Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája /22

2012.04.16

Amit a nemzeti kommunizmusról tudni kell

Titó kommunista vezért 1948 június 28-án kizárták a kommunista országok közös szervezeteiből, mert nem igazodott a Moszkva által előírt magatartáshoz. E kizárás elvi jelentőségét kezdetben nem láttuk világosan. Az azóta eltelt idő azonban rávilágított arra, hogy ez a rendelkezés új fejezetet nyitott a kommunizmus ideológiai fejlődésében.

Mi volt a helyzet Titó kizárása előtt? — Moszkva, miként régebben a pánszláv gondolatot és az orthodoxiát, akként a kommunista eszmét is arra használta fel, hogy a gondolat híveit az egész világon saját nemzeti törekvéseinek szolgálatába állítsa. Ennek módja az volt, hogy a kommunista berendezkedésű országokba katonai, politikai, gazdasági és szellemi ellenőröket, úgynevezett szakértőket küldött ki, akik hivatása az illető országok háttérből való kormányzása volt, az orosz érdekeknek megfelelően. Utóbb a kommunista országok vezetőit a Kominform nevű központi szerv alá helyezték és így szemmel láthatólag is megalkották a világkommunizmus agyközpontját. A kommunista országok fölött azután Sztálin mint valami univerzális egyház feje amolyan pápaságot gyakorolt és helytartóival kezeltette végnélküli birodalmának elemeit. Ebben a helyzetben az egyes népidemokrata országok politikai, gazdasági és szellemi önállósága megszűnt, minden cselekedet végső célja egy idegen nép, idegen ország és idegen állam érdekeinek vak kiszolgálásában, azaz folyamatos hazaárulásban merült ki. A sztálini kommunizmus így a legteljesebb nemzeti kizsákmányolást valósította meg.

Titó ez ellen a gyarmati kiszolgáltatottság ellen lázadt fel, amikor Sztálin felsőbbségét visszautasította és cselekvési szabadságát, "függetlenségét" visszavette. Lépése súlyos lelkiismereti problémát tudatosított a többi gyarmati sorba süllyesztett ország vezetőiben is, akik rádöbbenve folyamatos hazaárulásukra, szörnyű lelkiismereti kínjaik elől hasonló módon, az ország függetlenségének visszaszerzésével akartak menekülni. Sorsuk a titói megoldást lehetetlenné tevő földrajzi helyzetben a véres bukás lett, akár Rajknak, akár Kosztovnak vagy másnak nevezték őket. Kifolyt vérük azonban, mint bármely gondolat mártírjainak vére, lángbetűkkel írta bele a fajtájához hű maradt sok kommunista szívébe a tragikus kérdőjelet: vajon az Eszme vagy a Haza szolgálata az előrébb váló? Nyugaton is sorra megrendültek a sztálini felépítésű pártok és a bennük megindult tisztogatásokkal egyidejűleg nagy irodalma keletkezett a felvetett lelkiismereti kérdéseknek. Legújabban az olasz kommunista pártban következett be hasonló lelki hasadás Valdo Magnani és Aldo Cucchi képviselők és követőik lépése nyomán, akik megtagadva Sztálin felsőbbségét, értékrendszerük csúcspontjára visszahelyezték a Hazát.

Ez a "nemzeti kommunizmusnak" elkeresztelt szakadár kommunista mozgalom tapasztalati úton indult el és kezdetben semmiféle elméleti állásfoglalással nem járt, mint erre a jugoszláv kommunista vezetőség Moszkvával folytatott levelezése (1948 március-június havában) világosan mutat.[42] Utóbb azonban, ahogy a harc a titóisták és sztálinisták között elmérgesedett, keresni kezdték azokat a gondolati alapokat és érzelmeket, amelyekből a szakadárság megszületett és táplálkozott, azaz filozófiai igazolást adtak a mozgalomnak. E vizsgálatból kiderült, hogy a sztálini rendszer a nép, az ország és az állam szempontjából csupa negatív vonást mutat fel, úgyhogy az olasz Cucchi és Magnini már azzal a súlyos konklúzióval lephetett a szakadárság útjára, hogy a kommunizmus sztálini formája "nem felel meg sem a dolgozók, sem a szocializmus, sem Itália érdekeinek." Egyelőre négy erősebb vonás domborodott ki a nemzeti kommunizmusban, melyet annak elvi fejtegetői, köztük a szerb Dzsilás és Mocha Pijade beszédeikben eléggé hangsúlyoztak, de mások is észrevettek.

Ezek az ismertetőjegyek pontosabb korvonalozásban a következők: 1. A nemzeti kommunisták nem ismerik el Sztálin felsőbbségét, következőleg országuk Szovjet-Oroszország alá rendelését sem. A "nagymesterrel" és az "első kommunista hazával" mint egyenrangú és egyenjogú mesterek, illetve hazák kívánnak tárgyalni. Szokásos történelmi kifejezéseket alkalmazva úgy mondhatjuk, hogy a kommunista országok a bolsevista közösségben mint külön szuverénitás hordozói, mint öncélú egységek jelennek meg politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi tekintetben egyaránt. 2. Amíg kifelé a szuverénitás helyreállítása a legjellemzőbb vonás, befelé az a jellemző, hogy a mozgalom szerepét a Haza határaira korlátozzák, nemzeti keretbe ágyazzák be, lemondva a határokon túl végrehajtandó cselekedetről, a világforradalom megvalósításáról. Ahogy pl. a liberalizmus vagy a szocializmus egyetemes eszméje összeforrt a Haza adottságaival és kialakította a "liberális nacionalizmust", illetőleg a "szociális nacionalizmust", ugyanezen fejlődés szerint alakul szerintük az új doktrína: a "kommunista nacionalizmus." A nemzeti keretbe ágyazott kommunizmus eszerint az a rezsim, amely az illető nép "szükségletének" — pl. Jugoszlávia mai fejlődési fokának — a legjobban megfelel. Olyan fejlődés ez, amely az egyes népek társadalmi-gazdasági érettségéhez képes alakítja ki az egyetemes kommunizmus helyi, azaz nemzeti változatát. S ahogy a liberális nacionalizmus leváltotta a megelőző barokk nacionalizmust, úgy fogja leváltani a nemzeti kommunizmus a liberális nacionalizmust. Ezért ez a fajta kommunizmus, mondják ők, a jövő örököseként jelentkezik a doktrína és fejlődés síkján s magát a nemzeti történelem erőinek sodrában érzi.

A harmadik új mozzanat az, hogy a nemzeti kommunizmus, miután rátalált útjára és a sztálinizmust nyakáról lerázta, keresni és helyreállítani próbálja a hagyománnyal, hazaszeretettel és európai kultúrával oktalanul megszakított kapcsolatait, azaz hogy "humanizálódni" fog, emberibbé alakul át, miként ezt főleg egyes amerikai hangok remélik. Ez a harmadik vonás még ugyan a jövő zenéje s csak a teljesség kedvéért említjük meg, hiszen Titó hullahegyeitől, akasztófaerdőitől és büntető intézményei tömkelegétől ezt az "emberibb kommunizmust" még csak derengeni sem látjuk. Végül itt a negyedik jellemvonás: az, hogy a nemzeti kommunizmus változatlanul híve marad a marxizmusnak, a haza keretén belül alkalmazva azt. Eszméje tehát továbbra is a materializmus, megjelenési formája a diktatúra s legfőbb kormányzati eszköze a rendőrség. Ellensége marad a szabad kapitalizmusnak, ellensége a polgárságnak és a szabad parasztságnak, akárcsak bármelyik szabályos ízű népidemokrácia, mely ezeket a társadalmi-gazdasági "feleslegeket" drasztikus módszerekkel likvidálja. — Függetlenség, Haza, kilátásba helyezett humanizálódás és marxizmus, ezek volnának tehát az új egyveleg összetevő elemei.

A nemzeti kommunizmus kialakulása azt mutatja, hogy még a legszélsőbb baloldali ideológia is kénytelen tanítását az eleven életegységgel összhangba hozni: a történetileg, földrajzilag és néprajzilag alakult nemzettel. Bekövetkezett az alapvető történeti törvényszerűség: aki a nemzeti gondolatot semmibe veszi, aki arra fittyet hány és nem annak céljait szolgálja, hanem ellene dolgozik, azon a való élet előbb vagy utóbb de erőt vesz és bosszút áll. Ez a tétel megerősít bennünket abban a véleményünkben, hogy kollektív síkon legfőbb érték a Nemzet, a Haza és az Állam s minden más érték csak a nemzeti érték tiszteletben tartásával, annak keretében és ahhoz igazodva végezhet történetileg maradandó munkát.

Másik fontos megállapításunk az, hogy a nemzeti kommunizmus erősödésével és elterjedésével Moszkva ütőkártyái folyton csökkennek. Jugoszlávia pl. máris megszűnt — legalább is a súrlódás időtartamára — az orosz imperializmus előretolt bástyája lenni a Balkánon és nem fenyegeti egyelőre a nyugati hatalmak Földközi-tengeri hegemóniáját, mint 1945-1948-ban, a Moszkvával való szakítás előtt. Jugoszlávia egyébként hazaküldte összes moszkvai szakértőit és tanácsadóit. Szellemi téren is útban van az orosz visszavonulás: az eddig használt, oroszból fordított és orosz dicsőséget zengő tankönyveket kivonták a forgalomból és belföldi eredetű munkákkal helyettesítették, amelyek délszláv dicsőségről, délszláv patriotizmusról beszélnek. Szóval a nemzeti kommunizmus egyelőre megállította az orosz imperializmust a Balkánon.

Azt is észre kell vennünk, hogy a kommunizmusnak a nemzeti eszmével megkísérelt összeölelkezése egy, hogy úgy mondjuk szalonképesebb bolsevizmust teremt, mely a kommunista eszmének nagyobb robbantó-erőt ad s elterjedését megkönnyítheti. Egyes amerikai tanácsadók — ott is vannak ilyenek — máris hajlandók a nemzeti kommunizmusban látni a gazdaságilag szegényebb és túlnépesült Európa jövendő politikai rendszerét s ebben a hiedelemben próbálják a köztük élő európai emigrációkat megszervezni, egyúttal Titó rendszerét átmenteni a jövőre. Amennyiben tehát kisebb lett vagy lesz a nemzetközi "pán-bolsevista" veszély, annyival valószínűleg növekedni fog a belső bolsevizálódás veszélye.

Végül bármilyen reményeket fessenek is ez elmélet búvárai a "nemzeti kommunizmus" jövőjéről és bármilyen sikert jelentsen is ez az eszmerendszer a bolsevizmus elleni ideológiai harcban, bennünket mindez ne tévesszen meg. A mi célunk nem lehet semmiféle neo-bolsevizmus helyeslése és terjesztése, mert: mi nem követjük az osztályharcot, hanem az osztályok megfelelő és igazságos együttműködésének szükségességét valljuk és egyetlen társadalmi csoportot sem akarunk a nemzet kebeléből kitaszítani. Másodszor, a mi magatartásunk a tőkével szemben is más: mi a tőkét ellenőrizni akarjuk, munkáját az állam segítségével helyes irányba óhajtjuk terelni, de nem valljuk a szabad tőke teljes megsemmisítésének szükségességét, sem a magántulajdon eltörlését, vagy monopolisztikus államkapitalizmus kialakítását s ez utóbbival szükségszerűen együtt járó kényszerítő munkarendszabályokat. Ez alapvető társadalmi és gazdasági különbségeken túl, mi szellemi programunkban is szembenállunk a neobolsevistákkal: mi határozottan történeti örökségünk megőrzését és továbbfejlesztését valljuk szükségesnek, az idealista tényező fenntartásával, szemben a kommunizmus tiszta materialista elgondolásával. Végül pedig, habár minden alkotásunkban mi is nagy szerepet szánunk a közhatalom szervezetének, az államnak, távolról sem kívánjuk azt drasztikus ázsiai diktatúrával felruházni. Ostoba beszéd volna tehát, ha valaki az európai ívású modern nacionalizmust — a nemzeti demokráciát — összekeverni próbálná az ázsiai légkörben edződött bolsevizmus bármilyen modernizált formájával, mégha az a mi jelszavaink egy részét átveszi és használja is.

____________________

[42] A jugoszláv kommunista vezetőség Moszkvával folytatott levelezését közli a Bulletin de l'Association d'Etudes et d'informations politiques et internationales 1949 évi 10. és 11. száma.

Fejezet:   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40