Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Igaz Történelmünk Vezérfonala Árpádig /4

2011.04.25

A SZARVAS SZIMBÓLUMA.

     Az első vizsgálatunk máris egy nagyon érdekes megállapítást eredményez. Ugyanis az összes szkíta szarvas ábrázolások egy "lerogyott", tehát összehajtott lábakkal fekvő szarvast ábrázolnak... és csak ilyen szarvasszimbólumokat talált a régészet az ázsiai sztyeppéktől kezdve a Kárpát-medencéig. Hazánkban is találtak - Tápiószentmártonban - egy Ilyen aranyszarvast.

bjf_igaztortelenmunkapradig-16.jpg

 
 
     Szinte hihetetlen az, hogy a szakemberek egyáltalában nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy miért ilyen formában ábrázolták mindig a szkíták a szarvast. Ugyanis ez az egyöntetű ábrázolás nem lehet véletlen, hanem a tudatos következetességgel ábrázolt azonos formának feltétlenül valami fontos és az életfolyamatát meghatározni szándékozó jelentése van. A titkot talán megoldja az az egészen különös és egyedülálló különlegességnek vehető ábrázolás, ahol egy kiterjesztett szárnyú madáróriás magasba lendülni lászik a karmaiba fogott lerogyó szarvassal. (Lásd: a borítólapon is.)

bjf_igaztortelenmunkapradig-17.jpg

szkíta "Napmadár": közép-ázsiai szkíta királysírból. Kr. e. 4-3. szd. (Ermitázs, Nagy Péter-gyűjteményből.)

 

     Sajnos László Gyula sem vette tekintetbe e szimbólumnak azt a részletét, ahol az óriásmadár karmai közt lévő "lerogyott" állat szarva látszik és a szarv formája valóban szarvasnak minősíti ezt az állatot és nem "hegyikecskének", miképpen ő írja magyarázatában.
     De az "anyaistennő" hatalmas madarát megtaláljuk a nagy. szentmiklósi aranykincs 2. és 7. sz. korsóján is. - Ez az ábrázolás azonban külön tanulmányt követel. Itt csak azt akarom megállapítani erre vonatkozólag, hogy a mahgar-káld hagyomány él és megmaradt az álmos-árpádi hon-visszafoglalóknak már Jézus Urunkhoz kapcsolt hiedelmében is.
     Az pedig nem véletlen, hogy az istenes szkíta társadalom termelte ki azokat a kiválasztottakat, kik a "gyengülések" idején Isten felé fordították az emberi lelkeket. Ma "vallásalapítóknak" nevezi őket a profán történelemszemlélet. De pozitív valóság az, hogy a szkítaság adta az emberiségnek őket. A Melkisedek-rendbelieket, Zaratustrát, Konfuciust, Buddhát, és az Istennek földre szállt Fia is szkíta-pártus vérrel öltött testet, mint azt bebizonyítom a "Bethlehemi Herceg" c. könyvemben. Ezért nevezte a zsidó származású Ephiphanius "egyházatya" a minden saul-páli zsidó gyökértől és zsidó vonatkozástól mentes jézusi tanítást "jézusi szkítizmusnak".
     De térjünk vissza a szkíta Napmadárhoz.
     E szimbólumnak a megfejtéséhez a mezopotámiai – ma sumírnak nevezett - szkíta hagyományt kell elővennünk, ahol nagyon sok írott mítosz tudósít arról, hogy a sumír Istenanyának - "INNANA"-nak - van az IM-DUGUD nevű hatalmas madara, mely magasba emeli az erejét vesztett Napot a téli napforduló idején. Dr. Bobula találta meg az ékiratokon azt, hogy ennek a magasba emelt Napnak - azaz a visszatérő naperőnek – neve sumír nyelven: TUR-UL, vagy TUR-ULLU. De a görögöknél - akik átvették a sumír hagyományt és saját hiedelmükhöz idomították annak részleteit - szintén megtaláljuk ezt a madáróriást PHŐNIX néven.
     Én azt hiszem, hogy ez a szkíta szimbólum pontosan a sumír hitvilág azon részletét ábrázolja, amikor az életetadó Istenanya óriás madara segít az erejét vesztett Napnak a feltámadásban, így találjuk meg ebben a jelképben a rómaiak hitvilágában élt "legyőzhetetlen Istent" is, aki szintén a téli napfordulókor új életre támadó Nap volt... s akinek ezt a napját fényes ünnepségekkel díszítették.
     A "lerogyott" vagy "feltápászkodó" aranyszarvasok tehát az új erőre kélő, a sötétség világát legyőző Napistent jelképezik, és itt van előttünk hagyományunk szent madara, melyet talán már szittya őseink is TURUL-nak hívtak, hisz az IM-DUGUD nevet alig 100 éve ismerjük a megfejtett ékiratokról. Lehetséges. Én is csak feltételezek, és történelmi nyomozásomban igyekszem logikus következtetésekre helyezkedni. így az a valóság, hogy szittya őseink - most már úgy mondom - "fekvésből felemelkedni szándékozó szarvasokat" ábrázoltak, és csak ilyeneket – engem arra a következtetésre vezet, hogy ebben a "legyőzhetetlen Napistenben" való hitük csak megerősíti az "örök Élet" náluk lévő hiedelmét. De arra is mutat, hogy kaiendáriumi évüket a téli napfordulóval indították.

bjf_igaztortelenmunkapradig-18.jpg

4 szarvas: fülükön türkizkő. Kr. e. 7. sz. Khazakistanban ásták ki

Ennek alapján biztosan mondhatjuk, hogy kozmológíkus vala sszemlélettel rendelkeztek, amit bizonyít a - szintén az Ermitázs múzeum tulajdonát képező - aranylemez, melyen 24 ilyen szarvasábrázolást találunk. A 24-es szám ugyanis az alapját képezi a kozmológiában a Nap és Hold periódusok szinkronizálási időpontjának. Ezt természetesen egy külön fejezetben kellene letárgyalni és megismerni. A bemutatott szimbólumokból kapott kiértékelésünk mindenesetre kétségteleníti a szarvasábrázolás kozmológikus rendeltetését.

 

bjf_igaztortelenmunkapradig-116.jpg

 


24" Szarvas: a legrégibb szkíta királysírból, Kelermesból. Kr.e.7.szd. A "párduccal" együtt volt. (Ermitázs)

 
 
     Az aranyszarvas tehát a Napisten örökkévalóságát jelképezi, és számunkra milyen érdekes és szép, hogy e napon mi mindnyájan a mi "legyőzhetetlen Istenünknek", a Világ Világosságának, a mi Jézus Urunknak születését ünnepeljük. Én úgy vélem, hogy nekünk - "Jézus hitüeknek" - és a Jézus hitű szittya utódoknak ez a legnagyobb és legszentebb hagyomány, hiszen a turini lepedő antropológiai kiértékelése már felfedte a názáreti Jézus faji hovatartozandóságának igazságát.
     Az eddigiekből már felelhetünk arra a kérdésre is - részben - hogy: "kihez és hogyan imádkoztak a szkíták"...?
     Imaforma nem maradt utánuk. Azt azonban már tudjuk, hogy tisztelték az Isten-Anyát és a Nap sugárzása mögött hitték az Örök és Hatalmas, Legyőzhetetlen Istent. Aki szembe áll a nappal - nem lát árnyékot. A Napot senki sem tudja magának kisajátítani. Mindenkire egyformán ragyog. Mindenkit egyformán életet. A Naptisztelet annyit jelent, hogy a tisztelő a Nap által rendelt kozmikus törvényeket felismerte és azokhoz alkalmazkodik. Ez a kozmikus világszemlélet pedig a legtisztább és legerkölcsösebb Istenhit, és ez, valamint a hozzá kapcsolódó Isten-Anya tisztelet és talán imádat - ad magyarázatot szittya őseink jóságos és önfeláldozó lelkivilágára, tiszta és erkölcsös életükre, az adott szó betartására - hogy csak a régi történészek által rájuk vonatkoztatott jellemvonásaikat érintsem.
     Az eddigiekből megtudjuk tehát azt, hogy szkíta őseinknél a lerogyott szarvas kozmológikus ismeretüknek egyik jelentős bizonyítéka. Azonban eddig még senki sem tette fel azt a kérdést, hogy "miért fárad el annyira a szarvas, miért van összerogyó állapotban annyira, hogy az Istenanya hatalmas madarának kell felemelnie...?" (Felhívom a figyelmet arra is, hogy a Napmadár karmaiban lévő összerogyott szarvas szarvai "koronaszerűen" vannak ábrázolva, ami különleges voltát jelképezi!)
     Az egyetlen helyes választ a mi "Csodaszarvas" hagyományunk adja, azzal, hogy a "Csodaszarvas" az agancsai közt viszi a Napot, és ezt nem szabad egyszerűen "mondának" nevezni, mert ez valójában a precessziós, nagy napciklus megismerésének népies tanítása, amiként majd azt részletesen kifejtem a "TURUL" c. fejezetben.
    De éppen ez a valóság, hogy a "Csodaszarvas" agancsai között viszi a Napot, lesz bizonysága annak a hiedelemnek, mely szerint az életet adó NAP eredeztetője őseink tűztiszteletének.
    Ugyanis szkítáknak nevezett őseink éppen úgy, mint a hunok és az avarok, a ceremoniálisan, vagyis imádkozás kíséretében meggyújtott, és így szentnek nevezett tűzben tisztelték Urunk Istenünk örök és véghetetlen hatalmát. - Úgy hitték, hogy a "szent tűz" a rossz emberi gondolatok elégetöje, és általa nyernek új erőt a "fénylátók". Ez volt fogadalmaiknak Megtartója, esküvéseik megpecsételője és önvizsgálatukban a "tisztítótűz" is.
     Ezért találjuk meg nyomukban mindenütt a fémüstöket, melyeket általában csak "áldozati üst"-nek neveznek a kutatók. De ezek nem lehetnek "áldozati üstök", hiszen őseink nem áldoztak még lovat sem, hanem - mint mondám - "tisztultak" az Isten erejét és örök hatalmát jelképező' "szent tűz" által.
Az egyetlen tudósunk, aki őseinknek ezen "tűztiszteletét" okosan észrevette, boldog emlékű Magyar Adorján volt. Idézni fogok "Csodaszarvas" c. könyvének 31-32. oldalairól, de hálásan köszönöm Dudás Rudolf munkatársamnak, hogy erre felhívta figyelmemet. így ír Magyar Adorján:15

 

     "...az avaroknál, akik tűztisztelők voltak, BARAPA vagy BARISA a Nap- és Tűz-Istennek (neve), és jelképei ezen jelek voltak. Az egyenlő szárú kereszt a tűz jelképe volt, a körbe foglalt ilyen kereszt pedig a Napé, vagyis ez a Napban székelő tüzet is jelentette... mivel minden földi tűz a Napból származott erő megnyilvánulása, vagyis tehát minden földi tűz is tulajdonképpen a Napból származott. A keresztes Napkorongot pedig az avarok az Égistent jelképező szent állat, a Csodaszarvas, valamint a náluk ezt többnyire helyettesítő őskori óriáskos szarvai közé is odaábrázolták."
     Magyar Adorján adataiból "három" vonatkozást emelhetünk ki, melyeknek mindegyike a ma sumírnak nevezett mahgarszkíta őseinkhez vezet.
     1. "BARISA": az egyenlő szárú kereszt a legrégibb képjelünk. (L. 74.) Jelentése: "BAR" = "pár", vagy "más". (Valaminek "pár"-ja, vagy "más"-a.) De a "keresztet" is jelenti. "IZI" (L' 142 172) = "tűz". "BAR-IZ(i)-A", vagy BARIZA = "tűzkereszf... jelképe a tűznek.
    2. "BARAPA": már így is van jelentése: "APA Párja". Ha a Napot vesszük "APA"-nak, akkor a "párja" a földi tűz. De sumír etimológia szerint is megtaláljuk jelentését így: "BAR" = mint fent. "RA" (L. 381.) = "fény. pír", "PA" (L. 295) = "fő". "BARRAPA" = a "fő-fényesség". Tehát ez a "tűz" maga.
     3. Az őskori óriáskost, ahogy Magyar Adorján írja: "egyenes és kötélmódjára csavart szarvai voltak" - ez pontosan ráillik az UR-i királysírban talált és az életfa előtt álló, szintén csavart szarvú aranykosra, hol az arany, mint a Nap férne szintén ide vonatkozik. De ennél a "kosnál" az a legérdekesebb, hogy a legősibb sumír képjele a "körben lévő egyenlő szárú kereszt". Minden összejön tehát, és ha még kiegészítjük mindezt a "sumír teremtéstörténet" azon részével, hogy a sumír Ádám Évát, az ékirat szerinti "EM-BAR"-t, a szárnyas KOS vezette a Tudás Fájához, akkor elmélkedhetünk szent hagyományaink ösiségéről. (Ez a képjel megtalálható L. 537. alatt.) E kitérő után folytassuk a szkíta hitvilág feltárását.
     Ez a jóságos és békeszerető nép tehát imádkozott és Istenfélő volt. Az eddigi szimbólumok szerint a feltett kérdésem felére tehát választ tudok adni. Most azt szeretném felderíteni még, hogy e jóságos és istenfélő nép hogyan lehetett a harcban – még magával szemben is - oly kegyetlen, hogy halálfélelmet nem ismerve - "mint a pokol ördögei" - harcoltak. Legalábbis így írják róluk az idegen történészek.
     Itt az alvilági ügyeknél két érdekes megfigyelést végezhetünk. Egyik a szittya-hun-magyar lóval való temetkezés szokása, mely azt a hiedelmet látszik megerősíteni, hogy a földi harcos lovával együtt költözik át a "másvilágra" azért, hogy a megholt ősök seregébe sorakozzon, élve maradt népe segítségére. Ebből azt a hiedelmet is észlelhetjük, hogy
     a "másvilág" nem azonos a keresztényi felfogás szerinti "po- Kollal", hanem a megholt ősök birodalma. Lakói nem emberábrazatú, de szarvakat viselő ördögök tehát, hanem a feltámadásra, az örök életre váró olyan ámyéklelkek, akik földi szeretteiknek segítséget nyújtanak a bajban, veszedelem idején.
     Hát most a szkítaságra vonatkoztatott ezen különös jellemvonásaikat szeretném - szintén a szimbolizmus segítségével - megérteni és megmagyarázni. Meg kell vizsgálnunk tehát ismét együtt azt, hogy honnan ered a szkítáknál és mit rejt a 

PÁRDUC SZIMBÓLUMA.

 

     Itt nehezebb feladattal állunk szemben, mint az eddigi szimbólumok vizsgálatánál. Ugyanis, ha totemállatnak feltételezzük a párducot, úgy meg kell keresnünk azt a nemzeti hőst, akire vonatkoztatják. Ha szimbólumnak véljük- akkor a mögötte rejlő misztériumokat kell felderítenünk. Akármelyik utat választjuk is, első kérdésnek azt kell feltennünk, hogy találunk-e párducot a szkíta hagyományban...?
     Bizony találunk egy hatalmas arany párducot az Ermitázs múzeumban, Nagy Péter cár gyűjteményében, melynek képét itt bemutatom. A katalógus azt írja róla: "a legrégibb szkíta királysírban találták, Kelermesen, és a Kr. e. 7. századból való, és az ilyen párducábrázolás igen fontos tényezője volt a későbbi *sarmata* és *hun* szimbolizmusnak".
     Tehát nem egyszerű "totemállat", hanem valószínűleg az ösmitológia igen nevezetes alakját jelképezi. Kutassunk hát együtt a mitológiában!

bjf_igaztortelenmunkapradig-22.jpg


     (A szimbólumok keresésében igen fontos ezen a párducon azt felfedezni, hogy a farkán és a körmein misztikus szörnyek vannak ábrázolva.)
     Legcélszerűbb, ha a történetírás atyjától - Herodotostól – indulunk ki, aki a szkítákat Herkulestől származtatja – mondva, hogy:
"Herkulesnek három fia volt: Agatirs, Gelon és Szkíta." (IV. X.) Ma már nagyon jól tudjuk, hogy a görögök Herkulese a mezopotámiai GILGAMES görög változata. Az akkád nyelven írt Gilgames eposznak azonban megvannak a sumír nyelven írt eredeti töredékei, melyek alapján az eposz készült. GILGAMES és eredeti formájában GIS-GIL-MAS akkád nyelv szerint olvasott nevek, és a múlt századbeli kutatók - mint George Smith is – az egész eposzt a Bibliában említett hatalmas uralkodó - Nimrud – személyéhez kapcsolták. így - ezen az úton - a görög Herkulestől a mezopotámiai Nimrudig vizsgálódva - valóban megleljük a párduc-hagyományt, és ez azért is fontos, mert a sumírnak nevezett népnél találjuk meg a párducbőrböl készült kacagányt is, mint felségjelvényt már az i. e. 3000 körül.
     Sumír nyelven a párduc neve: NIB. Ezt az ékjelét az akkádok NIMRU-nak olvasták, és NIMRUD a "helyén lévő párducot" jelenti, amit nekünk a Biblia idevonatkozó része magyaráz meg: (Mózes I. 10.)
     "Nimrud hatalmas vadász az Úr előtt"... és leírja az ő birodalmát Sineár földjén, melyet - Sineárt - a biblikus szakemberek ma Mezopotámiával azonosítanak. Tehát a "PÁRDUC ÚR" (sumírul NIB-ÚR) hatalmas birodalommal rendelkezett a földön, aztán nagy vadászként állt az Úr előtt.
     Elérkeztünk a nimrudi párduchagyományhoz, és láthatjuk, hogy a néphagyomány megőrzi az alapelemeket, de az idő folyamán saját életéhez idomítja, formálja az élő mondavilág vezéralakját. Mert a nagyon régi szkítáknál NIMRUD-GILGAMES görög formája - Herkules - apja a szkítaságnak, és ez a hiedelem még Mátyás királyunk korában is élt, hiszen Mátyás szobrot emeltetett a nemzet ősapjának - Herkulesnek. A szkítáknál is élt ez a nimrudi hagyomány, és talán azonos formában, miként mi azt a Csodaszarvas mondánkból ismerjük, ahol Nimrud Hunor és Magyar apja.Lehet, hogy ez a monda az eredeti szittya alapú, hiszen HUNGAR és MAH-GAR jelentős értelmű szittyasumír szavak, melyek az "életért küzdő népet" és a "tudás népét" nevezik. Nyugatba helyezésünk ezer éve sok mindent elfelejtetett a magyarsággal, és a görög Herkules erősebb lett Nimrudnál, aki akkor is ott volt az égen - nagy vadászként az Úr előtt -, de csillagneve- ORION - elfeledtette régi nevét, bár van adatunk arra, hogy HERKULESNEK is nevezték.
     Hagyománykincsünk legnagyobb ékessége - NIMRUD - az Úr előtti nagy vadász, uralja az eget annak a nagy királynak az emlékében, akit valamikor NIB-ÚR-nak... azaz PÁRDUC HŐSnek nevezett népe. A szkíták párducát tehát biztosan tekinthetjük NIMRUD - a HŐS PÁRDUC - ábrázolásának. Mivel azonban NIMRUD személyét oly hatalmas misztika övezi, amit még a Biblia is megemlít, a földi hagyomány misztériumaiban, meg kell keresnünk a párduci szimbolizmus titkait. De nimrudi hagyományunk olyan hatalmas és sokrétegű, hogy külön fejezetet kell nyitnunk azzal a kérdéssel: "Mit tudunk Nimrudról...?"

 

Felhasznált irodalom és hivatkozások:
1. Strabo: de situ orbis L. XI. "Graevi scriptores universos septemtrionales olim Scythas et Celto-Scythas... appellant. Eos aotem qui ultra maré Caspium sünt partim Secas partim Massagetas quamquam de iis nihil exquisite dixerunt, nec etiam qui Cyri bellum adversum Massagetas gestum conscripserunt. Nam de iis nihil omnio exacte dictum est"...
2. "Histoir des Celtes". (A la Haye 1701.)
3. "Recherces sur l'origin des Schytes eu Goths." 146
4. Borulni: "Decades". Desercicii de initiis et majoribus Hungarorum.
5. Herodotos IV. könyv 99.
6. Herodotos IV. könyv 100. és 117.
7. Curtius: "História Alexandri Magni" L. VI. c. 3. "Sogdiani, Dahae, Massagaetae, Scae ejusdem nationis sünt."
8. Gordon Childe: "What Happened in the History" )London, 1924. 18. o.)
9. Stephanus Byzantinus: De Urbibus in Voce Parthiaei: "Parthiaei gens olim Scythica..."
Justinianus: Epitome Historiarum L. XLI. c. 1. Jernades de rebus Geticis: "Parthi Scytharum exules fuere. Hoc etiam ipserum vocabulo manifestatur, nam Scythice sermone Parthi exules dicuntur." Strabo. L. XI.
"Postea Arsaces vir Scytha cum ex Dais quosdam haberet qui Parni dicuntur nomades Ochum accolentes Parthiam invasit atque ebtinuit." Theophylactus Simoncatta L. I. Turci orientales tempestate hac legatos cum numeribus ad Justinum. Justiniani successorem, anno regiminis secunde miserunt, ne Abares (serves suos) reciperet, obescrantes... cumque Abari mox accessissent qui Pannoniam habitare paceque frui Romanorum precabantur, ob datam Turcis fidem repulsam tulerunt."
Hieronymus in Epistola ad Helioderum: "Ab ultima Maeotide inter glacialem Tanaim et Massagetarum immanes popules, ubi Caucasi rupibus feras gentes Alexandri claustra oercuerunt erupisse Hunnorum examina", Procopius: De Bello Persica apud Hunnorum nomen complectitur, habitant eorumque sedes usque paludem Maeotidem perünent".
Gregorius Fejér: Aborigenes et incunabula Magyarorum p.
*2l. "Bulgari occidentale seu nigri lingua sua Hunnica seu grt lingua sua Hunnica seu Magyarica primitiva cum Slavica commutata degenerarunt.
"Cedrenus: Theophanes apud Strltterum. "Hungurl et Sabtri gentes Hunnlcae." Preceplus de Bello Gothlco L. IV. "...ibi Hunnl quos Sabiros appellant, et aliae quaedam gentes Hunnlcae habitant." Theophylactus:"Sabiri gens Hunnlca ad Caosasum habítant."
10. GRANT, Michael:"Kulturgeschichte Griechenlands und Rom".(Thames & Hudson, London. 41.old.)
11. Jacketta HAWKES and Sir Leonard WOOLEY: "Prehistory and the Beginnlngs of Civilizacions". (Unesco. 251-52, 292. és 332.old.)
12. Badiny Jós Ferenc: "Káldeától Ister-Gamig I." (38. old.) (*) "The Interpreter's Dictionary of the Bible". (Abingdon Press N. Y. 1962. "P". 792. old.)
13. Badiny Jós Ferenc:"Az Ister-Gami Oroszlánok Titka." (BS. AS. 1979.)
14. László Gyula: "Hunor és Magyar Nyomában." (Gondolat, Bp. 54. old.)
15. Magyar Adorján: "A csodaszarvas". (Magyar Adorján Baráti Kör, 1991.)
16. Henry J. Seldis: "Los Angeles Times". (1975. aug. 10.)
17. Sir Leonard Woolley: "Ur in Chaldáa". (Brockhaus- Wiesbaden, 1957.)