Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája /12

2012.04.09

Kossuth Lajos a sajtó hivatásáról

Az első magyar sajtóper okmányai alapján —

Kossuth Lajost, az Országgyűlési Tudósítások majd a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztő-kiadóját sajtójogba ütköző cselekmény vádjával 1837-ben királyi parancsra letartóztatták. A kihallgatásról felvett jegyzőkönyvek élesen rávilágítanak arra, hogyan gondolkodott a sajtóról korának legnagyobb magyar újságírója, aki vallomása során maga kívánta előadni idevágó nézeteit.[26]

1. Hogy a letartóztatás körülményeit és az 1848 előtti politikai súrlódást a nemzet és az idegen szellemű kormányzat között megérthessük, vessünk egy röpke pillantást az akkori alkotmányos viszonyokra. 1848 előtt a központi kormányszerveket a Habsburg-monarchia minden országában, így Magyarországon is, az abszolutista államgondolat hatotta át. Ennek aiz államgondolatnak alapvető tétele az, hogy a király a tőle függő kormányzati és közigazgatási szervekkel az "alattvalók" — a későbbi állampolgárok — megkérdezése nélkül kormányoz s ez utóbbiaknak a politikai ügyekbe semminemű beleszólásuk nincs; nekik csak engedelmeskedniük kell. A politika s a közösség ügyeivel való foglalkozás királyi jogkörbe tartozott, azaz "királyi privilégium" volt. Az alattvalók, ha ilyen irányú tevékenységet fejtettek ki, csak úgy tehették, ha erre külön engedélyt — kiváltságot — kaptak. A király azonban, ha adott is ilyen engedélyt egyes "józan gondolkodású" (gutgesinnt, mai szóval élve "vonalas") egyéneknek, az újságlapok tartalmát előzetes cenzúra alá vetette és igyekezett azok témakörét a szépirodalomra, társadalmi tevékenységre és az ártatlan hírek közlésére szorítani.

Ezt az abszolutista felfogást azonban a Habsburg uralkodók sosem tudták Magyarországon alkotmányszerűen jogerőre emelni, sem az abszolút államgondolattal összhangban nem álló autonóm nemzeti intézményeket, jelesül az országgyűlést és a vármegyei rendszert megszüntetni. A magyarság tehát, eltérőleg az osztrák tartományok lakóitól, mindkét helyen foglalkozhatott közügyekkel és az ott lezajló tárgyalások régi szokás szerint nyilvánosak voltak, azaz szabad volt azokat megvitatni. Eszerint a királyi kormányszervek által képviselt abszolutista államgondolat és a magyar alkotmány államgondalata ellentétes kormányzati gyakorlatot jelentett, mely egyidőben állott fenn. Ez az ellentét és a vele járó jogi bizonytalanság magyarázza meg, hogy Kossuth Lajos börtönbe juthatott, amikor alkotmányos jogával élve, hírlapjában közügyekkel kezdett foglalkozni.

2. Kossuth Lajos nem kimondottan újságot indított, hanem csak kézi másolással és később sokszorosítás útján előállított naplószerü jegyzeteket hozott forgalomba az országgyűlési, illetőleg törvényhatósági tárgyalásokról. A magyar alkotmány szellemében gondolkodva, nem tartotta szükségesnek, hogy lapjára előzetesen engedélyt, "privilégiumot" kérjen. Amit tett, nézete szerint csak a törvényekben gyökerező nyilvánosság fokozása volt, de elvben nem új dolog. Kossuth az országgyűlésen és a megyegyűléseken elhangzott beszédekről jegyzeteket készített, majd egyéni írásmódjával azokat átfogalmazta, itt-ott kommentárokat fűzött hozzájuk, úgyhogy lapja, ha nem is volt kimondottan újságlap, fokozatosan közeledett annak jellegéhez. Az abszolutista rendszer jogainak bizonytalansága és Kossuth lapjának átmeneti jellege miatt a királyi kormányszervek három és fél évig nem nyúltak a laphoz és nem háborgatták a szerkesztő-kiadót. Amint azonban a lap az abszolutizmus gondolatával élesebben szembekerült és az országban határozott politikai közvéleményt kezdett kialakítani, — a kormányt aggodalom fogta el. A királyi hatóságok a fejedelmi jogkör megsértése (a lap engedély nélkül jelent meg) és a fennálló rend ellen való lázítás (a közvélemény politizálása) vádjával elfogatták a szerkesztőt és börtönbüntetésre ítélték.

Kossuth az ellene emelt két vádra következőképpen válaszolt. Nem feszegette, hogy szükséges-e újságlapok megjelentetéséhez előzetes engedély, sem azt, hogy kinek az ügykörébe tartozna az engedélymegadás: a királyi hatóságokéba avagy az autonóm magyar hatóságokéba. Csak a maga igazát fejtegette, hogy a törvények szerint az országos és megyei gyűlések nyilvánosak, s az ő tevékenysége, — "a nyilvánosság fokozása" — ezeknek a törvényeknek fedezete alatt áll. Álláspontját igazolja az a tény is, hogy a királyi kormányszervek három és fél éven keresztül nem emeltek kifogást működése ellen, sőt a törvényhatóságok pártolták. Mindez — írja — "csalhatatlan jele volt cselekvésem törvényszerűségének."[27] Ha tehát nem is mondja kifejezetten, szavaiból kiderül, hogy lapindításhoz nem szükséges engedély, mindenesetre nem az abszolutista állam engedélye, melynek alkotmányszerűségét, jogosságát elutasítja.

Részletesebben felel Kossuth a második vádra, melyet úgy utasít vissza, hogy kifejti a sajtó hivatását. Ebben a vonatkozásban két elvet állít fel. Egyrészt azt, hogy "alkotmányos országban... minden polgár meg van híva — gazdag és szegény, hatalmas és gyenge — tehetsége szerint a közjó nagy épületéhez egy darab téglát hordani." Mai nyelven szólva tehát azt mondja, hogy a közügyekbe nemcsak szabad beavatkozni, hanem abban résztvenni minden állampolgárnak mintegy kötelessége. Másrészt elmondja, hogy egészséges állapotban "csak azon törvények vezethetik a nemzetet, melyek a nemzet fejlődéséből önként származnak", amelyek, tehát nem oktroj, nem külső erőszak eredményei, hanem a közösség meggyőződéséből fakadnak. A továbbiakban erre a két alapelvre — a demokrácia és a nemzeti függetlenség elvére — építi egész gondolatmenetét és a sajtó hivatását az alábbi módon fejtegeti.

"Vélekedésem szerint arra, hogy valamely kormány jól és jó feltételeiben szerencsésen kormányozhasson, múlhatatlanul szükséges ismernie a kormányzottak érzéseit, kívánságait, óhajtásait, panaszait és véleményét. Nem azért, hogy a véleményt mintegy vakon kövesse, hanem azért, hogy ismervén, tárva álljon előtte a szükség, a betegség s aszerint válasszon orvosságot: teljesítve a közkívánságot, ha az jót, törvényest, idvességest kíván; jóra vezetve, ha tévedett... Nincs út mely a közvélemény ismerésében a kormánynak hasznosabb szolgálatot tehetne, mint melyet én választottam." A sajtó azért is jó, mert azon keresztül, mint valami "biztosítószelepen" át, érzéseit a törvény határai közt mindenki "szabadon kibuzoghatja", miáltal szükségtelenné válik a földalatti konspiráció. Kossuth Lajos elgondolásában a sajtó első hivatása eszerint abban összegezhető, hogy a nemzet kívánságait, törekvéseit és vágyait a törvényhozásnak és a végrehajtó hatalomnak tolmácsolja.

Feladata továbbá a sajtónak az is, hogy a hozott törvények szellemét híven feljegyezze és azt a köztudatba vésse. "Lehetetlen vala hasznosnak nem hinnem — írja ezzel kapcsolatban — a hozandó törvények első műhelyének, a kerületi üléseknek részletes históriáját e nevezetes — 1832-36 évi — országgyűlésen a feledékenység örvényéből kiragadni oly országban, hol a hosszas vitatkozások s alkudozások vajúdásaiból születő törvények gyakran csak a törvényhozás részletes ismeretének segedelmével érthetők szellemökben, célzásaikban." — A törvények szellemének nyilvántartásán kívül, a sajtó feladata végül az is, hogy a hozott törvények végrehajtását figyelemmel kísérje, a közösség nevében ellenőrizze. "Nagyon szükséges tehát, — írja Kossuth, — hogy a hozott, kivált az újabb tapasztalás által még meg nem erősödött törvényeknek alkalmazásbani foganatja, amint jó vagy rossz, amint megfelel a szükségesnek vagy hiányos, közönségesen tudassék s így erősödjék a törvényekhez ragaszkodás, ha jó; és így tisztuljanak az ország különböző részeibeni tapasztalás köztudomásával a gondolatok azon hiányok jövőbeni kiegészítésére nézve, melyek hely, vidék és népi különbség szerint itt-ott magokat előadják. Ilyenforma segédeszköz nélkül, minőknek első próbái voltak az én Tudósításaim, a tapasztalás minden hasznával egyetemben az ország többi részére nézve elvesznek, a jövő törvényhozás munkáját pedig ezen elvesztéssel kimondhatatlanul zavarják, hátráltatják." A sajtó második nagy hivatása Kossuth szerint tehát abban rejlik, hogy a törvények célját a törvényhozók szellemének megfelelően nyilvántartsa és célszerű végrehajtását ellenőrizze.

Az ilyen szellemben működő sajtó nemzeti és kormányzati szempontból egyaránt nagyon hasznos; az ő lapjai is hasznosak voltak, mint ezt mások nyilatkozatai is igazolják. Lapjáról ugyanis az általános vélemény az volt, hogy "a gondolkozás tisztázására s azon törvényesség érzetének kifejtésére, mely önjussaink eleven önérzelmét a királyi szék iránti tántoríthatatlan hűség érzetével s minden erőnek és törvénytelenség útálásával szorosan egybefűzi, sokat tettek légyen." Ezért visszautasítja a második vádat is, hogy lázított volna s nevetségesnek tartja a királyi kormányszervek félelmét, melyek "a nemzetben néhány esztendők óta itt-ott... mutatkozó élénkebb véleményi súrlódást erőnek erejével valami titkos és vétkes rúgóknak szeretnék tulajdonítani s minden bokorban kísértetet látnak." Ezek után büszke önérzettel veti papírra Kossuth Lajos végső megállapítását: "Én azt hiszem, hogy ezen vállalattal felséges királyomnak és hazámnak hasznos szolgálatokat tettem."

3. A liberális-demokratikus sajtóelgondolás iránt az abszolutista világban élő királyi kormányszervek természetesen érzéketlen maradtak, Kossuth jószándékát nem hitték el, őt a fennálló rend ellenségének tekintették, akire tehát rá kellett húzni a paragrafust. Úgyis történt, mert a királyi jogügyész az ellene emelt vádakat nem ejtette el, hanem kihágás, lázadás előkészítése és a törvényes rend felforgatására irányuló kísérlet címén börtönbüntetéssel sújtotta. A fogoly szándéka az volt, olvassuk az ügyész vádiratában, "hogy az ország békéje és nyugalma megzavartassék, az országlakosok evégből beszédekkel felizgattassanak, a közigazgatás jó rendje felboríttassék, a törvényes feljebbvalók iránti köteles tisztelet és engedelmesség meglazíttassék és törvénytelen ellenzék alkottassák."[28]

Kossuth hiába tiltakozott önérzete egész súlyával, hiába mondotta, hogy "e vádakra csak egy szavam van: tagadom s e szót megigazolja egész életem", az idegen rendszer büntető keze lesújtott rá, mert meg volt győződve arról, hogy "csak hajthatatlan terrorizmust kell mutatnia s a nemzet megszűnik gondolkodni."

Kossuth Lajos nyilvánvalóan a korában viaskodó két eszmerendszer ütközőpontjába került, mint napjainkban is oly sok magyar testvérünk, s erkölcsi hiba nélkül bűnhődött, mint mondani szokták: elnyerte a mártíromság koszorúját.[29]

_________________________

[26] A kérdésre vonatkozó iratokat kiadta és magyarázó bevezetéssel ellátta Viszota Gyula, Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal c. munkájában. Budapest, I. 1927. — Ezekben az iratokban olvassuk Kossuth szavait: "... miért mivégből óhajtottam én a nyilvánosságot terjeszteni, azt ha kívántatik, szintúgy kész vagyok előadni." Kossuth magyarul veti fel a kérdést, a vizsgálóbíró latinul felel: "Quae est causa ergo quod publicitatem adeo promovere studuerlt?" — mi tehát az oka, hogy a nyilvánosságot annyira akarta előmozdítani. Viszota, id. mii 673. I.

[27] Ezt és a további idézeteket Viszota okmánytárának 663-692 oldalairól vettük.

[28] Latin eredetije így hangzik: Ut pax et tranquillitas regni perturbetur, regnicolae idmodi sermonibus incitentur, rectus administrationis publicae ordo pervertatur, débita erqa legates superiores veneratio et obsequium profligetur et illegális oppositio constituatur." Id. mű. 675. I.

[29] Ha a felhasznált adatokhoz hozzávesszük Kossuth két másik fontos megnyilatkozását a sajtóról, — a zempléni megyegyűlésen 1830-ban elmondott beszédét a szabadságról és a Pesti Hírlapba írt első vezércikkét a zsurnalisztikáról, — előttünk áll e nagy magyar liberális-demokrata egyéniség teljes felfogása legfontosabb harci fegyveréről, a sajtóról. Ezek az adatok csak megerősítik és részleteiben kidomborítják az itt vázolt képet.

Fejezet:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40