Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 2. kötet /5

2013.02.17

Mielőtt jelen fejezetem címe szerint a rovás és gyorsírás rövidítésirendszereinek a vélt vagy való összefüggéseire térnék, vissza kell térnem a görög párhuzamszemelvények jelentőségének megmagyarázására. Már említettem, hogy írástörténészeink közt többen a Pontus-vidékről, bizánci szertartású misszionáriusok kultúrhatásaként származtatják a székely-magyar rovásírás egyes jeleit. Történelmileg ennek a tételnek nagyon komolyan veendő alapja van. Így hivatkoznunk kell a vértanúhalált szenvedett EFRÉM, Kerson püspökének missziós tevékenységére, aki a bizánci források szövegeiben mint "Turkia püspöke" szerepel. Ez az országnév az akkori magyarság hazájára vonatkozik. Ugyancsak ismert az erdélyi GYULÁVAL hazai földre jött HIEROTHEOS püspök neve, aki a Bizáncban megkeresztelt fejedelmet kísérte és a meglévő ősmagyar kultúrát a göröggel társította. Ugyancsak ismert a 9. század elejéről egy ólompecsét, amelynek a felírása szerint hajdani tulajdonosa ANTAL bizánci szerzetes és "Magyarország főpapja" volt, de talán legjelentősebb e tekintetben JÁNOS püspök, aki a bizánci történetíró, OIKONOMIDES szerint résztvett a konstantinápolyi zsinaton az összes keleti szertartású püspökökkel együtt. Azért mondom "legjelentősebbnek" JÁNOS püspök szereplését a jelzett zsinaton, mert BOGE tanulmánya szerint a KOMNENOS dinasztia évkönyvei megemlítik, hogy ezeken a zsinatokon az elhangzott előadásokat gyorsírással jegyezték fel. Ez kötelező volt a messziről Bizáncba sereglett püspökök számára, hogy hazájukba visszatérve is tisztában legyenek a zsinati végzésekkel. Mi sem kézenfekvőbb tehát, hogy ez az erdélyi JÁNOS püspök és papjai okvetlenül ismerték a gyorsírás technikáját. S ez, mint láttuk, vonalvezetésében, rövidítési módszerében nagyon hasonló elveket alkalmazott a székely-magyar rovásrendszerrel, bár nem a helymegtakarítás vezette, hanem az időkihasználás a tollbamondás üteme szerint.

Ezek természetesen csak feltételezések. Arra azonban okvetlenül méltó körülmény-sorozat késztetheti az íráskutatókat, hogy figyelembe vegyék.

A gyorsírás és rovásírás módszereinek technikai azonosságát a MARSIGLI-féle rovásnaptár alapján FORRAI SÁNDOR óhazai honfitársunk vizsgálta és elemeire bontotta a "Gyorsírók és Gépírók lapja" (1974, I. szám) hasábjain. Rövid írásának címe: "A székely rovásírásos naptár rövidítési rendszere és a gyorsírás".

FORRAI SÁNDOR gyakorlati és elméleti szaktudása a gyorsírás és rovásrendszer hasonlítása nyomán - saját szavai szerint - rájött, hogy az első írásmód logikájával neki magának is sikerült több rovásírásos problémát megoldania. Idézi erre vonatkozólag a régebbi kezdeményezéseket, mint TÉGLÁS GÉZA 1908-ban megjelent munkáját és jelen esetben kutatásait teljes egészében a MARSIGLI-féle rovásnaptár szövegét veszi alapul. Rövid írásának lényeges részét az alábbiakban közlöm hasonmás formájában:

fa_er_2-264

fa_er_2-265

1. Az összes "e" betűket kihagyja, ez az ún. magánhangzóugratás. A magánhangzók jegyeit a gyorsírás sem írja ki, csupán a mássalhangzók megfelelő helyezésével, vastagításával jelképesen jelöli, ezért a gyorsírási példák átírásánál nagybetűkkel feltüntetjük. Kivétel a szó eleji és szó végi magánhangzó, amit a gyorsírás is kiír. NK egybe-rovásával a torlódó "t" kimarad, ami fonetikus írásmódot eredményez. Erre a gyorsírásnak is - mint tudjuk - önálló szótagjele van. Itt azonban KESZ egybeírására van lehetősége. A rovásban SZT egyberovásánál vastagítást is látunk, ez azonban nem mély magánhangzót jelent, mint a gyorsírásban, ellenkezőleg a T ferde vonalkájának vastagításával jelzi az SZ jelenlétét is.

2. Magánhangzók kihagyásával valóságos betűrejtvény, amikor az NT ligatúrába az L jelét is beolvasztja. Ős eredetű magyar személynév, IV. László király tárnokmestere volt. Egyed egyúttal kisközség Sopron megyében. A két írásmód között alig van különbség!

3. Az összes bódogasszony ünnepek az ősi magyar vallásból kerültek át a keresztény vallásba, a naptár valamennyit feltünteti. Hogy hogyan tette népünk ősvallásunk "istenasszonya" helyébe Máriát, szépen írja meg a magyar mitológiával foglalkozó; Diószegi Vilmos szerkesztésében 1971-ben megjelent: Az ősi magyar hitvilág c. könyv. A rovásban BO, a gyorsírásban GSZ egybeírására volt lehetőség.

4. Az INT ligatúrában az N szárának felfelé való meghosszabbításával átmetszés keletkezett, amivel - mint a gyorsírás is - I-t fejezett ki. Az Antal szóban az NT ligatúrában ez hiányzik, a rovó tehát itt következetesen járt el. A következő kezdőhangrövidítés, amit a gyorsírás is alkalmaz, ezért nem lehet "hiányos ábrázolás"-nak venni! A Stefanus átvétel régies alakja, Estvánfalva földrajzi neve is ezt őrzi, s csak a XV. századtól István.

5. Az elsőnél egy látszólagosan fölösleges E is van az É kiejtése helyén. Olvasta: Peeter, a kettős E tehát É-t jelent, mint a rovóbalta fel-feliratánál. A második Péter szóban a rovó már kihagyta az E-t, így a Pietro-ból származó név "Peter" változatát örökítette meg. Hasonló megoldással még fogunk találkozni. A gyorsírás TR egybeírását a rovás a T jegy eldöntésével is ki tudja fejezni, mire a naptár ad is példát. Az Ilona név szó végi magánhangzóját mindkettő jelöli, a rovás NA egybeírásánál az N-be teszi az A felső jelét, ősmagyar személynév, a magyar mitológia és népmesék "aranyhajú tündér Ilonáját" örökítette meg a rovó. (Az ősi magyar hitvilág.) Marsigli "Heléná"-ra is kijavítja, mire Csallány indokolatlanul még rovással is feltünteti, holott így a naptárban nem is szerepel. A magyar eredetű nevek idegenre nem fordíthatók, csupán hangzási hasonlóságról lehet szó, idegen eredetű nevekkel nem azonosíthatók! Névünnepük sem esik egy időpontra: a naptár máj. 22-én valóban Ilona napját örökíti meg, míg szent Heléna napja aug. 18-án van.

6. A milánói nagy szent Ambrus napja. A rovó a szent szót elhagyta, s a "nagy" szó véghangrövidítését alkalmazza a gyorsírással ellentétben, mint látható. Ez utóbbi eddig megfejtetlen maradt, most a gyorsírás logikája segített! Így a két szó pontos megfejtési elemzése némileg módosult. A véghang ZS-vel fonetikus írásmódot látunk.

7. Ez is valóságos betűrejtvény! A rovó a "b" X jelébe ügyesen beolvasztotta a jeleket az R kivételével, amit vonásmegtakarítás miatt "átugrott". Sebestyén ezt túlzott rövidítésnek veszi, ilyen rendhagyó rövidítésre azonban a gyorsírásban is van példa: az "ica" jelének piac rövidítése! Szent László király halála napja, mindkét írás egyformán kihagyja a torlódó L-t és jelöli a szó végi magánhangzót. A javító nem ismerve a rovás rövidítési logikáját, utólag toldotta be az L-t, gondolván, hogy a rovásbotról tévesen lemaradt! Ezt Sebestyén is feltételezi. Csallány - mint több esetben is - indokolatlanul tünteti fel a "szent" rövidítését, amit a rovásban nem lehet felfedezni!

8. A naptár szintén feltünteti az Elisabeth-ből lett Erzsébet nevünk mindkét változatát, mint Péter esetében is láttuk. Ennél még a folyamatosság elvét is betartva - mint a gyorsírás is - a másodszori előfordulásnál már erősebb rövidítést alkalmaz.

9. Az elsőnél az F alsó átmetszésével FI-t kell olvasni (felső átmetszésénél IF lett volna) és világos az NC ligatúra, ezért Firencet kell olvasni. A másodiknál nincs átmetszés, de világos az INC ligatúra, ezért olvasata: Ferinc. Pontatlan másolás is lehetséges, ezért a Franciscusból kialakult változat helyességét pontos nyelvi vizsgálat dönthetné el.

10. Ős eredetű magyar személynév, a Báthori család ecsedi és somlyói ágának megalapítója. A Háromszék vármegyei Bereck nagyközségben született Gábor Áron, a szabadságharc híres ágyúöntője. A gyorsírás is hasonló jelölési módot alkalmaz CK egybeírása nélkül. Marsigli nem tudta megfejteni, de a többi megfejtők is csak kikövetkeztették a Lázár szót, hiányos másolásnak véve. Nem vették észre, hogy az utolsó A jele dőlt, amiben már az R jele is benne van. Az előadó külön filmen mutatta be a rovásírás jeléből kialakult változatokat, melyekre több emlékünkben és a marosvásárhelyi kéziratban találunk példákat.

11. Mindszent, vagyis "minden szentek napja" szóösszerovást alkalmaz három jelben, mint a gyorsírás is. Feltűnő, hogy nyelvünk az idegen eredetű fogalomból milyen hamar tudott szóösszevonásokkal új szót alkotni! Sebestyén "mendszent"-nek fejti meg, Csallány már feltünteti mindkét változatát, régi krónikáink, naptáraink is mindkét változatban említik. A másolat szerint az előbbi helyes! Világos az INC ligatúra, s így fonetikus írásmód alakult. A gyorsírás logikusan az ID (mind) rövidítésből indul ki. Kána a Bibliában szereplő helységnév, melyben szó végi magánhangzót mindkét írás következetesen kijelöli.

12. A rovás e személynevet ly-el rótta, amit ma már csak családnevében láthatunk, ezt is azért egy ly-el, mert kettőzés esetén közé is "e"-t kellene olvasni, hasonlóképpen a gyorsírásban is! Az É hangot itt is két E-vel jelöli következetesen a rovó. A gyorsírásban az ly az egyetlen eset, hogy ezen legősibb magyar hangunkra nem önálló jelet, hanem a "J"-t használja vonásmegtakarítás céljából. A Heródes név példa arra, hogy mindkét írás a kezdő " h"-t elhagyhatja.

13. Itt megint az NC összerovás módosításával INC ligatúrát nyerünk, s így lesz Lőrinc, amit Sebestyén még nem, de Csallány már így is feltüntet. Egy ferde vonalka kiegyenesítése a gyorsírásban is magánhangzójelölést eredményez. A Lórenc változat megfejtetlen maradt, Sebestyén és Csallány egyaránt Lőrincet következtetnek ki belőle indokolatlanul, mert az L jobb oldali szárának bekanyarításával a rovó az O-t is jelöli és itt már világosan NC végződést látunk, amivel a név eredeti olasz alakját őrzi. Ez is világosan mutatja a mássalhangzók csekély módosításával járó értelem változást!

14. Az M szárának megvastagításával az SZ-t is jelöli, a "szent" szó rövidítését, amit a gyorsírás SZET-nek rövidít. A Mihályból a "h" kihagyása lehet csupán fonetikus írásmód, de lehet népies kifejezés is, amit szintén nyelvtörténeti vizsgálat dönthetne el.

15. A "bódogságot" szóban feltűnő módon hasonló -ság, -ség képzőt látunk, mint a gyorsírásban!

16. Az "adjunk" szót mindkét írás egyformán fonetikusan írja le. A "Ten" szó az Isten szavunk legősibb alakja, amit Sebestyén nem, Csallány is csak a T jelének módosításával tudott megfejteni, illetve kikövetkeztetni. Isten szavunk elemzéséről Fajcsek, Szende: Miről vallanak a magyar szavak c. valamint a már idézett Ősi magyar hitvilág c. könyvben bőséges adatot találunk. A finn-ugor eredetű "is", azaz "ős" szavunkat megtaláljuk a Halotti Beszédben is, a ten szótaggal azonban nem foglalkoznak külön. Az előadó véleménye szerint ennek gyöke a mezopotámiai "dingir", végtelen, ég, isten, jelentésű szóban keresendő, melynek ékírásos jele rokonítható a magyar rovásírás D jelével. Innen került a törökbe "tingir", a magyarba "tenger" néven, ami a tenger szó fogalmát is fedi. A törökök ősistene tanri, a kínaiaké: tien, innen a japán " ten-nó", azaz isteni helytartó. Ezt őrizheti a székely naptár is a Ten szóban, amit szintén alapos nyelvvizsgálat igazolna. A "hogy" szó "h" jelének következetes elhagyásával véghangrövidítést látunk, amit Sebestyén nem fejt meg, Csallány tévedésnek minősíti és a rovás helytelen módosításával következteti ki a "hogy" szót. Az adta szóban szóelemző írásmódot látunk, ami annak bizonyítéka, hogy a rovó tudatosan alkalmazza a fonetikus írásmódot, és nem valami primitív beszédstílust örökített meg. Fonetikusan úgy írhatta volna le, mint a gyorsírásban látjuk, de valószínűleg az olvashatóságra is ügyelt a rovó. A gyorsírás "-nek" ragja önálló szótagjel, amint a rovás Ambrus szavában az MB jele.

17. Jelentése: asszony kis, azaz kisasszony napja. Az eddigi megfejtők az U jelét téves másolásnak vélték, ennek felcserélése a rovásban azonban nehezen képzelhető el, ezért valószínű, hogy a rovó tudatosan járt el, és a "kis" szavunk egy még régibb változatát rótta fel, melyet Kusid ősmagyar nevünk is őriz, jelentése: kicsiny. Az "asszony" szókép rövidítését itt is következetesen alkalmazza, mint a következő példában is látható, annak ellenére, hogy szóösszevonást alkalmaz, ezért nem írja ki az Anna szó végi magánhangzóját. A gyorsírás ennél a szónál inkább ismétlődés esetében teszi ezt a bemutatott módon.

Befejezésül az előadó megemlítette, hogy Sebestyén Gyula már több mint fél évszázada felhívta nyelvészeink figyelmét a naptár fontos nyelvtörténeti adataira - ami az előadás rövid tartalmából is világosan kitűnik, azonban a mai napig sem vette a kezébe senki! Reméli, hogy most, amikor a két írás rövidítési rendszerének szoros kapcsolata bizonyított tény, mégiscsak felfigyelnek rá nyelvészeink is! A továbbiakban javaslatot tett szakemberek együttműködésére az eddiginél sokkal eredményesebb fejtések biztosítása érdekében, valamint az ÍRÁS napjának nálunk is évenkénti rendszeres megünneplésére, esetleg a magyar nyelv hetének keretén belül.

Orbán Árpád hozzászólásában eddigi kutatásainak eredményével mindenben igazolta előadó megállapításait. Longobárd régészeti leletek képanyagával bizonyította, hogy az előadó által ismertetett ligatúrás rovásírások ezeken már szerepelnek. Közöttük az Albert név pontosan úgy, mint a rovásnaptárban! Az avar korban a longobárdok ezek segédnépei voltak, s így kerültek kapcsolatba a szkíta-hun-avar népek kultúrközösségével. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar rovásírás ligatúrás rendszere messze Árpád bejövetelét megelőző időben már kialakult - mondta a felszólaló.

Az értékes elemzések összegezéséül FORRAI felhívja együttműködésre a hazai kutató szakembereket, hogy nyelvészeti kérdéseknél tartsák szemelőtt a két írás rövidítési rendszerének szoros kapcsolati tényét. A szerző maga is tovább folytatja ezirányi tanulmányait és remélhetőleg újabb eredményekkel gazdagítja a még sok rejtély megoldásával rovásírástörténelmünket...

SZÁMJEGYEK A ROVÁSÍRÁSBAN

Ez a számjegyhasonlító táblázat még sok más bővebb adatot is szolgáltat, de nem szándékom eltérni a magyar rovásírás őseinek vonalától s így csak azokat a sorokat közlöm, amelyeknek az írói a rovásíráshoz hasonló rendszert követtek. GÖBL és HUMBACH professzorok közöltek a fehér-hunok írásával kapcsolatban s melyekről bővebben írtam a baktriai írásos emlékek során.

fa_er_2-268

Az éremtani jelek gyűjtéséből tehát az írásrendszerek egymásközti összefüggései igen bőséges tanulságokat vonhattak le a szorgos kutatók.

Ugyanilyen segédmódszer a számjegyek első jelöléseiből és azok fejlődéséből származó jelenségek megfigyelése. Erre vonatkozólag már SEBESTYÉN tanulmányából is érdekes és ésszerű megfigyeléseket közölhetünk. Ezek arra épülnek, hogy a sumérban az "ÖT" fogalmát a "KÉZ" jelzi. Az egység jele az egy ujj. Ebből az egészen emberi megfigyelőkészség könnyen következtet a számjegyek kialakulására. Erre vonatkozólag KUR GÉZA Warren (Ohio) magyar református lelkész és az etruszk-magyar rokonítás tudós művelője szolgáltat az általa szerkesztett FÁKLYA szaklap hasábjain "Adalékok az ős magyar rovásírás kérdéséhez" c. kis írásában jelentős és saját gyermekkorából merített adatokat, amelyet az eredeti szöveg újranyomásával illusztrálok:

"... Nagymegyer (Komárom megye) község határában a ref. lelkészi javadalomhoz tartozó földeken az 1880-as évek elején a Csiliz folyó gátjának építése közben, felszínre került néhány régi agyagtábla-darabon talált vonalakat eltorzított római számjegyeknek minősítették a "tudományos körök", a területre pedig kimondották, hogy az valószínűleg az arra átvonuló római katonák temetkezési helye volt. "Nem hivatalos vonalon" azonban a dolog után érdeklődők tovább is megőrizték a cserépdarabokat (amikből apám után az én birtokomba is került három). És mert Németh Károly, akkori nagymegyeri ref. lelkész az említett római térképre utalva, azt a gondolatot vetette fel, vájjon nem szittya számjegyek-e azok, amiket a cserepek őriznek, megpróbálkoztak a megfejtésével is. Kovács Vince csilizradványi ref. lelkész, Gyulay Rudolf bencés tanár, Németh Károly és édesapám "megállapították", hogy azok ősi szittya számjegyek a négyes számrendszer szerint.

A részben rekonstruált számsor a következő.

fa_er_2-269a

A ''Saka" és - nevezzük így - csallóközi számjegyek nagyon hasonlítanak egymáshoz. Mindkettő jobbról-balra halad. Az előbbin rajta van ugyan az indiai hatás, az utóbbi azonban az "ősi számológép", az emberi kéz ujjainak formája szerint való, tehát magán viseli az eredetiség bélyegét. Kár, hogy a számsor a "százas"-nál megakadt, illetve annak jegyét már nem találták, vagy nem ismerték fel az említettek.

fa_er_2-269b

A "Saka" számjegyekkel kapcsolatban feltételezi Smith és Karpinski, hogy talán ebből született a francia "Quatre-vingt-dix" kifejezés a ''kilencven" helyett. A feltételezés valószínűségét nem vonjuk kétségbe, de közelebb állónak látszik az igazsághoz a kigúnyolt Dr. Cserép professzor véleménye, hogy a franciák, akik szerinte a Kárpátmedencebeli magyarőslakosok "szikan" törzsének (akiknek fővárosa "Sicambria, a mai Ó-Buda előde volt a Duna melletti "Sycan" hely alján) maradékai, akik a K. e. 400.-ik év körül a keleti népek áradata elől felhúzódtak részben a Szajna (Sequana, Sycanas) folyó mellékére, ahova vitték magukkal ezt az ősi számnevet és azt megőrizték akkor is, mikor nyelvüket már mással cserélték fel. Cserép szerint a franciákat még a középkorban is nevezték sokszor ''szugambrok"-nak..."

KUR GÉZA eme érdekes és értékes tudósítása kell, hogy belekerüljön a rovásírásos emlékek sorozatába. Már csak azért is, mert az általa ugyancsak az idézett cikkben bemutatott "A számok fejlődési szemléltető táblája Indiában" (Table showing the progress of Number forms in India) részlet SMITH and KARPINSKI "The Hindu-Arabic Numerals" c. tanulmányból (London-Boston 1911) csak ASOKA király és a sáka hun írásjelekben is azonos jelenséget fedezhetjük fel. Erről azonban az "iráni hunok"-ról írt részletünkben szólunk bővebben. A jelzett FÁKLYA kisírása egyébként MAGYAR ADORJÁN tanulmányához való hozzászólásként íródott, tehát kiegészítő rész. (Warren, 1961, 10. évfolyam.)

AZ ÍRÁSJELEK POLIGONIÁJA

írta: Bárczy Zoltán

Az írásról, annak eredetéről és elterjedéséről, sőt magukról a jeleiről könyvtárnyi az irodalom. A tanulmányok, könyvek zöme sajnálatosan mellőzi a magyar rovásírás egyszerű megemlítését is eltekintve annak taglalásától. Pedig - mint erre már többízben rámutattunk! - történelem tudományunk végzetes tévedésének tekintendő ama felfogás, hogy a magyarság az írást-olvasást csak a kereszténység felvétele után ismerte volna meg és fogadta volna sajátjává. Ezzel a tévedéssel szemben áll a valóság, hogy az egyetlen nép, amely az új hit felvétele előtt már - és ez a lényeges az egészben! - a sajátosan eredeti és nem más népektől átvételezett írásjelekkel élt és rögzítette velük gondolatait.

Nagy kára az emberi általános tudománynak, hogy az írást-hordozó anyag, legtöbbször fa, nem tudta túlélni az enyészetet, csak szerencsés véletlenek során bukkantak fel eddigi adataink. Ez mentheti ama mellőzést, amiről megemlékeztünk.

Az alábbi vizsgálatunk - szerény kísérlet, teljesség-igény nélkül - az azonos hangjelek írásbeli vetületét és formáit veti össze hasonlítás szándékával és szemelőtt tartva az írásjelek mögött rejlő hangok fonetikai színskáláját és némi eltéréseit. (Szintaxis és szemiotika.) Ezek tisztázása szakemberi feladat jelen módszerűnk alkalmazásával.

Az egybevetés eredménye, a gyakorisági hisztogramm és körgrafikon summázva van és az egyes írásjelek formai kontinuitása adataink 80 %-ánál kimutatható és ezért történelmi magyarázatot igényel! A feltételezhetően egy helyen született írásjelek kisebb-nagyobb torzulásokkal sugároztak szét az emberlakta területekre. A grafikon azt is bizonyítja, hogy az eredeti írásjelek legősibb formáit a magyar rovásírás őrizte meg leghívebben.

fa_er_2-271

fa_er_2-272

fa_er_2-273

fa_er_2-274

fa_er_2-275

fa_er_2-276

fa_er_2-277

fa_er_2-278

A ROVÁSJEGYEK EREDETE, KAPCSOLATAIK ÉS FEJLŐDÉSÜK

(Sebestyén Gy., Németh Gy. és Csallány D. írásai alapján.)

Időbeli sorrendben jelen fejezetben a rovásjelek eredetéről, egymás közti kapcsolataikról és végül a magyar jegyek időbeli fejlődéséről esik sző.

A rovás eredete magában véve is izgalmas kérdés, azoknak, akik az írástörténet útján visszafelé haladva keresik a magyar őstörténet ködbevesző irányvonalát. Bár a két kötetre duzzadt gyűjteményünk is ebben az irányban halad, mindig hasznos táblázatokban szemléltetővé tenni a rokon elemeket. Ez az igénye ennek a fejezetnek, amely legnagyobb rovásszakértőinktől, SEBESTYÉN GYULÁTÓL, NÉMETH GYULÁTÓL és CSALLÁNY DEZSŐTŐL megszerkesztett, értékes táblázatokat közöl a fennti sorban.

Már magukban a táblázatokban is észlelünk fejlődést, főként azzal, hogy a sorrendbe állított betűoszlopok egyre jobban a sajátosan és szorosan vett rokonítás felé haladnak. Egyszerűbben kifejezve: SEBESTYÉN még nagyon általános csoportokat állít fel párhuzamosan, NEMETH már csak a betűrokonságról ad pontos kimutatás öt féle változatban és végül CSALLÁNY csak négy csoportban oszlopozza fel a rovásjegyeket.

fa_er_2-279

fa_er_2-280

NÉMETH két nagy táblázatában a jelentősebb rovásemlékek jeleit csoportosítja és végső konklúzióként a "betű kapcsolatai" rovatban mutatja a rokonjeleket.

fa_er_2-281

fa_er_2-283


A ROVÁSJELEK EREDETE, FEJLŐDÉSE ÉS KAPCSOLATAI EGYMÁSKÖZT
(CSALLÁNY DEZSŐ "A székely-magyar rovásírás történetéhez" c. írása alapján[)]

A rovásírás eredeti írószerszáma kés vagy véső idők folyamán ecsetté és tollá változott az írástudók kezén. Ez egészen természetes folyamat, hisz maga az írásra alkalmas hordozó anyag, a sima felület, készen kínálta az írásra való készséget. A papír európai elterjedése, levelek, okiratok kiállítása és szétküldése, megőrzése elsőrangú íráshordozóvá tette ezt az újszerű találmányt, amely nem volt oly drága, mint a pergament és nem kellett előkészíteni arra, hogy írásra alkalmas legyen.

A vésőtől-késtől az ecsetig-tollig tehát nem volt nagy az út. De egyben módosításokat is igényelt a rovásbetűk "duktusaiban", azaz vonalvezetésében. A merev rovó, véső szerszám elsőrangú eszköz volt a merev, egyenesvonalú betűk rögzítésére, míg az ecset vagy a toll viszont ezt a merevséget természetszerűleg finom görbületekké, gömbölyű alakúvá tette a régi merev betűjeleket.

SEBESTYÉN próbálkozott, hogy a fára rovás betűinek merevségét a tollalírt rovásjelek vonalvezetéséig technikailag levezesse. Szándéka azonban nem sikerült, mert bizonyos aprócska eltéréseknél, amit a tollvonás magától lerögzít, megváltoztatta a betűknek a hangértékét. Erre a folyamatra CSALLÁNY külön tanulmányt szentelt (1966), ahol a legrégibb, tollal írt, de hű másolatnak tekintett rovásjegyeket csoportosítva az egyes betűknél már is megfigyelhető a változás és az eredeti forma torzulása.

Az egyes betűk alakulása, módosulása mindig megtartja az alapformát azzal a látható szándékkal, hogy az eredeti hangértéken csorba ne essék. Sajnos, a magyar rovásírásos jegyek legrégibbjét csak a nikolsburgi, azaz a XV. század eleji ábécéből lehet tovább kísérni, ami azt jelenti, hogy koraközépkori fejlődésükre még eddig nincs szemléltető anyag a magyar rovásirodalomban.

De lássuk az említett betűfejlődéseket :

fa_er_2-286

Ezek a CSALLÁNY által csoportosított betűfejlődések alig pár századnyi időközben zajlottak le, de egyben meg kell jegyeznünk, hogy a "fejlődést" a mai grafológiai tudomány alapelvei szerint is értékelni kell, amely szerint nincs két egyén, akinek az írása teljesen ugyanaz lenne. Az írás az egyéniség járuléka kifejezése módjával s minden embernél más és más.

A Karácsonyfalva és Székelyderzs templomain talált feliratok, amelyeket egyöntetűen a XV. század elejére tesznek, szintén megfigyelhető a rovásbetűk vonalainak módosulása:

fa_er_2-287

Erre a változási csoportra, illetőleg a merev rovásjegyek legömbölyítési folyamatát ábrázoló táblázatra vonatkozólag CSALLÁNY megjegyzi, hogy "az "NY "-bői a háromszögű "K", az "E"-ből az "É", az "MB"-ből a "K" változatok alakultak volna ki", ha a szögletes jellegről a hajlított, görbített duktust alkalmazták volna. Ez pedig lényeges változást és hangértéki zavart jelentett volna. Legfontosabb azonban - minden zavaró körülmény ellenére - az "AK", "ÉK", "OK", "ŐK" csoportok változása, amely bizonyos korhoz van ugyan kötve, de a kronológia nem nyújt biztos alapot a változásra.

CSALLÁNY táblázatában több olyan betűcsoport szerepel, amelyek kialakulására a tudomány mai állása szerint nincs magyarázat. Mint ő maga mondja:

"A háromszögű "K" rovás jelen kívül (Karácsonfalva), hasonlóképpen kereteit jelnek tekinthetjük a szilvamag alakú "F", "LY" és "Ü" betű jelét, amelyet a székely-magyar rovásírás emlékanyagából eddig megnyugtatóan sem analizálni, sem magyarázni nem lehetett. "

Ezzel szemben bizonyos különböző jelekből, rendszerint két rovásjegyből egy harmadik önálló jelnek az alakulását szintén figyelemmel lehet kísérni. Ezeket a jeleket írás-történeti szakkifejezés szerint "differenciáló jelek"-nek nevezik. Ezekkel foglalkozott már NÉMETH GYULA is, de áttekinthető táblázatot CSALLÁNY DEZSŐ állított össze róluk.

fa_er_2-288

Az eddig említett hangzóösszevonások, vagy másként "betűugratások", amelyeket a rovásírás-tudomány "ligaturák"-nak nevez, van a rovásjegyeknek egy különlegesnek nevezhető csoportja is, az un. "Capita dictionum", vagy magyarul "mondások fejei", amelyek rendszerint a magas vagy mély magánhangzók nem jelölt betűinek a behelyettesítésére már előre irányt szabnak.

A mély magánhangzók (veláris) sorozatával kapcsolódó mássalhangzós jelek ui. másként fejlődtek, mint a magas magánhangzók (palatális) kapcsolatú mássalhangzóké. Erre a jellegzetességre ismét csak CSALLÁNY DEZSŐ jártasságához fordulok, hogy szemléltető táblázatot mutathassak be:

fa_er_2-289

Egészen önálló fejezetet szentel CSALLÁNY tanulmánya "Az "AK", "IK", "UK" rovásjelek változatai"-nak. Ennek a változat sornak a jelentősége szükségessé teszi, hogy az illusztris szerző gondolatmenetét teljes egészében idézzem :

"Az "AK" rovásjelnek eredetileg éppen úgy nem volt semmi köze a "K" rovásjelhez, mint az "OK"-nak a "K" jelenlétéhez. Mindkettő az "A", illetve az "O" magánhangzó jeléből alakult.

Az "AK" rovásjel (az "A" többesszáma) tükörkép, amely mélyhangú magánhangzók társaságában szerepel. Tulajdonképpen az "A" rovásjel kettőzése, vagyis önmagából való "A" rovásjel. Ennek értelmét félremagyarázva, átment az "AK" jelzésére, végül a "K" rovásjelévé differnciálódott. Ez a "K" rovásjelét és szerepét töltötte be mert a gyakorlatból kiszorult a háromszög alakú korábbi "K", "AK", "ÉK", "OK" jelzése. Hogy ez mennyir[ae] helytálló, mutatja az, hogy a türk rovásírásban "AK" jele szintén megvan az "A" hang jelölésére is. (Lásd az alább közölt velláris-palatális táblázatot!)

Az "ÖK" rovásjelénél hasonló változással találkozunk...

["]Az "O"-"OK" (többesszám) hasonló jele volt. Innen változott át az "Ö"-"ÖK" hang megjelölésére. Az "O" rovás jel ugyancsak "O" hangértéke mellett megvan a türk rovásírásban is...." (1966, 40. old.)

A gondolatmenet tehát lényegében arra alapul, hogy a magánhangzók többesszámának "K" jele mint "ligatura" szerepel a rovásírás fejlődésben, amely jelenséget sokan hajlandóak a magyar ikes igékből származó jelenségnek tekinteni. Ez a tévedés nagyon megnehezíti a kutatások menetét. Így CSALLÁNY nagy érdeme, hogy erre az akadályra felhívta a figyelmet és megkönnyítette a helyes eredmények elérését.

Ugyancsak jelentős CSALLÁNY alapvető tanulmányában a veláris-palatális, azaz mély és magas magánhangzókkal kombinált mássalhangzók rovásjeleinek alakulása. Erre vonatkozólag összeállította tanulmányainak eredményeként az alább közölt nagy táblázatot, ahol egyidejűleg párhuzamot von a székely-magyar rovásírás mély-magas magánhangzókkal kapcsolatos rovásjegyű mássalhangzókkal eggyéforrt jelei és az orkon-jenyisszei, Don-völgyi, Kubánvidéki és nagyszentmiklósi rovásjelek között. Ez a tanulságos összehasonlító és egyben fejlődési táblázat elsőrangú támpontokat nyújt a rovásírás titkaival foglalkozó kutatóknak.

A közölt mély-magas magánhangzókból alakult, vagy velük kapcsolódó rovásjegytáblázathoz CSALLÁNY további fontos körülményeket is következtet, főleg a székely rovásrendszer eredetére vonatkozólag. Tanulmányának eme részletét is közlöm facsimilében, ahol főleg a türk rovásírásrendszerrel való kétségtelen összefüggések nyernek igazolást.

fa_er_2-290

fa_er_2-291

A tanulmány végső konklúzióját CSALLÁNY a következő szavakkal vonja le:

"...A székely-magyar rovásírás veláris és palatális hangzóváltozásai új perspektívát nyitnak a további kutatások számára." (I. m. 45)

A ROVÁSÍRÁS BETŰI

Gyakorlati szempontból ezzel a fejezettel, az alább következő rovás-táblázatokkal kellett volna kezdenem a gondozásomra bízott gyűjteményes kiadást ősisoron ázsiai eredetű magyar írásrendszer rokonairól és kapcsolatairól. Ezt kívánta volna azok igénye, akik hajlamot éreznek ennek az ősi írásnak megismerésére és bár más gyakorlati értéke nincs, mint a múltunk iránt érzett megbecsülés, keresve keresik a rovás ábécé sorait.

A gyűjtemény címe "Az ékírástól a rovásírásig" cím azonban a fejlődés menetét kísérte és kíséri figyelemmel és így a ma már véglegesen kijegecesedett rovás ábécé, mint végső fejlemény jelentkezik az alábbi táblázatokban.

Sokak írtak ilyen rovás ábécéket és talán nehéz is lenne közülök a legmegfelelőbbet, legcélszerűbbet kiválasztani. Jelen esetben ettől a "célszerűségi elvtől" eltekintek és inkább a nagyrabecsülés és részben a kegyeletes megemlékezés sugal[l]ta a választási elvet. Három rovás ábécét közlök: vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK, MAGYAR ADORJÁN és CSALLÁNY DEZSŐ összeállításában sorrend szerint.

Vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK rovásíráskutatási és terjesztési működéséről a neki szentelt "Emléklap" során már megemlékeztünk. Korán és hirtelen bekövetkezett halála ütötte ki kezéből könyörtelenül a tollat, hogy még többet alkosson magyar kultúrértékünk érdekében. Az alább közölt: "Az Ősmagyar Rovásírás Betűsora" című kis lapot ő szerkesztette és "rótta". Több ezer példányt nyomtatott belőle, hogy hazánkfiaiban felébressze az érdeklődést nemzeti kultúrkincsünk iránt. Tervezése a "bicskának" szánt egyenes, merev vonalakat részesítette előnyben, hisz az egészen ősi formákat kereste. Emlékezetül és tanulságul közlöm ábécéjét, az általa rótt aláírásával együtt:

fa_er_2-293

A második rovás ábécé MAGYAR ADORJÁN nevéhez fűződik. Azt mondhatnánk róla, hogy a Magyarországtól távolélő rováskutatók és őstörténészek nesztora, aki egészen önálló és ezért elkötelezetlen, kötetlen művelője. Munkássága szélesvonalú és egyben a nemzeti érzésben elmélyült. A nemzettestből kilépetten, csak az ősi föld ősi jogait, igazságait tartja szemelőtt eddigi közleményeiben s főleg a rovásírástörténetének ismertetésében. Mint száműzött honfitársat, közelebb érezzük őt mindenki mással szemben. Ezért is esett választásom az általa szerkesztett rovás ábécére. Ő már a tollal írt rovásemlékek vonalait vette alapul. Ezért gömbölydedek a jelei:

fa_er_2-294

A harmadik rovásjegyes ábécé CSALLÁNY DEZSŐ összeállítása. Az ő érdemei rováskutatásunk során felülmúlhatatlanok, mint arról már minden Olvasóm számotadhatott önmagának. Több óhazai múzeum, legutolján az annyira jelentős és gazdag, nyíregyházi Józsa-Múzeum igazgatója, hosszú évtizedek folyamán maradandót alkotva régészetünk gazdagítására és szinte mellékesen a legnagyobb rovástörténeti tanulmányok gyarapítására, páratlan munkát végzett. Egyedül a híres nagyszentmiklósi kincsek rovásjeleinek feldolgozására több, mint 200 munkát dolgozott fel a megjelent irodalmat összesítve. Minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy nagy elődeinek érdemeit nem kisebbítve, a legnagyobb magyar rovásszakértőt tisztelhetjük személyében, akinek a munkássága külföldön is ismert és elismert.

CSALLÁNY táblázatán a magyar rovásjegyek a keretben szereplő székely rovásjegyekkel vannak kiegészítve.

fa_er_2-295

CSALLÁNY ÖSSZESÍTETT MAGYAR-SZÉKELY ROVÁSTÁBLÁZATA

Talán a legnagyobb türelemmel és figyelemmel összeállított betűhasonlítás az alábbiakban közlendő rovásjegyek egymással azonos formáinak fejlődési, változási alakjait szemléltető táblázat. A legöregebb rovásemléktől, a XV. század első évtizedéből származó karácsonfalvai felírás rovásjegyétől kezdve, átlagosan 31 oszlopban mutatja be ugyanazon betűnek a változatait századokon keresztül. Valójában tehát rendszerbe foglalja a táblázatok feliratain jelzett 31 darab rovásemléket. Ezek a felülvizsgált emlékek - ahogy azokban a megfelelő rovásjelek megtalálhatók - valóban mutatnak változatot és így arra is van lehetőség, hogy a stílusokból, formájukból az eredetükre vonatkozó korszakot is megállapíthatjuk. A rovásemlékek sora a következő:

fa_er_2-296

fa_er_2-297

fa_er_2-298

fa_er_2-299

fa_er_2-300

fa_er_2-301

fa_er_2-302

fa_er_2-303

fa_er_2-304

fa_er_2-305

ROVÁSLIGATURÁK - BETŰUGRATÁSOK

A rovásismeret magasiskolája valójában az un. "betűugratásokkal", latinosan: ligaturákkal kezdődik. Az ábécé betűinek összevont alakjai, a képzeleterőre bízott és feleslegesnek vélt vagy ítélt betűk elhagyása lényegesen megrövidíti magát a szöveget és "mégkevesebb jellel" is ki tudja ezzel a módszerrel a mondókáját fejezni a rovásíró.

A ligaturák az aránylag kevésszámú hosszabb terjedelmű szövegekből származnak. Ilyen a legterjedelmesebb szöveg a bolognai MARSIGLI-féle botnaptár váltakozó ünnepeinek a felsorolása. Ezt véve alapul, CSALLÁNY a maga fáradhatatlan kutatásaival lényegesen felszaporította a számukat. Elődje ebben a munkában NEMETH GYULA még csupán 48 darabot említ meg az alább közlendő táblázatán s ezeket is a különféle rovásemlékekből böngészgette össze. CSALLÁNY táblázatai azonban már magából a MARSIGLI-botnaptár szövegéből 258 ligaturát emel ki és ezeket is kapcsolja a többi emlékek szórványadataival.

A ligaturák ismerete nagyban megkönnyíti a komplikáltabb szövegek betűzését. Ilyen gyakorlati eset természetesen ma már csak ama esetben fordulhatna elő, ha valamely szerencsés véletlen folytán újabb és hosszabbszövegű rovásemlékek, vagy töredékek bukkannának fel az ismeretlenségből. Ilyen esetnek véljük a paraguayi "pálos sziklabarlang" felírásainak ügyét. Már róluk tárgyalva kiemeltünk pár ilyen jelentős ligaturát.

Mint elsőrangú példát közlöm vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK kéziratos kis ismertetőjének gyakorlati használatát:

fa_er_2-306

SZAKONYI tehát a ligaturákat "régies" írásmódnak nevezi helyesen a mai rovásírástanulók egyszerűbb, vagyis "újabb" módszerével szemben, ahol minden jel külön-külön szerepel.

Az alábbiakban, mint nagy kincset közlöm NÉMETHY és CSALLÁNY ligatura-táblázatait, abban a reményben, hogy a rovástkedvelők örömmel és haszonnal fogják őket értékesíteni kutatásaikban írásaikban.

fa_er_2-307

Németh Gyula ligatura-táblázata. - Rövidítései = M. = Marsigli, N. = Nagyszentmiklós, D. = Derzs, CS. = Csíkszentmiklós, B. =Bögöz, E. =Enlaka, SZ. =Szamosközy, T. =Telegdi és KJ. = Kájoni írásaiban előforduló ligaturák.

fa_er_2-308

fa_er_2-309

fa_er_2-310

fa_er_2-311

fa_er_2-312


X. Rész: Vitafórum

AZ ÍRÁST ALKOTÓ NYELV

Írta : Andrássy Kurta János

Ma már általános az a feltételezés, hogy a sumérok voltak az írás feltalálói. Itt nem szándékozom a sumér kérdés történetét ismertetni. Ennek olyan gazdag és kimerítő az irodalma, hogy én is csak azt ismételhetném. Ezért mindjárt a lényegből indítom mondandóimat. A kérdés középpontjában az áll, hogy egyáltalán voltak-e sumérok, és ha igen, kik voltak, hová lettek? A kérdésnek azért tulajdonítok jelentőséget, mert úgy vélem, ellentétbe kerültem azzal a táborral, kik a sumérok alatt Ur őslakóit gondolják. A sumér nyelvet pedig megteszik olyan ősnyelvnek, amelyből sokak szerint pl. a magyar nyelv is kifejlődött, ill. - szintén sokak szerint - egyenes leszármazottja annak.

Tudom, hogy a sumér hívők éppen annyira elfogultak, mint a finnugoristák. Remélem "harmadik utas" állásfoglalásommal sikerül a két szemben álló tábort közös nevezőre hoznom, s együtt kiáltják majd rám a "feszítsd meg"-et. De fölzárkózik majd a harmadik csoport is, a semitológusok, akik esküsznek, hogy a sumér nyelvet csakis a sémi-akkád nyelvvel lehet értelmezni. Ez kb. olyan állítás, mintha azt mondanánk, hogy a magyar nyelv csak a német nyelvvel értelmezhető. Nos, én itt nem személyekkel vagy érdekcsoportokkal kívánok vitatkozni, hanem tárgyi tényeket vizsgálva kizárólag az ellentmondásokkal vitatkozom.

Ha elfogadhatnánk, hogy a sumérok találták föl az írást, akkor a sumér nyelvnek tökéletesen kellene illeszkednie az általa kialakított írásjelekhez. Hogy mire gondolok?... elmélet helyett néhány szemléltető példán mutatnám be: több á-b-c-sített ékírás táblázaton böngészve a hangzóknak ilyen jeleit találjuk. Itt René Labat: Manuel d'epigraphie akkadienne c. művét idézem, mivel ez a legterjedelmesebb, ami rendelkezésemre áll. (1948. Paris) Mindenekelőtt a négy magánhangzót vesszük sorra, rövid-hosszú változataival. Azért négy magánhangzó, mert úgy látszik a sémi nyelvekben nincsen o-ö hang, ill. ezeket összevonásos hangzókkal ejtik. (Aisleitner József: Héber nyelvtan, Budapest, 1932.) Kéziratként kiadva. Továbbá (Prof. D. Rudolf Mayer: Hebräische Grammatik, Berlin, 1966.) és ezt a sumér nyelvre is kiterjesztették. Feltűnő, hogy ezen a Labat által közölt táblázaton sima "a" hangnak nyolcféle jelét találjuk. (Igaz, hogy a magyar Halotti beszéd-ben tizenhat féle a fordul elő.)

fa_er_2-315

fa_er_2-316a

Vajon hihető-e, hogy ezeket az általában jellegtelen elvont "ős" hangzókat ilyen bonyolult összetett jelekkel ábrázolták volna. Hiszen ezek a hangok feltehető, hogy az ember gyermekkori kezdeti hangejtései voltak. Azok a kapcsolt magánhangzók, ui, eu, au stb. amiket ebben az á-b-c-ben látunk, az "írásalkotó ember" beszédét nagyon közel viszi a fán élő ősember állati kiáltásaihoz.

fa_er_2-316b

Nem ködösítés ez? Ugyanis a felsorolt szavakban csak a vesszők változtatják helyüket, hol az első u-n, hol a másodikon, hol jobbra dől, hol balra dől az ékezet. Az az egy vessző, bárhová tesszük, ilyen nagy jelcsoport különbségeket nem idézhet elő. Sok oldalon át sorolhatnánk az ilyen, sőt ezeknél ellentmondásosabb példákat, de az itteniek alapján bárki érdeklődő folytathatja.

Én itt Labatra hivatkozom. Bár Gosztonyi Kálmán 1970. V. 10.-én kelt hozzám intézett levelében ezt írja: "Labat jel és szótári táblázat; bevezető grammatikáját nem olvassák, ő maga sem firtatja." - Akkor miért írta a hatalmas 362 oldalas művet? De idézhettem volna az újabban megjelent grammatikákból is, alapvető eltérés azokban sincs. Gosztonyi levelének van még egy figyelemre méltó megállapítása: "Írásjelek nyomán nyelvészkedni nem lehet." Hát azok a nyelvészek, akik a sumér nyelvet megállapították, ezek szerint nyilván kitalálták azt? De ha az írásjeleknek nincs szerepe a nyelvészetben, akkor mi a biztosítéka a nyelvészeti megállapítások helyességének, hitelességének? A tudósok tévedhetetlenségét semmiféle "kánon" nem írja elő. Gosztonyi megállapításaival szemben legyen szabad megjegyeznem, amíg írásjelekből kell kikövetkeztetni a nyelvet, vagy írásjelekkel kell azt rögzíteni, addig az írásjelek igenis sarkalatos tényezői a nyelvészetnek, - vagy csak a "beavatottaknak" szabad az írásjelekkel foglalkozni? A többiek pedig csak az azok által "megállapított" szavakat, olvasatokat etimologizálhatják?... Talmud ez, vagy Biblia, melyekkel csak a rabbik ill. papok értelmezése szerint élhetünk?... De folytassuk a gondolat sort szöveges példával: A "Hősköltemény a sumér civilizáció kezdete" c. agyagtáblán a harmadik oszlop 7. sorban ilyen jel áll:

fa_er_2-317a

a jelcsoportban elfoglalt helyüknél fogva is megfelelnek az N-K hangnak. No most már higyjük el, hogy az E magánhangzónak két ilyen bonyolult összetételű jelre van szüksége? De itt az is bonyolítja az E jelet, mert a fentebb tárgyalt á-b-c nyolc féle E jele egyikével sem azonosítható. Tehát ez egy lappangó kilencedik E jel. Vajon még hány lesz ilyen?... Ugyancsak a szerény I hangzónak a jele is túlzottnak látszik. Nincs itt valami tévedés? - Hiszen a sumérok nem egy idegen nyelvre szabott írásrendszert vettek át, hanem maguk alakították a jeleket a saját nyelvükhöz. Ebben az esetben a hangoknak és jeleknek tökéletes egységet kellene tükrözni. Sokkal hihetőbb lenne, ha a jelek helyett a szöveg lenne több. És többnek is kellene lenni. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezek az írásjelek nem azonosíthatók a latinizált á-b-c-kel, hogy ezek nem egyhangzós betűjelek, hanem mássalhangzó rendszerre épült többhangzós szótag, sőt szójelek, amelyekben magánhangzóknak külön jelei nincsenek. Az önálló magánhangzók csak a XVI. szd.-ban elterjesztett latinizált á-b-c-k alapján váltak használatossá. (Erről Bővebben szólok " Rovások, rovás ábc-k, c. Írásomban, 1972. kézirat.) Lássuk, gyakorlatban hogy néz ki ez a mással-hangzós rendszer? Ahhoz, hogy a fent tárgyalt ENKI szót megkapjuk, a két

fa_er_2-317b

mássalhangzónak van egy magánhangzó támasztéka mivel enélkül a mássalhangzó nem szólal meg. Nyelvészetileg is elfogadott szabály, hogy a magánhangzók labilizálnak, helyüket váltóztatják, vagy hangzócserével olvashatók. Ebből adódik, hogy pl. a magyar rovásírásokat bárki a saját tájszólása szerint olvashatja, mivel a magánhangzó jellel nincsen rögzítve. A szegedvidéki nyugodtan olvashatja a meggyet möggynek. Álljon itt példának egy népi mondókám ami Hódmezővásárhelytől Szegeden át Nagykőrösig ismert: "Pöre ögyé könyeret möggye, ha nem kő tödd e, majd mögöszöd röggé."

De térjünk vissza az ENKI-hez, az eN a természetes magánhangzójával máris kiadja az első szótagot, EN a Ka-nál is helyén áll a magánhangzó, csak az á-t kell lecsökkenteni i-re, bár elképzelhető, hogy tájnyelven így is ejtenék. Honnan olyan biztosak a sumérológusok, hogy az ott a maga korában tényleg i volt? Hátha ENIKŐ-nek olvasták, ill. ejtették? A három jel azonban ott áll árván. Számoljuk meg, hogy ezek az állítólagos magánhangzójelek hány ékből tevődnek össze? A három jelcsoportban tizenöt különböző helyzetű és összetételű ékjei áll. Már pedig ezek az ékek legalább annyi hangzót, ha nem szótagot képviselnek. Az ék és rovásírásoknak éppen abban van a jelentőségük, hogy kis felületen, kevés jellel sok szöveget lehet közölni. Kis agyaglapokon így lehetett rendeleteket, közleményeket sokszorosítani. Pár jelet kellett hengerre vésni és a puha agyaglepényen végigguritva annyi példányt készíthettek, amennyi kellett. A szűk felületet ki kellett jól használni. Néma jelekre nem pazarolhatták a helyet.

SUMÉR NYELV ÉS ÍRÁS

Írta : Andrássy Kurta János

Kétféle sumérológust ismerek. Az egyik: aki az írások olvasásával alapozza meg közlendőit, a másik: aki amazok adatait etimologizálja. Sajnos, ez utóbbiak vannak többségben, és ezek közé tartoznak, akik a sumér-magyar nyelvrokonságot igyekeznek kimutatni. Itt elsősorban ehhez az utóbbi csoporthoz szólnék, ha hajlandók rám figyelni.

Régóta vallom, és itthoni sumérológus barátaimnak számtalanszor kifejtettem, hogy az etimológia magában nem elegendő a fennálló kérdések tisztázására, megoldására. Nem lehet és nem szabad az etimológiát az írásrendszerektől független, önálló módszer-tannak tekinteni. Különösen megszívlelendő ez a figyelmeztetés a sumér nyelv vonatkozásában, ahol az írásrendszer nem idegenből átvettként vált a nyelv rögzítő eszközévé, hanem a nyelv öntörvényű képződményeként alakult ki. Az etimológia, annak ellenére, hogy sajátosan "indogermán" nyelvészeti módszer, a saját nyelvterületén sem tud sok nyitott kérdésre választ adni. Ilyen nyitott kérdés többek között a sok néma írásjel használata, továbbá a leírt és kiejtett szöveg közt mutatkozó jelentős hangbeli és mennyiségi eltérések (pl. a francia nyelvben). Mert az lenne a természetes, ha a leírt írásjelek hangértékei összecsengnének az élőszó hangsorával.

Itt egy figyelemre méltó példát kell megemlítenem, már csak azért is, mert magyar nyelvészek munkáiban nem találkoztam vele (avagy talán elkerülte volna a figyelmemet?). Köztudott, hogy a magyar nyelv és a ma használt latinizált ábécé kapcsolata alig néhány száz éves. Miként lehetséges az, hogy ez a "latin fogantatású" írásrendszer és a magyar nyelv sokkal jobban összecsengenek, mint a latin nyelvek a saját Írásrendszerükkel?.....

Nem fordítva lenne természetesebb? Ha az indogermán nyelv- és észjárásból fogant etimológia a saját nyelvterületén is ilyen sok nyitott kérdéssel küszködik, akkor a sumér-magyar nyelvkapcsolat vizsgálásánál fokozottabb óvatossággal kell élnünk.

De ez a figyelmeztetés nem csak az etimológiára, mint módszer-tanra vonatkozik. Ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a sumér nyelv az agglutináló, ragozó nyelvek csopo[r]tjába tartozik, akkor az olyan sajátos nyelvszerkezeti adottságokkal bír, amit csak az a nyelvész közelíthet meg, aki tökéletesen beszél ilyen nyelvet. A szótári nyelvtudás nem elegendő a szerkezeti rendszer megismeréséhez. A nyelvész saját anyanyelvének kötöttségeit aligha tudja tökéletesen semlegesíteni, mert az anyanyelv nem csak nyelvi, de látásmódbeli kötöttséget is jelent. Nem akarom kétségbe vonni a más anyanyelvű nyelvészek jogát a sumér kérdés kutatásához, de a magyar sumérológusok feltétel nélküli bizalmát sem helyeselhetjük. "Tévedni emberi dolog" - ez alól a tudós sem kivétel.

Az alábbiakban nem a sumér nyelvről lesz szó, hanem két eredeti feliratnak és azok áttételeinek összehasonlítását mutatom be, hogy tárgyi tényekkel támasszam alá fenti "aggályoskodásaimat".

Először egy ékiratos agyagtábla-részletet mutatok be a mai áttételével, helyesebben átiratával:

Hettita ékírásos tábla részlete Bogazköy-ből: a "Törvénykönyv"

A lenti ékírásos tábla modern átirata (mindkettő Bossert nyomán)

fa_er_2-320

Igaz, ezt hettita feliratnak tartják, de ez jelen esetben nem döntő kérdés, mivel itt nem a nyelvet elemezzük, hanem az írásrendszert és annak áttett változatát. (Helmuth Th. Bossert, Altanatolien, Berlin, 1942. 164-65 old. A szöveget B. Hrozny ismertette.) Azért hangsúlyoztam az átirat megjelölést, mert ha a két feliratot együtt látjuk, első pillanatra feltűnik, hogy a két írásrendszer között alapvető eltérések mutatkoznak. A mai egyhangzós betűkkel megengedhetünk sokféle formajátékot, anélkül, hogy

fa_er_2-321a

sem jelent az általánosabb ékes "A"-formával szemben. Ez természetes következménye az egyhangzós olvasási rendszernek és az egy hanghoz állandósított írásjel típus-formává merevítésének. A régi írásrendszerek - így pl. a magyar rovásírás is - nem egy-egy állandósított hanghoz kötötték le jeleiket, így a legkisebb formai változtatás is hangérték- vagy hangtöbblet-változást eredményezett. Ezért ha a jeleket nem pontosan ábrázoljuk, ezek szövege aligha egyezik az eredetiével.

Ha már most a két feliratunkat összevetjük, feltűnik, hogy az agyagtábla jelei nem egyértelműen ékjelek, hanem csak ékesített formák. Meglehetősen kevert jelek. A kötetlen ékírás keveredik itt más írásfajtákkal - a tárgyias ábrákon át a rovás-rendszerű jelekig. Ez azért is figyelemreméltó, mert az írás-fejlődési elméleteknek határozottan ellentmond.

fa_er_2-321b

A két tollas állat szinte egy baromfiudvar békés hangulatát idézi. Igaz, az áttételben is láthatunk madarat, de az repülő szárnyas. Ha már most ezeket a jeleket fogalom-jeleknek tekintjük, akkor itt az áttétel és az eredeti jelek között feltétlenül fogalom-zavart kell gyanítanunk, és nehezen tételezhetünk föl szöveg- vagy akár csak tartalmi azonosságot is.Az áttétel madár-ábrája így néz ki:

fa_er_2-321c

Az ellentmondást az sem enyíti, ha a szálló madarat szálló vadlúdnak fogjuk fel. Szöveg formálás esetében sem közömbös, hogy a látvány ill. ábrázolás mit fejez ki, milyen gondolattársításra ad lehetőséget. Feltehető, hogy az agyagtáblán azért áll ott két nem is azonos tollas állat, mert nem egyszerű alaphangot illusztráló jelről van szó, hanem nyilván olyan szövegről, melynek közléséhez mindkettőre szükség volt. De találunk ugyanebben az oszlopban (lefelé ötödik sor) szálló madarat is, ez meg mintha dögre szálló keselyű lenne:

fa_er_2-321d

Előtte (két jellel visszafelé) megint az előzőhöz hasonló idillikusabb hangulatú ábrákat látunk

fa_er_2-322a

Már utaltam arra, hogy rovás-jellegű jelek is előfordulnak az eredeti agyagtáblán: Ezt a jelcsoportot az áttételben így látjuk:

fa_er_2-322b

Pedig ha már mindenképpen szükséges az áttétel, elfogadhatóbbnak találnánk ezt a formát:

fa_er_2-322c

De térjünk vissza az áttétel madár-formájához. Az agyagtábla felirata, mivel plasztikus formákból áll, fényhatások szerint mintha váltaná a formákat. Így például több jel összevonásából valóban látható egy szálló forma: De ha ezt az ábrát jobban megnézzük, inkább gép-madár, mint közönséges tollas élőlény.

fa_er_2-322d

Ezt a változatot csak azért mutatom be, hogy valamiként közelítsük az áttétel jelét. Persze annak feltételezése, hogy az ókorban "szálló gép" lehetett volna, merész gondolatnak tetszhet. Bár ha a fenti jel mellé állítjuk a mykenei írásjelek között elő -forduló két különös ábrát, el kell gondolkoznunk ezeken.

fa_er_2-322e

(Leonard Palmer, Myceneaens and Minoans Aegean Prehistory, New York, Alfred Knopt, 1963.) És ha már ezeket itt bemutatom, szeretném a figyelmet még egy jellegzetes ókori mitológizált ábrára:

fa_er_2-322f

Azt hiszem, mindenki előtt ismeretes a neve ennek az égi szárnyas lónak: PeGaZuS - PéGóZuZ ha visszafelé olvassuk: ZuZóGéP.

fa_er_2-323a

Lehet, hogy véletlen egyezés, de azért nem ártana elgondolkozni felőle.

Jóllehet elnézést kellene kérnem a kis kitérőért, ám ha már elkövettem, hadd ismertessek még egy ide kívánkozó példát. A magyar népmesék mitológikus vagy tündérmese-csoportjának többségében jelentős szerepe van a táltos paripának. Ezt parázzsal kell jóltartani, és akkor repül, "hetedhét" országon át, sőt átrepüli az Óperenciás tengert is. (Gondoljunk a Peruban feltárt ókori repülő-pályára!) Tehát ezt a mesebeli táltost tűz hajtotta. És ha a "paripa-ló" szóformáját megfigyeljük, talán nem tűnik nyelvészeti abszurdumnak, ha a (P)- RePüLő szóval azonosítjuk, a paripa és Pegazus szavakat pedig, jelenlegi formájukban, értelemfedő-eltakaró szóferdítésnek tekintjük. (E tanulmány írása közben olvastam a hírt: "Dr. HALIL MESIHA egyiptomi tudós a kairói múzeumban vitorlázó repülőre hasonlító tárgyat talált". Magyar Hírlap. 1972. VI. 5.) Erről a kérdésről más keretben majd bővebben is szólok.

Visszatérve a két írásrendszer elemzéséhez, ha elfogadhatnánk az eredeti feliratban ezt az összevonásos formát, az ellentmondás a két írás között így sem oldódna fel, mert még mindig ott látjuk a békésen csipegető tyúkot.

Tehát ezeknek a csekély eltéréseknek mégis súlyuk van a szöveg hitelességének megítélésében. Természetesen nem állítom, hogy ezt az írásrendszert nem lehet más írásrendszerre átírni. De ennek az a feltétele, hogy először az eredeti írás hangzórendszerét mutassuk meg, aminek alapján az áttett szöveg vagy legalábbis annak tartalma ellenőrizhető. Ezek után nyugodtan latin betűkkel is átírható. De mi a hitelesség biztosítéka, ha egy "holt" nyelvet tartalmazó feliratot egy másik holt nyelv írásrendszerével szólaltatunk meg?

fa_er_2-323b

Bevallom, sohasem foglalkoztam volna ezzel a felirattal, ha az ékiratos áttételben nem állna ott az a repülő madárforma. Mert ha már ilyen tárgyi jelenséget ábrázol az írás, akkor természetes, hogy ennek megfelelőjét keresnem kellett az eredetiben is. Érthető, hogy ezután további összehasonlításokra kerül sor. Egy további példát ezekből itt mutatok be:

"Aannipadda" felirata (fent) és annak átirata (lent). Az eredeti agyagtábla a londoni British Múzeumban. (V. Zamarovsky: Kezdetben volt Sumér, Bratislava, 1966 113. old.)

fa_er_2-324

A fenti módszert követve, itt is egy eredeti táblát és annak áttett változatát tesszük egymás mellé. Ez a tábla az u.n. Aannipadda -feliratot tartalmazza. Az egymás mellé ill. főlé helyezett táblázatokon mindenekelőtt formai eltérés tűnik föl. Az eredeti táblán hat hasáb áll, ezzel szemben az áttételen egy köríves póttáblázat is áll hetedikül. Azért látszik mindez különösnek, mert az eredeti tábla, a sarok csorbájától eltekintve, nem látszik töröttnek. Ilyen szabályosan egyenes törés nem létezik, ilyent csak vágni lehet. De ne legyünk kicsinyesek, fogadjuk el töredéknek. Csakhogy akkor meg miért nem illesztették az eredeti mellé is ezt a hetedik hasábot?...

A másik feltűnő eltérés: azok a bizonyos keret alatti jelek: Ezeket vajon hova képzeljük el?

fa_er_2-325a

Talán helyszűke miatt a tábla hátuljára rótták volna őket? Vagy az aljához is tartozik egy szép egyenesvonalú töredék?...

Ha csak ezeket az eltéréseket látnánk, máris jogos lenne a hitelesség kétségbe vonása. Vagy talán csak publikációs hibáról lenne szó? Lehet, bár az ilyen hibát sem tartjuk megengedhetőnek, mivel félrevezetésre alkalmas. Végtére is nem olyan egyszerű Londonba elszaladni, hogy az eredeti leleteket kézbe vehessük. De nem csak ezekről a "kis" alaki hibákról van szó. A jelek egyeztetése olyan nagy eltérést mutat ki eredeti és áttétel között, amire feltétlenül fel kell figyelni. A jeleknek ilyen önkényes értelmezését és átrajzolását nem fogadhatjuk el, amíg nem vizsgáltuk meg tüzetesen, mert egy írást ana[kl]ógiák felhasználásával nem lehet megoldani. Különösen az ilyenfajta írásjeleknél kockázatos ez a módszer, ahol minden apró formaváltóztatás hangzóváltozást - csökkentést vagy bővítést - von maga után.

A jelek egyeztetését jobbról kezdjük. Az első hasábban fönt az áttételben csillag-forma jelet látunk:

fa_er_2-325b

A "csillag"-jelnél azért nem szóltunk, mert a két jel magyarázat nélkül is világosan mutatja az eltérést. A második jelet mint alap-ékjelet elfogadhatjuk, de a benne lévő ék helyzete nem közönbös, mert nem mindegy, hogy az ék álló ék vagy dőlt ék. Az sem közömbös, hogy arról dőlt vagy azon átáll. Ezt a különbséget - úgy látszik - az áttétel készítője is jól tudta, mert amilyen határozottan dőlt éket rajzolt ebben az ékjeiben, ugyanolyan határozott álló éket rajzolt a hatodik hasáb hasonló jelében. A harmadik jel az áttételen ugyancsak átgondolt szerkezetes jelnek tűnik, mintha az eredetinek csak a látszatával gondolna, miközben a saját mondanivalójához formálja a jelet. - Természetesen ez csak látszat, ami azért lehet tény is... - Az eredetin sokkal lazább és mozgalmasabb ez a jel. A vékony keret mintha nem is tartózna a hangsúlyozott három különböző helyzetű jelhez. Nem szabályosan párosan állók, átlózva a keretet, hanem azon belül az egyik dől, a másik áll. Ez lényeges jelentésbeli különbség.

A negyedik jelet ugyancsak nehéz egyértelműen azonosítani az eredetivel, amely szintén nem látszik olyan szerkezetesnek. Íme, az eredeti jel:

fa_er_2-326a

Megint csak hasonló jel áll a hatodik hasábban, de az átírásban ismét feltűnő az a már ismerős, következetes megkülönböztetés az átíró saját két jele között. Ez a hatos hasábban lévő jel - bár az eredetin sokkal határozottabb zárt ék áll, mint az elsőn, - az áttételen mégis úgy alakul, hogy rés marad ugyanazon a helyen. Vajon miért? Minden bizonnyal nem ok nélkül, mint ahogy a belső jel rendszerében sem véletlen elrajzolás a vízszintesen átálló három álló, az eredetin lévő kettővel szemben. Annyira pontosan szerkesztett formák ezek, hogy a legkisebb részlet is magára vonja a figyelmet.

fa_er_2-326b

nyoknak kell-e tekinteni. A jelek nem olyan meggyőzőek e tekintetben. Sokkal inkább elfogadható, ha úgy fogalmazzuk meg ezeket, hogy a formakapcsolással tornyok is lehetnek, de a formák, mivel nem zárt torony-formát képeznek, elkülönítve is olvashatók. Mert ha ezeket a torony-alkotó elemeket figyelmesebben megnézzük, bontással ilyen szabályos ékrovás-jelek állnak elő:

fa_er_2-326c

A második hasábban fönt párhuzamos két vízszintest látunk az áttételen:

fa_er_2-327a

majd pedig csillag-jel következik. Az eredetin azonban sem a vízszinteseket, sem a csillagot nem találjuk. Egy vízszintes ugyan látható, de az pont vagy apró ék-sor. Majd az alatt egy ékes formán át szintén pont-sor esik át:

fa_er_2-327b

Tehát ebből két vízszintest látni nem lehet. Ilyenkor arra szokás hivatkozni, hogy a régi író nem tudott jól írni. No azért akár milyen ügyetlen volt, a pont-sor és a sima vonal közötti különbséget csak tudhatta. Egy sima vonalat a legügyetlenebb kezű ember is tud húzni. Ha pedig ez "királyi felirat" volt, talán mégsem bízták a legügyetlenebb kezű betűvetőre.

A csillag-jel helyett egy ilyen tárgyias ábrázolású jelet látunk:

fa_er_2-327c

Igaz, az áttételen levő csillag sem azonos az előzővel. Ha ennek az összetételét figyelmesebben vizsgáljuk, ez így néz ki:

fa_er_2-327d

Itt is fel kell tételeznünk, hogy a különbség tartalmi eltérést jelez. Találunk még egy csillag-jelet a hatodik hasábban, s ez ismét más összetételű, mint az előzők:

fa_er_2-327e

Vagy talán az áttétel készítője is kissé ügyetlen kezű "írnok" volt, aki képtelennek bizonyult három csillagot egyszerű vonalakkal egyformára rajzolni?...

A következő jeleket magyarázat nélkül rajzoljuk egymás mellé:

fa_er_2-327f

A következő jel az áttételen bonyolult összetételű jel-csapat. Látszólag sok egyezést mutat az eredetivel, csakhogy mégsem azonos vele. Az áttételben zárt éket látunk, amely dőlt szálon áll. Ez a dőlt szál viszont szorosan

fa_er_2-327g

A jel folytatásán csak a függőleges állók láthatók, az eredetin az átfogó vízszintesnek nyoma sincs. Az álló ékek száma sem egyezik. Az eredetin három ék áll, a negyedik viszont összetett jel:

fa_er_2-328a

Vannak itt egyéb említésre méltó dolgok is, de ezeket a végén tárgyaljuk. A "csizma"-forma összetételéről is lehetne vitatkozni. A harmadik hasábban ugyancsak vannak ellentmondások, de nem kirívóak. Itt amit elfogadhatatlannak tartunk, az a középen álló jelen lévő három dőlt szál, amit az eredetin kettő, és itt a formán belül áll. Ez a jel megismétlődik az ötödik hasábban is, bár ott az eredetin egy tömör ékes forma áll, az áttételen pedig a három átálló szál áll, de nem úgy, mint az előzőben. Itt nem dőlnek, hanem vízszintesen állnak, és a középső jel gondosan rövidebb a többinél. Talán az sem véletlen, hogy az első jelnél viszont hosszabbra sikerült a középső.

Legfeltűnőbb az eltérés a negyedik hasábok között. Az áttételen ilyen jel látható:

fa_er_2-328b

Nem is annyira a két ékes jel a meglepő, hanem azok a pontsorok, melyek az egyik ék szárán gyűrűznek. Hogyan lehetséges, hogy ahol mi véletlenül sem láthatunk pontot, ott az áttevő egész halommal lát, de ott, ahol valóban pontok állnak (a második oszlopban), zárt vonalakat lát?... Ugyanakkor nem látta a negyedik hasábban mindjárt a következő, feltűnő és félreérthetetlen jelet sem:

fa_er_2-328c

Ezt a formát pontoknak látni talán mégis túlzás. De nem fogadhatjuk el az alatta lévő jelet sem annak, aminek ő látta.

A további összehasonlítás már csak szószaporítás lenne. Ehelyett inkább azokra a jelenségekre hívnám föl a figyelmet, melyek bár nem csak ezen a leleten láthatók, hanem még sok máson, mégis említés nélkül maradtak. Ezen a "sumér" táblán két írásréteg látható! Egy felszíni írás, erősen bemélyített, vastag vonalakkal, körülötte egy más jellegű írás jelei, ill. többségükben foszlányai vagy nyomai látszanak. Azonban néhány olyan határozott jel mutatkozik, melyek világosan mutatják az írás-rendszer jellegét, Mit jelent ez?... Azt, hogy a táblán eredetileg egy másféle írás állt, amit ledörzsöltek, és föléje új írást róttak. Ha pedig ez így van - már pedig a táblán látható kétrétű írás bizonyítja, - akkor felmerül a kérdés: milyen írást, ill. kiknek az írását dörzsölték le a "szumérok", hogy helyébe a sajátjukat rójják?...

fa_er_2-329a

De ezek szerint úgy látszik, nem is a "szumérok" voltak az írás feltalálói. Mert ha ezen a táblán az első "sumér" uralkodó felirata áll, az alatta lévő írás (részleteit kinagyítva 1. jobboldalt!) nyilván annak a népnek az írása, melyet talán ez a SuMiÍR -SéMiuR (?) uralkodó leigázott?

A leigázott nép írásos emlékeinek megsemmisítése vagy átírása évezredeken át nyomon követhető. A hódító nemcsak az írásokat igyekezett eltüntetni. Átfaragta a szobrokat is, eltüntetve azok etnikai jellegét, helyettük a saját jellegzetes típusának ábrázatát faragta. Az u. n. sumér szobrok többsége ilyen. A gránit szobrokat, amelyekkel nem boldogult, megrongálta, orrukat leverte, igyekezvén így a jelleget felismerhetetlenné tenni.

Ha az u. n. sumér leleteket alaposabban végigvizsgáljuk, ehhez a ledörzsölt alsó rétegű íráshoz hasonlókat bőven találunk. Az uri aranytőr pengéjén ilyen rovás áll:

fa_er_2-329b

A csónakos dombormű-töredéken, továbbá az antilopos táblán (i. mii, 20-22. kép):

fa_er_2-330

Ilyen bekarcolt rovásokat találhatunk egy megrongált szobron (i. mü, 16. kép). Szép tiszta rovás-sorok állnak a lefejezett "Innanna"-szobor (Páris) talapzatán is. (Andrée Parrot: Sumer. München, 1962. 209. kép.) Ezek a rovások sem nem sumér, sem nem akkád-sémi írások. Ezeket az írásokat Mezopotámia sémi uralom alá kerülése után mintha illegális írásként használták volna. Nagyobbára megrongált emlékeken és romok kövein fordulnak elő.

De ez az írásrendszer nemcsak Mezopotámiában fordul elő. Megtaláljuk a Fekete-tengertől északra épp úgy, mint Itáliában vagy Magyarországon. Itt befejezésül a magyarországiakból mutatnék be néhány példát, a saját gyűjtésemből:

fa_er_2-331

fa_er_2-332

Nem akarom számonkérni, hogy a régészek, történészek miért hallgatnak ezekről a rovásokról. Nem lehet azt mondani, hogy olvashatatlan, szétszórt rovások. Ilyenek is vannak, de azért talán azok is mondhatnak valamit. Ám vannak szép számmal sor-írások is, amelyekben értelmes szövegek állhatnak. Vagy elkerülték a szakemberek figyelmét? Nos, akkor talán nem volt haszontalan a fáradozásom, mert íme, most innét hívom fel a figyelmüket, hogy ezek is vannak, és ha szerényen is, de szót kérnek, mert minden bizonnyal van mondanivalójuk.


ZÁRÓSZÓ

Közel tizenötéves aprólékos, de jól megszervezett gyűjtés eredménye sűrűsödik az "Ékírástól a rovásírásig" két kötetében. Kezdeti elgondolásom az volt,hogy az egy kötet terjedelmét nem haladja túl a gyűjtött anyag, de a szinte "világszervezeti" méretet öltő segítőszándék munkatársaim részéről két kötetnyire duzzasztotta a rovásemlékeket.

S még így sem teljes a munka. Befejezés után, sőt még ma is egyre-másra küldenek újabb rovásemlékeket. Ezekből talán egyszer pótkötet alakul. Így lenne szép. A könyv nem könnyű olvasmány. Nem is akar az lenni. Inkább egész könyvtárt pótol főleg azok számára, akik a Hazán kívül élve keresik múltunk kultúrát hordó írását.

A kétkötetes "Ékírástól a rovásírásig" egyik főbb célja - mint azt bizonyára észrevehették Olvasóim - a magyarság ősi bölcsőjének, régi hazájának keresése. Vékonyka, de erős fonál, végigvezetve összes rokonnépeinknél, egyetlen családba fonva az apró rovás-gyöngyszemeket. Könyvünk eme szándékát, - úgy hisszük - sikerült elérnünk,

S a rovásírás megbecsülésére nem mondhatunk magasztosabb ítéletet és egyben buzdító intelmet, mint BARANYAI DÉCSI JÁNOS 1598 március 5-én TELEGDI JÁNOSHOZ intézett levele:

"A magam részéről méltónak ítélem e betűket nemcsak arra, hogy valamennyi iskolánkban tanítsák, hanem arra is, hogy mindenrendű honfiaink, gyermekek, ifjak, öregek, asszonyok, nemesek, parasztok, egy szóval: a kik csak magyaroknak akarják magokat neveztetni, megtanulják..."

Ezért értékeljük nagyra a két kötet mecénását, a Los Angeles-i KÖRÖSI CSOMA TÁRSASÁG ROVÁRÍRÓ CSOPORTJÁT, mert ezt a nemes eszmét tűzte ki céljául: megtanulni és megtanítani ősi rovásírásunkat. S miután egy nép sem maradhat fenn a történelemben, amely múltját nem tiszteli, már valóban végszóként idézzük FISCHER ANTAL KÁROLY 1889-ben megjelent rovásírásos könyvének imádságos fohászát:

fa_er_2-343

ISTEN ÁLDÁSA LENGJEN A MAGYAR NEMZET FÖLÖTT!

Számkivetésünk 30. karácsonyán, 1975-ben
Buenos Airesben

Fehérné, Walter Anna

Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 2. kötet PDF akta

XI. Rész: Felhasznált irodalom és források

ÍRÁSTÖRTÉNETI BIBLIOGRÁFIA

(Különös tekintettel a magyar rovásírás és vele rokon rendszerek irodalmára)

(MEGJEGYZÉS: Az alábbi könyvészet mellett még számos apróbb munkát is felhasználtunk, amelyek mindenütt jelezve vannak. Azonkívül hivatkozásul jelezzük CSALLÁNY DEZSŐ: "A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történelmi háttere" c. munkájához csatolt bőséges irodalmat is.)

ALBRIGHT, W. F,: The Archeology of Palestine, - London 1949

ALFÖLDI, A.: Études sur le trésor de Nagyszentmiklós - Cahiers Archéologiques, 1954. -123 - 149

ALTHEIM, Fr.: "Türkstudien" - La Nouvelle Clio - Bruxelles, - 1952

ALTHEIM, Fr.: Hunnische Runen - Halle (Saale), 1948

ALTHEIM, Fr., - JUNKER, H., STIEHL, R. " Inschriften aus Gruzien - Mélanges H. G. pag. 1 - 25

ALTHEIM, Fr., - STIEHL, R.: Die aramaische Fassung der Asoka - Bilinguis von Kandakar - Acta Antiqua, 1959, 107 - 126 old.

ANDRÁSSY K..J.: Az ótörok nyelvkérdés és az orkhoni feliratok - Magyar Őskutatás 1 (1971) 355 - 373 old.

ANDRÁSSY K..J.: A 10. század előtti rovásfeliratok szkíta nyelve - Magyar Őskutatás 1 (19170) 61 - 68 old.

ANDRÁSSY K.J.: Rovások, rovás ábécék - Kézirat 19171

ANDRÁSSY K..J.: Rovás és ideogrammatikus Írásjelek olvasási rendszere. Kézirat

ANDRÁSSY K,J.: A esik szentmiklósi és konstantinápolyi rovásfelirat új megfejtése, 1

ANGYAL, D.: L' écriture sumérienne et l'écriture chinoise - Emlékkönyv Dr. Mahler Ede 80. születésnapjára - Budapest 1937

APPELGERN, H. - KIVALO.J.: Alt-altaische Kunstdenkmaelei, Briefe u. Bildmaterial v, J. R, Aspelins Reisen - Helsigfors 1931

ARNE, I.: La steppe turcomane et ses antiquités - Geografiska Annaler - 1935

ARNTZ, H.: Handbuch der Runenkunde - 2,Afl. - Halle-Saale - 1944

ARNTZ, H.: Neue Runenschriften - Germania Jhrg. 29

ARTAMANOV, M.I.: A novocserkaszki múzeum kulacsain és a majacki gorodisesekövein lévő feliratok - Szovjet Régészet 10 (1955) 120 - 123 old.

ÁBRAHÁM, F. ; Magyar mongolkutató Leningrádban - Magyar Őskutatás - 1973 - 2. szám

BABINGER, A.: Eine neuentdeckte ungarische Kerbinschrift aus Konstantinopel vom Jahre 1515, - Ungarische Rundschau 3 (1914) 41 - 52 old.

BABINGER, A.: Ein schrifgeschichtliches Raetsel - Keleti Szemle 14 (1913) 4 - 19 old.

BÁRÁTOSI BALOGH, B.: Hun utódok, elpusztult hunos véreink - Budapest - 1931

BARNEA, I.: Les monuments rupestres de Besarabi en Dobroudja - Cahiers Archiologi-ques - 1963

BAZIN, L.: L'inscription d'Uyug - Tarliq (Jénisszéi) - Acta Orientalia-22 (1955)

BÉL, M,: De vetere literatura hunno-scythica exertitatio - Lipcse - 1718

BENKŐ, E.: Rovásírás az Aranyos mentén - Magyar Óskutatás 1 (1971)

BENKŐ, K.: Csik, Gyergyó és Kászon székek leírások - Kolozsvár - 1853

BOD, P.: Magyar Athenas - Kolozsvár - 1766

BORK, F.: Zur protoelamitischen Schrift - Orientalische Literatur Zeitung Bd. 8.

BORONEANT, V.: Hölenmalerai am Eisernen Tor - Tribuna Rumanei 3 (1974) nr. 38

BROCKELMANN, C.: Zu den türkischen Inschriften aus dem Jenissei-Gebiet - Uralaltarische Jahrbücher 24 (1952) - 137-142 old.

BROWN, C.I.: The Coins of India - The Heritage of India Series, London 1922

CORNIDES D.: De vetere litteratura Hunnica - Pest 1780. Kézirat M. N. Múzeum: ms Quart. Lat. 1878

CSALLÁNY D.: Székely-magyar rovásjelek Bonyháról. Arch. Ért. 1967 - 198-199 old

CSALLÁNY D.: A székely-magyar rovásírás történetéhez. Arch. Ért. 93 (1966) 36-45

CSALLÁNY D.: A székely-magyar rovásírás emlékei - Nyíregyháza 1963

CSALLÁNY D.: Radocsányi (Moldva) kőbalta - Nyíregyházi Múzeum Értesítője 3 évf.

CSALLÁNY D.: A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történelmi háttere. - Nyíregyházi Múzeum Évkönyve 10 (1968)- 31-84

CSALLÁNY D.: Rovásírásos gyűrűk Magyarországon. - Arch. Ért. (1955) 79-85

CSALLÁNY D.: A magyar és az avar rovásírás. - Nyíregyházi Múzeum Evk. 11 (1968)

CSALLÁNY D,: A nagyszentmiklósi rovásfeliratok és a battonyai Árpád-kori rovásírásos gyürü kapcsolatai. - Nyíregyházi Múzeum Évk. 11 (1968)

CSALLÁNY D,: A magyar rovásírás betűi. - Magyar Őskutatás - 1971, 2. szám

DANZEL, A.: Die Anfaenge d. Schrift - Leipzig 1929

DEBRECZENYI M.: Az ősmagyar írás néhány hazai s oroszországi emléke - Bp, 1914.

DEME A.: Lehel kürtje. - Magyar Őskutatás 1 (1971)

DESY F.: a magyar ősírás - Auróra, 1902, aug.

DIACONU, P. - PETRE, N.: Quelques observations sur complexe archéologique deMurfatlar (Basarabi) - Dacia (N. S.) 13 (1969)

DIETRICH, Fr.: Runenschriften eines gothischen Stammes auf den Wiener Goldgafaessen des Banater Fundes - "Germania" 11 Jhrg. S. 177-208

DOBLHOFER, E.: Zeichen und Wunder. -Deutscher Taschenburch Verlag - 1964 és új magyar kiadása: Jelek és csodák -Budapest-1972

DONNER, O.: Sur l'origine de l'alphabet turc du Nord de l'Asie. - Journal de la Société Finno-Ougrienne 5 (1896)

DONNER, O. -RASANEN, M.: Zwei türkische Runeninschriften - Helsingfors-1931

DROUNIN, M.: Les monnaies Touranniennes - Revue Numismatique - 1891, 225 old.

ECKHARDT, S.: Az új rovásírásemlékhez - KCsA. II. Ergzband, 378 old.

ENDERLIN, K. Gy„ - FORRAI, S. "Témoignages sur la pérennité des runes hongrois" Előadás a 29. Nemzetközi Orientalista Konferencián Paris 1973.(Communication présentée par.... en 29. C. I. O - Paris 1973)

ERDÉLYI F. I,: Türk rovásírásos felirat Környéről - Antik Tanulmányok 69 Évf. 2 sz.

ERDÉLYI F. I.: Új magyarországi rovásfelirat. - Arch. Értesítő 1961

ERDÉLYI F. I.: A jánosházi avarkori temető. - Régészeti Füzetek 2 (3958)

ERDÉLYI F.I. -PATAKY L.: A nagyszentmiklósi "Attila-kincs" leletkörülményei. "Magyar Történelmi Szemle - New York 1 (1969)

ERNYEI J.: A rovásírás kritikája. - Századok 51 (1917), 408

FÁBIÁN J.: Visk és Alsószemeréd - Magyar Sión 2 (1864)

FALKEN STEIN, A.: Zu dem aus Tartaria - "Germania" Jhrg. 43 (1965)

FEHÉR G.: A nagyszentmiklósi kincs-rejtély megfejtésének útja - Arch. Ért. 1950

FERENCZY S.: Az énlaki rovásírásos felirat. - Kolozsvár 1936

FERENCZY S.: Rovásírásunk "r" jegye. - Kolozsvár, 1939 Erdélyi Múzeum

FISCHER, A. K.: A velencei "Pili Acratani" rovásjegyei - Népnevelők Lapja, 1892, 9. sz.

FISCHER, A. K.: Die Hunnen im schweizerischen Eifischtahle und ihre Nachkommen bis auf die heutige Zeit. - Zürich, 1896

FISCHER, A. K.: A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei. - Budapest 1889

FLEET, F.: Corpus Inscritionum Indicarum - Vol. 111. Inscriptions of the Early Gupta Kings and their successors - 1888

FORRAI S.: A székely rovásírásos naptár rövidítési rendszere és a gyorsírás. - Gyors- és Gépírók Lapja 24 (1974) január

FÖLDES-PAP: Vom Felsbild zum Alphabet. - Stuttgart, 1966

FRIEDRICH, J.: Entzifferung verschollener Schriften und Sprachen. - Stuttgart, 1966

GADD, C, J. - LEGRAIN, L.: Royal Inscriptions (Ur excavations text I.) London, 1928

GEORGIJEV, G.: Natpis vrhu kroglija pecost et Karanovo. - Archeologija 1 (1969)

GEORGIEVSZKU, M. A.: Pismenije znaki i natpisi iz Vinci - Sbornik-jugoslavija I—III. 1940, Beograd

GERGELY K.: Az ősmagyar írás emléke Nagybányán. - Nagybánya és Vidéke Évf. 21. (1895) nov 17

GHIRSHMAN, G.: Fouilles de Sialk près de Kashan 1933-1937. - Paris, 1938

GYÖRFFY, Gy.: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról - Budapest, 1958

HÁJOS I.: Monumentum Literarum Hunno-Scythicum. - Erdélyi Múzeum kézirattára

HALEVY, J.: Mélanges d'épigraphie et d'archéologie sémitiques. -Paris, 1874

HARMATTA J.: A legrégibb Xvarizmi felirat. - Acta Antiqua Hung. - 1966

HARMATTA J.: Bizánc és a Sassanidák kapcsolatainak történetéhez.- Antik Tanulmányok, - 1966

HARMATTA J,: Late Bactrian inscriptions. - Acta Antiqua Academiae Sc. Hung, 1969

HARMATTA J.: The Bactrian Wall-Iscriptions at Kara Tepe. Acta Antiqua Ac. Sc. H.

HENNING, W. B.: The Choresmian Documents. - Asia Major 11 (1965) London

HEREPH, J.: A bolonyai rovásírásos naptár megtérő sorvezetésének (bustrophedonjának) képlete. - Ethnogaphia - Budapest 46 (1935) 60-65

HERMAN, O.: Az ősszám és ősbetű irodalmunkban. - Arch. Értesítő 1903, 250 cid.

HERZFELD, E.: Antpersische Inschriften. - Archeologische Mitteilungen aus Iran. I. Ergänzungsband. - Berlin 1938

HEVES, F.: A Margit-szigeti felirat megfejtése. - Magyar Őskutatás, 1972. 2. szám

HICKES, G.: Antique litteraturae septentrionalis libri duo. - Oxoníae 1703

HÓDOLY L.: A székely vagy régi magyar írás eredete. - Pozsony, év nélkül

HOMMEL, Fr.: Grundriss der Geographie und Geschichte des Alten Orients. - Berlin

HOMMEL, Fr.: História de Babilónia y Assiria. - Barcelona, 1929

HOOKE, S. H.: The early History of Writing. - Antiquity 9 (1937) 261-277

HORVÁTH J.: A magyar irodalmi műveltség kezdetei, Budapest 1938

HORVÁTH M.: Ezeréves nyelvi rejtély a megfejtés útján. - Hétfői Hírek 1971, VI. 21

HOUGHTON, W.: On the hieroglyphie or picture origin of the characters of the Assyrian syllabary. - Transactions of Soc. bibl. and Arch. - London, 1879. Vol. V. 454

HUART.C. - DELAPORTE, L.: El Iran antiquo y la coviliviacipn irania. Mexico, 1957

HUNTER, G. R,: The Script of Harrappa and Mohenjodaro, London 1934

INGSTAD, I. H.: Vikingek az Újvilágban. - Budapest, 1972

JAKUBOVICH, E.: A székelyderzsi rovásírásos tégla. - Magyar Nyelv 1932

JAKUBOVICH, E.: A székely rovásírás legrégibb ábécéi. - Magyar Nyelv, 1935

JAKUBOVICH, E.: A bögözi székely rovásbetűs felirat, - Magyar Nyelv, 1931

JÄNICHEN, H.: Neue Inschriften aus alamanischen Graebern des 7. Jahrhunderts. - Fundbericht aus Schwaben N.F. 18 (1967) 233-239

JENSEN, H.: Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart. - Stuttgart 1951

JERNEY J.: Közlemények a hun-scitha betűkkel írott Turócz-vármegyei régiségről. - Tudománytár 8 (1840)

JERNEY J.: A nagyszentmiklósi kincsről. - Hajdan és Jelen 1847

JUHÁSZ F.: XVIII, századi babonák és ördöngösségek. Ethnographia, 1938

KALMÁR A.: Az énlaki rovásírás,. Magyarország, 1916- 329, szám

KASSAI WALTER A.: Adatok a Margit-sziget művészettörténetéhez. - Magyar Történelmi Szemle 2 (1971) 67-88

KÉKI B. - KÖPECZI BOCZ I.: Az írás története. Budapest, év nélkül

KÉMENES A.: Székely rovásírás és a tulajdonjegyek. - Budapest, 1914

KÉMENES A.: Tászoktetői leletekről (Csik vármegye, Ditró határa) Arch. Ért. 1914

KÖRÖSI CSOMA TÁRSASÁG: Rovásíráskutató csoport Los Angelesben. Magyar Őskutatás, 1972, 3. szám

KRAMER, S. N.: History begins at Sumer. - Garden City-New York, 1959

KUN B.: Egy XVIII. századi rovásírásos ábécé. - Magyar Nyelv, 33 (1937) 251

KUZNECOV, V. A.: Nadpiszi Kumarisnkogo gorodiscsa, - Szovjetszkaja Arch. 1963.

LABAT, R.: Manuel d'épigrahie akkadienne. - Paris, 1948

LÁSZLÓ GY.: A népvándorláskor művészete. - Budapest, év nélkül

LÁSZLÓ GY.: A honfoglaló magyar nép élete, Budapest 1944

LÁSZLÓ GY.: Az "Attila-kincs" és a Szent László legenda. - Népszava, 1973 szept. 8

LÁSZLÓ GY.: Jegyzetek a nagyszentmiklósi kincsről. - Folia Archeologica. Evf. 1957

LÁZÁR, gróf M.: A gróf Lázár-család. - Kolozsvár, 1858

LELKES, G.: Magyarok az ékírás felderítésénél. Magyar Őskutatás 1971. 1. szám

LELKES, G.: Magyarok a mayák nyomában. - Magyar Őskutatás (kézirat részlet) 1970

LENORMANT, F.: Histoire ancienne de 1' Orient. Kilencedik kiadás, Paris 1888

LIGETI, L.: Az ismeretlen Belső-Ázsia. Budapest "a könyvnyomtatás 500. évében"

LIGETI, L.: A kazár írás és a magyar rovásírás. - Magyar Nyelv 23 (1927)

LIGETI, L.: Újabb magyar rovásírásos "emlékek". - Magyar Nyelv, 21 (1925) 218-19

LIGETI, L.: A magyar rovásírás egy ismeretlen betűje. - Magyar Nyelv. 21 (1925) 50

MAGYAR A.: Magyar rovásírás. - Warren, Ohio- 1961

MAHIEU de J.: "Le grand voyage du dieu-soleil" - Paris, 1971 és német kiadása: "Des Sonnengottes Todeskampf" Tübingen, 1973.

MAKKAY.J.: The Tartaria Tablets. - Orientális, Roma, 37 (1968)

MAKKAY.J,: The late Neolithic Tordos group of signs. - Alba Regia - Székesfehérvár, Annales Musei Stephani Regis 10 (1969)

MARQUART, J.: Chronologie der alttürkischen Inschriften. - Leipzig, 1898

MARQUART, J.: Historische Glossen zu den alttürkischen Inschriften. - Wiener Zeitsch. für die Kunde des Morgenlandes 12 (1898) 157-200

MASON, W. A.: A History of the Art of Writing. - New York, 1920

MAVRODINOV, N,: Remarques sur les inscriptions du trésor de Nagyszentmiklós. - Bulletin de la Soc. Hist. Bulgare, 1939

MAVRODINOV, N.: La trésor protobulgare de Nagyszentmiklós. - Byzantinoslayica, 1948

MELICH J.: Néhány megjegyzés a székely íráshoz. - Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925

MÉSZÁROS GY.: Rovásírásos kun nyelvemlékek. - Népünk és Nyelvünk, 1936.

MÉSZÁROS GY.: Magyarországi kun nyelvemlékek. - Budapest 1914

MÉSZÁROS GY.: A nagyszentmiklósi kincs egyik áltörök felirata. - Népünk és Nyelvünk. - 1938. 1-18 old.

MÉSZÁROS GY.: A Nagy-Szent-Miklósi kincs rovásos feliratainak megfejtése. Budapest, - Ethnographia 26 (1915) 1-25 old.

MÉSZÁROS GY.: Jazyg nyelvemlék Magyarországon. - Népünk és Nyelvünk. 1938

MLADENOV, St.: Zur Erlaerung der sogenannten Buela-Inschrift des Goldschatzes von Nagy-Szent-Miklós-, Ungarische Jahrbücher. 1927.- 331-337

MODI J. J.: Mi volt a hunok vallása?- Magyar Őskutatás 1971. 6. szám

MOLDOVÁN, G.: A latin, Cyrill, dák és székely Írásjegyek kérdése a románoknál. Budapesti Szemle, 1887, 52. füzet

MOLNÁR G.: - HEGYI M.: Négy hágó szikla-vadonában. - Budapest, 1970

MOORHOUSE, A. C.: The triumph of the Alphabet - A History of Writing. New York. -1960

MORFOVA, Z. R.: Natpis pri Sitovo. - Plovdir 2 (1950) Sofija

MÖTELFIND, H.: Der Schatzfund von Nagy-Szent-Mikiós, Komitat Torontál, Ungarn. Ungarische Jahrbücher 5 (1925), 364-391

MUNKÁCSI B.: Problem der Szekler Runenschrift. - Keleti Szemle Évf. 15

MUSNAI L,: Székely rovásírásos emlékek. - Magyar Nyelv, 32 (1936) 229-233

NAGY, G.: Butául Zoapan - Buila Zoapan Archeológiai Értesítő Évf. 1908

NAGYFALUSSY L.: A Kecskemét városi múzeum egy rejtélyes felirata. - Kalocsai Kollegium Értesitője 52. szám, 1936

NAGYFALUSSY L.: Ógörögbetűs feliratok az alföldi sírleletekben. - Kalocsai S. J. - Szent István Gimnázium Értesítője 1940-41

NEGYESY L.: Coniectura a konstantinápolyi rovásírásos emlékekhez. - Ethnographia 26 (1915) 159-160

NEMES Ö.: A székely írás. - Magyarország és a Nagyvilág., 19 (1882) 48. szám

NÉMETH GY.: A csíkszentmihályi felirat. - KCsA. II. (1932) 434-436 old.

NEMETH GY.: A székely írás egy új emléke: a homoródkarácsonyfalvi felirat. - Magyar Nyelv, - 41 (1945), 11-14 old.

NÉMETH GY.: A magyar rovásírás. - A Magyar Nyelvtudományok Kézikönyve. II. sz. Budapest, 1934. - 1-32 old.

NÉMETH GY.: Die Inschriften des Schatzes von Nagy-Szent-Miklós. I. - Die Sprache der Petschenegen und Komanen, II. Die ungarische Kerbschrift. - Budapest, 1932

NÉMETH GY.: A nagyszentmiklósi kincs felirata. - Magyar Nyelv, 1932. - 65-85 old.

NÉMETH GY.: Az "Attila-kincs" feliratainak ügye. Egyetemes Philológiai Közlöny, 1916. - 419-422 old.

NÉMETH GY.: Die köktürkischen Grabinschriften aus dem Tale des Talas in Turkestan. - KCsA. II. (1926-1932),- 143-143

NÉMETH GY.: A nagyszentmiklósi feliratokhoz. - Egyetemes Philológiai Közi. 1915

NÉMETH GY.: Thomsen a nagyszentmiklósi kincs feliratáról. Egy. Phil. Közi. 19 37

NÉMETH GY.: A régi magyar írás eredete. - Nyelvtudományi Közlemények, 3937

NY BERG, H. S.: L'inscription pehlevie d'istanbul. - Byzantion 38 (3968), 332-122 old.

ÖDÖNFY L.: A magyar-székely rovásírás legfőbb szabályai. - Budapest 3924

PAIS, D.: "Derzs apa-pap" - Magyar nyelv 28 (1932)

PAIS D.: A székelyderzsi rovásírásos tégla kora. - Magyar Nyelv, 58 (1952)

PAIS, D.: A konstantinápolyi rovásirat x jeléről. - Magyar Nyelv, 31 (1935)

PARROT, A.: Sumer, - München, 3962

PATAKY L.: "Aranyba vert dísztávirat" (Pailag L. intervjuja) Ifjúsági Lap

PATAKY L.: A Margit-szigeti romfelirat megfejtése.(Intervju: Sinka F.)Új Ember - 1967 jun. 31 és Hétfői Hírek 1965 jan.

PÉTERFALVY J.: Besszarábiai avar rovás egy barlangtemplom falain. - Magyar Őskutatás, 1972. 3. szám

POPOVIC, V.: Une civilisation égéo-orientale sur le moyen Danube. - Revue Archéologique. - Tome II. 1965

PRŐHLE V.: A sumérok nyelve és írása. - Magyar Őskutatás, -1971. -251-267 old.

PUMPELLY, R,: Exploration in Turkestan. - Prehistoric Civilisation of Anau. - Washington, 1908

PÜSPÖKI NAGY P.: A Felső-Szemerédi rovásemlék. - Irodalmi Szemle (Bratislava) 3968

RADLOFF, W.: Alttürkische Studien. - Bulletin de 1' Acad, Imp. des Sc. St. Petersburg

RADLOFF, W.: Die alttürkische Inschriften der Mongolei. - St. Pétersbourg 1894

RADOLESCU, A.: Un document proto-roumain a Capidava. - Dacia, N. S. 15 (197 0)

RAMSTADT, R.: Die Inschrift des Grabsteins am Suzdi. Journ. de Soc. Fin. Oug. 1913. -

RAMSTADT, R.: Zwei uigurische Runenschriften

RÉTHY L.: Az úgynevezett hun-székely írás. - Arch. Értesitő, 1888

RÓMER F.: A Felsőszemerédi templom felirata. - Magyar Sión 3 (1864)

ROSKA M.: Figurális díszű őskori cserép Kisbácsáról (Kolozs-megye). Fol. Arch. 1939.

ROSKA M.: A Torma Zsófia-gyűjtemény az Erdély Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában. - Kolozsvár, 1941

ROST, L. J.: Sumerische Kunst, - Leipzig, 1966

ROZGONYI R. R.: Az írásrendszerek kialakulása. - Los Angeles 1972. -Kézirat.

SČSERBAK, A.M..-Les inscriptions inconues sur les pierres de Khumara (au Caucasa du Nord) et le problème de l'alphabet runique des Turcs occidentaux. - Acta Orien-talia (Budapest) 15 (1962), 283-290

SČSERBAK, A. M.: Néhány sző a Don-vidékén talált runikus feliratok olvasásának módozatairől. - Szovjet Régészet 10 (1955), 124-137

SCHEDEL A.: Új szempontok a Duna-medence vízrajzi vonatkozású, ókori földrajzi nevei eredetének kutatásához. - Magyar Őskutatás , 1971. 5. szám

SCHRAEDER, H. H.: Zur Beschriftung des Schatzfundes von Nagy-Szent-Miklós,. - Ungarische Jahrbücher 5 (1925)

SCHWARTZ, G.: Initia religionis Christianae inter Hungaros Ecclesiae Orientális adserta. - Hallae-Magdeburg. - 1740

SEBESTYÉN, GY.: Rovás és rovásírás. Budapest, 1909

SEBESTYÉN GY.: A nagyszentmiklósi kincs feliratairól. - Egyetemes Philológiai Közlöny, 1918. - 78-81

SEBESTYÉN GY.: A magyar rovásírás eredetéről. Nyelvtudományi Közlemények, 1918

SEBESTYÉN GY: Rovásírásos nyelvemlékek. - Emlékkönyv Szily Kálmánnak. Bp. 1918.

SEBESTYÉN GY.: Kritikai tévedések a rovásírás körében. - Századok 51(1917)

SEBESTYÉN GY.: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Bp. 1915., IV - 173 old.

SEBESTYÉN GY. ; Megjelent-e Telegdi Rudimentája Leidenben ? Ethnographia, 1915

SEBESTYÉN GYULA: Újabb glosszák a konstantinápolyi rovásírásos emlékekhez. Ethnographia 25 (1914), 1-23 és 65-80

SEBESTYÉN GY.: Telegdi János 1598-iki Rudímentájának hamburgi és marosvásárhelyi kézirata. - Magyar Könyvszemle, - 11 (1903), 247-280

SEBESTYÉN K.J.: Székelyrovásos bejegyzés a brassói magyar evangelikus egyház jegyzőkönyvében. - Erdélyi Múzeum 50 (1945)

SEBESTYÉN Cs. K.: A székelyderszi rovásírásos tégla kora. - Magyar Nyelv, 1952.

SINKO F.: Kötöny megfejtett síremléke (?) Intervju Pataky Lászlóval. Új Ember, 1967 VI. 11. szám

STEIN, A.: An archeological Tour in Wazaristan and Northern Baluchistan. - Memoirs of the Archeological Survey of India. - 37 (1929)

SUPKA, G.: A nagyszentmiklósi kincs feliratairól. - Arch. Értesítő, 1917.

SUPKA G.: A nagyszentmiklósi kincs revíziója. Arch. Értesítő, 1915.

SUPKA G.: Zur Herkunft der Tierschale von Nagy-Szent-Miklós. - Strzygowszki Emlékkönyv. Wien-Jiellerau 1923

SUPKA G.: Das Raetsel des Goldfundes von Nagyszentmiklós. - Monatshefte für Kunstwissenschaft 9(1916), 13-24

SURÁNYI I.: Az örmény Sat-Enik és a magyar Emese-monda. - Magyar Történelmi Szemle 1 (1970) 23-33

SURÁNYI I.: Magyar tisztségnevek két gruziai feliratban. - Magyar Történelmi Szemle, - 2 (1971), 157-179

SZABÓ J.: (Fénykereső) A csíkszentmiklósi templomon lévő régi felírásról. Tudományos Gyűjtemény 1840, IV. kötet

SZABÓ K.: Az énlaki egyház ős székely betűkkel irt fölirata. - Kolozsvár, T 64

SZABÓ K.: A régi hun-székely írásról. Budapesti Szemle, 1866

SZAKONYI v.I. V,: A halálraítélt legrégibb magyar rovásírás emlék, a "Margit-szigeti rovásfeliratos kő" , - Amerikai Magyar Élet, 1965 dec. 8

SZEPESSY G.: A nagyszombati "Vinland-térkép" - Magyar Történelmi Szemle, 1972.

SZEPESSY G.: Etruszkok és magyarok. - Magyar Őskutatás, 1971. 2. szám

SZIGETHY 8.: Rovásírás a bögözi freskón. - Erdélyi Múzeum 35 (1930)

TAGLIAVINI, C.: Luigi Ferdinande Marsigli e la serittura "runica"dei siculi di Transilvania. - Bologna, 1930

THOMSEN, V.: S. Stein' s manuscripts in turkish "runic" from Miran and Tun Huang. -JRAS. London 1912.

THOMSEN, V.: Ein türkische "Runen-Schrift" aus Turfan. Sitzungsberichte, 1910

THOMSEN, V.: Une lettre méconnue des inscriptions de l'lénisséi. - journal de la Soc. Finno-Ougrienne 30 (1913)

THOMSEN, V.: Alttürkische Inschriften aus der Mongolei. - Zeitschrift der Deutschen Morgenlaendischen Gesellschaft 78 (1934) 121-175

THOMSEN, V,: Inscriptions de l'Orchon. - Mémoires de la Soc. Finno~Oug. 5 (1896) THOMSEN, V.: Turcica. - Helsigfors, 1916

TODOROVIĆ, J,: Writer, signs in the Neolitic culture of Southeastern Europe. - Archeológia Jugoslavica, Beograd, 10 (1972)

TODOROVIĆ, J.: Banjica, naselie vincaske kulture. - Beograd, 1961

TOLSTOV, S. P. - LIVSHITZ, A. B.: Deciphrement and Interpretation of the Klnvarezmian Isncription from Tok Kala. Acta Anatique, - 12 (1964)

TSERETELI, G.: Die Bilinguis vom Mzcheta. - Bulletin of the Marr Institute. Tiflis.1941

VÁMBÉRY A. ; Noten zu den alttürkischen Inschriften der Mongolei und Sibériens. - Mémoires de la Société Finno-Ougrienne 12 (1899)

VÁSÁRY I,: A rovásírás kutatás ma, - Magyar Híriap, 1974 január 26

VÁSÁRY I.: A török és magyar rovásírás. - Élet és Tudomány 1973

VASIĆ, M.M.: Preistoriska Vínca. - 1972

VLASSA, N.: Chronology of the Neolitic in Transylvania in the Light of the Tartaria settlements stratigraphy. - Dacia, 7 (1963)

WEULE, K.: Vom Kerbstock zum Alphabet. - Stuttgart, 1915

WLADÁR R,: A nagyszentmiklósi kincslelet feliratainak megfejtése. - Budapest, 1921

ZAKARIÁS J. és FÁY D. Délamerikai misszionáriusok úti levelei. Föld. Közi, 1910

ZAMAROVSZKY V,: Kezdetben volt Sumér, Bratislava-Pozsony, 1966

ZSUFFA S. ; A magyar nyelv nyelvrokonai. - Budapest, 1942

 

fa_er_1-348

 

Számításműszaki szerkesztő jegyzetei:

Fehérné, Walter Anna, Az ékírástól a rovásírásig című Buenos Aires-ben kiadott műve két kötetben jelent meg.

E mű számításműszaki átszerkesztése három kihívást jelentett: Az egyik a számításműszaki betűrendszerek alkalmazása, ami lehetővé teszi úgy a szavak illetve a szöveg szakaszok számító keresését, mint a szövegszerkesztők többi képességei hasznosítását. A második a betűköz előny-hátrány egyensúlyozása. Valószínűnek tartható, hogy a szerző helyenként a szövegek olvashatósága illetve kiemelése érdekében ritkította a betűket, ami viszont eleve kizárja a szavak keresést. A betűritkítás előnyeit és hátrányait az átszerkesztő az ekként betűzött szövegek kiemelésével próbálja egyensúlyba hozni. A harmadik a szövegközben megjelenő de számításműszaki betűrendszerben nem létező betűk és jelek hiteles átadása. E három, egymást néha kölcsönösen kizáró igény szükségessé tette a számításműszaki betűrendszerben nem létező betűk illetve a rajzolt jelek beillesztését a sorok közé ott ahol a szöveg jelrajzokat is tartalmaz - csoportosítva ott, ahol sűrűn előfordulnak. Ezek a szövegképek, bár alakban megszakítják a szöveget, tartalmilag összekapcsolódnak a szöveggel.

E két kötetre fölosztott könyv eredeti fénymásolata betűképolvasó (OCR) és magyar szótárt is alkalmazó program segítségével lett átszerkesztve számításműszaki használatra. A program fölismeri a betűk és szavak többségét, és jelzi az olvashatatlan vagy érthetetlen betűket és szavakat, melyek kijavítását a használóra "bízza". A használó - ebben az esetben, ezen szerkesztő - viszont nem nyelvész, tehát csak dilettánsként képes a "rábízott" olvashatatlan vagy érthetetlen betűkkel és szavakkal megbirkózni. Az olvasható de érthetetlen szavak megmaradtak eredeti OCR-"olvasott" alakban, melyekhez (a szerkesztő szerint) e szavak helyes betűzése szögletes zárójelben [...] hozzá lett adva. (A szögletes zárójelek kizárólag ekként szerepelnek itt: E kizárólagos kezelés megkönnyebbíti e mű esetleges lektorálását egy szövegszerkesztő segítségével, mely minden ekként megjelölt szakaszt a szögletes zárójel kereső kulccsal megtalál.) Az eredetileg szögletes zárójelek itt kapcsos zárójel {...}-re lettek átszerkesztve.

A szövegben előforduló "Szerk" megjelöléssel ellátott jegyzetek nem ezen szerkesztő hozzáadásai, hanem a könyv anyagához tartoznak.

E könyv XI. része, "Felhasznált irodalom és források", a második kötet végén jelenik meg. A kötetek teljessége érdekében ez a rész itt mindkét kötet végére be lett szerkesztve. Hasonlóképp, a teljes tartalom át lett szerkesztve a kötetek végéről mindkét kötet elejére. A "ZÁRÓSZÓ" a "Felhasznált irodalom és források" végéről át lett szerkesztve a X. rész végére.

 

Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig, 2. kötet PDF akta