Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája /4

2012.04.05

Az erdélyi városok a dunai államrendben

A nem szakember is azonnal látja, ha ránéz Európa térképére, hogy Erdély abba a földrajzi tájba tartozik, melyet a Kárpátok ívei jelölnek ki s a Duna vízhálózata kapcsol össze szerves földrajzi egységbe. Erdély e földrajzi helyzetéből következik, hogy természetének megfelelő hivatást e nagyobb táj keretében kap, ami abban összegezhető, hogy a dunatáji védelmi rendszerben a legfontosabb sarokbástya legyen. Erdély városai is ezzel a rendeltetéssel kapcsolatban alakultak ki, fejlődtek naggyá és lettek századokon át a dunai államrend szilárd tartóoszlopaivá.[5]

1. Az erdélyi tájat egy 400 m magasan fekvő, túlnyomórészben magas hegyekkel körülvett medence alkotja, amely két szélesen nyitott völggyel, a Szamos és Maros völgyével illeszkedik a Kárpáttér központi tájához, a Magyar Alföldhöz. Más tájakra azonban magasra emelt homlokkal, 2,000 m-re nyúló hegycsúcsokról néz alá és azokkal csak egy-két szűk folyóvölgyön és nehezen járható hágón át érintkezik. Erdély általános földrajzi helyzete és a nagy magyar Alfölddel való szoros kapcsolata érthetővé teszi, hogy legfontosabb két stratégiai útvonalát a Szamos és a Maros völgye alkotja. Ez útvonalak erdélyi végénél stratégiai hivatású, "kulcsvárosok" keletkeztek, egyrészt Kolozsvár és Dés, másrészt Gyulafehérvár. E kulcsvárosok szerepét a nevükben megőrzött "vár" szócska is jelzi.

A dunai államrend szempontjából az Erdélyben lévő három kulcsváros — Kolozsvár, Dés, Gyulafehérvár — közül a legkiemelkedőbb szerep Kolozsvárt illeti. Ez a vár a belsőkárpáti magtáj erőire támaszkodva, — amelyekkel ő áll a legrövidebb útvonalon kapcsolatban, — a stratégiai helyzetű másik két várossal karöltve, a Szamos és Maros völgyét követő úthálózaton át könnyű szerrel ellenőrizheti az erdélyi bástya egész északi és déli részét. Kolozsvárt előnyös katonaföldrajzi helyzete így arra a feladatra jelöli ki, hogy az egységes kárpátmedencebeli állam legfontosabb stratégiai, közigazgatási és szellemi támaszpontja legyen a Királyhágón túl. A történelem ezt a katonaföldrajzi megállapítást mindenben megerősíti. Kolozsvár ugyanis mindannyiszor a leghatalmasabb erdélyi város lett, valahányszor a természet sugalmazásának megfelelően az egész belsőkárpáti térség ugyanazon állami szervezetbe tömörült. Így az egész középkor folyamán 1541-ig, majd az 1790 után következő időkben 1918-ig és azután az elveszett területek visszaszerzését követő években, 1940-től 1944-ig.

Gyulafehérvár földrajzi helyzetéből fakadó jelentősége Kolozsvár fölé akkor emelkedik, ha a Kárpáttér politikai egysége megbomlik és az erdélyi bástya, elvesztve a központi tájjal való kapcsolatát, saját erőire utalva független életre kényszerül a konjunkturális helyzetben. Ez esetben ez a három oldalról magas hegyek védelme alatt álló s beljebb eső város lép előtérbe és a Maros jól kapcsolódó oldalvölgyein át egész belső Erdélyt uralhatja. Ilyen történeti helyzetben lett Gyula-Fehér-Vára Erdély fővárosává két ízben is: Árpád fejedelem idejében a gyulák alatt, akik nagy függetlenséget élveztek, valamint a török uralom idején, az erdélyi fejedelmek korában, akik mindnyájan Gyula-várban székeltek.

2. A délerdélyi városok kialakulásában is az útvonalak játszottak döntő szerepet. Elsősorban az a két út, amelyek egyike a Kárpátok ívét átszelő Olt folyó völgyében a Vöröstoronyi-szorosban halad, másika a Tömösi hágón át vezet Havasalföldre (Valachiába). E két kijáró kapu előtt halmozódnak fel azok az erdélyi medencében termelt ipari és kereskedelmi javak, amelyek a Balkán-félsziget errefelé eső térségében találnak felvevő piacot. Ebből a Havasalföld felé irányuló kereskedelmi forgalomból született meg és növekedett naggyá Nagyszeben és Brassó. E két "kapu-város" sorsával függ össze Erdély második kultúrnépének, a szászoknak sorsa. Jólétük csúcspontja a 14. és 15. századba esik, amidőn a Kárpátok külső lejtői is a magyar vezetésű Dunatáj befolyása alatt álltak. A délerdélyi kapuvárosok tehát elsősorban kereskedelmi hivatásúak, szemben a közigazgatási, politikai és katonai jellegű kulcs városokkal.

bt_akmi10

Az Erdélyi-medence és a Székelyföld városi központjai
A fekete szín az erdővel borított és 1,000 m-nél magasabb hegyeket jelöli, ahol nincs lakosság. Ez a lakatlan és nehezen járható területsáv a Dunamedence természetes határa kelet és dél felé. Európában ez volt a legtartósabb országhatár. — A magas hegyek között, a Maros és az Olt felső völgyében négy székely város virágzik: Gyergyó-szentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy (karikákkal jelölve).

3. Erdély harmadik városi övezete és egyben harmadik fajta várostípusa a Keleti Kárpátok magas fekvésű medencéiben: a Gyergyói, Csíki, Kézdivásárhelyi és Háromszéki medencében keletkezett s neveik Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy. E városok elsősorban helyi jelentőségűek, kisugárzásuk saját medencéjük határain túl nem terjed és inkább mezővárosok, semmint szokványos értelemben vett ipari, közigazgatási és katonai jellegű tömörülések. E mezővárosok a magyarság legkeletibb ágának, a székelységnek néprajzi területén állnak és politikai jelentőséghez a nyugati magyar városívhez, Gyulafehérvár-Kolozsvár-Dés vonalhoz illesztve jutnak. E két városi övezet ugyanis mint valami hatalmas kar átöleli egész Erdélyt, melynek mértani középpontjában helyezkedik el a nagy jövőre hivatott gyönyörű Marosvásárhely.

Erdély harmadik népe, a magyar és szász letelepedése után beszivárgott románság (oláhok) nem alapított és később sem nyert külön városokat. Mint Erdély politikai és kulturális feltárása után érkező és századokon át hegyi pásztorkodással foglalkozó népelem, a múltban csak egyes külvárosokat lepett el. 1918 után azonban, amidőn az akkori konjunkturális viszonyok között a főhatalom birtokába jutott, nagy mohósággal vetette rá magát városi központok szerzésére és ebbeli törekvését a másik két erdélyi nép, az őslakos magyarok és az utóbb jött szászok kultúr-központjainak erőszakos elrománosításával igyekszik megvalósítani. Az erőszakos románosítás elsősorban a Havasalfölddel (Valachiával) régtől fogva kereskedelmi kapcsolatban álló Nagyszeben és Brassó városokra irányul, valamint a román környezetben lévő Gyulafehérvárra. Legújabban pedig a nagy magyar hídfő, Kolozsvár a célpont. A két előbbi városból a román politika a természetellenes Nagy-Románia számára olyanfajta katonai és közigazgatási támaszpontot akar kiépíteni Kolozsvár fedezetével, mint aminők az önelvű belsőkárpáti államszervezés szempontjából Kolozsvár, Dés és Gyulafehérvár. A szászok zömének Erdélyből való kitelepítése e városok elrománosítását megkönnyíti. A románok által ostromolt városok jövőjével, az értük folyó csata kimenetelével szorosan összefügg a magyarság keleti ágának sorsa.

bt_akmi11

Áttekintve az erdélyi városok földrajzpolitikai helyzetét és történeti múltját nyilvánvaló, hogy az önelvű kárpáti államrendben Erdély nyugati városai elsősorban politikai és katonai téren hivatottak vezetni, a délerdélyi határvárosok kereskedelmi gócpontok, a székely néptalajon keletkezett városok viszont helyi és nemzetpolitikai feladatokat teljesítenek. De az is világos, hogy a románság újabb keletű várospolitikai törekvései oly természetűek, amelyek nemcsak Erdély belső néprajzi egyensúlyát veszélyeztetik, hanem egyúttal a belsőkárpáti államrend tartós szétbontására és az európai egyensúly megbontására irányulnak. Ezért az erdélyi román uralom felszámolása és az Erdélyben élő román népelem csökkentése általános magyar és európai követelmény.

____________________

[5] Erdély nevét általában a latin Transylvania, Ultrasilvania jelentésével egyezően szokták magyarázni, "erdőn túli táj" értelemben, a dolgot a Kárpátok külső, keleti oldaláról nézve. A név kétségtelenül régi és magyar, minden bizonnyal a Kr. e. évezredek valamelyikéből származik, amikor ott az első honfoglaló magyar törzsek megjelentek. Megtaláljuk ugyanis ezt a nevet több más helyen is, ahol az ősmagyarok nagyobb csoportjai telepedtek meg. Észtországban pl. Ardala alakban, Franciaországban mint Ardennes, a Régi Keleten pedig országnévként Ur-Artu alakban, az Asszíria felett elterülő erdőkkel borított hegyvidék neveként. Herodotos is említi a nevet, amikor a szkítákról szól, akik első ékei a Kr. e. II. évezredben érkeztek el a Maros forrásvidékére, "Erdőországba" (Woodland). Mivel a név felsorolt előfordulásai mindig nagy erdőségekkel borított tájakat jelölnek, aligha kétséges, hogy az Erdély szóban valóban az erdő fogalma nyert megörökítést. — A románok által használt Ardeal a magyar névből ered; a szónak a románban nincs etimológiája. A név tősgyökeres magyar volta miatt a románok újabban tartózkodnak használatától és helyette a latinos formát, Transylvaniát hozzák forgalomba.

Fejezet:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40