Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája /8

2012.04.07

Magyar nyelvű felirat egy 9. századi régészeti leleten

Dienes István a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékáról írt tanulmányában (A honfoglaló magyarok. Budapest 1974) a 48. oldalon bemutatja azt a harang alakú apró tárgyat, amelyet a Nógrád-megyei Pilin faluban találtak egy női sírban a régi temető feltárásakor. E tárgy alsó részét éremre emlékeztető kerek lap zárja be, amin tizenhat, egymástól különálló rovás jel szerepel négy rövid sorban, 5 + 5 + 4 +2 elosztásban. E feliratot már régibb idő óta ismerik tudósaink és róla Czebe Gyula elmefuttatása alapján (Egyetemes Phil Közlöny, 1918 454 sk) azt vélik, hogy görög nyelvű keresztény könyörgést tartalmaz.

bt_akmi12

Okfejtésében Czebe Gyula nyilván abból indult ki, hogy a betűk külön állnak, vagyis nincsenek az arra alkalmas helyeken egymással összeróva. Ebből úgy vélte, hogy nem rovásjelekkel áll szemben, hanem régi görög betűkkel és azokat jobbról balra haladó rendben soronkint így írta át: K-E-B / O-H-Th-H-H / A-N-H-A / M-H. E betűket aztán így tagolta szavakba : KE BOHThH HANH AMH. amelyek kiegészítve az írásban nem jelölt hangokkal és görögösítve így hangzanak: K(yri)e, Boét-hei 'I(ó)án(n)é, Amé(n), magyarra fordítva: "Uram, segítsd meg Jánost, Amen."

Ezzel a megoldással szemben azonban komoly aggályok merülnek fel, ha a dolgot tüzetesebben megvizsgáljuk. Először is meglep bennünket, hogy az írás első sorának első betűje, a kereszt alakú jel, sehol sem szerepel az átírásban (a rovásban ez a jel az I-hang jelölésére szolgál). Másodszor, a kereszt után következő és K-nak olvasott jel a valóságban nem K, hanem két különálló rovásjel: a T és a melléje írt R. Harmadszor, egészen szokatlan volna ha igaz lenne, hogy a szöveg írója oly ügyetlenül helyezte el írásjeleit, mint Czebe Gyula véli, hogy ti. azok egyik sorban sem fejeznek be szavakat, hanem tartalmazzák a következő sorba írt szó első hangját is, noha a betűk logikus elhelyezését semmi sem zavarta, hiszen hely bőven állt rendelkezésre. Az első sor végén szereplő B a következő sorba írt szó kezdőbetűje volna; a második sor végén szereplő H a harmadik sor szavához tartoznék; a harmadik sor végén lévő A-jel viszont a negyedik sor szavának lenne kezdőhangja. Ami továbbá a görög szavak ily módon való kisikerítését illeti, meg nem engedhető nagy szabadsággal történik. Végül pedig, szintén komoly aggodalom : az így nyert szöveg értelme nem egyezik a tárgyi valósággal, mert a sírban nem egy "János" (férfi) fekszik, hanem egy nő! A felsorolt észrevételek miatt a javasolt olvasást nem fogadhatjuk el hitelesnek és meg kell próbálnunk, vajon görög helyett nem inkább magyarul kell-e a szöveget szólásra bírni.

Mielőtt az írásjelek magyar módra való vizsgálatához hozzálátunk, egy kis nyelvészeti és régészeti körültekintést végzünk. Magyarország 1944-es helységnévtára szerint Piliny egy kisközség, 907 lakossal, akik mindnyájan magyarok. Hegyek és dombok közé van ékelve, 9.8 kilométerre a legközelebbi vasútállomástól, posta és távíró nélkül. Ez a hely tehát még a közelmúltban is isten-háta-mögötti helynek számított, ahol az ősi hagyományok zavartalanul fennmaradhattak. Az is figyelemre érdemes, hogy a falu külsőségei közé tartozó egyik hegyet Másistenibérc-nek hívják, amazt viszont, amelyen a régi temető van, ahonnan a lelet előkerült, Leshegy-nek nevezik. A legközelebbi város a megye székhelye, Balassagyarmat. Ezek a helynevek egyáltalában nem Árpád-kori jellegűek, hanem olyan szókincset őriznek, amely a bronzkorban bevándorolt magyar nyelvű lakosság sajátja. Azé a magyar néprészé, amely a Balkán-félszigeten át érkezett az országba a Kr. e. II. és I. évezred fordulóján, kiindulópontja az Egei-tenger szigetvilága volt, ahova viszont a kisázsiai Hétországból, Kánaánból és a Nílus deltájának vidékéről települt át, miként ezt A magyar népek őstörténete c. munkám III. kötetében előadtam. A Másistenibérc régies összetételű kifejezés "Isten mása" értelemmel; a Leshegy-név viszont hajdani nap-kultusz emlékét őrzi, olyan helyet jelent, ahol a nyári napmegálló (június 10-21) idejét szokták figyelni (lesni), szóval ahol naptárkészítéssel foglalkoztak, mint sok más hazai "szemlélőhelyen". Balassagyarmat nevében viszont Bál isten nevét láthatjuk, a víz egyik gyakori régi magyar nevével (So) kapcsolatban. Ebben a környülállásban a Pilin vagy Piliny név sem lehet más, mint Bölény, csupán kemény hanggal kiejtve, eredeti értelme szerint tehát "Bál-hona", csendes H-val. A megvizsgált helynevek arra mutatnak, hogy Pilin eredetileg Bál istent tisztelő ókori magyar szenthely lehetett, ahol a bronzkori hagyományok elevenen éltek a 9. században is, az egykori honfoglalók leszármazóival egyetemben, — ha ugyan a temető nem régibb, mint ahogy jelen tudásunkkal véljük.

Az itt kifejtett feltevést támogatja a szomszédos női sírból előkerült régészeti lelet: a foglalatba ágyazott medve-agyar. Az ilyen és hasonló, halott mellé helyezett apró tárgyak (mint pl. a Sopron-megyei Szakonyban egy sírból előkerült apró fűrész), — jól magyarázza Dienes István — mind varázserejű vallásos tárgyak (amulettek) és arra szolgáltak, hogy a sírban nyugvó egyén testét a rontó erőktől, férgek pusztításaitól megvédelmezzék. Ez pogánykori hiedelem és teljesen egyezik a Régi Kelet vallási felfogásával. Tulajdonképpen a feltámadásba vetett ősi hitet tükrözi, amiről a Nílus völgyében a Kr.e. évezredekből bőséges dokumentáció tanúskodik. Ezek ismeretében világosnak látszik, hogy 8 szóbanforgó harang alakú kis tárgy, melynek alsó lapja szörnyeteg-arcot ábrázol, ijesztő nagy orra és szája van, száz lába pedig mozgást sugalmaz, szintén a test épségének őrzésére szolgáló amulett lehetett. A megejtett környezetvizsgálat tehát egyáltalában nem támogatja azt a nézetet, amely szerint görög betűkkel írt keresztény könyörgéssel állanánk szemben, hanem ellenkezőleg azt sugalmazza, hogy a halott testét védő valamiféle régi magyar mondást véshettek fel a lapra.

Közeledjünk a felirathoz ebben a szellemben. Az alkalmazott írásjelek mind előfordulnak a történelmi Magyarország területén használt különböző rovás-ábécékben, azonosításuk tehát nem ütközik különösebb nehézségbe. A jeleket jobbról bal felé haladva olvassuk, szemben azzal az iránnyal, amelybe az arc néz és így írjuk át mai ábécénk szerint: I-T aR-É-M / O-Ra F-oR-Ró / A K-aR-A / V-eR. Mai helyesírásunkkal : Itt a Rém! Orra forró, a kara ver! Ez a szöveg ma is jól érthető és igazolja, hogy a pilini sírban talált különleges lelet valóban amulett és nincs köze a kereszténységhez. A Duna-medence első magyar honfoglalóinak leszármazóitól ered és a magyarság itteni őslakos voltáról, a kő- és bronzkortól kezdődő folytonosságáról tanúskodik, — amiben azonban hazai tudósaink — sajnos — még mindig kételkednek.[11].

_________________________

[11] A kő- és bronzkori magyar honfoglalók leszármazói Árpád honegyesítő fejedelem beérkezése ideién az ország egész területén jelen voltak és kisebb-nagyobb politikai szervezetekben éltek. Az általam feltárt bizonyító anyag szerint (A magyar népek őstörténete, III. kötet) számuk jelentősen felülmúlta az Árpáddal jött népesség létszámát. Ma már tudományos felelőtlenség ezt a tényt figyelmen kívül hagyni és úgy nyilatkozni, hogy Árpád jövetelekor a Duna-medencében "legfeljebb 200.000 lélekre tehető őslakosság" élt (Dienes. 41). Szerintünk ehhez a számhoz egy zéró kívánkozik.

Fejezet:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40