY.: A csíkszentmihályi felirat. - KCsA. II. (1932) 434-436 old.

NEMETH GY.: A székely írás egy új emléke: a homoródkarácsonyfalvi felirat. - Magyar Nyelv, - 41 (1945), 11-14 old.

NÉMETH GY.: A magyar rovásírás. - A Magyar Nyelvtudományok Kézikönyve. II. sz. Budapest, 1934. - 1-32 old.

NÉMETH GY.: Die Inschriften des Schatzes von Nagy-Szent-Miklós. I. - Die Sprache der Petschenegen und Komanen, II. Die ungarische Kerbschrift. - Budapest, 1932

NÉMETH GY.: A nagyszentmiklósi kincs felirata. - Magyar Nyelv, 1932. - 65-85 old.

NÉMETH GY.: Az "Attila-kincs" feliratainak ügye. Egyetemes Philológiai Közlöny, 1916. - 419-422 old.

NÉMETH GY.: Die köktürkischen Grabinschriften aus dem Tale des Talas in Turkestan. - KCsA. II. (1926-1932),- 143-143

NÉMETH GY.: A nagyszentmiklósi feliratokhoz. - Egyetemes Philológiai Közi. 1915

NÉMETH GY.: Thomsen a nagyszentmiklósi kincs feliratáról. Egy. Phil. Közi. 19 37

NÉMETH GY.: A régi magyar írás eredete. - Nyelvtudományi Közlemények, 3937

NY BERG, H. S.: L'inscription pehlevie d'istanbul. - Byzantion 38 (3968), 332-122 old.

ÖDÖNFY L.: A magyar-székely rovásírás legfőbb szabályai. - Budapest 3924

PAIS, D.: "Derzs apa-pap" - Magyar nyelv 28 (1932)

PAIS D.: A székelyderzsi rovásírásos tégla kora. - Magyar Nyelv, 58 (1952)

PAIS, D.: A konstantinápolyi rovásirat x jeléről. - Magyar Nyelv, 31 (1935)

PARROT, A.: Sumer, - München, 3962

PATAKY L.: "Aranyba vert dísztávirat" (Pailag L. intervjuja) Ifjúsági Lap

PATAKY L.: A Margit-szigeti romfelirat megfejtése.(Intervju: Sinka F.)Új Ember - 1967 jun. 31 és Hétfői Hírek 1965 jan.

PÉTERFALVY J.: Besszarábiai avar rovás egy barlangtemplom falain. - Magyar Őskutatás, 1972. 3. szám

POPOVIC, V.: Une civilisation égéo-orientale sur le moyen Danube. - Revue Archéologique. - Tome II. 1965

PRŐHLE V.: A sumérok nyelve és írása. - Magyar Őskutatás, -1971. -251-267 old.

PUMPELLY, R,: Exploration in Turkestan. - Prehistoric Civilisation of Anau. - Washington, 1908

PÜSPÖKI NAGY P.: A Felső-Szemerédi rovásemlék. - Irodalmi Szemle (Bratislava) 3968

RADLOFF, W.: Alttürkische Studien. - Bulletin de 1' Acad, Imp. des Sc. St. Petersburg

RADLOFF, W.: Die alttürkische Inschriften der Mongolei. - St. Pétersbourg 1894

RADOLESCU, A.: Un document proto-roumain a Capidava. - Dacia, N. S. 15 (197 0)

RAMSTADT, R.: Die Inschrift des Grabsteins am Suzdi. Journ. de Soc. Fin. Oug. 1913. -

RAMSTADT, R.: Zwei uigurische Runenschriften

RÉTHY L.: Az úgynevezett hun-székely írás. - Arch. Értesitő, 1888

RÓMER F.: A Felsőszemerédi templom felirata. - Magyar Sión 3 (1864)

ROSKA M.: Figurális díszű őskori cserép Kisbácsáról (Kolozs-megye). Fol. Arch. 1939.

ROSKA M.: A Torma Zsófia-gyűjtemény az Erdély Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában. - Kolozsvár, 1941

ROST, L. J.: Sumerische Kunst, - Leipzig, 1966

ROZGONYI R. R.: Az írásrendszerek kialakulása. - Los Angeles 1972. -Kézirat.

SČSERBAK, A.M..-Les inscriptions inconues sur les pierres de Khumara (au Caucasa du Nord) et le problème de l'alphabet runique des Turcs occidentaux. - Acta Orien-talia (Budapest) 15 (1962), 283-290

SČSERBAK, A. M.: Néhány sző a Don-vidékén talált runikus feliratok olvasásának módozatairől. - Szovjet Régészet 10 (1955), 124-137

SCHEDEL A.: Új szempontok a Duna-medence vízrajzi vonatkozású, ókori földrajzi nevei eredetének kutatásához. - Magyar Őskutatás , 1971. 5. szám

SCHRAEDER, H. H.: Zur Beschriftung des Schatzfundes von Nagy-Szent-Miklós,. - Ungarische Jahrbücher 5 (1925)

SCHWARTZ, G.: Initia religionis Christianae inter Hungaros Ecclesiae Orientális adserta. - Hallae-Magdeburg. - 1740

SEBESTYÉN, GY.: Rovás és rovásírás. Budapest, 1909

SEBESTYÉN GY.: A nagyszentmiklósi kincs feliratairól. - Egyetemes Philológiai Közlöny, 1918. - 78-81

SEBESTYÉN GY.: A magyar rovásírás eredetéről. Nyelvtudományi Közlemények, 1918

SEBESTYÉN GY: Rovásírásos nyelvemlékek. - Emlékkönyv Szily Kálmánnak. Bp. 1918.

SEBESTYÉN GY.: Kritikai tévedések a rovásírás körében. - Századok 51(1917)

SEBESTYÉN GY.: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Bp. 1915., IV - 173 old.

SEBESTYÉN GY. ; Megjelent-e Telegdi Rudimentája Leidenben ? Ethnographia, 1915

SEBESTYÉN GYULA: Újabb glosszák a konstantinápolyi rovásírásos emlékekhez. Ethnographia 25 (1914), 1-23 és 65-80

SEBESTYÉN GY.: Telegdi János 1598-iki Rudímentájának hamburgi és marosvásárhelyi kézirata. - Magyar Könyvszemle, - 11 (1903), 247-280

SEBESTYÉN K.J.: Székelyrovásos bejegyzés a brassói magyar evangelikus egyház jegyzőkönyvében. - Erdélyi Múzeum 50 (1945)

SEBESTYÉN Cs. K.: A székelyderszi rovásírásos tégla kora. - Magyar Nyelv, 1952.

SINKO F.: Kötöny megfejtett síremléke (?) Intervju Pataky Lászlóval. Új Ember, 1967 VI. 11. szám

STEIN, A.: An archeological Tour in Wazaristan and Northern Baluchistan. - Memoirs of the Archeological Survey of India. - 37 (1929)

SUPKA, G.: A nagyszentmiklósi kincs feliratairól. - Arch. Értesítő, 1917.

SUPKA G.: A nagyszentmiklósi kincs revíziója. Arch. Értesítő, 1915.

SUPKA G.: Zur Herkunft der Tierschale von Nagy-Szent-Miklós. - Strzygowszki Emlékkönyv. Wien-Jiellerau 1923

SUPKA G.: Das Raetsel des Goldfundes von Nagyszentmiklós. - Monatshefte für Kunstwissenschaft 9(1916), 13-24

SURÁNYI I.: Az örmény Sat-Enik és a magyar Emese-monda. - Magyar Történelmi Szemle 1 (1970) 23-33

SURÁNYI I.: Magyar tisztségnevek két gruziai feliratban. - Magyar Történelmi Szemle, - 2 (1971), 157-179

SZABÓ J.: (Fénykereső) A csíkszentmiklósi templomon lévő régi felírásról. Tudományos Gyűjtemény 1840, IV. kötet

SZABÓ K.: Az énlaki egyház ős székely betűkkel irt fölirata. - Kolozsvár, T 64

SZABÓ K.: A régi hun-székely írásról. Budapesti Szemle, 1866

SZAKONYI v.I. V,: A halálraítélt legrégibb magyar rovásírás emlék, a "Margit-szigeti rovásfeliratos kő" , - Amerikai Magyar Élet, 1965 dec. 8

SZEPESSY G.: A nagyszombati "Vinland-térkép" - Magyar Történelmi Szemle, 1972.

SZEPESSY G.: Etruszkok és magyarok. - Magyar Őskutatás, 1971. 2. szám

SZIGETHY 8.: Rovásírás a bögözi freskón. - Erdélyi Múzeum 35 (1930)

TAGLIAVINI, C.: Luigi Ferdinande Marsigli e la serittura "runica"dei siculi di Transilvania. - Bologna, 1930

THOMSEN, V.: S. Stein' s manuscripts in turkish "runic" from Miran and Tun Huang. -JRAS. London 1912.

THOMSEN, V.: Ein türkische "Runen-Schrift" aus Turfan. Sitzungsberichte, 1910

THOMSEN, V.: Une lettre méconnue des inscriptions de l'lénisséi. - journal de la Soc. Finno-Ougrienne 30 (1913)

THOMSEN, V.: Alttürkische Inschriften aus der Mongolei. - Zeitschrift der Deutschen Morgenlaendischen Gesellschaft 78 (1934) 121-175

THOMSEN, V,: Inscriptions de l'Orchon. - Mémoires de la Soc. Finno~Oug. 5 (1896) THOMSEN, V.: Turcica. - Helsigfors, 1916

TODOROVIĆ, J,: Writer, signs in the Neolitic culture of Southeastern Europe. - Archeológia Jugoslavica, Beograd, 10 (1972)

TODOROVIĆ, J.: Banjica, naselie vincaske kulture. - Beograd, 1961

TOLSTOV, S. P. - LIVSHITZ, A. B.: Deciphrement and Interpretation of the Klnvarezmian Isncription from Tok Kala. Acta Anatique, - 12 (1964)

TSERETELI, G.: Die Bilinguis vom Mzcheta. - Bulletin of the Marr Institute. Tiflis.1941

VÁMBÉRY A. ; Noten zu den alttürkischen Inschriften der Mongolei und Sibériens. - Mémoires de la Société Finno-Ougrienne 12 (1899)

VÁSÁRY I,: A rovásírás kutatás ma, - Magyar Híriap, 1974 január 26

VÁSÁRY I.: A török és magyar rovásírás. - Élet és Tudomány 1973

VASIĆ, M.M.: Preistoriska Vínca. - 1972

VLASSA, N.: Chronology of the Neolitic in Transylvania in the Light of the Tartaria settlements stratigraphy. - Dacia, 7 (1963)

WEULE, K.: Vom Kerbstock zum Alphabet. - Stuttgart, 1915

WLADÁR R,: A nagyszentmiklósi kincslelet feliratainak megfejtése. - Budapest, 1921

ZAKARIÁS J. és FÁY D. Délamerikai misszionáriusok úti levelei. Föld. Közi, 1910

ZAMAROVSZKY V,: Kezdetben volt Sumér, Bratislava-Pozsony, 1966

ZSUFFA S. ; A magyar nyelv nyelvrokonai. - Budapest, 1942

 

fa_er_1-348

 

Számításműszaki szerkesztő jegyzetei:

Fehérné, Walter Anna, Az ékírástól a rovásírásig című Buenos Aires-ben kiadott műve két kötetben jelent meg.

E mű számításműszaki átszerkesztése három kihívást jelentett: Az egyik a számításműszaki betűrendszerek alkalmazása, ami lehetővé teszi úgy a szavak illetve a szöveg szakaszok számító keresését, mint a szövegszerkesztők többi képességei hasznosítását. A második a betűköz előny-hátrány egyensúlyozása. Valószínűnek tartható, hogy a szerző helyenként a szövegek olvashatósága illetve kiemelése érdekében ritkította a betűket, ami viszont eleve kizárja a szavak keresést. A betűritkítás előnyeit és hátrányait az átszerkesztő az ekként betűzött szövegek kiemelésével próbálja egyensúlyba hozni. A harmadik a szövegközben megjelenő de számításműszaki betűrendszerben nem létező betűk és jelek hiteles átadása. E három, egymást néha kölcsönösen kizáró igény szükségessé tette a számításműszaki betűrendszerben nem létező betűk illetve a rajzolt jelek beillesztését a sorok közé ott ahol a szöveg jelrajzokat is tartalmaz - csoportosítva ott, ahol sűrűn előfordulnak. Ezek a szövegképek, bár alakban megszakítják a szöveget, tartalmilag összekapcsolódnak a szöveggel.

E két kötetre fölosztott könyv eredeti fénymásolata betűképolvasó (OCR) és magyar szótárt is alkalmazó program segítségével lett átszerkesztve számításműszaki használatra. A program fölismeri a betűk és szavak többségét, és jelzi az olvashatatlan vagy érthetetlen betűket és szavakat, melyek kijavítását a használóra "bízza". A használó - ebben az esetben, ezen szerkesztő - viszont nem nyelvész, tehát csak dilettánsként képes a "rábízott" olvashatatlan vagy érthetetlen betűkkel és szavakkal megbirkózni. Az olvasható de érthetetlen szavak megmaradtak eredeti OCR-"olvasott" alakban, melyekhez (a szerkesztő szerint) e szavak helyes betűzése szögletes zárójelben [...] hozzá lett adva. (A szögletes zárójelek kizárólag ekként szerepelnek itt: E kizárólagos kezelés megkönnyebbíti e mű esetleges lektorálását egy szövegszerkesztő segítségével, mely minden ekként megjelölt szakaszt a szögletes zárójel kereső kulccsal megtalál.) Az eredetileg szögletes zárójelek itt kapcsos zárójel {...}-re lettek átszerkesztve.

A szövegben előforduló "Szerk" megjelöléssel ellátott jegyzetek nem ezen szerkesztő hozzáadásai, hanem a könyv anyagához tartoznak.

E könyv XI. része, "Felhasznált irodalom és források", a második kötet végén jelenik meg. A kötetek teljessége érdekében ez a rész itt mindkét kötet végére be lett szerkesztve. Hasonlóképp, a teljes tartalom át lett szerkesztve a kötetek végéről mindkét kötet elejére. A "ZÁRÓSZÓ" a "Felhasznált irodalom és források" végéről át lett szerkesztve a X. rész végére.

 

Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 1. kötet PDF akta