Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája /9

2012.04.09

Kolozsvár, az erdélyi magyar városok gyöngyszeme

Amidőn Árpád fejedelem vezetésével beérkezett a Kárpátmedencébe a nyugatra tartó magyar nép utolsó ága és megszállta Erdély földjét, uralma biztosítására felépítette ott a mai Kolozsvár bölcsőjét, a Koluswar nevű várat.[12] E helynek már a római korban is magyar nyelvű lakossága lehetett, mert római kori neve: Napoca, magyar értelmű, jelentése Napváros (Napo-Ca=Nap Kő). Az új vár falakkal körülvett négyszög alakú őrhely volt, a mai Óvár területén, az első kisebb magaslaton, nem messze a Szamostól. Helyét a város térképén szeszélyesen kanyargó kis utcák jelzik, melyek a többi beépített területtől élesen elütnek.

Kolozsvár már az első Árpád-királyok idején is fontos támaszpontja volt a belsőkárpáti államrendnek. A vár élén ispán állt, aki királyi urát képviselte és az ő kezében futottak össze a környék katonai és közigazgatási szálai. Mellette korán szerephez jutott a főesperes, a szellemi és kulturális élet vezetője, aki szintén a várban lakott, kíséretével együtt. A lakosság többi része a falakon kívül helyezkedett el. A város jelenlegi területén épült fel a környék legrégibb kőépülete, az 1061-ben alapított és ma is épségben meglévő kolozsmonostori apátság. Arról híres ez, hogy falai között működött Erdély legjelentősebb középkori közjegyzői hivatala, úgynevezett "Hiteles helye."

Az 1240/41. évi tatárjárás a régi vár és település életére súlyos csapást mért. A sík terepen emelt, inkább a belső rend fenntartására, mintsem külső támadás elhárítására szolgáló vár nem tudott sikeresen ellenállni a nagy tömegben támadó ellenségnek. A tatárok a város lakosságának nagyobb részét megölték vagy elhurcolták. Az ellenség kitakarodása után a sok vért vesztett település újjáéledésében jelentős szerepet kaptak az idegenből bevándorló, iparral és kereskedéssel foglalkozó német családok, akiket helybeli összefoglaló névvel szászoknak (Saxoni=Székes honi?) neveztek el. Ezek a bevándorlók többrendbeli kiváltságot kaptak: adókedvezményt, ingyen földeket és szabad pap- és bíróválasztás jogát. E szabadságokat utóbb az őslakos magyarságra is kiterjesztették, úgyhogy a városban az igazságszolgáltatást és közigazgatást rövidesen már a király által kinevezett királybíró és a lakosság által megválasztott városbíró közösen végezte. Ez annyit jelent, hogy a tatárjárás után a város önkormányzati alapon kezdte felépíteni belső életét.

Kolozsvár a 13-14. század fordulóján már a vár falain kívül is tekintélyes területre terjedt ki és egy 1316-ból keltezett oklevél mint "városról" (civitas) emlékezik meg róla. További félszázad múlva azzal a joggal ruházták fel, hogy saját pecsétjét használhassa. E pecsét három bástyát és egy városkaput ábrázolt és az új közjogi helyzet büszke jelzésére szolgált. 1405-ben újabb kiváltságot kapott Zsigmond királytól, amikor is önkormányzatát közelebbről meghatározták. Ugyanekkor új, az előbbinél szélesebb és erősebb falakat építettek, amelyek az egész települést körülvették és oltalmazták. Végül ugyanezen évszázadban a város területéről kiszorították a vármegyei hatóságok minden befolyását és az önkormányzatot pallosjoggal is felruházták. Ezzel Kolozsvár élet és halál ura lett saját területén, szinte államot alkotott az államban.

bt_akmi13

A 15. századi Kolozsvár már az egész későbbi belváros területére kiterjedt. Középpontja a régi várból áttevődött a Főtérre — a mai Mátyás király-térre — melynek tengelyében Szent Mihály arkangyal védnöksége alatt impozáns templomot építettek. A főtérre torkoló széles utcák a Nagy Alföld városainak térfelhasználását idézik emlékezetünkbe és így a városnak kifejezetten magyar jelleget adnak. Egész Erdélyben nem akad párja e harmonikus tervezetnek, melynek szabályszerűségéhez sem Brassó, sem Nagyszeben, sem Gyulafehérvár nem hasonlítható. Csak egy magyar város, Kassa mutat vele rokonságot. E tökéletes városi tervezet ismeretlen szerzőtől ered, akinek elgondolása századokra irányt szabott a város topográfiai terjeszkedésének. A főtéren álló templom hatalmas tömege körül több jeles épület keletkezett: kisebb templomok, városi és plébániai iskolák, egy kórház és néhány más középület, — mindez körülvéve a városi önkormányzat messzelátszó ismertető jelével, a magas és komor védőfalakkal. Ezt az önmagában is festői képet a természet díszítő szeretete végeláthatatlan bükk- és tölgyerdőkkel keretezte be, amelyek a környező hegytetőkön színes pompában tündököltek. Így jött létre Erdély földjén a nyugateurópai várostípus egyik látványos példája, amit előbb Aegidius Van der Rye (+1605) hollandi festőművész, utóbb (1617-ben) Houfnagel György vésnök örökített meg korunkra. Ilyen vonzó településsé, valóságos várossá alakult Kolozsvár a 15. és 16. század folyamán, mely az átutazó idegenre is lenyűgző benyomást gyakorolt.

Ekkor zúdult a városra második katasztrófája: a török jövetele. A magyarság, mint néhány száz évvel korábban a tatárokkal szemben, ismét csak egyedül, saját magára utalva volt kénytelen a túlerővel szemben felvenni a harcot, amely voltaképpen egész Európa ügye volt, amellyel szemben tehát egész Európának kellett volna vállvetve küzdeni. Mint ismeretes, a küzdelem során a törökök kiszakították a magyar állam testéből az Alföldet és röviddel utóbb, 1541-ben az erdélyi részeket önálló politikai életre kényszerítették. Ezzel az eseménysorral megszűnt a korábbi szoros kapcsolat Kolozsvár és az anyaország között és a város jelentősége fokozatosan csökkent. Helyette új erdélyi központként Gyulafehérvár lépett előtérbe, amely Erdély belülről való összefogása szempontjából előnyösebb földrajzi helyzettel bír. Az erdélyi fejedelmek azért ezt a régi püspöki székhelyet választották állandó székhelyükül. Kolozsvárt 1600-ban a török seregek majdnem teljesen elpusztították. Azután elszenvedte több ízben a rátört pestisjárványt, 1655-ben egy hatalmas tűzvész is pusztította, majd 1658-ban, az önálló erdélyi fejedelemség bukásával egyéb bajok jöttek. Erdély földjét az egyesült török és tatár seregek ezután már évről-évre rendszeresen pusztították. Egy razziájuk alkalmával a belvárost is felgyújtották, elhurcolták, maradék kincseit és rabszíjra fűzve elhajtották lakossága jórészét. Az egykor díszes város ezután már csak árnyéka volt régi nagyságának.

A török kiűzése után Erdély visszatért a magyar király joghatósága alá, de idegen gondolkodású királyaink, a Habsburgok, nem egyesítették a Kárpátmedence egyéb részeivel a régi módra, hanem azoktól elválasztva, külön tartományként kezelték és közvetlenül Bécsből kormányozták. Bár e fordulat visszaadta a város békéjét és biztonságát, nem hozta vissza annak hajdani jólétét, híres iparát és kereskedelmét, fényes politikai és közigazgatási szerepét. A nemzettől idegen bécsi udvar egyoldalú vámpolitikájának fedezete alatt Erdélyt osztrák és cseh árucikkekkel öntötték el s az így előállott erős verseny csírájában fojtott el minden helybeli kezdeményezést és a kereskedelmet szűk keretek közé szorította. A németesítő politika Erdély közigazgatását határozott magyar-ellenes éllel a szász nép által lakott területre, Nagyszebenbe összpontosította. A visszaszorított termelési és fogyasztási színvonal, valamint a politikai-közigazgatási súlypont eltolódása következtében Kolozsvárt bekövetkezett a városi életforma hanyatlása. Egy 1720-ban végzett összeírás szerint az ott élő kézművesek és kereskedők egyhangúan azt vallották, hogy egyikük sem képes tulajdonképpeni foglalkozásából megélni, hanem mellékesen mezőgazdasági termeléssel is kénytelen foglalkozni. Ez a kettős, félig városi félig falusi életforma a legjellemzőbb vonása a 17-18. századi hanyatló Kolozsvár életének.

A város és vele együtt egész Erdély újabb virágkora a 18. század végén kezdődött, a magyar nemzeti gondolat újjáéledésekor. E gondolat zászlóvivője és kialakítója elsősorban a helybeli nemesség volt, tekintve, hogy más társadalmi osztály erre a szerepre kevés ereje miatt nem vállalkozhatott. A magyar nemesség régi politikai érzékétől vezetve, a magyarság vezető szerepének visszaszerzését helyes meglátással az anyaországgal való újraegyesülésben ismerte fel. Ez új politikai elgondolás első eredményeképpen sikerült az erdélyi tartományi kormányzatot (Guber-nium) Nagyszebenből Kolozsvárra áthelyezni (1790). Fordulópontot jelentett ez a város fejlődésében, mert a nagy politikai méltóságokat viselő magyar nemesség hamarosan a német városi polgároknak is eszményképe lett. E két társadalmi réteg között a családi kapcsolatok révén bekövetkezett az egybeolvadás és kialakult a "nemes polgár", a patrícius életeszménye. A 19. század negyvenes éveiben ez a megújhodás már hatalmas energiáktól táplálva haladt előre s a régi, egységes magyar állam helyreállítása a közigazgatási határokkal szétszakított két magyar hazában általános követelménnyé lett. 1848 e gondolat megvalósulásának éve, az a történeti pillanat, amidőn az erdélyi országgyűlés a kolozsvári Redoute épületében, az Únio-utca 21. szám alatt kimondta Erdély és Magyarország egységének helyreállítását, a két ország únióját. Az oroszokkal szövetkezett bécsi udvar a magyar szabadságharc leverésével (1849) megpróbálta ugyan a történelem kerekét visszafordítani, de az osztrák-magyar kiegyezés (1867) újra helyreállította az ország történelmi egységét. Kolozsvár visszatérése az egyetemes magyar életbe azonnal visszaadta e városnak természetes hivatását és biztosította fejlődésének kedvező feltételeit. Az ipar gyorsan és nagy lépésekkel haladt előre, a kereskedelem felvirágzott s a politikai-szellemi élet mindjobban elmélyedt. Kolozsvár minden tekintetben Kelet-Magyarország (Erdély) első városává lépett elő, azzá a központtá, amellyé az első vár megalapításával királyi ura kiszemelte.

bt_akmi14

A város beépített területe 1790-től szakadatlanul bővült s fokozatosan kinyúlt a Szamos és Nádas völgyeinek közelfekvő lapályaira. E térbeli kiterjeszkedésnek majdnem mindenütt áldozatul estek a festői várfalak és eltűntek a közlekedést akadályozó városkapuk. A város szélén kezdődő hatalmas tölgy- és bükkerdők, melyek egykor a díszes keretet szolgáltatták, szintén eltűntek, úgyhogy a szem ma már csak itt-ott pihenhet meg egy-egy erdőfolton az egyébként kopár, szürke-sárga kolozsvári hegyláncokon. Külsőleg ez a legszembetűnőbb változás a régi városképen. Ebbe az akadálytalanul folyvást terjedő városba azonban a villamosok fülsiketítő lármája sohasem tudott behatolni, itt az élénk forgalom ellenére is megmaradt egy bizonyos nyugodt előkelőség, bár a városi jelleg szakadatlanul erősbödött. Az erdélyi kormányzat visszatelepítése után az állam, a gazdag mágnások és az egyház versenyezve építették fel a szebbnél-szebb épületeket, magánpalotákat és kórházakat. 1791-ben kővel burkolták az utcákat; 1827-ben bevezették az utcai világítást; 1871-ben gázvilágításra tértek át; a Ferenc József-Tudományegyetem felállítása 1872-ben egy egész városnegyed keletkezését vonta maga után; 1827-ben vízmű létesült és 1906-ban Kolozsvár már villamosan kivilágított modern város. Utcáit és parkjait hatalmas platánfák szegélyezik, egyes útvonalakat illatos akácfák és lágyan ringó hársfák díszítik. A villanegyedek kertjeiben szebbnél-szebb díszcserjék és bokrok virítanak s ezek kora tavasztól egész nyáron át a késő őszig illatos parfőmmel telítik a levegőt. Könnyű megérteni, hogy e vonzó város elvesztése miatt 1918-ban minden magyar szemből könnyek hullottak.

1918 december 24-től 1940 szeptember 11-ig a város román uralom alatt élt. A második kécsi döntés után, mely a Duna-vidék tarthatatlan helyzetét részben orvosolta, Kolozsvár újra magyar lett és felvette történelmi hivatását. De 1944 őszén a sors kereke ismét fordult: a keleti óriástér erői ezúttal nem tatárok és nem törökök, hanem bolsevista szlávok által összefogva, immár harmadszor a történelem folyamán, elárasztották a Kárpátmedencét, összezúzták annak politikai szervezetét és Erdéllyel együtt Kolozsvárt is kiszakították a magyar életközösségből. Az országrész román fennhatóság alá került, júdáspénzként az elkövetett regáti árulásért.

bt_akmi15

Kolozsvár köztörténetén kívül hosszasan lehetne időznünk e fontos magyar őrhely művészi emlékeinek felsorolásánál, a város gótikus, renaissance és bárok emlékeinek bemutatásánál, amelyek arányosan szaporodtak a város jólétével és csökkentek viszontagságos sorsával. Ettől azonban el kell tekintenünk, mert a szükséges illusztráló anyag közzétételétől visszatartanak anyagi lehetőségeink. De sokat mondhatunk és még többet mondhatnánk arról, mit jelent Kolozsvár az összmagyarság számára, különösen pedig népünk Erdély földjén élő ága számára. Ez a város ugyanis nemcsak földrajzpolitikai, néprajzi és művészi fejlődése révén függ össze a közös magyar élettel, hanem a lelki és szellemi élet ezer meg ezer szálával is. Kolozsvárt született a legnagyobb magyar királyok egyike: Hunyadi Mátyás. Ebben a városban zajlottak le azok a híres hitviták, amelyek a város középkori lelki egységét ideiglenesen megbontották. A nemzedékeken át tartó küzdelemből azonban katolikusok, luteránusok, kálvinisták és unitáriusok egyformán győzelmesen kerültek ki, mert a 16. század végére valamennyien biztosították szabad vallásgyakorlatukat. Ez az Európában akkor egyedülálló történelmi tény nemcsak a korán kialakult vallási türelmesség bizonyítéka, hanem annak is jele, hogy Erdély földjén alakult ki legkorábban a modern magyar nacionalizmus felekezetek fölött álló, minden magyart összekötő eszmeköre. Ez új gondolatrendszer egyik leghatalmasabb képviselője Erdély útmutató első nagy fejedelme Bocskai István volt.

bt_akmi16

Kolozsvár kulturális jelentősége hatalmas szellemi erején nyugszik, amelyet megalapításától kezdve szakadatlanul sugároz szét egész Erdélyben. Ebben a városban a magyar kultúra ápolása a kolozsmonostori bencés apátság felállításával, a 11. század derekán, több mint 900 évvel ezelőtt kezdődik. A vallási viták korában számos magas iskola keletkezett s nemzedékeken át képezte ki Erdély szellemi vezérkarát. Ebben a városban állították fel Erdély első magyar nyomdáját 1550-ben s annak első kiadványa Heltai Gáspár Katekizmusa volt.[13] Báthory István erdélyi fejedelem, aki egyúttal lengyel király is volt (1576-1586), az orosz hódító politika feltartóztatásával szerzett magának halhatatlan nevet a történelemben. Ő volt az, aki kora követelményeinek megfelelően felállította Kolozsvárt az első erdélyi egyetemet 1581-ben, a jezsuita rendre bízott Bathorianum-ot. Ez az egyetem viszontagságos sors után a 17. század végén új életre ébredt és lett a város legfontosabb művelődési intézményévé. Jogi és orvosi kara megérte az űj, teljes — azaz négy karú — magyar egyetem felállítását 1872-ben. Itt, ebben a városban született meg a magyar akadémia és a magyar múzeum felállításának gondolata, itt jött létre az első magyar állandó színjátszó társulat 1792-ben, az első erdélyi tudományos folyóirat 1814-ben és itt fejti ki 1859 óta szakadatlan tevékenységét az Erdélyi Múzeum Egylet, többszáz kötetre terjedő kiadványaival. 1908-ban Kolozsvárt 22 templom állt, 77 iskola működött 721 tanerővel és könyvtáraiban több százezer kötetnyi könyv állt a tanulni és okulni vágyó lakosság rendelkezésére. Rövid visszatérése idején (1940-1944) Kolozsvár szellemi és tudományos élete újra eleven színpompában bontakozott ki. Ez a város elszakíthatatlanul szívünkhöz nőtt és nem nyugodhatunk bele mai sorsába.[14]

_________________________

[12] Ez a tanulmány eredetileg német nyelven jelent meg, valamivel bővebb terjedelemben és gazdag illusztráló anyag kíséretében, Kolozsvár-Klausenburg, das Herz Siebenbürgens címmel (Kolozsvár, 1944).

[13] Konstantinápoly első török nyomdáját is egy kolozsvári magyar ember állította fel 1729-ben, aki Thököly Imre szabadságharca idején esett fogságba, áttért az iszlám hitre s felvett török neve alatt, mint Ibrahim Müteferrika, azaz az "uralkodó szolgálatára rendelt Ibrahim" tette magát híressé a török kultúrtörténetben.

[14] Kolozsvárral foglalkozó tanulmányok: Balogh Jolán, Kolozsvár régi lakói. Hitel, 1942. — Makkai, Ladislaus, Klausenburg. Budapest, 1944. — Makkai, Ladislaus, Villes de Transylvanie. Budapest, é. n. — Sebestyén József, Kolozsvár sz. kir. város címere. Kolozsvári Szemle, 1943. — Simonfay Aladár, Ibrahim Müteferrika, Bahnbrecher des Buchdrucks in der Türkéi. Budapest, 1944.

Fejezet:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40